Esztergom és Vidéke, 1912

1912 / 71. szám

1912. szeptember 5. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 a megjelent nők iránti udvariasságból négy köl­teményt szavalt el nagy hatás mellett. Mivel semmiféle belépődíj sem volt, a megjelentek min­den áron fizetni akartak, a mit Lévay nem foga­dott el. Az elmaradt előadást később szándéko­zik a művész megtartani s reméljük, hogy akkor elegendő idő lesz a közönség előzetes értesítésére is. Mi ugyanis elvileg ellene vagyunk minden fe­lekezeti exkluzivitásnak, de az a cél, amiért ez a kisszámú, de lelkes, önzetlen művészgárda or­szágszerte küzd, dolgozik, agitál, megérdemli azt, hogy rokonszenvvel kisérjük fáradozásait. Fehér színházat akarnak teremteni Budapesten, amely­ből minden erkölcstelen, trágár darab ki lesz tiltva és csak igazán művészi alkotásokat fognak színre hozni. Szizifuszi munka ez, ha ugyan va­laha siker koronázhatja törekvésüket, de mi örömmel látjuk, hogy vannak még ebben a mo­dern, romlott világban idealisták is. A társulat elnevezése nem szerencsésen van megválasztva, kívánjuk, hogy munkájukban több szerencse ki­sérje őket. — Képviselői beszámoló Ipolyságon. Jan­kovich Béla dr. az Ipolysági kerület munkapárti képviselője múlt hó 26-án tartotta beszámolóját Ipolyságon, a városháza nagytermében óriási kö­zönség jelenlétében, mindvégig a legnagyobb lel­kesedés mellett. — József kir. herceg nem ment Párkányba. Párkányban nagy öröm és izgalom volt péntekig, mert akkorra várták József kir. herceget, a ki az éjjeli hadgyakorlaton részt veendő, egy éjjelt Pár­kányban készült tölteni. Dr. Majer Imre plébános be is rendezte már lakását a magas vendég elfo­gadására, de az éjjeli ütközet oly váratlan for­dulatot vett, hogy a kir. herceg tervezett megje­lenése csak reggelre lett e miatt halasztva s igy nem ment Párkányba, hanem automobilon utazott másnap reggeli 6 órakor a próbaháború képének megszemlélésére. A hadosztály útját folytatta Ipolyság—Rétság felé és József kir. herceg, mint dandárparancsnok vasárnap Ipolyságon szállt meg az alispán lakásán. — Turista gyűlés a Magyar Turista Egye­sület Esztergomi Osztálya ma este fél 9 órakor a Magyar Király szálloda külön helyiségében ren­des havi választmányi ülést tart, melyre úgy a választmányi, mint az egyesületi tagokat ezúton hívja meg az elnökség. — Beiratások. Az érs. tanítóképzőben és az ezzel kapcsolatos gyakorló iskolában a beira­tások szept. 2, 3. és 4-én délelőtt 8—12-ig lesz­nek. Szeptember 2-án délután 2 órakor kezdődnek a javító vizsgálatok. Szept. 5-én reggel fél 8 óra­kor lesz az ünnepélyes Veni Sancte és 6-án meg­kezdődnek az előadások. — Tűzoltó-nap. A Budapesten létesítendő Tűzoltó Otthon javára október 12—14-ig tartandó Tűzoltó-nap előkészítése az egész ország területén folyamatban van. Az országos tűzoltó-szövetség elnöksége a vármegyék alispánjai, a városok pol­gármesterei és vármegyei tűzoltó-szövetségek segít­ségével agilis és nemes célokért lelkesülő férfiakat kért fel a gyűjtés rendezésére. Mint értesülünk, vármegyénkben a gyűjtés vezetése és rendezésé­vel László István vármegyei tűzfelügyelő bízatott meg, ki annak sikere érdekében a szükséges elő­munkálatokat már meg is kezdte. A szövetség, a kereskedelemügyi, valamint a kultuszminiszter­hez is kérelmet intézett az iránt, hogy a vasúti állomásokon, illetve az iskolákban a munkakép­telen tűzoltók otthona javára gyüjthessenek. Ezen­kívül a lelkészkedő papságot is felkérik, hogy a szószékről is buzdítsa az emberszeretet gyakor lására a híveket azok számára, kik e magasz­tos eszme szolgálatában lesznek munkaképte­lenekké. — Lódijazás. Az „Esztergom-megyei Gazda­sági Egyesület“, mint már jeleztük, a földművelés­ügyi miniszter anyagi támogatása mellett f. hó 12-én Párkányban lódijazást rendez. A díjazás kezdete d. e. 10 órakor lesz. A díjazásban csak 50 holdon aluli kisgazdák részesülhetnek, kik azonban igazolni tartoznak, hogy az elővezetett állat a tulajdonukat képezi, a csikónál pedig, hogy az saját nevelésük. Nagyobb birtokosok elismerő oklevélben részesülhetnek. A díjazásból a mének, heréitek s a hidegvérű lovak kizáratnak. — Az állami dijak a következő összegekben utalványoz­talak ki: I. dij 100 kor., II. dij 60, III. 50, IV. 40, V. 30, VI. 25. VII. kétszer 20, VIII. 15, IX. háromszor 10, X. kétszer 5 korona az anyakan­cákra és ugyanily módon az 1—4 éves kanca­csikókra. Ezenkívül a Gazdasági Egyesület is tűzött ki dijakat, melyek legnagyobb összege 50, a legkisebb 10 korona lesz. Felhívjuk e díjazásra lótartó gazdáink figyelmét. — Turista kirándulás. A Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya vasárnap d. e. kirándulást rendez a következő útiránnyal: Esz­tergomi-tábor — Kétágúhegy — Kálmánkút — Pilis­szentlélek— Barátkút—Esztergom. Indulás az esz­tergomi vasútállomástól reggel 5 óra 49 p. Gya­loglás 5 óra. Eleimet mindenki magával hozzon. Vezető : Gerley Dénes. — Beírás a kereskedelmi tanonciskolába. A kereskedelmi tanonciskolában a beírás folyó hó 7-én, szombaton d. u. 2 órakor történik az iskola helyiségében. Ez alkalommal fizetendő az első félévi tandíj. 10 korona. — A hetvenhatosok Bajnán. A 76-ik gyalog­ezred múlt hó 19-től 30-ig Bajnán volt s ezen idő alatt az összes törzstisztek Metternich hercegnő vendégei voltak. A kastélyban egymást érte a mulatság, fényes ebédek, ünnepélyek váltották fel egymást s végül az ezred tisztikara fáklyás és lampionos felvonulással búcsúzott a páratlan szi- vességü magas háziasszonytól. Az ezred ottlétét egy kedves emlék őrzi meg, egy fényképfelvétel, melyen a hercegnő leányával a középen foglal helyett, körülötte a tisztikar. A hercegnő ezt a fényképet elküldötte Ő Felségének. — Lókötö betyárok a megyében. Német- szőgyénben egy háromtagú banda a régi betyár­világra emlékeztető módon próbálkozott lóhoz jutni. A múlt hó 23-án este 11 órakor Elzer Pé­ter pajtáját felfeszitve, onnan egy pár lószerszá­mot emeltek el és ezzel Nathart József istállójába mentek a tettesek. Az ott talált egy pár 1000 korona értékű pej lovat hamarosan felszerszá- mozták s kivezették az udvarra. A lódobogásra felébredt a gazda és látta, hogy egy ember fogja a lovait, egy másik pedig a kapunál áll lesben. A gazda kiabálni kezdett, mire a betyárok elfutot­tak. Ugyancsak felébredt a lármára a szomszéd­ban lakó Moncz Albert is. Ő már három embert látott menekülni s a mikor utánuk szaladt, ezek egyike 10 lépésről visszafordult és forgópiszto­lyával üldözője felé lőtt. A betyárok a sikertelen kísérlet után elég vakmerők voltak a faluban más helyen is próbálkozni és pedig eredménnyel. Ju­hász Péter folyosójáról loptak el egy pár lószer­számot és Haluská Miklós két lovát felszerszá- mozva, annak uj, zöldre festett szekerébe befogva elhajtottak. A csendőrök magállapitották, hogy a lókötők idegenek voltak, a mit az is bizonyít, hogy Kéménd felé akartak ugyan menekülni, de a sötétben eltévedtek és Nánára jutottak. Itt be­zörgettek Teknős Simonhoz és a kéméndi hid felöl tudakozódtak tőle. Mikor megtudták, hogy hova jutottak s mert látták, hogy már világoso­dik is, félve az üldöztetéstől, a nánai ut mellett egy gödörbe állították be a lovakat szekérrel együtt s ők maguk gyalogszerrel elmenekültek. Mindenfelé keresik őket, de elfogni még nem si­került a jó madarakat. A három lókötő közül kettő középtermetű, a harmadik magas. Fekete ruhába, pantallóba voltak öltözve, fekete puha kalapot viseltek, egyiküknek sűrű, fekete bajusza volt és tótos kiejtéssel beszéltek, A csendőrök minden irányban keresik a modern lókötőket. — Megölte a cséplőgép. Magyarszőgyénben múlt hó 26-án reggeli 9 órakor erősen dolgozott a cséplőgép. Szabó Mária a kévéket adogatta az etetőnek és mikor egy útba eső kévét lábával félre akart rúgni, megtántorodott és jobb lábával belelépett a dobba. A gép elkapta a szerencsét­len lány lábát és térdben elszakította azt. A sú­lyos sebesültet be akarták hozni a Kolos kórházba, de a szegény lány 6 órakor útközben meghalt. A nyomozás megállapította, hogy vétkes gondat­lanság senkit sem terhel s Szabó Mari valószí­nűleg elszédülhetett s igy esett meg a szeren­csétlenség. — Ersekkótyi csendélet. Lapunk múlt szá­mában irtunk a múlt hó 25-iki zajos vasárnapról, amely Ersekkétyről, Bényi János kocsmájából a Kolos kórházba juttatta Vicze Lajost. Mint érte­sülünk, ennek a vasárnapi verekedésnek másik áldozata is van. Bajkai Suba Lajos is megemle­geti ezt a napot, mert panasza szerint a mikor este 9 óra tájban be akart egy-két deci erejéig nézni a Bényi kocsmájába, őt Bényi Lajos és társai megtámadták, bottal fejbevágták és mikor leesett, valaki kétszer a combjába szúrt. A csend­őrség megállapította, hogy bottal Mikus Zsigmond ütötte fejbe Bajkait, késsel pedig Bényi Lajos szúrta meg. Mindkét legény több Ízben volt már büntetve. Feljelentették őket a párkányi kir. já­rásbíróságnál. — Megnémult a bodzafától. Hasonló cim alatt hírül adtuk, hogy Csesznék Béla nánai le­gényt koponyarepedéssel ápolják a Kolos kór­házban s hogy egy ütéstől elvesztette beszélőké­pességét a szerencsétlen. A csendőrség nyomo­zása szerint múlt hó 26-án történt NánánaMesz- 1 ényi féle korcsma előtt, hogy mikor Csesznék Béla, József nevű testvérével a kocsmából éjjeli 1 óra felé kilépett, Bábel János, orvhalászatért már büntetett 22 éves legény utánament és min­den szó nélkül egy bodzafából készült bottal hátulról fejbevágta a békésen haladó Csesznék Bélát. Bábel János bátyja, András az ütés után odaszolt öccsének : — Jól tetted öcsém, most jól cselekedtél. Mikor Csesznék összeesett, ezt látva merénylője, elmenekült, de a csendőrök elfogták és átkisérték a komáromi kir. törvényszékhez. — Késelö bányász. Sárisápon múlt hó 27- én Goldstein Ignác kocsmája előtt Bercsényi An­tal 17 éves bányamunkást egyik társa, Gurin Imre késével hátbaszurta. Gurin beösmeri tettét s azzal védekezik, hogy Bercsényi őt kétszer pofon vágta s ezt a sértést akarta ő Bercsényi vérével lemosni. — Hátbaszurta. A múlt szerdán este 8 órakor Imre Antal hazafelé ballagott Nagysápon, mikor Segésdi István lopásért már büntetve volt legény minden ok nélkül nekitámadt, összeverte s kését észrevétlenül előrántva, Imrét háfba- szúrta vele. — Mire jó a kasza. A múlt kedden esti 10 órakor parázs verekedést csaptak Köbölkúton Ritter János, Szelezsényi István és Dávid József jól beszeszelt állapotban az utcán. Mikor Bolya József éjjeli őr széjjelkergette őket alabárdjával, a verekedők egyike, Ritter János hazasietett és kaszájával tért vissza. Az éjjeli őrre támadt a fegyverré avanzsirozott szerszámmal és alig bír­ták megakadályozni, hogy össze ne vágja vele Bolyát. Persze másnap semmire sem emlékezett, mert holt részeg volt a verekedéskor. Mikor hoz­zák már meg azt az üdvös törvényt, hogy a ré­szegség önmagáért is büntethető. Nagyon elkelne. — Marólúg az ivópohárban. A felsőgallai bányatelep óvodájában a múlt hétfőn egy Csá­szár Tera nevű 4 éves kis lány megszomjazva, a vízvezeték mellett lévő pohárból ivott s a má-

Next

/
Thumbnails
Contents