Esztergom és Vidéke, 1911

1911-01-29 / 9.szám

Esztergom, 1911. XXXIII. évfolyam 9. szám. Vasárnap, január 29. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, „KORONA" SZÁLLODA I. EMELET. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . 12 K Negyed évre . Fél évre .... 6 K Egyes szám ára Kéziratot nem adunk vissza. — . 14 f, Nyilttér sora 60 till. Csütörtöktől — Vásárnapig. Lábbadozó társadalom. Hogy Esztergom társadalma régóta bettg — azt tudjuk és érezzük. A baj a kaszt, a széthúzás, az ok a konvencionális copf, a gazdasági helyzet és amit iegelső sorban kellett volna említenünk: a politika. Ez a három társadalmi kinövés a bacillusa a sok bajnak, ez választja szét az erőket és ez teszi szinte elviselhetetlenné az esztergomi társas életet. Most azonban, mintha a javulás stádiuma következnék. Meg kell állanunk egy pillanatra a helyőrség tisztikarának a kaszinó tagjai közé való belépésénél és rá kell mutatnunk arra, hogy a tisztikar ezen ténye mennyiben fog társadalom javitólag hatni az esztergomi életre. A katonaság nemcsak állam az államban, de egyutta! társadalom a társadalomban. Egy külön kaszt külön berendezkedéssel, külön felfogásokkal, sőt — bár elég helytelenül, külön becsülettel. Ha ez a kaszt enged eddigi rideg elzárkozottságából és keresi a beolvadás lehetőségét, a polgári társadalomba, az már jó és biztató jelenség. De még biztatóbb az, hogy midőn a tisztikar ezt a közeledő lépést megtette, erre a célra legalkalmasabbnak városunk legliberálisabb körét, a kaszinót találta és nem más, esetleg a reakciós irányt képviselő társas közösséget. Ezért örülünk mi és velünk együtt minden liberálisan gondolkodó esztergomi polgár a tisztikarnak a kaszinóba történt belépése felett. i I Szellemidézés. Egy hét óta kísértetjárás van * Esztergomban. A petíció réme ijesztgeti a békés választópolgárokat. Valamelyik fővárosi lapban vaskos sajtóhiba folytán az.a hir látott napvilágot, hogy Széchenyi gróf mandátumát kérvénnyel támadták meg a Kúria előtt. Ezt a hirt sokan elhitték, sokan nevettek felette. Most azonban, hogy egyik laptársunk egész komoly formában tárgyalta meg a petíció ügyét, sőt még azt is tudni vélte, hogy a kérvény indoka az, hogy Széchenyinek nincsen választói joga, mi is megszólalunk és a legkompe ensebb forrásból nyeri értesülésünk alapján kijelentjük, hogy a petíció nem egyéb alaptalan agyrémnél. A községi közigazgatás.* Irta: Dr. Kmety Károly egyetemi tanár. A közigazgatás reformja alatt nálunk leginkább és legtöbben a törvényhatósági, jelesül pedig a vármegyei reformot értik. Nem tagadható el, hogy a reform gerincét csakugyan a municipális közigazgatási szerkezetnek átható reformja kell hogy képezze; de nem csupán olyanforma változtatás, mely a választási rendszert egyszerűen a kinevezésivel cserélné föl. A törvényhatósági reform azonban csak akkor érvényesülhet a való életben üdvösen és eredményesen, ha a községek arra valóságát, közigazgatási munkaképességét is biztosítják. Ehhez pedig a mai állapotok gyökeres megváltoztatása kell. A községek azok a végtagok, melyek bénasága mellett hiába funkcionál jól a fej, a minisztérium, vagy a gerinc, a municipium. Csak az egészséges, izmos végtagok * A „Község" cimü közigazgatási lap f. évi 1. számából „ESZTEGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. DAL A RÓZSÁRÓL. Egyszeriben valahol Volt egy rózsabimbó, Zöldlevelü rózsafán Tüske száron ingó. Rózsamama rózsikáját Őrizgette egyre, Egyszerű kis zöld ruhája Nyakig volt gombolva rája S tüskegombbal fedve. Hasonlókép vala ott Egy kicsike méhe; Karcsú, kedves, takaros Olyan kékvér féle. Széptevésben nem volt párja Adta urfiának, Színméz folyt az ajakárul, Fel is csapott Iavagjául A kis rózsikának A fülébe zümmögött Annyi-annyi szépet, Hogy kis szive nemsokára Szerelemben égett, S megfogadta a hamisnak: Hogy ha jön a reggel, S rózsamama szunnyad mélyen, Vár reá a lugas végen Vágyó szeretettel Jőn a reggel, jön a méh, Csókra uj csók csattan, Tüskegombos zöldruha Megfeszül, szétpattan. Kipirosló tárt kebellel Áll a gyenge rózsa, Mámoros méh zsong felette, A virágport részegedve Csókolgatja róla. Kél a hajnal, széttekint És elpirul mélyen; Ébredez a rózsatő, Égeti a szégyen. Ibolyák és nefelejtsek Szemlesütve bújnak, Füvek réten lopva nézik, Szivecskéje miként vérzik Kicsi rokonuknak. Átkot mond a rózsatő Rossz lánya fejére: „Legyen ifjú halál Csúnya tetted bére. Ezután, aki kebled látja, Szakasszon le ifjan, Sorsod hirét példaképnek Az emberek őrizzék meg. Késő napjaikban". Im az átok megfogant, Az emléknap itt van, Kél a hajnal pirosan, Hal a rózsa ifjan. Szálaiból szende lánykák Szüzkoszorut fonnak. S ez lesz pünkösd nagy napjára Királynői koronája Egy-egy hajadonnak. Igy az átok szavai Áldásra telének, Üdv érte a szerelem Kegyes Istenének. Ki édesen felsóhajtott S igy tartott Ítéletet: „Jöjj kis bűnös, én megáldlak, Mert tudom, hogy a virágnak Megtiltani nem lehet!" Szávay Gyula. Az örök théma. — Szép gondolatok a szerelemről. — Szerelem! Ismeritek-e e szót? vagy inkább tudjátok-e, érzitek-e, birjátok-e az értelmet, mit e szóban az anyatermészet öröktől fogva letett és fentart? Mert szerelem az, ami e milliom formát a kezdetlen agyagból kifejté: szerelem az, ami az ifjúnak ingert ád széjjelnézni maga körül, szomjuzni ismeret után, meleg részvéttel függeni az életen s kebelében lánggá nevelni minden szikrát s minden képzeményt és gondolatot varázsszinben állítani fel. Mit a mindennap emberei e névvel neveznek, az nem egyéb a menyei fény egyetlen egy sugarának, mely aszerint, amily kebellel fogadtad, tisztán marad,