Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 85. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1912. október 24. arra valók, hogy azokon a napokon dári- dót csapjunk a korcsmában, hanem arra, hogy a hét fáradalmait kipihenjük. A fent említett s Angliában életbeléptetett s azokhoz hasonló intézkedések nálunk is szükségesek volnának, ha oda akarunk jutni, hogy népünket a zülléstől, a magyarban hús és vérré változott, de könnyen elfajulandó nemes erkölcsöket a jövő nemzedék számára megmentsük. A vasárnap, ha már az áhitat számára meg nem menthető, akkor arra szolgáljon, hogy a nép ismeretkörét, tudását fejlessze, tágítsa, bővítse. Ismerje meg a nép ezen a napon a földet, melyen lakik, ismerje meg saját törvényeit és ismerkedjék meg önmagával. Ha majd az ismereteknek magasabb fokára jut, ha olyan intelligenciának lesz a részese, amely képesít majd arra a gondolkodásra, arra az eszméletre, hogy kiismerje az ő saját nemzeti karakterében rejlő kincseket, majd akkor a haladás nem okoz a kormánynak akkora gondot, akkora fejtörést, mint ma. Hiszen a kormány ez esetben becsukhatja vasárnap a korcsmahelyiségeket és a pálinkamérőket. Igaz, hogy ezáltal az államjövedelem egy tekintélyes részét fogja elveszteni, de másrészt megszívlelendő az is, hogy mit nyer vele, ha a nép a könyvtárakban találja meg vasárnapi szórakozását. Ha ott a tanító, meg a pap időnként népszerű modorban tudományos előadást tart, ha a nép tudni fogja, hogy az erkölcsöket magunkért is kell gyakorolni, nem csak mert egy magasabb lénynek tesz vele tetsző dolgot, akkor mennyivel nagyobb az állam nyeresége a fogyasztási adónál! Visszanyeri azt az emberanyagot, mely értelmes, szorgalmas, minden tettében számitó s mely példaképen állhat a kulturnépek között. Mert bizony, ha főcél az állami pénzjövedelem, akkor nem számíthatunk egyébre, mint népünk lassú, da" biztos elfajulására. Pedig népünk már elég viszontagságon és megpróbáltatáson ment keresztül. Eleget érezte már a hatalom nyűgét. Itt az ideje, hogy azt a boldogságot is élvezhesse, amit a józanság, a mérséklet, az önismeret és önérzet nyújt. OCX hirekT^Q A régi dalokból. Ha egyszerű, őszinte szóval Megkérdezhetném tőled én : Akarsz-e feleségem lenni, Hajlik-e a szived felém ? És ha te arra azt felelnéd: „Szeretlek, a tiéd leszek!“ A földöntúli nagy boldogság Tán megölné a szivemet. De ajkam egy átok lezárja, S hozzád igy szólnom nem szabad, Szenvedve, némán kell viselnem Nagy, kínos, édes titkomat. Mindkettőnk sorsa meg van írva : Te boldog lész egy más szivén . . . Bús agglegényi kis szobámban Rád gondolva halok meg én. Kempelen Farkas. Lapunk gazdát cserélt! Az Esztergom és Vidéke a napokban az eddigi laptulajdonosok kezéből Laiszky János könyvnyomdatulajdonos birtokába ment át. Lapunk ügykezelése azonban december hó 23-ig még a régi vezetés alatt marad; az uj tulajdonos csak a karácsonyi számmal veszi ténylegesen át a lapot. Az új gazdát, azt hisszük, fölösleges volna olvasó közönségünknek bemutatni. Ösmeri Laiszky Jánost Esztergomban mindenki és 1881. óta, amikor könyvnyomdáját megalapította, csak egyre fokozódó tiszteletben és becsülésben volt része mind mostanáig. Igazra vált a francia közmondás: „On revient toujour a son premiere amour.“ Az ember mindig visszatér első szerelméhez. Laiszky János is visszatér az Esztergom és Vidékéhez, amelynek megalapításánál első munkása volt. A lap programmjára nézve a kibocsátandó előfizetési felhívás fog részletes felvilágosítással szolgálni. Most röviden csak azt jelezzük, hogy az Esztergom és Vidéke ezután is és még fokozottabb mértékben keresztény szellemű újság lesz és minden pártérdektől függetlenül fogja az igazat megírni. Anyagi tekintetben a legnagyobb áldozatokkal fog az uj tulajdonos arra törekedni, hogy az olvasó közönség csinos kiállítású, tartalmas és magas színvonalú lapot kapjon A karácsonyi bemutatkozó szám részére eddig biztosított közlemények lehetővé teszik, hogy olvasóink valóban kellemes meglepetésben részesüljenek. — Uj fönöknő az Aggokházában. A szatmári irgalmas nővérek tartományi főnöknője értesítette a város polgármesterét, hogy a városi Aggokházának új főnöknőjéül Barthelt M. Mar- cellina irgalmas nővért nevezte ki. — Házasság. Pór Sándor, Bény község agilis jegyzője nőül vette Schenkengel Lujzikát Dunamocsról. — Eljegyzés. Hopp Ferenc az Esztergom- szászvári kőszénbánya r. t. tisztviselője eljegyezte Pjluger Ferenc bájos és művelt leányát, Tercsikét, Dorogról. — Megyebizottsági tagjelölós. A november hó 15-én megtartandó megyebizottsági tagválasztáshoz az elhunyt Dóczy Ferenc helyére a II. kerületben több tekintélyes polgár Draxler Alajost óhajtja jelölni, a ki a jelöltséget el is fogadta. — A balkáni háború ismertetése. Szekeres Bónis bencés tanáraink kiváló képzettségű tagja s az Esztergomi Kereskedő Ifjak Önk. Egyesületének elnöke, mint már a múlt számunkban jeleztük, f. hó 22-én este 9 órakor a Kereskedő Ifjak nagytermében igen érdekes előadást tartott a nagy számban megjelent közönség előtt a balkáni háborúról. Az előadáson Szekeres tanár bővebben foglalkozott — szemléltető térképek kíséretében — a balkáni államok keletkezéséről, azok egymásközti viszonyáról, történetéről népességéről és gazdasági fejlődéséről egész a legújabb korig. Majd pedig rátért a most folyó háborúra s annak okaira és a háborús államok katonai készültségére. A mindvégig nagy figyelemmel hallgatott előadás után Scheiber Rezső szép szavakban köszönte meg a megjelentek nevében az élvezetes előadást. Ugyanitt értesítjük az előadások iránt érdeklődőket, hogy a legközelebbi előadás november 5-én lesz, melynek programmját majd közölni fogjuk. — Halálozások. Hajabács Ferenc tokodi kán- tor-főtanitó 52 éves korában f. hó 18-án meghalt. Temetése vasárnap délután három órakor volt Tokodon. — Gyenes István az esztergomi m. kir. pénzügyőri szakasz fővigyázója tegnap reggel hirtelen meghalt. Temetése ma délután 4 órakor lesz a belvárosi sirkert kápolnájából. — Özv. Hutt Miklósné sz. Cseber Anna f. hó 21-én 80 éves korában elhunyt. Temetése tegnap d. u. 4 órakor volt nagyszámú rokonság és gyászoló közönség jelenlétében a szentgyörgymezői temetőben. — Esztergom vármegye 1913. évi költség- vetése szerint a 182.357 K. kiadással szemben a bevétel 11.578 K. úgy, hogy a 66.487 K. rendes allami javadalmazáson felül 105.313 K. állami pótjavadalmazás válik szükségessé. — A Gazdasági Egyesület gyűlése. A vármegyei Gazdasági Egyesület f. hó 26-án délután fél 3 órakor az egyesület helyiségében választmányi ülést tart a következő tárgysorozattal: Az 1913. évi költségvetés tárgyalása. — Az „Omge“ átirata a vidéki gazdasági előadások rendezésére vonatkozólag. — Beérkezett egyéb ügyiratok tárgyalása. — Hírlapírók gyűlése. A Vidéki Hírlapírók Orsz. Szövetségének felsődunántuli választmánya jövő vasárnap, f hó 27-én Győrött választmányi ülést tart. Sirolin" Roche biztos a Sirolin "Roche' Éli 11 wBmm f mi 111111 ; ji i till t J, Affl kitlaii 3UT il«qnanmk m a : ' 11 J mMketwdóniWI. t'Av’lyJI rjnlmk,* V «v\’rH 1 MnrnMtkm/tf-2 m * 1 * Vji' * j jj rn****7 “ *5 iiiiiiiiüiiiiiiiiiiii min A légzési szervek meghűléseit legbiztosabbana Sirolin "Roche"- al kezelik. Ezért nélkülözhetetlen ezen elismert és bevált szer minden háztartásban. Szíveskedjék a gyógy tárakban dtározottan Sirolin "Roche - t kérni.