Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 36. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1913. május 8. engedése nélkül eltarthassuk ? Lehetetlen ! Hogy volna lehetetlen ? — veti ellenünk az uccai koldulást elnéző és megengedő gyen- gébbszivü rendőrségünk, mikor az önként beígért adományok nem folynak be rendesen a szegények kasszájába, mikor az ígérők nem látják szívesen az adományokat behajtó rendőröket! Lehetséges, megengedjük, hogy akad közöttük néhány ily keményszívű fösvény is, de a nagy többséget illetőleg kereken kétségbe vonjuk a vád alaposságát. Az ilyféle vádolás csupán arra való, hogy a naivabb lelkek előtt köpönyegül szolgáljon a rendőrségnek saját mulasztása födözé- sére ! Beszéljünk világosabban! Határozottan tudjuk és állítjuk, hogy rendőrségünk annyira hanyag az önkéntes adományok beszedésében, hogy szinte könyörögniük kell a jótevőknek az ígért adományok behajtásáért. Tudunk eseteket, amikor csupán az adomány megtagadásával való fennyegetéssel sikerült a rendőrségtől a beszedést kierőszakolni! Ilyen kezelés mellett bizony könnyen megeshetik, hogy kiürül a városi szegénykassza, s a szükölködőket uccai koldulásra utasítják. Kétségkívül ez a legkényelmesebb (ősi) módja a szegények eltartásának; de vájjon türheti-e hosszabb ideig a város finomabb érzékű polelevenebb lön és nem lelvén honát többé a csendes tanyában : egyik jobbra, másik balra szálldogálva, új fészket rakának. így éltek-éldegéltek aztán, ahány, annyifelé. Mikor pedig véletlenül összejövének, mégis örültek a találkozásnak. — Elmondogatták halk sipogással, hány hét a világ 1 Miként süt másfelé a nap! Milyen amarra a hold és a csillagok 1 Miből támad égen a ború 1 Mikor aztán jól kilocsogták magokat. Huss 1 — mind a szokott dolga után repült. — A fiatal sarjadék könnyebben feledi a régi szomorúságot és éli világát fickándozva fürgén, szabadon. Ki-ki a párjával, családjával róják a rónákat, berkeket s a szentirás szavaiként : szaporodnak, gyarapodnak tovább. Csak az öreg kopott veréb siidogál, imádkozik magában elmélyedve künn a szürke márvány kereszt körül elültetett puszpáng bokrok felett . . . Ha lát valaki közületek, édes gyermekeim, olyan bús tekintetű tarkabarka szürke kis madarat, hagyjátok békében s ne rebbenttsétek pajkosságból odébb 1----------Ki tudja nem-e valami elárvult szegény poéta- lélek szorult beléje ?!---------Kecskeméthy János. gársága ? Elviselheti-e, hogy mig Esztergomnál jóval kisebb városokban szigorúan tiltva van az uccai koldulás, addig itt önkéntes adózása dacára uton- utfélen molesztálják az alamizsnakérők ? Nem mélyen szégyenleni való-e idegenek előtt, hogy éppen Esztergomban, Magyarország főpapjának városában van ily menthetetlen elmaradottság ? Nem akarunk több szót vesztegetni, elég az hozzá: ez az állapot tarthatatlan! Nem szabad tehát engednünk, hogy a szegényügy városunkban továbbra is. ilyetén könnyelműséggel kezeltessék! Föltétlenül el kell várnunk a város vezetőségétől, hogy mielőbb megszabadítson bennünket az uccai koldusok falusias alkalmatlankodásaitól ! Ha a rendőrség személyzetének elégtelensége miatt képtelen a szegényügy kezelésére, gondoskodjék a magisztrátus róla, hogy oly hivatal vegye át az intézését, amely kielégítően felelhet meg a rábízandó feladatnak. Mindnyájunk érdeke, hogy az eddigi anomália helyébe müveit városhoz illő rend lépjen. Morc. *■ -♦ Cimkórság. Egy ókori latin történetiró mondotta, hogy nem a méltóságok adnak tekintélyt viselőinek, hanem annak kiváló viselői adhatnak csak tekintélyt a méltóságnak. Ez a figyelmeztetés mutatja, hogy a cimkórság nem uj beiegség, csakhogy ma és főképen minálunk sokkal nagyobb mértékben dühöng, mint bárhol és valaha. Nem találunk népet ahol annyiféle cim, megkülönböztetés, rangárnyalat volna mint éppen nálunk. Pedig sajátságos tünet, hogy mennél műveltebb egy nép, mennél hatalmasabb méretűek a gazdasági viszonyai, annál egyszerűbb, annál igénytelenebb a címek tekintete. Elvégre külsőségekről lévén szó, a praktikus életben úgy sem igen vehetik hasznát, már pedig ott általános az a nézet : annyit ér mindened, amennyi hasznát tudod venni. És ha már valamelyik család ad éppen arisztokratikus mivoltára, az egyáltalában nem befolyásolja őt abban, hogy ott ne szerepeljen a neve kereskedelmi vállalatoknál vagy más üzletekben. Aki ismerős az angol piacon, az sohasem fog csodálkozni azon, ha a kereskedő-cégek közt lordokkal találkozik. A demokratikusabb jellegű Franciaországban meg egyáltalában nem akarják ismerni a cimfo- galmát. Égyetlen cim létezik csak: uram, vagy ha éppen úgy tetszik: asszonyom. És ha a köztársaság elnökével beszél akárkicsoda, egész biztos, hogy a köztársasági elnök is csak Uram lesz, és ha történetesen a másik tél egy uccaseprő, akkor sem fogja a köztársasági elnök elmulasztani, hogy a másik félnek kijáró Uram címet megadja. Ez a lényege annak, amiért a franciát mindenki a világ legudvariasabb népének tartja. Azt kellene tehát megtanulni, hogy nem akkor vagyunk udvariasak, amikor valakit mennél magasabban titu- lázunk, amint az pl. nálunk szokás, hogy mindenki : nagyságos úr, habár az elfogadott nagyképüsködő cimrangunk szerint nagyságos cim csak a képviselőknél kezdődik. Amikor a polgárt valaki nagyságosnak titulázza, akkor tulajdonképen udvariatlanságot követ el, mert mintegy azt árulja el, hogy nem tartotta érdemesnek a megtitulázott személye iránt érdeklődni. Amerikában meg épen- séggel nevetnek azon, hogy ember és ember között cimkü- .lömbség lehet. Üdvös volna, ha ez a gondolkozás nálunk is minél szélesebb rétegben terjedne el. Nemcsak azért, mert ez a külsőség is szószólója a jog-egyenlőségnek, hanem mert társadalmunk eme gyöngéjére nem egy szélhámos alapit üzletet. Ép mostanában vesztett rajta egy orvos doktor akinek megigéiték, megfelelő előleg fejében, hogy valamelyik kisebb amerikai államtól valamilyen követi titulust jár ki egy konzulátusi tisztviselő. A címből persze nem lett semmi, de az előlegek elúsztak. Nálunk, ha valamelyik kereskedő jobb üzletre tett szert, az anyagi sikerek után nyomban címekért vágyik. Hiszen olyan bő skálája van a címeknek : a királyi tanácsos, udvari tanácsos, valóságos belső titkos tanácsos és még, a jó Isten tudja, hányféle egyébb kitüntető keresztek, érdemrendek, nem is szólva bárói vagy grófi címekről. Ebben a skálában minden társadalmi osztályhoz tartozó ember megtalálhatja a maga vágyainak tárgyát. A kereskedő vagy iparos is kiválaszt magának egyet, fizeti a kijárókat, akik a legtöbb esetben nem igen érnek el célt, mert rendszerint hivatásos csalók, akik ilyen félrevezetésekkel akarnak jövedelemre szert tenni. És habar az újságok napról-napra bőven Írják meg egy-egy rajtavesztettnek az esetét, másnap mégis már újabb és újabb áldozatokról lehet beszámolni. Pedig ha meggondoljuk, hogy az ilyenféle szélhámosságok legnagyobb része a megkárosultnak érthető szégyenkezése folytán titokban marad, fogalmat alkothatunk arról, hogy milyen nagyszámban folyik az ilyen cim- üzérkedés. A csalónak kevés a rizikója, mert föltételezi, hogy a megkárosult nem fogja a saját cimkórságát pellengére állítani. És ez a tény jellemzi a cim és rang mai problémáját. A jó klasszikus iró, aki filozófiaiig megállapította, hogy üres titulustól nem lesz méitóságosabb, kiválóbb az egyén, sokkal messzebb tartott, mint mai társadalmunk, jóllehet hosszú évszázadok választanak el tőle. A cimkórság járványos betegségét, csak magasabb, fejlettebb kultúra, a belátó értelmúség fertő- telenitő gondolkozása változtathatja meg. Amig cimkórság van, addig kicsinyesség van, amig kicsinyességek dominálnak, addig nem valósulhatnak meg nagy gondolatok, és amig nagy gondolatok nem valósulhatnak meg, addig ne is reméljünk semmiféle fellendülést, semmiféle vonalon. A helytelen gondolkozás mindenféle keretekben kimutatja magát, a külsőségekben ép úgy, mint a lényegekben, és a cimkórság sem egyéb, mint ennek az egészségtelen gondolkodásnak egyik fokmérője. Csak fölvilágosodás szabadíthat meg tőle. HÍREK. A hercegprímás szombaton érkezik haza Budapestről, hol e héten a bérmálás szentségét szolgáltatta ki. Pünkösd vasárnapján ő végzi az ünnepi szentmisét a főszékesegyházban. Maszlaghy püspök újabb jótékonysága. Maszlaghy Ferenc p. praelátus, esztergomi kanonokot a város polgármestere meleghangú feliratban üdvözölte a polgárság nevében c. püspökké való legkegyelmesebb kinevezése alkalmából. A püspök Vimmer Imre polgármesterhez intézett szép levélben köszönte meg az üdvözletét és egyúttal 400 koronát mellékelt a városi szegényalap javára. Halálozás. Kakass László ny. párkányjárási főszolgabíró, mint részvéttel értesülünk, szerdán reggeli 2 órakor váratlanul elhunyt. A rokonszenves, rendkívüli előzékeny modorú férfiút városszerte tisztelték s hirtelen halála mindenfelé mély megdöbbenést keltett. Halálának hírére a megyeházán gyászlobogót tűztek ki. A gyászbaborult család á következő gyászjelentést adta ki: Alulírottak az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hogy a legjobb férj, atya, illetve
