Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 73. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 191-2. szeptember 12. akadással, sőt veszéllyel fenyegeti, jól esik megállapítani, hogy a mi pénzintézeteink, különösen az Esztergomi Takarékpénztár és az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank, sőt még a fiatal Hitelbank is figyelmes, körültekintő üzleti elveikkel, a rendelkezésükre álló tőkékkel az ország összes vidéki intézetei között a legelsők, a legszilárdabbak között foglalnak helyet. Az bizonyos, hogy pénzintézeteinket csak felényire érinti a nagy pénzdrágaság, összehasonlítva a többi nagyobb vidéki intézettel. Hogy gyakorlati példát hozzak fel, pl. az Iparbánk — belső ügyeit tapasztalatból ismervén — olyan mennyiségű készpénztőkével rendelkezik, ami még a fővárosi nagy bankok előtt is megkülönböztetett bizalmat keltett. Ebből kifolyólag a már említett s általánosan ismert pénzszűke dacára is nap nap után felajánlják az üzleti összeköttetést pénzintézeteinknek. A szives ajánlatokat, melyek után más vidéki intézetek két kézzel kapnának, megköszönve a megnyilvánult bizalmat, nem veszik igénybe. Ezzel ellentétben a legtöbb vidéki pénzintézet keresve-keresi és kérve-kéri a fővárosi nagy bankokat, hogy szorult helyzetében — bármily nagy áron is — pénzforrásaik megnyitásával segítsenek. A nagy pénzmolochok azonban még drága kamatra is csak keveset és kevés intézetnek adnak hitelt. Természetes, hogy ezen szigorú, kérlelhetetlen hitelmegvonás igen sok vidéki pénzintézet bukásával végződik. Erre nézve elég felhoznom a szomszédos Balassagyarmat takarékpénztárának csak a közelmúlt napokban történt bukását. Jelen cikkemmel tehát csak azt akartam ki* mutatni, hogy Esztergomnak olyan hatalmas köz- gazdasági intézményei, oly szilárd pénzintézetei vannak, melyekre méltán büszke lehet a város közönsége. ' Varsányi Ignác. A bírói talár. A lapok híradása szerint az igazságügyminiszter megküldte az egyes felügyeleti hatóságoknak az igazságügyi szervezetek reformjáról szóló törvényjavaslat előadói tervezetét, amely sok érdekes újítást tartalmaz. Ezek között talán a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot a talár viselésének kötelezővé tétele. Ugyanis a tervezet szerint a bírák, ügyészek és jegyzők egyforma talárt és föveget tartoznak viselni. Ezt az újítást az előadói tervezet azzal indokolja, hogy a talár kötelező viseleté a külföldi jogállamok intézményei között már régen helyt foglal s nálunk e reformra a bíróság külső tekintélyének megóvása céljából van szükség. íme tehát újra kisért a bírói talár. Hát annyi kétségtelen, hogy a bírói talár kérdéséről nem most esik szó először. Visszatérő témája ez azoknak, akik külsőségekben akarják megóvni a magyar bíróság tekintélyét, hogy éppen alkalomszerűen, azt maguk a legjobb szándéknak sem mernék állítani. Aminthogy talán nincs is erre szükség. De csodálatos a kor szelleme, amely mint a porréteg rakodik le az intézményekre, ahelyett hogy patinát, csengést és fényt adna ennek. Hiszen nem kell nagyon megerőltetni az emlékező tehetséget azoknak, akik ezt az időközötti mozgolódást figyelemmel kisérik, mikor ilyen külsőség megóvása körében visszaidézzük azt a pár év előtt egyik előkelő jogi szaklapunkban megjelent és az igazságügyminiszterhez intézett nyílt levelet, amely „nagyságos“ címet reklamál a VII. fizetési osztályba sorozott bírák számára, egyben hitelesen kimutatván, hogy ily fokozatú udvari és katonai állásoknak hivatalból dukál a „nagyságos“ címzés. És még eléggé emlékezetben van egy, különben a bírói reform törekvések homlokterében álló járásbiró memoranduma magyar bírói talárt illetőleg, amely memorandum le is Írja ezt az öltönydarabot mondván: „a bírói fokozatokat is kitüntetné a tervezett atilla ujján és oldalhasadéknyilásán alkalmazott három lándzsaheggyel összeállított karikadisszel“. Tehát atilla! Hun szittya, teuton, nemzeti viselet. Lám az előadói javaslat megelégszik fekete talárral, a melynél a mellen viselendő koronás címer nagysága, színe és alakja különböztetné meg az egyes^ bírósági személynek rangját. Ám kövezzenek meg, sohasem haboztam eddig sem aperte kimondani, hogy én a felirat és memorandum formájában megjelent ötleteket nem tartottam méltónak a magyar bírói karhoz. Mindig szerettem hinni és hiszem, vallom, most is teljes meggyőződéssel, hogy a magyar bírói kar múltjában, jelenében van annyi garanciális biztosíték, amely komolyságában, méltóságában, benső értékében nem szorul külső tekintélyre. De nincs is szükség reá. Mert mik azok az ellenérvek ? Külső ünnepélyesség, tekintély és komolyság. No már engedelmet kérek, nagyon gyengén állhat ez a magyar bírói statusban, ha ezt külső eszközök által akarnók elismertetni. Egy megszívlelendő érv lehet s ez az, hogy van abban valami groteszk mózdulatlan környezete borzadálylyal töltötte el a szivet s a félhomályos helyiségben úgy látszott, hogy ingoványos hátteréből kilép az alakja s amint elsuhan az ijesztő csöndben, égett szaruszagot hagy maga után. Megszemlélte újra nagy alkotását. Elégült mosolylyal indult el hazulról, Úgy rohant ki az éjszakába. Szerette volna nagy alkotásával a világot telekürtölni: — Megteremtettem, földre hoztam az élő ördögöt! Enyém a dicsőség, a hir, enyém a pénz! Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy szegény embernek az ördög szerzi meg a pénzt! Zsibongó agyát lehűtötte az éjszaka levegője. —■ Igyál még Henry 1 — szólt a kacagó lány, ki puha karjaival átölelte a nyakát s elsimította nagy haját beesett arcáról. — A te egészségedre, az ő egészségére, a dicsőségre, az ördög egészségére! — hadarta összevissza s fáradt karjai lecsuklottak a lány derekáról . . . Elaludt . . . A lány eltűnt mellőle. Henry kimerültén, részegen tántorgott hazafelé. Ajtóstul dőlt a szobába ... A füsttől vissza- tántorult . . . A gyönyörű Lucille-kép, amely ott állott a szoba közepén, hogy védve legyen a nedves falaktól, teljesen elégett. Az állvány elüszkösödött darabjai ott hevertek összeesve egyrakáson. A tűz megakadt a padlózatlan földön. A lámpa még ontotta magából a füstöt, amint a ráhulló romok az üvegjét letörték. Henry ott állott megsemmisülten. Bambán meredtek szemei a fekete fadarabokra. A lelkében felvillant a pótolhatatlan veszteség tudata, megremegtette egész valójában. Lihegő melle rémesen emelkedett a homályban, a fojtó füstben. Szemei kidüllettek, iszonytató volt a nézése . . . Ledobta kabátját magáról s egymásután kapkodta fel a még meleg, elszenesedetf fadarabokat. Odarohant az „Ördög“-höz s rémes szavakat hallatva, kente - mázolta össze-vissza a gyönyörű ördögképet a puha, fekete, meleg szénnel . . . Te győzted le angyalt ... Te égetted ... A te lábaid alól csapott ki a láng . . . amely oly vörösen ég . . . Hah, e rémes vigyorgásod 1 . . . Az ördög legyőzte az angyalt! . . . — ordítozta rémesen és kirohant az éjszakába. — Az ördög legyőzte az angyalt! — kiabálta folyton, görcsösen szorongatva kezeiben az összemorzsolt széndarabokat. Az őrültek házában találta fel Farbert milliomos a festőt. Vele volt Lucille is, aki a milliomos oldalán kárpótolta magát Henry elvesztéséért. A festő a sarokba húzódva ült az ágyszélen. Feje mozdulatlanul egy pont felé volt irányozva. Majd hirtelen felugrott, szaladni kezdett s rémesen kiabálta el-elfuló hangon : Az ördög legyőzte az angyalt! ... Az ördög legyőzte az angyalt! .... — Ez a rögeszméje, — szólt az orvos a milliomoshoz, aki azért kereste fel a művészt, hogy tudassa vele, hogy a képet, mely a gondosan lemosott szén után teljes épségben mutatta az Ördögöt, a kitűzött díjat neki Ítélték oda. A pénzt a beteg ápolására fordította. — Szegény Henrym! — sóhajtott Lucille s lelkében mélyen megrendülve, sietve hagyta el a milliomos oldalán az élőhalottak szomorú tanyáját. ■ Sirolin "Roche" biztos e= gyógyhatást nyújt ka tarrhu soknál EE hörghurutnál, asthmanál, influenza után. EE Sirolin* Roche” kezdődő tüdőbetegséget EE csirájában elfojt. Kellemes ize és az étvá* EE gyravaló kedvező befolyása megkönnyítik = a Sirolin "Roché-al való hosszabb kúrákat! —- — A légzési szervek m6(jllÜl0S6Ít legbiztosabbana Sirolin "Roche'E al kezelik. Ezért nélkülözhetetlen ezen elismert és bevált szer minden háztartásban. Szíveskedjék a gyógy tárakban határozottan Sirolin “Roche - t kérni.
