Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 22. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 22. szám. Vasárnap, március 16. POLITIK,91 és TRR5RDRLMILRP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : 4 SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM $ TELEFON 21., \ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ * KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI i ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t FELELŐS SZERKESZTŐ : DK GRÓH JÓZSEF FŐMŰNKATARS: DR KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Szabadságunk ünnepén. Ama röpke időszaknak, melyet a tünékeny emberi életben nap névvel nevezünk, legszeb- bik része a hajnalhasadás. Bíbor fénye csodás varázzsal vonja be a dolgokat, titokzatos mé- hében rejtve a jövendőt. Az ifjú vágyai, a férfi alkotásai s az aggnak emlékei benne szuny- nyadoznak mind. Uralkodó érzelme a remény, alapeleme a világosság, mely minden éj után felderül s hirdeti mindennek, mi él és halandó, hogy — feltámadunk ! A magyar nemzetnek is volt hatvanöt évvel ezelőtt ilyen hajnala. Szabadságnak napja kelt s rr Dyogott föl rajta hirtelenül, csodálatosan! Rejtező álmunkból fölébredtünk, s az új élet pezsgése magával ragadott ben„Esztajom és Vidéke“ tárcája. . Szabadságharcunk virágaiból. Irta : dr. Kőrösy László. Régi fakó kéziratokat kaptam egy aggastyán honvédtől, a ki homlokára hősi koszorút szerzett a budai vár ostroma alkalmából, midőn egy kartácsdarab összezúzta a csákóját. A ki bátran szemébe nézett a halálnak, az később bátran szemébe nézett a kietlen jövendőnek is, midőn a szabadságharc virágait a csataterekről összeszedegette. A régi írások két példányban származtak reám. Az egyiket férfi kéz, a másikat gyerekkéz másolta. A szabadságharc után elnémultak a nemzet pacsirtái, a költők. De nem némult el a népköltészet. Ezekből a véres virágokból maradtak meg a régi írásokban szabadságharcunk csatakiáltásai és elnyomatásunk keserves fohászai. Március tizenötödikére szenteljük ezt a megszentelt kis koszorút a mi honvédtemetőnk oroszlánőrizte síremlékére. Mert ezeket a virágokat egy esztergomi szabadsághős gyűjtötte össze névtelen dalosoktól, névtelen szenvedők és névtelen hősök számára. nünket. Mámorban égett egy nemzet, lelkesedésben milliók ! Merész tervek hevíték az agyat, remény és tenni vágyás a sziveket . . . Ennek az emlékezetes szép hajnalnak fénye derül reánk év- ről-évre március idusán. Újra átérezzük mindazt, mit elődeink akkor éreztek. Az ifjúságnak ugyanaz a nemes láza dobogtatja újra szivünket, mely akkor hevitette a márciusi derék ifjakat s velük a nemzetnek minden fiát és leányát. Március 15-ike nincs a kalendáriumban piros betűvel jelezve. Nem született hivatalos rendélkezés parancsára; törvényt sem hoztak megüléséről. Mégis nagy napunk ez nekünk: a magyar nép legáltalánosabb érdekű, legintimebb politikai ünnepe, mely léteiét egyedül a Bűncselekményt, szörnyű, főbenjáró lázitást követett volna el az a magyar hazafi, ki a gyötrelmes elnyomatás kínszenvedéseit el nem rejtette vo na titkos érzésű bajtársai vigasztalására. A birtokomban levő két kis, meg- viseltes füzet is bizonyítja, hogy folytonosan jó kézről jó kézre, vérző szívből vérző szívbe és vigasztaló lélekből vigasztaló lélekbe szálldogált. Valóban megható akkordok zen- dülnek ki szabadságharcunk ezen most újra megszólandó emlékeiből. Kiérezzük néhány dalvirág bokrétájából a lángoló hazaszeretet fön- séges jelszavait. Veleérzünk a búcsúzó vitézzel, midőn egész földi menyországán búsul. Föllelkesít a csodálatos harci vágy heve és az elszántság hősi megnyilatkozása. A golgothai gyász kétségbeeső keserveit fejezik ki a szomorú elégiák, melyeket versekbe foglalt a fájdalom. Megdöbbentő, elfojtott indulat zúg a zsarnokságról elmélkedő énekekből. Odaszerű emelkedésű a fohász, szól Árpádhoz. A halhatatlan negyvennyolcas honvédség sorsát egy ifjú honvéd halámagyar nemzet szabad akaratának köszöni. Szépen, erőszak nélkül fejlett ki ünnepi pompája, mint farügyből a virág a tavaszi nap fényén. És a lelkesedés, mely egykor életre hítta, elmaradhatatlan pontossá ;gal lobog fel újra, mikor év ől-évre eljön az ideje. És ezen a fordulón a magyar nép ma is époly nemes, amilyennek az első ünnepen mutatta magát. Ezt a napot a legparányibb mocsoktól is kíméli min- dc.rki, mint a legféltettebb ünneplő ruháját! Honnét, miből magyarázható ez a varázs ? Mi tette március idusát ennyire szent nappá a magyar nép szemében? Nem nehéz a felelet: az, hogy ez a nap a Talpra magyar !, a 12 pont és a sajtószabadság emléknapja ! Iáról zengő megható gyászdal fejezi ki. A honvédség örök dicsőségét pedig a gyászoló honleány magasztos géniusza örökíti meg. íme ilyen sokféle nemes érzést közölnek velünk szabadságharcunk megmaradt költeményei. Valóban hazafiságunk nemesitői, kegyeletünk gyarapítói ezek a megszólaló régi emlékek, melyeket most sorra bemutatunk : Nemzeti dal. Három színe van a magyar Nemzetnek, Jelképe az igaz honfi Kebelnek. A fehér a tisztaságot Mutatja, Zöld a remény, mely a'szivet Nyugtatja. És a piros szerelmének Tüköré, Honáért pirosán folyik A vére. Három szinti a nemzeti Lobogó, A magyarnak vitézsége Ragyogó. Bort iszik a magyar ember- Borral él, Különb is ám ezer tótnál, Németnél. A magyar alkotmányban az egyes eseményeknek, az egyes dátumoknak nincsen oly jelentőségük, mint más államok alkotmányaiban. A magyar alkotmány tudniillik eredeti mivolta szerint nem papiros-alkotmány, hanem történeti íejlemény. A haladásnak gondolata kezdettől fogva benne volt a mi alkotmányunkban. A 48-as törvényeknek egyes szálai visszavezetnek bennünket az arany bullához, sőt a vérszerződéshez! Önérzettel mondhatjuk, hogy a 48-as törvények nem hoztak aj elveket a magyar alkotmányba, csak a létezőket valósították meg és fejlesztették. És miben van ezeknek fontosságuk ? Három pontban : Egy, hogy a magyar nemzet általuk a középkori világEzé a sör, amazé a Pálinka, Nekem nem kell, mert az elmém Tompítja. Ha sört iszom vagy pálinkát, Bús vagyok De a bortól táncra kelek s Dalolok. Nem magyar az, aki a bort Megveti, A ki a sört vagy pálinkát Szereti. A huszár búcsúja. Isten hozzad szép falum határa, Ütött már a távozás órája, El kell mennem és talán csatába, Nem is térek vissza hamarjába. Isten hozzád szivemnek gyémántja, Jó leánykám, lelkem örömága, És ha visszatérek az öledbe, Megmaradsz-e igaz hűségedbe ? Hátha elíoly kedvesednek vére, Eljösz-e majd a csata helyére, Kedvesednek sírját megszenlölni, Hű könnyeddel hantot megöntözni ? Isten hozzád szerelmes jó dajkám, Buzgón kérlek áldásodat add rám, És ápolgasd szenvedő babámat, Ha fonnyasztja őt a nehéz bánat. Isten hozzád apám csendes sírja ! Nem borulok reád többé sírva,
