Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 4. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 4. szám. Vasárnap, január 12. POLITIKfíl és TRRSfíDfíLMILfíR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS: DR GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Dr. RAINER LAIOS. Amidőn intézmények élére új emberek kerülnek, rendszerint megújhodik az élet az intézmények szerkezetében. Amidőn a magyar primátus élére új érsek jutott, látjuk és érezzük a vérkeringés megelevene- dését. Uj mozgató erők kerülnek közibénk, s elvonulni látjuk a régieket. És nincs kétség benne, hogy amiként az élet megindulása nagy vérveszteséggel jár, úgy az intézmények reorganizálása sem mehet végbe fájdalom nélkül. Szemünk előtt megy végbe egy korszak letűnése s egy másik felébredése, amely szédületes arányokban bontogatja szárnyait. Nemcsak az egyházi vagyonkezelés más irányát reméljük, de az esztergomi főegyházmegyének, sőt — mondhatjuk — az egész országnak egyházi élete is megújul az új korszak kezdetén. És az átalakulásoknak ebben a sokakra félő, másokra biztató kaleidoszkópjában, egy ember az, akinek személye és működése kell, hogy a higgadtak előtt kiemelkedő legyen : dr. Rajner Lajosé. Tulajdonkép nem nekünk laikusoknak kellene méltatni az ő egyházkormányzati működését. hanem az egyháziaknak. S ha erre mi mégis vállalkozunk, bár tudatában vágyunk annak, hogy jellemzésünk fogyatékos lesz, de szigorú tárgyilagossággal s tapasztalati tényekből kiindulva szívesen tesszük ezt mégis azért, mert abban a határozott meggyőződésben vagyunk, hogy Rajner Lajosnak Vaszary primátusa idejére terjedő egyházi kormányzata, most amidőn a kormányzat terhét az éiete erejében, alkotó képességeinek teljességében viruló Cser- noch János veszi át, nem maradhat elismerés nélkül. Közel nyolc éve, hogy Rajner Lajos, mint Vaszary Kolos biboros-hercegprimásnak általános érseki helytartója, úgyszólván egyedül viseli az ország legnagyobb egyházmegyéjének koimányzatát. Ez a kormányzat kifelé sohasem mutogatta érvényesülését. Rajner Lajos nem a külvilágnak, hanem az egyháznak kormányzott s annak minden egyes tényét az, egyház belső ügyének tekintette. A maga szerény és visz- szavonuló munkás tevékenységében sohasem kereste a kifelé való csillogás eszközeit ; — de befelé annál megtermékenvitőbb volt munkássága. Rajner Lajos országos hírű egyház-jogász. Szigorúan a kánonjog alapján áll. A kánonjog ősi rengetegjeiben, kúszált bozótjain biztos irányokban halad. A kánonjog ismeretének teljes birtokában kormányzásának idején nem volt az a bonyolult kérdés, amelyet a legvilágosabban, a praktikus életre kihatóan egészen megfelelően, általános megnyugvásokra meg nem oldott volna. Rajner Lajos kormányzásával tűnt ki, hogy ő egész férfiú. Önmagához sohasem következetlen. 0 mindig egy. Erős egyéniség. Ugyanaz ő a magán életben, dolgozó szobájának csöndjében és a bírói itélőszék- ben, ugyanaz ő a pápának fogadó termében s Rómában a kardinálisok salonjaiban s itthon a miniszterek tanácstermében. Ugyanaz ő az oltár előtt Istenhez felemelkedve, utcán a koldushoz leereszkedve s a kö„Esztajom és Vidéke“ tárcája, Aki szerencsétlen. A magasba vágyom s mélyen lent vagyok; Előre igyekszem s hátul ballagok. Akármihez kezdek, rosszul sikerül, A szerencse engem messze kikerül. Panaszkoáom sokszor, mint bohó gyerek, Sírok, — a szememből könnyre könny pereg. Körülöttem vidám, boldog emberek Nevetnek, ha látják hulló könnyemet. Sorsomat ezután nem panaszlom el; Fájó könnyeimet titkon sírom el. Na zokog a lelkem, én csak kacagok, Hadd higyjék felőlem — hogy boldog vagyok! Grigássy ydtiosné. A mi utcánk. Irta: Kecskeméthy ydnos. Száll az élet! — Minden elmúló napjával rombadől néhány viruló reményünk, elenyészik sok égető \ ágy, mig alig valami csekély kívánságunk teljesül. Az atomok körforgalmának örök törvénye szerint azonban semmi sem vész el a természet ölén ; csupán az idő mindent megörlő vas-fogai között rövidebb, vagy hosszabb közökben : átalakul és ezen frissebb alakjában újra él! Az enyészet fölött, mint naponta láthatjuk: új tenyészet keletkezik és a nyíló virágok illataként ott lebeg láthatatlanul a hű visszaemlékezés. És visszaszáll a tűnődő lelek a megfutott pályán, melynek puszta kiégett talaján még mindig szépen zöldülő oázis gyanánt tűnik elő gyermekkorunk édesen bájos, gondnélküli tavasz ideje ! Mi tűrés-tagadás, magam is elértem már azon mesgyét, ahol az élet delén s zenithjén túl az alkonyat borul a tájra és a jövő homályos ködében alig csillan kecsegtető fény a még hátralevő uira, amelyen már csak visszafelé esik némi kilátás. A messze távol körvonalán ott látom a sárral béllelt utcát, melynek ázott talaján tengelyig süppedt a rakott szekér kereke; de még a gyalogjárón is bokáig cuppogott a lábbeli, midőn nagyobb esők után az agyagréteg sárga habarcsa sze relmep^r tapadt reá ! És az utca középtáján ott áll az egyszerű lak, fehérre meszelt falával. Benn a szűkes, de tisztán tartott udvaron az obiigát szederfa és ölfarakás gubbaszkodik, mig a deszka oldalú szerszámkamra mögött egy körülpalánkozott gyümölcsös és zöldséges kert nyújtózkodik. Ezeknek árnyában töltém el én kisded koromat. Itt esett meg lassacskán az öntudatra ébredés annak rendje és módja szerint. — Az a napsugár, mely évente meghozta az évszakok változásait, engem is ért — növelt — melengetett; s csak a szülői szeretet lángja, fénye vetekedett véle. A mi utcánk hosszában vonult el az 1— 2 méter magas sánctöltés mely a közeli szőlőhegyek oldaláról lerohanó iszapos vizeket terelte el a nyári záporok és hóolvadások után, a mélyebben fekvő házsortól s egyszersmind a különféle korú gyermeksereg, kedvenc játszóhelyét ké pezte gyepes o'dalával és felső színén a vályogvetők által kivájkált mélyedések pocsolyáival. Ez utóbbiak arra szolgáltak még leginkább, hogy a környékbeli kácsák, libák, sőt malacok is fürödjenek bennük, mindazonáltal egy cseppet sem vonván le eredeti szépségéből. Az volt aztán a bájos idyll és legnagyobb boldogság, mikor egy- egy meleg zápor alkalmával kiszökhettünk a szülői felügyelet alól s belepacskolhattunk a sáncon túl foly- dogáló iszap-fürdőbe, papirladikokat eresztgetvén a viz színén ! Vagy mikor a nagyobb fiuk malomkereket járattak vele. Lévén ez is teljesen önalkotta primitiv gyártmány, két villás ág között forgó tengely nehány beleszurt falapátkával, aminőt csak egy békanyuzó garasos bicsak egy szál zsindelyből létrehozni képes. Hát még a pattantyúzás, sárga- lacsinnal ! Az volt még csak valami fölséges mulatság! — Budavár bevételénél elhangzott ágyuk döreje lehetett csak olyan szenzációs hatású, mint amikor a kis mozsár alakra mélyített agyaggyurmány feneke hangos pukkanással kiszakadt, gyönge karunk erejétől földhöz csapva! Ez már azért is kedves volt, mivel a szülők lehetőleg ellenezték, — tele fröccsentvén vele nemcsak ruháinkat, hanem orcáinkat is. De hiába, már a bölcs Akiba is megmondotta: a mi tiltva van, az az édes! Aztán mikor megjöttek a száraz idők s finom portenger őrlődött pár. nap alatt a kocsiút nyomán, hábo-
