Esztergom és Vidéke, 1912

1912 / 1. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1912. január 1. Mi ezt az ellenszolgáltatást nem néz­zük le, meg tudjuk becsülni, vágyunk reá és beérjük vele. Mikor lapunk harmincnegyedik év­folyamát megkezdjük, nem adunk prog- rammot. Ez a szám maga programmbeszéd. Egy ilyen kis megyében, amelynek székvárosában ennyi helyi lap jelenik meg, harminchárom évet megérni és e mellett — ha szerény mértékben is — de folyton gyarapodni olvasókban, rokonlelkekben, — ez több is, mint erkölcsi haszon. Nem tagadjuk, hogy volt a közelmúlt­ban egy rövid időköz, amellyel nem tudjuk magunkat azonosítani, ez azonban a múlté, amelyet nem engedünk feltámadni. Mi a folytonosságot ott kapcsoljuk be, ahol Kőrösy László, Munkácsy Kálmán neve fedi az „Esztergom és Vidéke“ irányát. Akik lapunkat ilyennek óhajtják to­vábbra is, azokat az olvasóinkat kérjük, hogy tartsanak ki mellettünk ezután is. Mi nem fogunk megváltozni. Ezt Ígérjük az új esztendő küszöbén. Sok a vásár. Az országos vásárok korlátozására irányuló mozgalom régi hibákat akar meg­szüntetni s végét akarja vetni annak a tart­hatatlan állapotnak, mely a vidéki vásárok nyomán országszerte támadt. Mert valósággal beteges tünet mutat­kozik e téren. Százszámra érkeznek föl a miniszterhez a községek kérvényei, melyek országos vásárok tartására kérnek enge­délyt, pedig erre sem a kereskedelemnek, sem pedig a gazdaságnak szüksége nincs, legíeljebb arra lehet jó, hogy az illető köz­ségek vásártartási joguknál fogva bizonyos mennyiségű jövedelemhez jussanak, mely a vásáron megjelenő iparos, kereskedő és finom ínyenc, mint Odescalchi Gyula herceg. És azért még Odescalchi herceghez se lehet hasonlítani. Nagyon szerettem a szereplő nagyságok biográfiáját tanulmányozni. A dévajkodó pedig rop­pant sok pikantériát talált bennök. De a Krupla- niczéban az e fajta életrajzokból semmi sem volt. Nem tündöklő tehetség, de sokkal többet vitt keresztül sima nyájasságával s előkelő udva­riasságával, mint az eszével. Az olyan kiválóságok, akiknek ellenségeik nincsenek, azt hiszik az olvasók, hogy nem is le­hetnek nagy tehetségek. Kruplaniczot mindenki szerette, senki se ócsárolta, olyan volt akárcsak az esztergomi bor. Ha akarom Ízlik, ha nem aka­rom nem Ízlik. Mikor az alispán királyi tanácsossá lett, az már nagyon gyanús volt szülővárosomban Mert a királyi tanácsosság olyan kulcs, mely vagy a magasabb ambíciók fellegvárát, vagy a rokkantak raktárát nyitja ki. Úgy is történt. Főispán lett belőle az ifjú Majláth gróf után. Szép korszak emlékezetes sikerei fűződtek nevé­hez. Most látszott csak meg, hogy hivatását tel­jesítette. Meghajlottam én is érdemei előtt és csipke­rózsa helyett borostyánt ültettem sírjára. A szatíra testvére a humornak. A humor már életbölcseség. Ez az átalakító érzés pedig már a kegyelettel jár karöltve. gazda helypénze fejében folyik be a község pénztárába. Vásárokra addig volt szükség, a med­dig a gyors forgalom feltételei és eszközei hiányoztak. A patriarchális ódon Magyar- ország helyi életet élt csupán, vasutak nél­kül és periodikus vérkeringése nagyobb területre nézve csak a vásárok közvetítésé­vel volt lehetséges. A gazda terményét, az iparos termékét csupán vásáros helyeken és vásárnapokon hozhatta forgalomba, mert a kínálat csakis ott és akkor találta meg a kereső közönségét. De ma a helyzet más és az életnek is ahoz kellene alakulnia. Vasúthálózatunk, vonatjárataink megszüntették a távolságot termelők és fogyasztóik közt. Az iparosok megindított akciójának helyességét bizonyítja Serényi Béla gróf íöldmivelésügyi miniszter a napokban tartott nagyszabású programmbeszédének ide vágó részlete is, melyben mint részletkérdéssel ugyan, de igen talpraesetten foglalkozik ezzel a „nemzeti szerencsétlenséggel.“ Az „ország gazdája“ is abnormisnak mondja a rendszert, mely valósággal semmi érdeket nem szolgál s ki nem elégíthet. Az árusító felpakkolja készleteit, költ az útra, fizet helypénzt, elvesztegeti idejét s a legtöbbször csalódottan tér vissza, mert a vásári forgalom alig hoz konyhájára va­lamit. Ellenben a várakozással járó egyéb költekezés, fuvardíjak, az elmaradhatatlan dinom-dánomok, verekedések, nem ritkán a kriminális bonyodalmak a katzenjammer nehéz árnyékával födik el a netáni szór­ványos előnyöket. Legtöbb haszon az egész vásározás révén a korcsmárosoknak, csapszékeknek s a cigányoknak jut, mert ezeket a sokada- lomban mindenki felkeresi: termelők is, fogyasztók is, hogy emezek a vétel örö­mét, amazok az eladás profitját az állo­máson muzsikaszóval — beigyák. Hát bizony ezért nem érdemes vásá­rokat tartani s nagyon is itt az ideje an­nak, hogy a vidéki községek vásártartási mániáját a kormányhatalom rövidesen meg­Igy tértem meg én is. Ifjúkori toliam olykor élesebben fogott. Férfikoromban már a tapasztala­tok higgadt tentatartójába mártom csiszolt toliamat. VIII. Dr Helcz Antal. Igazán halálos bűne volt. Vádamból egy bötüt se veszek vissza. Mert a tehetségekhez kö­telességek nőnek, melyektől nem lehet szabadulni. Helcz Antal nem felelt meg a tehetségei után járó kötelességeknek. Először is kitűnő sti­liszta s dacára ennek, hetivásári, köznapi prókátor- ságokra fecsérelte erejét. Másodszor kitűnő gondolkodó s dacára en­nek, mindennapi ügyekben vesztegette eszméit. Harmadszor kitűnő szónok s ennek ellenére bornirt emberekkel replikázott s pindurka parla- mentairekkel húzott ujjat a közgyűléseken. Valóságos kallódás, fecsérlés, visszaélés volt mindez. Mert minden megadatott neki, ami egy nagy emberhez dukál, csak az ambíció hiányzott belőle. E nélkül pedig nincsen csatatér. Akinek tehetsége van s ambíciója nincsen, azt nem irigylik. Épen azért nincsenek is el en- ségei. Csak én haragudtam rá szivemből, mert tudtam, hogy benne nagy ember lakott, aki hi­vatva lett volna makacs minisztereket kiugratni a szüntesse, amit azzal az egyszerű intézke­déssel is el lehet érni, hogy újabb vásár­tartásra nem ad ki engedélyeket. A íöldmivelésügyi miniszternek ezen álláspontja támogatásában bizonyára támo­gatója lesz az egész közvélemény s maguk a községek is rá fognak helyezkedni erre a helyes elvre. Mert nagyon is megszívle­lendő mindnyájunk javára a komoly inte­lem, mellyel beszédének a városokra vo­natkozó részét végezte, mondván : — Ez egy nemzeti csapás s a kár milliárdokra megy! Igen, milliárdokra. Ezt tudja mindenki, aki vásározni szokott. Éppen ezért ne vá­sári humbuggal tartsuk iparosainkban és kereskedőinkben a lelket, hanem helyes közigazgatási, ipari és kereskedelmi álla­potok megteremtésével. Az Esztergom és Vidéke szépségversenyének eredménye. Most, mikor a lapunk által rendezett szép­ségverseny eredményét akarjuk közreadni, utólag bünbánólag ösmerjük be, hogy hibáztunk. Hibáz­tunk, mert a három legszebb esztergomi leány és asszony r éré voltunk kiváncsiak, azokéra, aki­ket a köztes ilyeneknek elismer. Hoioit pedig tudnunk kellett volna, hogy messze földön nem terem annyi gyönyörű virág­szál, oly sok kábitóan szép nő, mint a magyar Rómában. Hát hogyan lehessen háromszáz leg­szebb közül hármat kiválasztani ? A beérkezett nagyszámú szavazat annyi ne­vet sorol fel, hogy abszolút többségről beszélni lehetetlenség. De mivel a hibát elkövettük, kénytelenek vagyunk szavunknak állni és az aránylag legtöbb szavazatot nyert három név helyett 10—10 nevet közölni. íme az eredmény: Beérkezett 182 szavazólap. Legtöbb szavaza­tot nyertek : Leányok : Pazmándy Berti 105, Re­viczky Erzsiké 68, Bedros Manci 47, Szecskay Marian 38, Vaszary Margitka 37, Magurányi Ditta piros székekből, a politikai Tartüfteket és köz- tiszteletü Hanswurstokat szerteriasztani. Vannak halálos bűnök, melyeket úgy elnézni, mint megbocsátani még nagyobb halálos bűn. IX. Rényi Rezső. Ha tetszett Vulkán volt, ha nem tetszett Her- kulánum; ha akartam orkán, ha nem akartam forgószél; ha kívántam Julius Caesar, ha nem kívántam Brutus. Ma irt lapjában, az „Esztergom“-ban egy haragos vezércikket például az unalmas őszi eső­zésekről Hóin ip festett egy pompás aquarellt soha nem látott olasz tájakról. Holnapután Pet­rarca privát szeszélyeiről s chronikus spleenjéről disszertált. Azután irt drámát s a tiszteletpéldá­nyokként beköszöntő fővárosi napilapokba eszter­gomi híreket. Sokoldalú esztétikus volt, nem köznapi szel­lem s azért mégse akarták megérteni Eszter­gomban. Emberemlékezet óta iró volt s mégis olyan ritkán beszéltek róla, akárcsak Tisza Kálmán eré­nyeiről. Imponáló megjelenésében számiló szív s meleg agy velő nyilatkozott. Ambíciói csakis irodalmiak voltak s épen azért még sem nevezték ki királyi tanácsosnak.

Next

/
Thumbnails
Contents