Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 102. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 102. szám. Vasárnap, december 22. r M ESZTERGOMVÁRMEGYE1 KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZERKESZTIK: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. KEMPELEN FARKAS Megjelenik vasárnap és csütörtökön. és VARSÁNYI IGNÁC ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ....................12 K Negyedévre.........................3 K Félévre . ..... 6 K Egyes szám ára . . . 14 f. Kéziratot nem adunk vissza. Nyilttér sora 60 fillér Búcsúzó. Ma jelenik meg szerkesztésünkben az Esztergom és Vidékének utolsó száma. A legközelebbi számot már mások csináljak: kiváló, ügyes erők, a közéletnek jól ismert és becsült szóvivői. Mikor más irányú elfoglaltságunk miatt eddigi munkakörünktől visszalépünk, nyugodt leiekkel adjuk át helyünket utódainknak s leövezve kothurnusainkat, magunk is beállunk a munkatársak soraba. A búcsúzas alkalmát szokás egy-két hangzatos frázis elmondására felhasználni. Mi azonban, akik mindenkor kerültük a puffogó nagyotmondásokat, ez alkalommal is csak pár őszinte, közvetlen szóval óhajtunk búcsút venni olvasóinktól. Mikor együttes erővel e lap szerkesztésére vállalkoztunk, egy ethikai alapon álló, befolyásolhatlan, a város és megye valódi közérdekeit hiven szolgáló, élénk- lapot óhajtottunk csinálni. Hogy ezt a szándékunkat mennyire sikerült megvalósítanunk, ennek mérlegét nem mi vagyunk hivatottak felállítani. De annyit minden álszemérem nélkül elmondhatunk, hogy olvasóközönségünk szeretetét, bizalmát, elismerését éreztük mindenkor; számtalanszor hozták ezt tudomásunkra élő szóval is, valamint hozzánk intézett meleg soraikban. Hogy ellenségeink is akadtak, elös- merjük ; ez mindenkori járuléka a publicitásnak. De hogy azok csak quantité neg- ligable-ként szerepelhetnek, ezt igazságszeretetünk javára könyveljük el. De nem beszámolót Írunk most, csak búcsúzót. Kedves olvasóink jóleső ragaszkodásáért őszinte köszönetét mondva, kérjük őket, hogy ezt az érzést előlegezzék az Esztergom és Vidéké uj szerkesztőségének is, akik minden bizonnyal méltók lesznek rá. Minket pedig tartsanak meg jó emlékükben, a lap hasábjain való viszontlátásig. Kempelen Farkas és Varsányi Ignác. A decemberi 250 millió. (V. L.) Az áruforgalmi statisztika azzal a kerlelhetetlen és lesújtó adattal szolgál, hogy mi a behozott iparcikkek után esztendőnként ezermillió koronával adózunk a külföldnek. A helyzettel ismerős nemzetgazdák azt is mondják, hogy ennek a külföldre özönlő pénznek egynegyed részét decemberben izzadja ki a magyar: 250 millióra tehető az az összeg, a melyet a magyar ipar és kereskedelem decemberben a karácsonyi és újévi ajándékok révén külföldi iparcikkekből forgalmaz. 250 millió korona ! Micsoda hatalmas összeg ez! Polgári agy alig tudja a horribilis mennyiseget elképzelni! Csak néhány összehasonlitó példát: Aufenberg lovag hadügy minisziei a balkáni zavar előjátékaként 68 millió kor. póthitelt kért a delegációtól. Ebből kvóta szerint körülbelül 29 millió jut a magyarra. S micsoda felzúdulás lett belőle ! A tervezett két tudomány egyetem összköltségét 7 millió koronában állapították meg és micsoda nemzeti büszkeség tört ki belőlünk, hogy a magyar kultúrának akkora szédítő áldozatok hozatalára képesek vagyunk. Van az országban egy félmillió tüdőbetegünk és nem tudunk számukra társadalmilag, a leglelkesebb propagandával se évenként egy félmillió koronát gyűjteni gyógyitó- házakra. E példák után hogy kell sajognunk azon, hogy százmillió megy külföldi iparcikkekért a külföldre, mely összeg ha itthon maradna, mily nagyon szolgálná a nemzeti vagyonosságot és jóletet. Nem az fáj nekünk, hogy az élet kényelme és kifejlesztett fényűzése karácsony és ujévtájt talán erején felüli áldozatokba kergeti a magyar középosztályt, mert hisz a 250 millióból a legtöbbje őt terheli, — hanem az, hogy nem hazai ipartermék az, melyért a pénz kiömlik. Gondoljuk csak meg, hogy ha azok a gyárak, melyek a magyar fogyasztás számára külföldön dolgoznak, itt volnának nálunk, mennyi munkaalkalmat teremtenének, mennyi munkásnak jobblétét szolgálnák s mennyi existencia jólétének alapját munkálnák. Éppenséggel nem volna a legnagyobb baj, hogy tőkeszegény ország lévén, a külföldi tőke alapitana gyárakat. Hiszen az elhelyezkedett tőke méltányos kamatnyereségét ki sajnálná? Azt sajnáljuk, hogy a gyárkémények nem a mi országunkban füstölögnek és nem any- nyira azt, hogy a gyárosok külföldön szerzik a millióikat. Az elvesztett nemzeti vagyon leginkább abban van, hogy kiengedjük a munkaalkalmakat és ezer millió a külföld hatalmát, vagyonosságát, jólétét szolgálja. De van-e az effele sirámoknak valamelyes foganatjuk? Bizony csak a hazafias kötelességérzet készteti toliunkat ezekre a szavakra ; a siker minden reménye nélkül kiabálunk bele a sötét éjszakába és a közeli virradást igazán nem várjuk. Ha a nemzeti fellendülés korában Kossuth Lajos lángszavának nem volt sikere és Magyar Védegylete olyan szépen a közöny sarába veszett, mint az újabb kor tulipánmozgalma, — akkor mit akarsz te örök ismeretlenségben maradó szürke újságíró a magad nemzeti panaszával, hogy ne él- hetetlenkedjünk már tovább, pártoljuk a hazai ipartermeket?! Hogy nem lesz foganatja, nagyon jól tudjuk ! De ha csak egy két ház karácsonyfája alá magyar iparterméket tudott szerezni a mi egyszerű szavunk, munkánk nem esett hiába, mert a magyar iparpártolási jelszó, ha lassú, de terjed és követőkre talál. a legjobb minőségben Finom ruhakelméket 250 mtr flanel és barchet MOST 1.16 K, 1.36 K, 1.70 K, 1.80 K és feljebb. MARADÉKOT 95 fii., 1 K, 1.50 K, 1.80 K, 2 K-ig. 150 cm széles velour-plüss szőnyegeket megkapó szép színekben K 8'50-ért, — rumburgi úri és női azsúr vászon zsebkendők tucatját MÁR 5 koronátó1 a nagy karácsonyi occasio kiárusításban árusít Seheiber Rezső és Tsa vármegyénk legnagyobb szőnyegáruháza, kézműárú, női ruhakelme, vászon és női felöltő különlegességek tarhaza. Esztergom, Széchenyi-tér.
