Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 70. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 70. szám. Vasárnap, szeptember 1. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. SZERKESZTIK: ELŐFIZETÉSI ÁRAK: KEMPELEN FARKAS és VARSÁNYI IGNÁC Egész évre ....................12 K Negyedévre.........................3 K F élévre ...... 6 K Egyes szám ára . . . 14 f. Kéziratot nem adunk vissza. Nyilttér sora 60 fillér Széppéldatársnlat. (K. F.) Most tudtuk csak meg, hogy van egy ilyen nevű egyesület is, amely a róm. kath. magyar színművészet megteremtését és kultiválását tűzte ki céljául és ez az egyesület az E. F. U. híradása szerint immár nyolc éve folytat kultur- missziót „szép csendben.“ Az egylet művezetője most vasárnap fog a Legényegyesületben propaganda előadást tartani. Mi a világért sem akarjuk lekicsinyelni ezt a mozgalmat, ha az mindjárt exluziv felekezeti jelzővel nevezi is meg magát. Ezt hibáztatjuk ugyan benne s ez lesz valószínűleg az oka, hogy szép csendben kénytelen nyolc évet eltölteni, de az eléje tűzött célt mi is nemesnek és kívánatosnak tartjuk. Természetesen nem felekezeti alapon. Semmi esetre sem igy, mert az ilyen exkluzivitás megölője magának az eszmének, amiért igazán kár lenne. Mi egy nagy, általános társadalmi mozgalomról szoktunk néha álmodozni, a mely mozgalomban vallási, osztályi és minden egyéb különbségek nélkül részt venne minden tisztességes gondolkozásu ember, a kit a modern eszmék közé becsempészett sok szellemi apacsság még egészen le nem nyűgözött, át nem formált lelkileg. Részt vennének mindazok, akikben van annyi bátorság, hogy nem ijednek meg a „maradi“ „konzervatív“ és egyéb efféle szokásos, lesujtónak szánt jelzőktől sem, de akik érzik annak óriási szükségét, hogy végül gátat kell vetni a nyugatról idehömpölygő szellemi áradat hullámainak, a melyekben nem csak szép uj gondolatok, de egy erkölcsi kloaka szemete is úszkál. Ez a nagy társi dalmi szervezet legkiválóbb elmeiből olyan zsűri félét alakitana, (bánja a kánya, ha „cenzúrának“ bélyegeznék is az erkölcsökön túl loholó modern titánok) a mely zsűrinek lenne aztán hivatása kibogarászni ezekből a rohamosan termelt eszmékből, irányzatokból, miegyebekből az értékes újat és irtani az ártalmas, förtelmes „legeslegújabbat“. Ez a szelekció kiterjedne szinházra, irodalomra, sőt — óh szent sajtószabadság ! — a hírlapirodalomra is. A pervezitást olyan nagy előszeretettel tévesztgetik ma össze a művészettel, a ripők hangot a publicista hangjával, a szóiparosok verejtékes, uj hangon való nyögéseit az irodalommal, hogy a szegény, jóhiszemű publikum szinte belekábul és mert anyiszor hallja, látja, olvassa őket, utóvégre is azt képzeli, hogy hátha mégis az ő maradiságában van a baj s ez mind szép, jó, csak ő nem képes ilyeneknek látni. A nagyobb baj, hogy az uj generáció : a mi gyermekeink már ezen a hangon fognak érteni és meg sem ütköznek már olyan mondáson, hogy pl. az erkölcs elavult, nevetséges öntortúra. Vagy hogy: a tisztességes ember voltaképpen Pali, azaz balek, mert egy mondvacsinált fantazmagóriát szolgál. Bűn és erény csak „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. >;,fitai)ic“ áldozatai. Irta : L. Hargitai Fej ette. A fölkelő nap aranyos sugarait szórta a beláthatatlan tengerre, melyen csónak ringadozott a csendes habok ölében. Két férfi ült benne. Fáradtan elcsüggedve néztek egymásra, anélkül, hogy szót váltottak volna. A „Titanic“ menekültjei voltak. Ijesztő volt nézni sápadt, beesett arcukat, melyen a teljes kimerültség volt látható. Éhség, szomjúság gyötörte a két szerencsétlent s alig volt már erejük tovább küzdeni az éhhalállal. Hasztalan merítettek vizet a tengerből, a sós viz után még sokkal jobban érezték a szomjúságot. — Megőrülök! — szólt Jack. — Megöl az éhség, megőrjít a szomjúság! Vad kétségbeesés ült mindkettőnek az arcán. Lihegő mellel, kidülledt, ijesztő szemmel ültek egymással szemben a keskeny csónakban. — Húzzunk sorsot 1 — nyögte vad elszántsággal a másik amerikai. — Egyikünk halálával remélheti menekülését a másik. Sorsot húztak. A szerencse Jacknak kedvezett. Az amerikai habozni látszott és az arcán rettegés vonult, mikor a sors neki adta kezébe a tőrt, melylyel társát megölheti. Nem volt bátorsága. Hogyan, ő ölje meg legjobb barátját? Ő legyen gyilkosa ? Mikor oly rövid idő választja már el a haláltól, most szennyezze be lelkét? Egészen megfeledkezve a körülötte történő dolgokról, elgondolkozva nézett a tengerre. William ezalatt észrevétlenül nyúlt tőre után és még mielőtt megtudta volna Jack akadályozni, a tőrt markolatig döfte saját mellébe. Jól irányította a gyilkos szerszámot. Jack felfogta az aláhanyatló embert, kinek utolsót vonaglott a teste. Felrántotta mohón a véres inget és egy darabig üveges, meredt szemmel nézte a sebet. Majd vad kéjjel ajkát a sebre szorította és mohón szívta magába a még meleg, gőzölgő, piros vért, mely erősen ömlött a nyíláson . . . A habok rithmikus zenéje kísérte vándor- útjában a menekültet. Jack mereven ült a csónakban, szemei a fehér, kihűlt testre szegeződtek. A halál árnyát látta megjelenni, mikor a hold előbukkant a felhők mögül és kévéje sugárt hintett a tengerre, ahol saját árnyát pillantotta meg. Az álom gyorsan elnyomta a kimerült embert. Hideg borzongás ébresztette fel, amely végigfutotta testét. A csónak felborult, a hullámok elragadták mellőle a kicsiny járművet és vitték tovább a vergődő embert. Mellette nyomában haladt a kihűlt hulla, melyet vele egyirányban verdesett tova a hullám. Tekintete a hullára esett. Iszonyú rémület fogta el, mikor megpillantotta a hold sápadt fényénél a merev testet, a fehér arcot, amely kidülledt szemekkel fordúlt feléje és nézte, hogy küzd az életért. Rémes gondolatok cikáztak át agyán. FIÜ- VAGY LEÁNY intézeti kelengyét legjutányosabban szerzünk be Ugyanitt szerezhető be az esztergomi vizivá áruházában, ahol mindennemű és nagyságú fehérneműből teljes raktárt találunk. Méret után pedig a legpontosabban mosott és monogramozott állapotban kitűnő anyagból 3 nap alatt szállít a cég! si leánynevelő intézet egyenruhakelméje is.
