Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 42. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 42. szám. Csütörtök, május 23. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. SZERKESZT1K: KEMPELEN FARKAS és VARSÁNYI IGNÁC ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ....................12 K Negyedévre.........................3 K F élévre ...... 6 K Egyes szám ára . . . 14 f. Kéziratot nem adunk vissza. Nyilttér sora 60 fillér. Böngészés. „Im wunderschönen Monat Mai, Wo alle Knospen sprangen ... I“ Ha most feltámadna szegény Henrik alighanem ilyenformán folytatná ezt a két sort: „Dann kommt ja Eis und Sturm, und Wind; Von Furcht zittern die Wangen.“ Ámbár lehet, hogy ő szebben tudná, hanem időszerűbben bajjal. Pestre utaztamban jutott ez a vers eszembe, mikor a Zsalazsontól majdnem Leányvárig a vasút menti táblákon nem láttam egyetlenegy kalászt, a fákon egyetlen levelet. „Im wunderschönen Monat Mai . . .“ Összeszorul az ember szive a szegény foidnepe láttán, a mint ^aüZaigaiják a fejetlen búzát, rozsot, árpát. Vigasztaló momentum csak egy van ebben a látványban, az, hogy ime, milyen jó, hogy nekünk nincs száz hold buza- vetésünk, most mit kezdenénk vele? .W Esztergomot már régen hívják magyar Rómának. Most nem túlságosan találó ez az elnevezés, mert a római Vatikán Rómában van, de a mi Vatikánunk Budán és Bala- tonfüreden. Majdnem találóbb elnevezés lenne a magyar Velence. Canale Grandénk a Kis- duna, gondolák nincsenek ugyan rajta, de vannak kavicshordó bárkák és egy kis csavargó gőzösünk. A „Fürdő“ szálló beboltozott tóra van építve, a mi hasonlít a lagúnákra, canálék folydogálnak majdnem minden kapu alól és ha egy kis eső kerekedik, az utcákon is. Petrifikált történeti múltúnk is van bőven. Nálunk is nagyban virágzott valaha a kereskedelem, mint Venecziában.. Különb Dózse palotát nem kívánhat senki a városházánál, a primási hid meg egeszen jól beválik sóhajok hídjának. Mire felkapaszkodik rá az ember, könyebbülten sóhajt fel mindenki. És ime, kezd it is forogni az idegen. Lapunk múlt számában egyszerre adtunk hirt a brazíliai vendégekről, a Szent György céh kirándulóiról, a fővárosi VI. kér. polg. leányiskola és a váci diákok tanulmányújáról. Nem régen jeleztük a budapesti VII. kér. kaszinó jótékonysági egyletének és tanítói karának, mintegy 800 vendégnek május hóra tervezett kiruccanását. Itt vannak az olimpiák, — mein Herz wass willst du noch mehr ? És a Márk téri szelíd galambok ? Azok is meg vannak kérem, szelídek is és a Széchenyi-téren turbékolnak esténkint. Nem hiányzik immár a velencei rek- vizitumokból semmi egyéb, csak a nászutazók. Erre tálán ccucint pályázatot is hirdetni,’ azzal a kijelentéssel, hogy házassági anyakönyvi kivonatok nem feltétlenül mutatandók elő? Csak félő, hogy a pályadijakat ily záradék mellett nem idegenek, hanem csupa helybeliek nyernék el. — pi. A jégeső pusztításai. (i—r.) A pusztulás halál angyala bontotta ki szárnyait f. évi és hó 17-én a délutáni órákban Béla és Libád, Gyiva és Sárkány falvak határai felett, amikor a földnépe halaadó zsolozsmát zenge- dezett a Magasságbelinek, hogy oly soha nem látott, soha nem is remélt gazdag aratással biztató terményekkel gazdagította földjeiket. S mig az ima szállt szellem szárnyain a templomban, künn elsötétült a látóhatár, a íöld egyet mordult, s mintha láncaitól szabadult volna fel az alvilág minden romboló ereje, a vihar s a jég egykét perc alatt letarolta a határt s nem maradt mas, mint a puszta föld és csak az a néhány csonka kalász hirdette, hogy ott valaha vetés volt, szóval oda lett az emberek reménye. Amit még megkímélt a jég, azt eltemette az iszap, elsodorta a hegyekről aláfutó szennyes víztömeg. Nem lesz — különösen Libádon — se gabona, se takarmány, de még kapás sem. És ha a könyörülő szivek nem sietnek a reményeitől megfosztott nép segélyére, ott, hol még néhány nap előtt sorsával úgy a hogy megelégedett nép végezte a mindennapi munkáját, az éhhalál, s a végpusztulás üti fel sátorát. Az épületekben is sok kárt tett a dúló tornádó, Libádon a lakások teltek meg vízzel, a községháza kürtőit ledöntötte s a tetőt beszakitotta, kerítéseket tépett ki az ár és szennyes hullámain vitte magával. Emberben, állatban kár nem esett. Minthogy azonban a termés teljesen elpusztult, a nép nyomorán segíteni az arra hivatottaknak feltétlén sietni kell. Libádon a káptalan gulyájának korlátját a nagyvihar összetörte, az szétszaladt s csak a gulyás éberségének köszönhető, hogy az ár el nem vitte ; a tinókat terelő pásztort azonban a viz elsodorta és csak a véletlen mentette meg az elmerüléstől, a szennyes hullámok egy fűzfához sodorták, melynek ágaiba megkapaszkodva, várta be a viz lefolyását. Gyiván hasonló a látkép, — pusztulás minden felé. De legszomorubb talán Sárkányfalván. Ez a völgykatlanba meghúzódó kis falu oly siralmas képet mutat, hogy a ki látja, elszorul a szive. Minden felöl hatalmas iszaphalmok az utcán, melyeket a hegyekről lerohanó ár sodort le a völgybe, melyek alól a szegény nép megfulladt sertéseinek hulláit ássák ki. Ä pusztulás képét mutatja a község földes urának százados fáival büszkélkedő, messze földön hires parkja is, melyben mintha csak a természet s a kultúra versenyre keltek volna, hogy melyik tud remekebbet produkálni. Az ős rengetegre emlékeztető tölgyek, hársak tövében a szebbnél szebb és ritkább virágtábor, tarkázva a rózsafák különféleszinü virágaival. Ezek a százados iák lombjaiktól megfosztva merednek az égnek, alattuk a virágmező eltemetve s a rózsafákat tudja Isten hova vitte a viz, mely a közeli magaslatokról oly erővel rohant tovább, hogy áradatában elsöpörte a park keményen épített tégla falát, mely nek törmeléke ott pihen a hársak alat Fogorvosi rendelés. Esztergom, Kossuth Lajos-utca 21. szám. (Simonyi-íéle ház.) Családi gyász miatt gátolva voltam abban, hogy rendelőóráimat Esztergomban megtarthassam. Ezután rendesen szerdán, csütörtökön és szombaton egész nap, vasárnap pedig 9 órától 12-ig fogok rendelni. Esztergom, 1912. május 20. * Cillibiller Ede fővárosi és az Irgalmasrend budai kórházának volt fogorvosa.
