Esztergom és Vidéke, 1912

1912 / 89 .szám

4 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1912. november 7. Kicsiny ok, nagy okozat. A természet örök időktől fogva fenyegeti az embert, mert ha ideális mesterművet teremtett is benne, amennyiben anyai gondossággal a legelő­kelőbb szellemi javakkal ruházta fel, de szeszé­lyességében azért sokszor durva erőszakkal bánik vele. Majd elemi csapásokkal sújtja, majd alatto­mos szolgáit, a mikroorganizmusokat, a legrette­netesebb betegségek előidézőit küldi ki ellene, hogy a porból vétetett embert származására emlé­keztesse. És bár az ember évezredek alatt meg­tanulta, hogyan védekezzék a vízhiány és a vil­lámcsapás ellen, csak kevéssé tud segíteni magán, hogyha arról van szó, hogy bacillusok aknamun­káját kell elhárítani. Szerencsére a földi vándor nem hagyja ma­gát oly könnyen megfélemlíteni. Szakadatlan mun­kában tanulmányozza a természetnek rá nézve sokszor veszedelmes hatását és titkos munkáját s a természet egy-egy békésebb órában maga árulja el azokat a fegyvereket, amelyekkel az ember a küzdelemben élhet s amelyeket aztán meg is ragad, hogy ügyesen és óvatosan védekezzék. Sajnos, a győzelem ritkán szegődik zászlója alá. Sok betegség csúffa teszi a taktikáját és elra­gadja mellőle társait, sőt némelyek oly módon lép­nek fel, hogy méltán nevezhetjük őket az embe­riség ostorának. Tuberkulózis! Tüdővész! Ezeknek a szavak­nak vészes hangzásuk van, Hány embertől ragad­ták el kedves hozzátartozóját! S amíg mi erőnknek és egészségünknek örvendünk, talán már semmit sem sejtő testünkbe is belopózott, hogy lassan, de biztosan elsorvasszon bennünket. Ámbár ez a romboló betegség nem tudja sokáig eltitkolni jelen­létét s amikor elárulta magát, akkor már legfőbb ideje, hogy azon fentartásért, az életért energiku­san megkezdjük a harcot. A küzdők azonban nem egyenlőek számban, nagyságban és kitartásban. A szegény embernek tehát társra van szüksége a küzdelemben, igazi segítő társra. Sokáig nem találták meg ezt a se­gítőt, mig végre előlépett rejtett létéből s az embe­riség szolgálatába lépett. E társ neve: kreozot. Ez a bükkfából nyert anyag, amelynek soha­sem rothadó tulajdonságát eléggé ismerjük, nyom­ban az orvosi gyakorlatba való bevezetése után nagyszámú gyógyító eredményt produkált. De so­káig megtartotta kellemetlen tulajdonságait is, mint a kellemetlen szag és iz és mérgező hatás, amely főképen a gyomor működésére volt zavaró hatás­sal. Mivel továbbá a kreozot, amely nem egységes kémiai test, közömbös anyagokat is tartalmaz, az volt a legközelebbi föladat, hogy a búzát szétvá­lasszuk az ocsutól, vagyis a hasznos részeket a többitől elkülönítsük s ezzel olyan formát adjunk neki, amely kizár a testre ártalmas minden anya­got, anélkül azonban, hogy ezzel különleges ha­tása gyöngülne. Ebben a törekvésben az F. Hoff- man-La Roche & Co. cég teljes sikert ért el, mert Sirolin „Roche11 néven oly készítményt állít elő, amely a kreozotnak csakis hatásos alkotórészeit tartalmazza és teljes méregmentessége mellett ki­tűnő, sohasem remélt, most azonban általánosan elismert orvosszer a tüdőbajok ellen. Lakás- és ablaktisztító, padlóbeeresztő vállalat SISSAY-U. 9 Hirdetés. Az esztergomi Érsekség „Süttő és Héreg Tardosi“ erdejének 1912/1913. 1913/1914. és 1914/1915. évre előirt vágásaiban évenkint mint­egy 1500—1500 együtt 3000 m3 tölgy bányafa termelhető, mely bányafa Esztergomban a primási főerdőhivatal irodájában f. év november 15-én tartandó zárt írásbeli ajánlatok utján fog eladatni. Az ajánlatok f. év november hó 15-én délelőtt 10 óráig nyújtandók be Esztergom­ban a primási erdőhivatalnál. A venni szándékozók a vágásokat bármikor megtekinthetik és az eladási feltételeket Nyer- gesujfalun a primási erdészeti hivatalnál meg­tudhatják. Esztergom, 1912. évi okt. 26-án. Primási főerdőhivatal. A napokban jelenik meg az „Esztergomi Szent István J1ILLIÓK használják a mm mc. _ • • r kohogei, rekedtség, katharus, elnyálkáso- dás, görcs és szamárköhögés ellen •V KAISER mellkaramelláit a „három cserfával.“ köziegyzőileg hi1 nyítvány, orvost hitelesített bizo. ;ok és magá­nosoktól kezeskedik a biztos sikerért. Csomagonkínt 20 és 40, egy doboz ára 60 fillér. Kapható : ROCHLITZ ARTHUR gyógy­szertárában ESZTERGOM es NAGY ISTVÁN gyógyszertárában PÁRKÁNY. ff ff SZŐLŐSGAZDÁK és szőlőtelepitők figyelmébe! AKI szőlőjét újra akarja telepíteni, © AKI szőlőoltványt akar rendelni, AKI gyümölcsfát ró­zsafát óhajt ültetni, kérjen oktato diszárjegyzéket az alábbi czimtől Transylvania SzÉtelepitő Vállalat Maros-Vásárhely. Dr. Gecse Dániel-utca 39. szám. Nem illatszer! Nem csinál foltot! Ö csász. és kir. Felsége lak- és dolgozó-szobáinak fertőt­lenítésére AER0F0RM használtatik. EEVEIMERTÓTLENITÖ, Hirdetéseket f. hó 10-ig felvesz a Kiadóhivatal a levegőt tisztítja, fertőtleníti, nedvesíti, szagtalanítja! Ozonizálja, por- és füstmen­tessé teszi. Felfrissítő, éltető erdőillatot terjeszt és kellemetlen szagot megsemmisít. Az „AEROFORM“ levegőfertőtlenitő eszencia árai: 1000 gramm . . . 80-— K 125 gramm . . . 10 — K 600 „ ... 40’— K 100 „ ... 9*— K 250 „ ... 20-— K Az „AEROFORM“ fecskendők árai: I. szám .... 25‘— K III. szám .... 15'— K II. „ .... 20— K IV. „ .... 10*— K Kapható a kontinens minden nagyobb gyógyszertár, drogéria, illatszerkereskedés és háztartáscikk kereskedésben Beszerzési forrásokat készségesen ajánl a Kereskedelmi Részvénytársaság Bpest, IV., Veres Pálné u. 26. FŐRAKTÁR: SCHUDEG SOMi ÉS SÁNDOR, ESZTERGOM. 1666/1912. Nyomatott Laiszky [ános könyvnyomdájában Esztergom, Simor János utca 18—ao.

Next

/
Thumbnails
Contents