Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 19. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. árfolyam 19.k szám. Csütörtök, február 29. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. SZERKESZTIK: KEMPELEN FARKAS és VARSÁNYI IGNÁC Egész évre .................... F élévre ...... Kéziratot nem adunk vissza. Negyedévre....................3 K E gyes szám ára . . . 14 f. Nyiltér sora 60 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: 12 K 6 K A demokrácia céljai felé. Irta: Tisza István gróf. Életérdeke i%y a valódi szociális haladásnak és a társadalmi békének, mint első sorban magának a munkásosztálynak is, hogy ez szabadon fejleszthesse ki a valóban hivatott vezéreket kiválasztó és felnevelő intézményeit. Ezek pedig csakis a munkás minden komoly életérdekét felölelő és gondozó autonóm munkásszervezetek. Miért tud az osztrák munkásosztályból olyan kevés, valóban értékes self made man kiemelkedni? Miért ragadjak ott magukhoz oly nagy számban a vezetést a borbélyból, péksegédekből, * szabólegényekből, bérkocsisból stb. stb. „ újságíró “- vá átvedlett gyengébb elemek ? — Első sorban azért, mert a kellő hatáskörrel bíró munkásegyesületeket teszi lehetetlenné a német példára szervezett kényszerbiz- tositás. A hatósági biztositó intézetek, ha juttatnak is a vezetésben némi szerepet a munkásnak, a maguk nehézkes, bürokratikus szellemével nem az önkormányzat edző, felemelő, az egyéni értékét és erőt fejlesztő iskolái többe. Ellenkezőleg, a mindenható állami kényszer, az Igyéni felelősséget és iniciativát megzsibbasztó szociális gondolkodás melegágyai. A munkásbiztositás nagy önkormányzatától megfosztott szakszervezetek pedig jóformán kizárólag az osztályharc erősségei, a melyekben a komoly önkormányzati tevékenység helyét a gyülölség, a szenvedély, a romboló vágyak, a felforgató illúziók kultusza foglalta el. Az ilyen munkásegyletek természetes vezére ismét csak a legszájasabb, a leg-fékfelenebb demagóg lesz, ugyanaz, aki a Állományát a szocialista zuglapokban hirdeti. Hogy ez igy van, ez a mi hibánk, az államé és a társadalom vezető osztályaié, akik a legszebb intenciók hatása alatt létesítettük az ör kormányzatot elsorvasztó munkásbiztosümu közintézményeket. A legjobb, legderekabb emberanyag ott van kezünk ügyében. Mentői előbbre jutunk a tehnikai haladás terén, mentői magasabb szellemi és erkölcsi kvalifikációt kíván meg az ipari tevékenység a munkástól, mentői kielégítőbb kereseti és életviszonyokat tudunk számára elérhetővé tenni, annál biztosabb kilátásunk lehet reá, hogy magából a munkásosztály kebeléből emelkedhetnek ki annak minden irányban méltó vezérei. Csak mi ne zárjuk el az erre önként kínálkozó alkalmat. Csak mi ne romboljuk le azokat a munkásszervezeteket amelyek a munkás egyéb érdekeinek gondozása mellett autonóm jogkörben kezelik a munkásoknak sorsuk, jövőjük biztosítására véres verejtékkel gyűjtött filléreit. Ez a hatáskör tanítja meg keserves, de hatásukban áldásos élettapasztalatok árán a munkásokat, hogy ne a frázis, az izgatás, a demagógia hőseire bízzák sorsukat, hanem bizalmukra valóban méltó igaz emberek kezébe adják a vezetést. Ez hozza előtérbe a munkásosztály legderekabb, legerősebb egyéniségeit és juttatja olyan helyzetbe őket, .hogy az önképzés utján mindig előbbre haladva, az élet iskolájában mind többet tapasztalva, kellő tudással, belátással és felelősségérzettel irányithassák a munkásmozgalmakat. Persze mindez nem egy-két esztendő munkája. Hosszú, keserves küzdelmek és kiábrándulások után fogja a munkásosztály a hűséges munka emberével felcserélni a frázisok emberét. Másrészt a legderekabb, a legkomolyabb munkásban is ott él az az elkeseredés, az a gyülölség, „ESZTERGOM és VIDÉKÉ“ TARGAJA. Éjszakai kép. A Maroson megjelentek a sószállitó tutajok s a parti emberek hosszan és nehezen léleg- zettek fel: — Itt a tavasz ! Még jócskán tartott az olvadás s a kései hó fehér foltokkal tarkázta a tavaszi szelektől elzárt völgyek ölét. A Maros áradásban volt és piszkos szürke hullamai kivetődve a partokra, tajtékos tarajukkal haragosan túrták a szántóföldek kifagyott rögét. De azért a sószállitó tutajosok nekivágtak a bizonytalan útnak. Enyedtől Szegedig hosszú az ut s mire elérik az alsó-szegedi rakodópartot, épen közepén fognak járni a tavasznak. Az éjszaka ráfeküdt a Maros völgyére. Lupuj mester, a tutajosok főfelügyelője, ott gubbasztott az első tutajon és belebámult a vak homályba. Végig a rekettyés part hosszába kikötve pihentek a tutajok; kormányos és evezők mélyen aludtak. Lupuj mester eltűnődve nézett a part irányába. Fojtó csend feküdte meg a tájat s messze bent a part fölött sötét, hosszú jegenyék virrasz- tottak a némaságon. Hűvös volt az idő. Lupuj mester beburkolózott meleg condrájá- ba és mégis fázott. A viz mentén szél fújt, de nem az az egyenletes, erős szél, amely pirosra csípi az arcot és még fel is melegít, hanem apró szélkölykök, a melyek hancuroznak, futkároznak, bolondos jókedvvel bujósdit játszanak és nincs rá mód, hogy meg lehessen menekedni tőlük. Besurrannak a nyakra szorított sál ráncain, a condra ujjain keresztül, bebújnak az ember kalapja alá és addig- addig csiklandozzák az orrát, mig az ember jókorát trüsszent. — Kedves egészségére ! Lupuj mester dörmögve fordult hátra. Az ördögbe is, kinek van kedve most udvariaskodni? Senkinek. Csak 'képzelődés volt. A part mentében végigterülő tutajsoron mindenki aludt, csupán a szélkölykök pusmogtak-suttogtak. Talán ők tréfálták meg a mogorva, rosszkedvű éjsza- kázót. Lupuj mester bosszúsan mélyedt maga elé. Távol a part irányában az őrt álló hosszú jegenyék mögött valami halovány fényesség tűnt szemébe. Apró, világlő foltok, amelyek szép sorjában követték egymást. Vájjon mik lehetnek? Lupuj mester a gondolatnélküli ember tunyaságával tűnődött el ezen. Lassan-lassan eszmélni kezdett. Nyilván ablaksor az, valami nagy épületnek kivilágított ablaksora. Nem csalódott. Amint merőbben vizsgálta a fekete jegenyéket, mögöttük lassanként kiváltak egy nagy tornyos kastély körvonalai. Gazdag, .gondnélküli emberpár lakhatik ott, gondolta Lupuj mester és a gondolatra elégedetlenül sóhajtott. Lehúzta a fejét a condrája gallérjába és megborzongott, mint a hideglelős. Csakugyan, mintha láza is lett volna. Csalóka képek rajzottak fel előtte s az egyik szinte határozott alakot öltött. Amott a sötét jegenyék mögül fehér árnyék vetődött ki az éjhomályból és lassan, imbolyogva jött közelebb. Egyenesen a partnak. Olybá tetszett, mint egy testnélküli fehér szellem, aki tévetegen keres valamit e másvilágbeli földön. Az éjszakázó megrendült e látomány- tól. Mi az? Hirtelen valami sikoltás reszketett végig a parton, elkényszeredett, végtelen sóhaj, mint amikor egy lélek válik ki testéből. Lupuj mester hangos vizloccsanást hallott. Felugrott. Ez már nem álom, nem csalóka képzelődés, ez valóság. Végignézett a tutajokon, de senki sem ébredezett. Hanem amott a partszakadék mellett hullámot vetett a viz és a habok nyugtalanul verdesték a rekettyés bokrok tövét.
