Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 41. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 41. szám. Vasárnap, május 19. J AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK EIIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZERKESZTIK: ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. KEMPELEN FARKAS és VARSÁNYI IGNÁC Egész évre ....................12 K F élévre ...... 6 K Kéziratot nem adunk vissza. Negyedévre.....................3 K Egyes szám ára . . . 14 f. Nyilttér sora 60 fillér. Böngészés. A passiójáték utolsó előadása áldozó csütörtökön volt a nyári színkörben. Megállapíthatjuk, hogy az esztergomi turné igazán magas nívójú előadásokból állott és Kömley az anyagi eredménnyel is meg lehet elégedve. Mi pedig ismételten csak sóhajtva gondolunk rá, hogy milyen szép is lett volna az, ha megtudtuk volna e térén előzni az egész országot és Esztergom egyedül válhatott volna magyar Oberammergauvá. Műkedvelőink játéka alapján nem elbizakodottság tőlünk, ha e téren a legszebb jövőt reméltük volna a vállalkozás számára. De hát igy vagyunk mi nagyon sok egyéb dologgal is. A legszebb jövő mindig a hatunk mögött fekszik. Hogy az előbbi paradoxont kizsákmányoljuk, most azzal kezdjük, hogy: igazán szép múlt áll előttünk. A különbség a két paradoxon közt azonban nagy, mert a második még korrigálható. Olyanformán, a hogyan azt múlt heti számunk vezetőcikkének jeles tollú írója óhajtaná. Most szeretnők csak igazán, ha szerény helyi lap helyett országos súlyú hírlappá válhatnánk vagy egy hónapra. Akkor napról-napra erről a tárgyról imánk, cikkeznénk, buzdítanánk, kérnénk, követelnénk, a tunya szelleműeket, a farizeusokat ostoroznánk, a mig csak meg nem mozdul Esztergom közönsége, Esztergom papsága és Esztergom vezetősége, hogy ezt az igazán csak tőlük indulható nagy, üdvös és kívánatos mozgalmat megkezdjék, a mely Vaszary Kolos gyönyörű jelszavának, a „AhetP'-nak életreváltását eredményezhetne. 0 maga bizonnyal nem dezavuálná saját jeligéjét és segítene fátyolt dobni a múltakra, ha mindjárt nagy fátyolra lenne is szükség. De Istenem, kezdeni kellene valakinek a mozgalmat. Nálunk pedig csak folytatni tudnak mindent, kezdeni semmit. Oh be szeretném, ha most a sárga földig lecáfolnának ezzel az állításommal. Szabadkán egy antiszemita lapban annak a vélekedésnek adott egy ur kifejezést, hogy már egyszer nálunk is pogromot kellene rendezni. Ez a szelíd óhajtás kissé furcsa világosságot vet az Írójára, akinek személye még nem egészen ösmert, de annyi már bizonyos, hogy vagy Singer Ernő izr. vallásu bankigazgató irta, a ki csütörtökön Budapesten öngyilkossá lett, vagy pedig az öngyilkos állítása szerint dr. Klein Adolf főorvos, a szabadkai hitközség elnöke, a ki valószínűleg szintén nem kongreganista. Az utóbbi ur a szabadkai lapokban tagadja, hogy ő irta volna a cikket és egy ellene indított hajszáról panaszkodik, a mit az ortodox központi iroda folytat ellene. Akármelyik ur is a jeles cikk szerzője, de egy bizonyos, az t. i. hogy ma már antiszemita lapot sem tudnak zsidó segítség nélkül csinálni. A másik bizonyos dolog pedig, hogy a modern neológ zsidóság közelebb áll a keresztény társadalomhoz, mint az ortodox zsidó egyházhoz és hogy ez a közelség a minimumra redukálódjék, ahoz semmi egyébre sincs szükség, mint egymásnak minden elfogultság nélküli megismerésére. — pi. „ESZTERGOM és VIDÉKE“ TARGÄJÄ. í\z élet nagy kérdéseiből. (A Pesti Hírlap május hó 5-iki számából.) Érdekes cikket olvastunk a Pesti Hírlapban Tordai Vilmos tollából, a ki az „okosan való kételkedés“ szemüvegén keresztül figyeli meg a modern természettudománynak jszámos oly vívmányát, a melyek lépésről lépésre közelebb viszik a természettudományt ahoz a határmesgyéhez, a melyen túl már a vallás birodalma kezdődik. A hosszú cikkből im . egy rövid kivonatot adunk : „Végezetül nem lehet említés nélkül hagynom az úgynevezett „spiritiszta“ dolgokat sem. Távol legyen tőlem minden fanatizmus és hiszékenység, de a mi igaz, az igaz. Magam is hallottam már — rokoni körben — sajátos kopogásokat, érthetetlenül intelligens egymásutániságban az asztal belsejéből; magam is megfigyelhettem, bámulva és némi szívdobogás közepette, hogy egy ’ szék, látszólag minden külső ok nélkül a magasba ; emelkedett és láttam gyönyörű, finom, bár fan- í tasztikus rajzokat, olvastam lángelmére valló irás- i műveket és hallottam egy Prohászka püspök aj- í kaira sem méltatlan szónoklatokat, melyeket csekély műveltségű emberek rajzoltak, Írtak, vagy beszéltek csukott szemmel, valami sajátságos álomba merülten. Szó sincs róla, nem kell okvetlenül azt hinni — és én senkit sem akarok meggyőzni arról, — hogy mindezek a tünemények direkt túlvilági szellem lények beavatkozásából erednek. Okosan kételkedni és egyelőre tartózkodó álláspontra helyezkedni az ilyen hírekkel szemben minden művelt ember kötelessége. De viszont ma már egyetlen művelt embernek sem szabad az ilyen jelenségek realitását egyszerűen letagadni, csak azért, mert hihetetlenek. Hiszen korunk sok fölfedezése hihetetlennek látszott és mégis, ma már tudatlannak tartjuk azt, aki azokat letagadja. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy ezek a sajátságos jelenségek rejtik magukban a léleknek valamint az életnek és a halálnak titkát. És ha az emberiség valamikor egészen bizonyosan fogja tudni, hogy mi következik a halál után : az örök élet e, vagy az örök megsemmisülés, ezt csakis a psziho-fiziologiának (lélek-élettannak), vagyis annak a tudománynak fogja köszönni, a mely ezekkel a jelenségekkel foglalkozik. A misztikus fenomének ismertetését talán azzal a legaktuálisabb hirecskével kezdhetjük, mely egy londoni kórházorvosnak, dr. Kilnernek különös felfedezéséről szól. E felfedezés szerint ezentúl megláthatjuk az ember lelkét egy kicsi üvegskatulyán keresztül! A csudálatos készülék, — mint egy amerikai riporter Írja — mindössze egy 15 cm. hosz- szú és 5 cm. széles üvegskatulyából áll, mely valami titokzatos, dr. Kilner által feltalált folyadékkal van megtöltve. Az üvegek dicyaninnal kékre, vagy karminnal vörösre vannak festve. Ezen az üvegskatulyán kell a kísérleti egyént megnézni, akinek félhomályba borított szobában, egy sötét szinü háttér előtt kell ülnie, vagy állnia. A riporter, akinek a doktor egy hive a találmányt bemutatta, az első pillanatban nem vett észre mást, mint a kísérleti egyén körvonalait. De amint szeme hozzá szokott a félhomályhoz, mind világosabban látta, hogy e körvonalakat egy kettős, kékesszürke fényudvar veszi körül és pedig egy sűrűbb, 8—10 cm. magas belső és ez után egy áttetszőbb, 10—12 cm. magas külső. Itt persze fölmerül a kérdés; vájjon nem autoszuggesztio, vagy egy közönséges kromatikus fénytörés áldozata lett e az orvos ? De ennek a minden tisztelet nélkül szűkölködő vélekedésnek ellene szólnak a további kísérletek, melyeket ezzel az apparátussal végeztek. Észrevették pl. hogy a
