Esztergom és Vidéke, 1911

1911-02-19 / 15.szám

Esztergom, 1911. XXXIII. évfolyam 15. szám. Vasárnap, február 19. AZ ESZTERGOMVARMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. I Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, „KORONA" SZÁLLODA I. EMELET. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár ELŐFIZETÉSI ÁRAK: . . 12 K Negyed évre . . . 3 K . . 6K Egyes szám ára . 14 f, Kéziratot nem adunk vissza — Nyilttér sora 60 fill. Egész évre Fél évre . Cikkely a szent házasságról. (Farsangi elmélkedés.) Csaknem ugy látszik, hogy az emberek a házasság gyűlöletével jönnek a világra. Minden kis leány alkalomadtán kijelenti, hogy: „Sohasem fogok férjhez menni!". A fiu és az ifjú ellensége a házasság intézményének és sokan annyira kardoskodnak elhatározásuk mellett, hogy megfogadják, miképp az agglegénykor legvégső határáig, sőt talán még azon tul is nőtlenek maradnak. A legtöbb fiatal ember nem szívesen mond le azokról az előnyökről, melyeknek az agglegénység örvend, a házasság tervére való aggályoktól egészen eltekintve. „Feláldozzam a szabadságomat?" az az első kérdés, melyet a józan gondolkozású fiatal ember felvet magának. „Nem sokkal jobban érzem igy magamat? Társadalmi tekintetben nőtlenségem előny, mig apapucshős alázatos szolgája a házszabályoknak, én a szalonok hőse vagyok, elkényeztetve anyáktól és nagynénéktől, körühálózva a női fiatalságtól és ha hijján is volnék minden más kvalitásnak, mely a figyelmet magamra vonhatná, házasulandó fiatal ember — párti vagyok, aki az évek múlásával se veszíti értékét — ellenkezőleg értékem egyenes arányban növekszik: „már most valahára komoly lesz nősülési szándéka", mondják az anyák. Dédelgetnek, amit férjükkel sohasem tennének, féltékenységgel és irigységgel figyelik útjaimat, egymás között vetélkednek, hogy melyik fűzhet jobban magához kedvességgel és szeretetreméltósággal, — diadalmaskdom valamennyi- öreg és fiatal férj fölött, akik — bármennyire is erőlködnek — csak korlátolt emberi jogokkal biró egyének maradnak." Ilyennek mutatkozik a házasság a legtöbb agglegény fejében. De hát persze azért, ez önző és némileg jogosult okoskodás dacára, mégis egyiküknek-másikuknak üt az óra, amikor közömbösségéből kilép, feladja előnyeit és a sokat szidalmazott papucshősök táborába vonul, de vannak olyanok is, kik örökösen háztüzet nézni járnak vagy az ártatlan udvarlás határát nem lépik át, elannyira, hogy a házasulási kedv ijesztő módon apad. Már-már — ha nem is egészen komolyan — felvétetek az agglegényadó eszméjét; nem lehetetlen, hogy oly országokban, hol a népesedési mozgalom feltűnően pang, a spártaiak és rómaiak rendszabályaihoz térnének vissza, noha ellenkezik a modern törvényhozással, hogy olyasmiért adóztassák meg az embert, amije nincs. Nálunk ellenkezőleg a család fentart jját sokkal érzékenyebben adóztatják, mint a nőtlen embert. Már Caesar is kényszerítve volt a házasulási ellenszenvet leküzdeni és pedig sokféle ezsközzel: megtiltotta a 45 éven felüli nőknek, kiknek sem férjük, sem gyermekeik nem voltak, hogy ékszereket viseljenek és hordkocsikat használhassanak. Montesquieu ezt kitűnő eszköznek tartja, hogy „a hajadonságot hiúsági oldalán támadják meg". Augusztus császár törvényei még .sokkal „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁ

JA. ROZMARIN. Nagyon beteg lett a leány. Az anyja, atyja Nap-est siratja, De nem segíthet a baján. Hiába orvos, patika. Azért a láza Forrázza, rázza, S arcán a két tüzkarika. Imádkoznak rá öregek. Hiába minden, Hatása nincsen, A leányka mindig betegebb . . . (A rozmaringos ablakon Éjjel kopognak, Szókat zokognak: „Bocsáss meg,édes angyalom.") Csodák csodája, igazán, Mit a természet Egyszer végzett, Ma már dalolgat a leány. De meg kén' tudni valahogy: A kitekintő Két rozmarintő Virága vájjon hová fogy? . . . Sugár legény, hej, te tudod, Sötét, vak éjben, Hogyan s miképen Kap rozmarint a kalapod .. . Ti, kiknek lányi nagy beteg: Az ablaktokba Mostantól fogva Csak rozmaringot tegyetek. Szávay Gyula. Humor a jogszolgáltatásban. Irta: dr. Schwartz Zsigmond. Az igazság istennőjét, Justitia asszonyságot a legtöbben egy rettenetes, komor, kérlelhetetlen asszonynak ismerik, pedig — méltóztassék elhinni — nincs az az asszony, aki annyi csábnak és udvarlásnak volna kitéve, mint éppen ő és bizony ennek az udvarlásnak sokszor van foganatja, amiből az következik, hogy mégsem olyan kérlelhetetlen, mint amilyennek első tekintetre látszik. Megejtik bizony gyakran őnagyságát és meg is csalják alaposan, mint akármilyen asszonyt. Aki valaha Önök közül foglalkozott azzal, hogy asszonynak udvarolt, tudja, hogy nincsen a hadviselésnek ága, mely bonyolultabb stratégiái műveleteket igényelhetne, mint a harcnak ez a neme és még a kiéheztetés fegyvere sincs kizárva az ostrom eszközei közül, hát még micsoda fegyverekkel küzdenek az emberek a végett, hogy az igazság istennőjét maguk felé hajlítsák! E fegyverek gyakran a humornak leggazdagabb forrását szolgáltatják és az ebből fakadó derültség — mint üditő zuhany — enyhíti az igazságszolgáltatás rideg komorságát. Különösen gazdagon bugyog e forrás a magyar földműves ember kedves naivságából és ha a szenvedélyek különösen nem viharoznak, a földműves emberek egymásközti pereiben minden egyes tárgyalás olyan zamatos kedélyességgel folyik, hogy a néplélek szemlélője gyönyört és élvezetet talál benne. A magyar paraszt sajátszerű naivságára vall, hogy noha számtalanszor kitanították már az ügyvédek őt arra, hogy a bíróság semmit sem ad a községi bizonyítványokra, az még mindig azzal operál és azzal véli maga felé hajlítani az igazság istenasszonyát, aki bizony manapság már sokkal jobban ki van kenve, minthogy ilyen szelíd fegyverekkel elcsábítani lehetne. De azért a polgárember — mikor javában folyik a perben a vita — Megérkezett a kitűnő tavaszi idénysör a „Koroná"-ba. S'ÄÄSt »#*~ Állandóan friss készlet