Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 48. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 48. szám. Csütörtök, junius 13. r AZ E5ZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK EIIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZERKESZTIK: ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. KEMPELEN FARKAS Egész évre . . ... 12 K Negyedévre . . . . . 3 K ——— és Félévre . , . ... 6 K Egyes szám ára . . . 14 f. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. VARSÁNYI IGNÁC Kéziratot nem adunk vissza. Nyilttér sora 60 fillér A mi vasntunk. (K. F.) Lapunk múlt számában ös- mertettük a helyi érdekű vasúttársaság által tervezett gőzüzemű vasút két vonalának közigazgatási tárgyalását s oda konk- ludáltunk ismételten is, hogy leghelyesebbnek tartanók, ha e közt és a — bátran nevezhetjük igy — Bleszl vasútja közt egy alkalmas fúzió létesülne. Csakhogy, mivel a vásár mindig két félen áll, még az egyáltalán nem bizonyos, hogy ez a kívánatos dolog nyélbeüthető-e a hév. terveibe, szándékaiba. Ha igen, igazán nagy örömmel látnánk ezt a fúziót. De nem árt az sem, ha az ember tartalékterveken is töri az eszét. Itt még észtörésre sincs szükség, mert ez a tartalékterv rég készen van s nem is rezervá- nak készült. Szóval: ha nem lesz fúzió, akkor neki kell feküdni a megyének, a városnak, a takaréknak, a pénzintézeteknek, a közönségnek teljes erővel, lelkesedéssel, hogy a Bleszl vasutját, a mi vasutunkat megvalósíthassuk. Mindenkinek, egész Esztergomnak azon kell lennie, hogy az akadályokat, ha lennének ilyenek, elhárítsuk e terv ut- jából, mert ez a vasút Esztergom megváltója lehet, a mely nélkül sem ipar, sem kereskedelem nem lesz soha ebben a városban. Ez a vasút lesz az az ölelő kar, a mely egybeolvasztja Párkányt városunkkal. Szóval az összekötő vasútnak kell feltétlenül kiépülnie. Ha lehet békés megegyezéssel, fúzióval, hát minden esetre úgy, de ha igy nem lehetne, akkor egyedül, minden más tervek ellenére is. A Bleszl vasút egyik főakadályának azt tartja a fáma, hogy túlon túl becsületes alapon akarják megépíteni s ezt ma igy nem lehet. Hogy senki se keressen mellette, vagyis rajta? Önzetlenül? . . . Erről eszünkbe jut egy régebbi erdélyi képviselőválasztás, ahol a jó góbék egymás után a „székely becsület “-re adták le szavazatukat. •— Ilyen nevű jelölt nincs! — szól közbe derülten a választási elnök. — Hát éppen az a baj, hogy nincs és mi azt akarjuk, hogy legyen! — felelték a rendületlen szavazók. Önzetlenül, becsületesen nem lehet vasutat csinálni? Hát akarjuk, hogy lehessen és mutassuk meg végre egyszer mi esztergomiak is, hogy tudunk valamit önzetlenül is csinálni. Várjuk be a hév. válaszát a sattchen, akarom mondani a város kérésére. Ha az kedvező lesz, csináljunk összekötő vasutat mutyiban, ha pedig nem akar fuzionálni, akkor — talpra minden ember Esztergomban ! Akkor megépítjük mi a mi vasutunkat. És akkor az is hunczut lesz, a ki közönbös marad, a ki nem siet, legalább egy sinszöggel előmozdítani ezt a vállalkozást, ha ez módjában áll. Várjunk t&liát, de nem icíiwnuassai, hanem erőt gyűjtve a várakozásból. A magyar városok. (Dr. H. I.) Nem rég zajlott le a magyar városok második kongresszusa. „ESZTERGOM És VIDÉKE“ TÄRGÄJÄ. Viharos éj. Beteg nő fekiiszik korhadó szalmán, Nyílt szeme fénytelen, bús arca halvány. Ablakán benéz a hold sápadt fényben, — „Csitt fiam! — meghallják — megöl a szégyen!“ Északról viharos fellegek jőriek, A holdat elfödi fekete szőnyeg, Borús éj fellegi dörögnek itt —ott, — „faj, kire bízzam ez isszonyú titkot?11 Szélvész az ablakot zörgeti, rázza, Sarkában megrendül a beteg háza; Hosszú jaj rémesen sir át a légen, — „Csitt fiam! — meghallják, — megöl a szégyen!“- Ropogva hull nyila a boszús égnek, — , „Hah, sátán!—ne kacagj—nem ölteni én meg!“ l Bő zápor szakad az epedő tájra, — , „Oh, szakadj keserű könyeim árja! . . . L. Hargitai Ferenc. A Kaliczka. Irta : Tinka*) Vághy miniszteri tanácsos lakása előtt, akit ß a végzet oly váratlanul és hirtelen szólitott el az *) Ezt a kedves tárcát egy városunkból nem rég eltá- >v vozott nagyműveltségü és költői lelkű uriasszony küldte la- iq punk számára. élők sorából, nagy bútorkocsi állt, hogy a szép tágas, balkonos lakásból a bútorokat egy kisebb, jóval szerényebb lakásba vigye, a hová a tanácsos özvegye már előre elment gondoskodni, miként lehetne az értékes bútorokat a sokkal kisebb lakásban elhelyezni, mert megválni egyelőre egyiktől sem tudott. A régi lakásban pedig a tanácsos egyetlen leánya a mindenki áltál beczézett, szép Clarisse maradt; az ő feladata felügyelni arra, hogy minden rendben menjen. A szép leány fekete gyászruhájában, mely pompásan simul gyönyörű termetére, jár, kel a szobákban, mintha a legnagyobb pontossággal végezné feladatát, pedig ha valaki jobban megfigyelné, látná, hogy csak gépiesen jár, néz, de nem lát semmit, csak teste van itt, a lelke messze bolyong s gondolatai nagyon is borongósak lehetnek, szép, sápadt arcza után ítélve. A bútorok nagy része már lent van a kocsiban, mikor az egyik butorhordó embernek feltűnik egy szép, fényes rézkalitkában a búslakodó kanári madárka, s nyomban meg is kérdezi Cla- risset, hogy elvihetik-e a madárkát is? Clarisse értelmetlenül rábámul, mintha azt kérdezné, mit akar ez az ember tőle, de hirtelen észbe kap, s int neki : még ne vigye, várjon, s azzal kirohan, egy pár perc múlva visszajön egy régi kalitkával, melynek farészein látszik, hogy a szu tanyát ütött benne, s már sok apró ablakocskát készített magának rajta. Clarisse hirtelen kinyitja a réz kaliczka ajtaját és kedveskedő hangon hívogatja a madárkáját. — Gyere ki kis mándikám ebből a fényes házadból, jöjj ki, jöjj ki 1 A madárka azonnal úrnője kezére repül, ő pedig a madárkát beteszi a régi házikóba, s azután egy pillanat alatt a másikat, a fényeset ledobja az ablakon át az utca porába, s erre rögtön ráborul a kis házikóra, mintegy engesztelve a kis madarat, könnyek között susogja neki: Ugy-e nem haragszol, hogy a fényes lakásodból kivettelek, nem tudtalak már látni benne, hiszen ő adta, ö, aki csak a fényt, a pompát s a csillogást szerette. Oda, ahová a gyász, a bánat s sötétség beköltözött, oda ő nem megy többé. Mándikám, ezentúl csak bús dalokat dalolj nekem, hogy együtt sirathassuk a fényes, boldog múltat. A madárka pedig azon örömében, hogy bájos úrnője, kinek hozzá már rég nem volt kedves szava, ismét vele foglalkozik, kényezteti, a legszebb s legédesebb vig dalát kezdte neki elcsicseregni, mintha mondta volna : ne busulj kedves úrnőm, megvigasztallak én, nem lesz ez mindig igy, nem leszel te mindig ilyen szomorú, talán boldogabbak leszünk mi még, mint voltunk a fényes házikóban. Az egyszerű ember pedig még mindig várakozva nézte a kis jelenetet, nem sejtvén, mit jelentsen az, mert hát ő nem tudta, hogy volt egyszer egy csalfa legény, ki jobban szerette a madárkát a fényes, arany, mint a szuette kalicz- kában.