Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 21. szám

Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 21. szám. Csütörtök, március 13 FOLITIKfí/és TRR5F SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. 4 FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS: $ DK GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ t LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ \ LAISZKY JÁNOS. $ MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. f \ t i ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. A feminizmus. Két cikk. Irta : dr. Réthei Prikkel Marián. II. A feministák programúi já- nak lényege: a nőknek a férfi­akkal egyértéküvé tétele, azaz teljes társadalmi és politikai egyenlőségük kivivása. Ki tagadhatná, hogy ez a követelés egyrészt merev, más­részt kissé homályos! Merev, mert minden átmenet nélkül egyenesen a lehetetlen végső óéira, a/, egye,: tcKUve le^nO tor. Homályos, mivel a társadalmi és politikai egyenlőség fogalmát nem határolja körül ; már pe­dig ez igy egyszerűen kimond­va többféleképpen értelmezhető. És ha a „teljes“ jelzőt közön­séges értelmében vesszük, ak­kor kereken kivihetetlennek kell minősítenünk. Nekem tehát, ki a feminiz­mus mibenlétét tisztázni s róla igazságos ítéletet tenni akarok, itt most Vcigy egyszerűen ri­deg elutasító álláspontra kellene helyezkednem, vagy hosszas bi­zonytalan magyarázatokba bo­csátkoznom, anélkül, hogy föl­tett szándékomat kielégítően tud­nám végrehajtani. Célszerűbb lesz eszerint akként eljárnom, hogy megelégedvén itt a femi­nista programm kvintesszenciá­jának puszta megállapításával, a feminizmus forrásainak fölfe­rlocű Titian i. ti rplvQ'z o rp a n St c 7 1Oj badságküzdelmét könnyebben érthetővé tenni. Kérdés : melyek hát a femi­nizmus forrásai ? Első minden bizonnyal a nőművelődés ujabbkori nagy emelkedése s egyetemes terje­dése. Tapasztalati tény, hogy a műveltség szerez az embernek tiszta öntudatot; ez vezeti rá esetleges jogtalan helyzetének átlátására. A műveletlen tömeg nem érzi pária voltát; s amily mértékben éri a műveltség szellője, oly mértékben támad fel vágya a szabadság után. Keleten, ahol a nők óriási többsé­ge műveletlenségben sínylődik, semmi nyoma a feminizmus­nak, ellenben nyugaton, hol a kultúrától nincsenek elzárva, immár jóideje tudatára ébredtek helyzetük ferdeségeinek. S biz­ton mondhatni, hogy a feminiz- euus erősödése egyenes arány­ban van a női műveltség föl­lendülésével. Amily fokban nö­vekszik a művelt nők száma, ugyanoly fokban szaporodnak a nőjogok amazonjai. Könnyű megmondani, miért van Angol­országban hasonlíthatatlanul több szüffrazsett, mint teszem miná- lunk ! . . . Másik forrás a modern kul­turális haladással előállott s mind jobban tért foglaló azon sajnálatos életkörülmény, mely lehetetlenné teszi a művelt nők egy részének természeti hiva­tásuk elérését, a férjhezme- netelt. A tanult társadalmi osz­tályokban egyre jobban, szinte ijesztően szaporodnak azon férfiak kik idegenkednek a nősüléstől, vagy egészen le­mondanak a házaséletről. Inkább rideg magányos életre kárhoz­tatják magukat, mintsem bár még oly művelt, de szegényebb leánnyal osztanák meg kenyerü­ket. Ezen ragadós sivár modern életfelfogásnak természetes kö­vetkezménye azután számos ke- vésbbé jómódú intelligens csa­lád leányainak pártában mara­dása. Ámde ezek is élni akar­nak, mert szintúgy joguk van az élethez, mint a férfiaknak. „Esztogom és Vidéke“ tárcája. Tegnapi történet. Irta : Eugéne Fourrier. Ford.: K. S. ért volna az állomásra. Mindenki bal­esetre gondolt. Ilyen viszonyok mel­lett a nép közül senki sem kételke­dett szavamban s nem is nyugtala­nítottak többet. Itt azután megint elhallgatott. De a viselkedése olyan volt, hogy én nagyon nyugtalan vol­tam. Láztól remegő kézzel törölte le homlokát es ezt ismételgette : „Ennyi szenvedésen ment már keresztül ez a szegény fej; uram, megőrültem, kötözni való bolond lettem 1“ Felállt s ezt mondta nyers han­gon : „Ön tudja a titkomat.“ „Nem kértem én egy szóval sem, hogy mondja el; végre is már bosszant vele.“ „Egyikünknek pusztulnia kell in­nen!“ kiáltotta fenyegető hangon. Dúlt tekintettel felém tartott. Én óva­tosan hátrahuzódtam a zongora mö­gé : hiszen nincs kétség benne, hogy dühöngő őrülttel van dolgom. „Rögtön kidoblak az ablakon,“ kiáltotta üvöltve s rázta az uccára nyíló ablaknak függönyeit. Majdnem ugyanakkor csöngettek a kapumon. Kiszaladtam a kaput kinyitni. Egy simára borotvált, jól öltözött úr ál­lott előttem, ruháján a becsületrend rosettája, mögötte két nagyblúzu her- kulestermetű alak. „Doktor Maxfeton“ mondá egy kissé idegen kiejtéssel „egy magán­gyógyintézet igazgatója vagyok Egyik lakóm megszökött s értesüléseim sze­rint alighanem itt rejtőzködik az ön villájába n/f „Nem is csalódott, itt van, épen jókor jött! Hála istennek!“ „Ez a szerencsétlen ember Mar­tini gróf, akinek az a rögeszméje, hogy megmérgezte néhány évvel ez­előtt meghalt feleségét; pedig ennek a halála őrjítette meg.“ „És ki akart engem dobni az ab­lakon.“ „Igen ez a hóbortja. -Majd mind­járt megszabadítjuk önt tőle. Ezer bocsánat a zavargásért, amit önnek okozunk.“ A két vele lévő egyénre mutatva ezt mondta : „Ezek a házi szolgáim.“ Bementünk a szalonba; az őrült nagyon izgatottnak látszott. „Most állott ki egy rohamot.“ szólt hozzám az orvos. „Doktor — kiáltotta a bolond — ez az ember fel akar jelenteni, az életemre tör, rám rohant “ A két háziszolgának végre sikerült nagy üggyel-bajjal a bolondot elfogni. Egyikük egy csomó kötelet húzott ki a blúzából. „Az ön jelenléte izgatja őt — mondá a doktor — nem lenne szi­ves addig elbújni valahová, mig mi ki­Az uccán. Sötét palástban megjelent az este, Örömtűz gyűl ki: lámpa, csillag ég; A sétavágyó szinte várta, leste, Kacagva jár künn már az uccanép, Örömtüzekként lámpa, csillag ég. Ott bolygok én is ; bánt a hang, a lárma, De jó ma járni végre egyedül; A kéz pihen, most nem zenél a hárfa, Álomvilágom messze elkerül, De jó is járni zajban, egyedül ! . . . A percek futnak, vénül már az este, A lámpa pislog, bágyadt fényben ég ; A víg kacaj még hallik, haj ! de messze, És" ködbe vész a hangos uccanép; A lámpa is csak bágyadt fénnyel ég. Csak erre várt a húr, a nóta bennem : Most minden érzés zengő hangot ad; Zsibongó zaj kel, sir belé a lelkem, S dallal temetlek, csendes alkonyat, — Hisz’ minden érzés fájó hangot ad . . . Tömör Árkád Nemcsak botrány, amelytől tar­tottam, kezdett nyilvánossá lenni, hanem egyúttal a legnehezebb bűn­tény is rám nehezedett ; a látszat el­lenem szólt, emiatt majdnem meg­őrültem. „Doktor úr, — mondtam — nagjr bűnös vagyok. Nem akarok két tisz tességes családot szégyenbe borítani, öngyilkos leszek.“ „Jól van — mondta a doktor — látom, még elég nemesen érez. Ha igy tesz, nem szólok egy árva szót sem.“ Ügyeim rendezésére szüksé­ges halasztást kértem tőle. Azt mond­ta, hogy elkísér arra a helyre, ahol kivégzem magam. Harmadnapra el­utaztunk Seine-et Oise-ban levő birtokomra. Egy kis állomáson kel­lett leszállnunk, ahová ejnek idején érkeztünk meg. Mikor a vonat meg­lassította a menetét, kinyitottam az ajtót s kidobtam az alvó doktort a sínpárra. Amit vártam, bekövetkezett: a vonat kerekei agyongázoltak. A vonat megállóit. Segítségért kiáltottam : a doktor teste nem volt egyéb véres pépnél. Meg voltam mentve 1 Azt hireszteltem, hogy le- * akart szállni, még mielőtt a vonat be-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents