Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 15. szám
1912. február 15. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 Hertlik Rezső nem járt két leányhoz, pláne Her- tlik Évához másfél év óta egyáltalában nem ment. Soha arra nem gondolhatott, hogy feleségül vegye, mert hiszen közeli rokonok; de nem is hozzá való, mert Hertlik Rezső az első gazda fia és még csak 21 éves, Hertlik Éva pedig 3 évvel idősebb és vagyontalan, itt pedig a szokás az, hogy hacsak lehet, teljesen idegent vesz feleségül a férfi. — Hertlik Rezső állandóan csak Szlovák Rózához járt és csak azt akarta feleségül; azonban Hertlik Éva is az akarván lenni, összebeszélt Radovics János nevű unokatestvérével, ki szintén Szlovák Rózát szerette, hogy ebből ne legyen házasság, hanem temetés ! Ezt igazolja azon levél, amit a kesztölci jegyző a kir. ügyészségnek beküldött, amelyet Radovics János irt Szlovák Rózának. Ebben előre megfontolt gyilkosságról van szó. De már hónapok előtt hirdette, hogy olyan igaz, minthogy az Istent hisszük, hogy ő valamelyiket elövi. Kitől tanulta meg a revolver kezelését? Ki adta neki a revolvert ? Ez nyomozás alatt áll. A kesztölci káplán látta a templomban a merénylet napján reggel, még pedig a szószékről. Évát ki is zavarta, de az elüljáróságot nem értesítette erről, pedig tudta, hogy Hertlik Éva fenyegetődzik és látta, amint kabátja alatt valamit rejtegetett. Ha az elüljáróságot értesíti, akkor ez meg lett volna akadályozható. Arról szó sem lehet, hogy a szülők kényszeritették volna egyiket vagy másikat, mert hiszen gyermekkoruktól szerették egymást. De Hertlik Éva emberbőrbe bujtatott állat, aki mindenre képes, ha akarata nem teljesülhet és bujtogatói is voltak, legalább a rokonok szavai erre engednek következtetni. A jegyző a kir. ügyészséghez küldött jelentésében kifejtette az ügy állását és kérte a legszigorúbb nyomozást elrendelni a csendőrség utján. A falu népe is elitéli Hertlik Évát s ha el nem szökik, bizonyára agyonverték volna. — Értesítés. Az „Esztergomi Kaszinó“ a folyó évi február 17-ére jelzett kabaré-estélyét március 16-án tartja meg helyiségeiben. — Az esztergomi polgári egyesület e hó 20-án, húshagyó kedden igen érdekesnek ígérkező humoros estélyt rendez a „Magyar Király-ban. Figyelmeztetjük a közönséget, hogy számozott helyek lesznek. Jegyek a mulatság napján d. e. 10—12-ig válthatók az egyesület Magyar Királyban levő helyiségében. — A turisták közgyűlése. A Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya vasárnap tartotta meg évi rendes közgyűlését, melyen tiszteletbeli tagokká választattak: dr. Téry Ödön min. osztálytanácsos, dr. Thirring Gusztáv székesfővárosi statisztikai hivatal igazgatója, dr. Nigrinyi György fővárosi ügyvéd és Lévay István felsőkereskedelmi iskolai igazgató. Alapitó tag lett Brutsy János (50 koronával). A tisztikar a következőképen alakult meg : elnök: Kecskeméthy János, ügyvivő alelnök: Brilli Gyula, titkár'. Fényes Henrik, pénztáros', özv. Herczegh G. Lajosné, ellenőr'. Öltósy Rezső, könyvtáros és háznagy: Beck János, ügyész-, dr. Zwillinger Ferenc. A kirándulási bizottság elnöke: Brilli Gyula, jegyzője: Fényes Henrik. A közös tanács tagja: Brilli Gyula. Választmányi tagok: Brutsy János, Dvihally Géza, Gaál László, Kerschbaummayer Károly, Kottler László, Laiszky Kázmér, Math Gyula, Parcsami Henrik, Philipp Konrád, Sinka Ferenc Pál. Póttagok: Iványi Lajos, Kerschbaummayer Viktor, Meng Géza, Szőllősy Béla. Számvizsgáló bizottság: Philipp Konrád, Kellner Gyula, Pottmann Béla. — Cigánybál lesz február 22-én a szenttamási Varga-féle vendéglőben. Belépődíj 1 korona. Az egész farsangot végigmuzsikáló cigányok mulatsága az előző években is látogatott volt. Az idén is sikerültnek ígérkezik. — Haladunk ! A magyar olympiai bizottság elnöksége megkeresést intézett az alispánhoz és közbenjárását kéri, hogy hajlandó volna-e a cs. és kir. hadtestparancsnokság az általa fentartott „sistati“ céllövöldét a május 23., 24. és 25. napjain tartandó céllövőverseny céljaira átengedni. S amennyiben igen, úgy kéri az alispánt, hogy az ifjak kellő fogadtatásáról gondoskodjék. — A Modern Könytár uj számai. A Gö- möri Jenő szerkesztésében megjelenő „Modern Könyvtár1'-nak ismét uj számai jelentek meg. Az uj számok, amelyek mind igen értékesek, a következők: A 106-ik szám Wilhelm Ostwald-uok, a nagy német tudósnak egy, a német könyvpiacon is csak nem régiben megjelent, nagy feltűnést keltett uj munkáját adja, melynek cime : A ttidomány. A mü, melyet Kelen Ferenc fordított igen gondosan, a Modern Könyvtár „Korunk Mozgatói“ c. sorozatának a negyedik száma. A 107- ik szám Gellért Oszkárnak, az uj magyar költészet egyik reprezentatív egyéniségének kedves és szép versgyűjteménye, a Könyvtár „Magyar Költők“ sorozatának hatodik kötete, ezzel a címmel: Gyűjtemény Gellért Oszkár Verseiből. A Könyvtár 113 — H5. száma Alfred Capns-nak, a nagyhírű francia drámaírónak egyik legsikerültebb alkotását tartalmazza: A nyilsebzette madár cimü hires drámát, amelyet Adorján Andor ültetett át magyarra kiválóan. A Könyvtár legközelebbi száma Kanizsai Ferenc novellás kötete lesz, a Bűntársak címmel. A Modern Könyvtár egy-egy számának 40 fillér az ára és mindenütt kapható. ^ TANÜGYI-HÍREK ^ — Bezárt iskolák — bezárt korcsmák. Érdekes hirt kaptunk. Az alispán Pilismaróton az ottani kanyaró-járvány miatt bezáratta a róm. kath és református iskolát, de egyúttal kimondta, hogy a társas összejövetelek egyidejű eltiltása mellett minden szombat esti 6 órától hétfő reggeli 8 óráig az összes korcsmák is zárva tartandók. (A rendeletből több a haszon, mint a járványból a kár. Bárcsak az egész országban igy lenne. Szerk.) — Az állami iskolák felszerelése. Most folyik a vármegye állami ellemi iskoláinak felszerelése, illetve a felszerelés kiegészítése. Erre a célra a vallás- és közoktatásügyi miniszter 36 darab király arcképet, 4 darab számológépet, 3 darab métermérték-gyüjteményt, 2 darab tekuriumot s 1 darab kézügyességi eszköz-gyűjteményt engedélyezett. A kir. tanfelügyelő most osztja széjjel az engedélyezett tárgyakat. — Parkii •ozás Győrött. Győr város a Rábca- meder feltöltése által a városban nyert 40 hold- nyi területnek parkká alakítását határozta el. — Gyermekgyilkos anya. Gergely Julianna cselédleány a barsmegyei Nagytőre községben szolgált. Mivel a kis kaput gyakran kinyitotta éj- jeíenkint egy nyalka legény előtt, a szerelemből szerencsétlenség lett. Mikor Gergely Juli érezte, hogy eljött a rettegett nap, elment Benyó Istvánné lakására s az ott született leánygyermeket megfojtotta és betette a kemencébe. Azt állítja, hogy éjjel ki akarta onnan venni és öngyilkossággal szándékozott véget vetni a szépen kezdődő, de hajh, szomorúan folytatódó életének. — Sikkasztás az oroszkai cukorgyárban. Bogdán István büntetett előéletű embert a Drei- schok-féle cukorgyárban napidijasként alkalmazták. A múlt héten nagyobb összeget bíztak rá, hogy feladja postára. Odáig ellent is tudott állni a kisértésnek, de már visszakapott ezer korona annyira csábította, hogy megszökött vele. A pénz egy részét Budapesten, másik részét Vámos-Mi- kulán lenge hölgyek társaságában elmulatta, ahol a csendőrség el is fogta és a lévai kir. járás- bírósághoz kisérte a javulni nem tudó sikkasztót. Az ideges kor. Jelenleg az emberek többsége ideges, akár munkában való megerőltetés, boszuság, sorscsapások vagy komoly betegségek következtében. Az idegesség következtében sokkal gyorsabban öregednek az emberek és korán elvesztik üde arcsziniiket; a bőr ráncosodik, a haj őszül, a test elveszti szépségét és iideségét. Az idegesség bensőleg összefügg a vérállapottal; az által, hogy a vérnek nincs meg a normális összetétele, az idegek eléggé nem tápláltat- nak, következésképen a normális vér alapfölvétel. A Leciferrin a legkiválóbb készítmény az idegesség megszüntetésére egészséges vérképző és ez által életvidámságot és erélyt újra előidéző. Tulingerelt és tuleröltetett egyéneknél, kik álmatlanságban szenvednek, a Leciferrin használata jó és erősítő álmot idéz elő. A Led- ferrint (Ovo-lecithin-vas) kiváló orvosok véleményezték és klinikailag kipróbálták. A kedvező hatás igen rövid idő alatt mutatkozik. Vásárláskor pontosan figyelni kell a „Leciferrin" névre. Ára 4 korona. Gyógyszertárakban kapható. Főraktár: TÖRÖK JÓZSEF, gyógyszertára Budapest. VI.. Király-utca 12. szám. Eladó luiz. Esztergomban a kerektemplom közelében a Rudnay-téren egy sarokház, mely áll egy 3 szobás utcai és egy egy szobás utcai lakásból, a hozzátartozó melléképületekkel elköltözés miatt azonnal eladó. Bővebbet Tóbiás Zsigmond magan- zálogház tulajdonosnál Deák Ferenc-u. 3. Héizeladái. Elsőrendű meszet, a hires strázsa- hegyi kőből égetve, naponkint, kora reggeltől estig, lehet megrendelni KAUFMANN FERENCNÉL Esztergom-Táborban. Telefon szám: 123. Esztergom legegészségesebb helyén több 3—4 szobából álló- MODERN LAKÁS == kerthasználattal már folyó évi november hó 1-ére bérbevehető. Mindegyik lakáshoz a lakószobákon és a kerten kivül fürdőszoba, cselédszoba, el ő- tornácz és egyéb mellékhelyiségek is tartóznak. Jelentkezéseket elfogad LEIMDÖRFER NÁNDOR épitési vállalkozó vagy RUDOLF ISTVÁN takarékpénztári titkár, akiknél részletes tervek is betekinthetők Az egyes házak felépítésük után esetleg örök áron is eladatnak! SZOMSZÉDBÓL