Esztergom és Vidéke, 1912

1912 / 59. szám

1912. július 25. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 — Halálozás. Május 25-én temették el Únyon Haán Rezső kir. anyaköny vvezelőt, az esztergomi hírlapírók nesztorát, most pedig azt a szomorú hírt kapjuk, hogy özvegye: egyházpakai Andrássy Szidónia is meghalt f. hó 21-én reggel 6 órakor 73 éves korában Únyon. A koros úrinő már hu­zamosabb idő óta betegeskedett s férje halála óta egyre válságosabb lett állapota, valamint nagy hatással volt reá nővérének, özvegy Kamenszky- nénak minap bekövetkezett halála. A temetés szerdán, f. hó 23-án délután 4 órakor volt Únyon, általános, nagy részvét mellett. — A Kolos kórház vízvezetéke már régebb idő óta nagyon kevés vizet szolgáltat, főleg nyá­ron, amikor legtöbb vízre van szükség. Ez okból érintkezésbe lépett dr. Gönczy igazgató főorvos a primaciával és a káptalannal, hogy a primási víz­vezetéket is bevezessék a korház helyiségeibe. Az engedélyt mindkét helyen megadták s már a Csarnok utca hosszán meg is kezdették a csövek lefektetését. — Közigazgatási határozat. A közigaz­gatási bizottság helybenhagyta a városi közgyű­lés ama határozatát, melyben a „Központi“ kávé­ház tulajdonosát arra kötelezte, hogy a kártya­játék-helyiségeit a főüzletből ellenőrizhetővé tegye. Betörések Tokodon. Hétfőn éjjel jól felké­szült betörők jártak Tokodon, szekéren mentek, ami igy falu helyen a párisi rablók autóját he­lyettesíti. Először a postahivatalban próbálkoztak, ahová a benyomott ablakon át jutottak, de a postakezelőnő a zajra felébredve, kimenekült az ablakon s az éjjeli őrhöz futott. A betörők ezt észrevéve, odább álltak s a községházat látogatták meg. Az iroda ajtaját befeszitve, egy fiókból 5 koronát vettek ki, majd kicipelték a wertheim- szekrényt s szekerükre akarták tenni. A jegyző felébredt a zajra s revolveréből többször a rab­lók felé lőtt, akik erre ledobták a páncélszekrényt s lovaik közé vágva, elmenekültek. A tettesek hárman voltak s a csendőrség azt hiszi, hogy kóbor cigányok lehettek. Gyanú van a sápi cigá­nyokra, akik itt. Esztergomban két napig voltak elfogva verekedés miatt s hétfőn szabadultak ki. A gyanút megerősíti az a körülmény is, hogy a betörés előtti napon egy idegen cigány járt a postán, levelező-lapot venni. A nyomozás erősen folyik. — Az utolsó színházi est. Szombaton bú­csúzott el dr. Patek színtársulatának drámai sze­mélyzete Esztergomtól a „Tolvaj“ cimü drámával. A kitűnő, izgató drámai jelenetekben bővelkedő darabot igen szép számú intelligens közönség él­vezte végig. Ezen darabban ismertük meg jól Fodor Oszkárt. A kitűnő művész föltétlenül egyik elsőrangú erőssége a társulatnak. Csak sajnálnunk lehet, hogy az idei szezonban többször nem volt alkalmunk gyönyörködni kiváló művészetében. Az elegáns Gerzsó Szeréna ezúttal — legalább is egyenlőre — utoljára szerepelt Esztergomban. Dr. Patek társulatát városunk színházlátogató közönségének őszinte szimpathiája vette körül. A lelkes szinpártoló közönség a nívós előadásokkal meg volt elégedve. Természetes tehát, hogy a jövő évi sziniidény iránt már most is megnyilvá­nul az érdeklődés. — Katonaélet az esztergomi táborban. Lapunk múlt számában már közöltük, hogy házi- ezredünk Győrben lévő törzse [3 zászlóalj] e hó 22-én az esztergomi táborba érkezik. Kívülük még a táborban vannak ezidő szerint a 83. gy. ezred Szombathelyről és Kőszegről, a 19. gy. e. egy zászlóalja Győrből és a 12. gy. ezred egy zászlóalja Komáromból. A tekintélyes számú ka­tonaság befogadására a meglevő tábori épületek már nem alkalmasak, miért is 24 vízmentes ponyvasátorral kellett kiegészíteni őket. — Megtámadták a városban. Városunk köz- és személybiztonságára nézve jellemző eset tör­tént megint vasárnap este. A legforgalmasabb helyen, a Vörös féle fűszerüzlet előtt este V2 11 óra tájban Schmideg Sándort megtámadta négy legény. A legdühösebb volt a támadók között egy Szabolcsek nevű csizmadiasegéd, mert kinyi­tott görbe késsel rohant Schmideg felé, a ki futva menekült üldözői elől a Korona kávéházba. Sza­bolcsek, a ki már két Ízben öngyilkos is akart lenni s igy aligha beszámítható elmeállapotú, sa­ját vallomása szerint azért támadta meg Schmi- deget, mert az nyolc évvel ezelőtt káplárja volt katonái szolgálata idején s szigorúan bánt vele. — Tűz. Kobek Kornélnak Bátorkeszin még lábon álló gabonája 700 négyszögöl területen le­égett kedden. A tüzet valószínűleg eldobott gyufa okozta. — Kitelepítik a Német-utcai mulatóhelyet. Megírtuk annak idején, hogy Rudolf Mihály és társai a Kolos kórház mellett fekvő beltelkeiket parcellázni kívánják s annak engedélyezését a város képviselőtestületénél kérelmezték is. A vá­ros képviselőtestülete a parcellázásra az engedélyt megadta s egyéb rendelkezéseken kívül utasította a város rendőrkapitányát, hogy a Német utcában az említett telek mellett lévő nyilvánosháznak el­távolítása iránt intézkedjék, mert ily éjjeli mula­tóhely a környék kiépülésére csak hátránnyal lehet. E határozatot Bártfay Géza és Pleva Fe- rencné megfelebbezték, az előbb nevezett közér­dekre nézve tartja sérelmesnek a határozatot, mert a parcellázással kapcsolatban nyitandó uj utca csatornázása, világítása és kikövezése tetemes összeggel terhelné meg a város háztartását, Ple- váné ellenben saját érdekének sérelmét látja a már említett mulatóhely eltávolításában s a hatá­rozatnak különösen ezen rendelkezése ellen tilta­kozik. A vármegye törvényhatósági bizottsága a képviselőtestület határozatát felülvizsgálván, azt teljes egészében jóváhagyta s maga is utasította a város rendőrkapitányát, hogy a nyilvánosház eltávolítása ügyében saját hatáskörében intézked­jék. Bártfay Géza és Pleva Ferencné e határoza­tot ismét megfelebbezték. Most érkezett a város­hoz a belügyminiszternek leirata, melyben a vá­ros képviselőtestületének, illetve a vármegye tör­vényhatósági bizottságának ez ügyben hozott ha­tározatát jóváhagyta s a felebbezőket elutasította. Mi sem áll most már útjában a város rendőrka­pitányának, hogy a már sokszor panaszolt éjjeli tanyát á város középpontjának s legforgalmasabb helyének közvetlen közeléből távolabb eső s ke­vésbé forgalmas helyre kihelyeztesse. — Betörés és lopás ellen [ruha, fehérnemű, arany és ezüstnemüek, bankjegyek, sorsjegyek és értékpapírok, valamint egyéb a lakásban található tárgyakén] a legkedvezőbben és olcsón biztosit a Hungária Általános Biztositó Részvénytársaság Vezérügynöksége az Esztergomi Takarékpénz­tárnál. — Honvéd virtuskodás. Nem nagy dicső­séget szerzett a, honvéd névnek Párkányban múlt vasárnap néhány aratási munkára szabadságolt nyitrai honvéd. Mikor Halász József a Krekó féle vendéglőből este 10 óra tájban az utcára kilépett, Tóth Béla szakaszvezető, Kosa Vince honvéd, va­lamint Bognár Albert és Kalmár József legények megtámadták, a földre teperték, csizmasarokkal összerugdalták s állát egy kővel beverték. Okul régi haragot említettek a vitézek a csendőrség előtt. — Tűz Búcson. Sánta András búcsi gazda lakóháza melletti pelyvás e hó 17-én ismeretlen okból kigyulladt, a mitől leégett a lakóház teteje, a melléképületekkel s nagyobb menyiségü gabo­nával együtt. A kár 2174 koronára rug, a mely azonban biztosítás révén megtérül. — Ismét sertésvész. Esztergom sz. kir. város területén kiütött a sertésvész, miért is f. hó 23-án a zárlatot elrendelték. — Holttest a Dunában. Nyergesujfalut bátran nezezhetjük a vizbefultak révpartjának. Alig múlik el hét a nélkül, hogy ott valamely ösmeretlen hullát ki ne halásznának a Dunából. E hó 18-án Molnár Gyula molnársegéd egy 30 35 év körüli férfi hulláját fogta ki vízimalmuknál. A vizbefult ösmeretlen erős testalkatú, rövidre nyírt angol bajuszu s az úri osztályhoz tartozó­nak látszik. Körülbelül 10 nap óta lehetett a Duna lakója. — Sztrájk után béke. Az esztergomi főkáp­talan kiscsévi gazdaságában nehány bujtogató munkás biztatására sztrájkba akartak lépni az aratók. Mivel azonban az intéző kívánságaikat teljesítette, a munkát újból felvették. — Megjárta a verekedéssel. Kovács Márton napszámos vasárnap délután a szérűknél össze­szólalkozott Szarvák Gyula vasöntő munkással és azt megverte. Az odahívott rendőr bekísérte Kovácsot a rendőrségre, ahol kitűnt, hogy a nála lévő edényeket és inget egy alvó kubikus mun­kástól lopta. így aztán dupla büntetés vár a ve­rekedő tolvajra. — Duhaj legények. Ebeden a múlt vasár­napon éjjeli 11 órakor Gurbicz Mihályt, a mikor Kohn József kocsmájából hazafelé tartott, Szórád József, Laczkó Mihály, Halasi József és Becse István megtámadták és botokkal félholtra verték. Kihallgatásuk alkalmával arra a kérdésre, hogy mi okuk volt a békésen haladó embert elverni, azt felelték, hogy teljességgel semmi, csak éppen kedvük támadt valakit megverni. — Elkészült az uj nyugdíjtörvény. A kor­mány lázas sietséggel készíti elő a fontosabbnál fontosabb szociális javaslatokat. Amikor az állami és vármegyei tisztviselők családi pótlékát tárgyalta a képviselőház. Teleszky János pénzügyminiszter kijelentette, hogy az uj nyugdíjtörvény is készen van és hogy azt a kormány már legközelebb be fogja a képviselőháznak nyújtani. Az uj nyug­díjtörvény immár közelről érdekli a városi tiszt­viselőket is, amennyiben a városfejlesztő törvény- javaslat 19 §-ában kimondatott, hogy a r. t. vá­rosoknak nyugdíjintézményt kell létesiteniök és az állami nyugdíjtörvény alapelvei szerint kell szabályrendeletet alkotniok. Sok hiánya és sok hibája volt a magyar nyugdíjtörvénynek; az áll. tisztviselők régen panaszkodnak miatta és régen követelik a reformját. A panaszuk elsősorban az volt, hogy a lakbért nem számították be nekik a nyugdíjjogosultság megállapításánál. A másik pa­nasz az volt, hogy az özvegy csak három gyer­mek után kapott neveltetési pótlékot ; hogyha az állami tisztviselő két gyermeke maradt árván, azokkal az állam mitsem törődött. Arra, hogy az uj nyugdíjtörvényt részleteiben is megismerjük, meg kell várni azt, hogy a tervezetet a pénzügy- miniszter a képviselőház elé terjessze. Azonban már azokból a hírekből is, amelyek eddig a nyil­vánosság elé szivárogtak, meg lehet állapítani azt, hogy az uj nyugdíjtörvény nemcsak a régi nyugdíjtörvénynél lesz jobb, hanem az állami al­kalmazottak szempontjából keevezőbb lesz, mint bármelyik másik állam nyugdíjtörvénye. L NYÍLT-TÉR Óvakodjék az elutazástól ■| anélkül, hogy legalább egy doboz valódi Fáy- ™ féle szódeni ásványpasztillát ne vinne magá­val. Az utazás mindig bizonyos veszede­lemmel jár : a levegő forró, vagy száraz, sok a por, nagy légvonat stb. Mindezek a vesze- _ delmek elsősorban a torok nyálkhártyáit H érhetik, ezért szükség van kényelmesen hasz­■ nálható óvószerekre, amelyek a veszedelmet elhárítják. Ilyen elismert szer Fáy valódi szódeni ásványpasztillája, amely 1 K 25 F-ért ™ minden gyógyszertárban, drogériában kapható.

Next

/
Thumbnails
Contents