Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 87. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 87. szám. Csütörtök, október 31. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. SZERKESZTIK: KEMPELEN FARKAS és VARSÁNYI IGNÁC ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre .....................12 K Negyedévre..........................3 K F élévre ...... 6 K Egyes szám ára . . . 14 f. Kéziratot nem adunk vissza. Nyilttér sora 60 fillér Böngészés. Halottak napjának jegyében a szomorú témák stílszerűek. Szomorít dologról irok tehat. Mait csütörtöki számunkban jelentettük olvasóinknak, hogy lapunk gazdát csereit. Ez eddig még nem szomorú. A kommünikében jeleztük, hogy lapunk ezután is és még fokozottabb mértékben keresztény szellemű újság lesz. Ezen a kijelentésen, értesülésünk szerint, nehány zsidó vallásu úriember nagyon megütközött, sőt valami bojkott félét is emlegettek. Hát ez a szomorú kérem. Nem a lapra, amely ily bojkottot meg sem érezne, hanem azokra nézve, akik kijelentésünkön meg tudtak ütközni. Ertenők a neheztelést, ha mi klerikális izü, vagy kifejezetten felekezeti színezetről tettünk volna említést, a mely ha nem is hirdeti, de esetleg megtűri az antiszemita tendenciákat is. De a keresztény szellem tudvalevőleg a sze retet és türelem eredőiből indul ki, tehát sem türelmetlen, sem gyűlölködő nem lehet a más hiten levőkkel szemben. Egy vakmerő kijelentést teszünk. Mi jobban ismerjük Esztergomnak, sőt az országnak zsidó vallásu polgárait, mint az a pár megütköző ur. Ennek a forrongó átalakulásban lévő fele- kezetnek hívői igen nagy szambán már is a keresztény világnézet alapjára helyezkednek, amit az a nagy számú zsidó jótékony egylet és alapítvány is bizonyít, a melyek felekezeti különbség nélkül, tehát vallási türelemmel gyakorolják a jótékonyságot, vagyis a szeretet törvényéből sarjadzanak. Vannak köztük más világfelfogáson lévők is, de jelentékenyen csekélyebb számban. Hanem vannak, sajnos, olyan zsidók is, a kik jóformán csak kívülről ösmerik a zsinagógát, a kik egymás közt gúny tárgyává teszik saját vallásukat és — ezek a legtürelmetlenebbek minden iránt, a minek keresztény színezete van. Nem azért mert keresztény, hanem mert ők modernek, „felvilágosodottak“, atheisták. Éppen nem azt akarjuk ezzel állítani, hogy a megütköző urak is ezek közé tartoznak, de igenis azt, hogy úgy tűnnek fel, mintha oda tartoznának. Mi pedig minden bojkott dacára is leszünk fokozottan keresztény szellemű lap és követni fogjuk minden Írásunkban e szellem parancsait : szeretet, türelem és megbocsátás minden embertársunkkal szemben, kövessek bár azok az egy örök központ felé vivő utak bármelyikét. Az utolsó parancsot mindjárt gyakoroljuk is : megbocsátunk a megütKozoKnek. — pi. * Az bizonyos, hogy a párkányi vásár két napján agyon átkozták a párkányi elöljáróságot. Mert aki eljött Párkány községbe és egyet-kettőt lepett, nyakig sáros lett. Csak természetes, hogy a megfullasztassal fenyegető iszapot az elöljáróság számlájának terhere Írták, épen úgy, mim — pláne— a portengert szokták. A párkán} iák azonban a vásárlátogató közönség zúgolódásával vajmi keveset törődnek. Fő a jövedelem. Pedig ha egy vásár jövedelméből a község rendbehozatná az útjait és kissé a vásárteret is, kiadása nem veszne kárba. — Különben fölösleges. A jámbor esztergomiak eddig is letaposták, ezután is letapossák a sártengert úgy, hogy néhány hétig még jó útja is lesz Párkánynak. — ci. Halottaknapján. Az esztendő 364 napján a lüktető, forrongó életet szolgáljuk, mozgalmak, események krónikásai vagyunk, — hadd szenteljünk egy napot a csöndes embereknek is, akik a földi élet színpadjáról már leléptek, — a halottaknak. A mai, rohanva élő kor gyorsan felejt. A kik tegnap még köztünk járták és terveztek, alkottak, akiket szerettünk, irigyeltünk, vagy gyűlöltünk, ma hánynak meg csak a neve sem jut eszünkbe egész even át. * A halottak szerények: egy évből egy nap jusson nekik is ; ezen az egy napon gondoljunk reajok szeretettel, vagy megbocsátással. Halottak ! Úgy van velük ez a materiális nemzedek, mint a kereskedő az üzleti könyvebe bejegyzett veszteseggel: egy „ESZTERGOM és VIDÉKÉ" TARGWA. Halottak napján. Irta : Szenes. Halottak napja van. Szomorú, méla őszi idő, mintha a természet is mutatni akarná meghatottságát. A ködös, szomorú természet is belopja már a mi szivünkbe az érzést és mi ma .okát érezünk . . . * Az élet öröm és szomorúság. Örülünk, amig mások szomorkodnak vigasztalhatatlanok vagyunk mikor másoknak jut egy kevés az életnek szűkre szabott öröméből, — már a miénk a szomorúság, a bánat. De az igazi, a legnagyobb szomorúság az, amit minden irgalom nélkül osztogat a Halál. * Halál? ... De mi is a Halál? Nem ismerjük, és nem tudjuk, hogy mikor fogjuk megismerni. Senki sem tudja. Szemeidet lezárja, de nem nyitja fel soha többé, nem látsz többé senkit, és nem látnak többé téged sem soha, kiragad az élők közül, megfosztja tőled szeretteidet, lehetetlenné teszi minden munkádat, — tudod mi ez ? ... a Halál . . . Ezrei a népnek mennek ki halottak napján a temetőbe, hogy felékesitsek elhunyt szeretteik sírját. Koszorúkat visznek a gazdagok is, szegények is, és ráhelyezik a sírokra, a díszes, márványból faragott síremlékekre és az egyszerű, dísztelen fejfákra. És ha a gazdagok szegfű és rózsakoszorúi tán illatosabbak és szebbek, mint magukfonta koszorúi a szegényebb népeknek tarka mezei virágokból, amiket még meghagyott a halottak részere a természet, — a temetőben minden koszorú egyformán szép, s a halottak egyformán örülnek azoknak . . . Igen, a halottak egyformán örülnek rajtuk, nem gőgős az, aki szebbet kapott, s nem irigyli egyik a másikét. A halottak között nincs különbség, ők mind egyformák. Mindegyik egyformán hagyta itt az életét és alant, a sötét sírban nincs többé öröm, nincs többé fájdalom, megszűnnek ott az örömek, és véget érnek a földi szenvedések . . . * Kihalt, szomorú ilyenkor minden, de leg- szomorubb az a hely, ahol az emberek milliói nyugosznak, nehezen hagyva itt a földi életet, szeretteiket, hogy sohase láthassák többé viszont egymást, csak majd még egyszer, a nagy napon a feltámadáskor . . . Egyformán osztályrésze ott minden testnek az örök megsemmisülés, mert a halál nagy demokrata, nem ismer különbséget gazdag és sze- gény, gyáva és hős között, király és koldus, tudós és költő egyformán bomlik elemeire. * Boruljunk le mindnyájan a sírok előtt és zokogva sírjunk, mert azok szive, akikért ma könnyezünk, csak miértünk dobogott . . . Tárjuk fel őszintén lelkünket, mert a halottak mindent tudnak, a halottak mindent látnak. Sírásunkkal egybeolvadjon imánk elhunyt szeretteink lelkiüd- veért s a halottak hallják a mi imánkat, hallják a mi zokogó imánkat és mosolygó ajakkal velünk együtt imádkoznak . . . ... Ez a legdrágább, a legszebb percük a halottaknak . . . Imádkoznak és zokognak velünk együtt, együtt száll imánk az egek urához, érettük és értünk . . . Látnak minket, hallják a mi imánkat, s megtelik lelkűk földi örömmel, mert azok, akiket itt kellett hagyniok, nem feledkeztek meg róluk . . . A halottak imája mind tiszta, vétkektől feloldott szivekből száll fel az Ur zsámolya elé s az Ur meghallgatja azokat 1 ... Ez a legszebb perce a halottaknak. Ez a nap a halottak napja . . .
