Esztergom és Vidéke, 1911

1911-11-26 / 93.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE

1911. november 23.

2

tási költségekre, 1000 korona pedig ösztöndíj alapra fordittassék.

Az időközben elhunyt Schwinner Ignác nemes lelkű özvegye ezen 4000 koronás alapítványt újabban 5000, korona összegű újabb alappal növelte, melyet úgy megboldogult férje, mint a saját nevére helyezett el a következő elosztással.

I. 2000. koronát az esztergomi takarékpénztár R.-t. által már korábbról Frey Vilmos volt

igazgató alapitványáh >z annak gyarapítása céljából rendelt csatolni, mely alapítvány címe ezentúl a következő lesz : „Frey Vilmos, Schwinner Ignác és neje Frey Vilma alap, intézeti tisztek árvái javára.“ Ez összalap kamatának fele azonnal folyósítást nyer, inig másik része mind addig a tökéhez csatolandó, mig az alapítványi özszeg 20.000 koronát el nem éri.

a közönség nevében ezűton rójuk le, biztosítva a jó szivü alapitót, hogy nevét a jótékonyság kön>- vében mesze időkre fénylő arany betükek jegyezte be a jótékonyság nemtője.

Mivel pedig a városi szegény alap jövedelme már az ez évi karácsonyi ünnepek előtt ki fogadatni, az arra igényt tartókkal ez utón is tudatjuk, hogy kérvényüket a város tanácsához már is beadhatják.

Schwinnerné Frey Vilma alapitó, ez idő-, szerint még Bécsben tartózkodván, alapítványainak elhelyezésére Bleszl Ferenc íakptári. igazgatót kérte fel, azon hozzáadással, hogy az összes alapok mindenkor az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság által betétként kezeltessenek. Bleszl Ferenc mindhárom ügyben ösmert lelkiismeretességével már el is járt.

II. 1000 korona újabb ösztöndíj alap a korábban már a felső kereskedelmi iskolát látogató esztergomi születésű, polgári fiú évi ösztöndíjának céljára adományozott 1000 koronás alapítvánnyá egészittetett ki. Ez alap jövedelme az eredeti alapítás szellemében szintén, mig az esztergomi felső kereskedelmi iskola létre nem jön, annak felállitási költségére lesz fordítandó, azután ugyancsak a városi tanács, kereskedelmi társulat és tanári kar hozzájárulásával lesz kiadandó.

III. A harmadik újabb alapítvány 2000 korona tőkéről szól és kifejezetten városi érdekeket szolgál. Az alapítók kívánsága szerint annak jövedelme minden év végén egy arra a város tanácsa által érdemesnek talált, anyagi gondokkal küzdő esztergomi kereskedő, iparos, vagy hivatalnoki család segélyezésére lesz fordítandó. Az ily értelemben záradékolt Esztergomi Takarék- pénztári betéti könyvet Bleszl Ferenc igazgató e hó 14-én nyújtotta át a város polgármesterének azzal, hogy mivel az alapítók rendelkezése szerint az alap jövedelme már ez évben is kiadásra kerül, a folyó jövedelemnek megfelelő összeg készpénzben csatoltatott.

Ez újabb nemes tettel a Frey-Schwinner-féle alapok összege 9000 koronára emelkedett és mint szegény városunk érdekében tett ritka nemes szívre valló jó cselekedeteket hangsúlyozott mérvben adjuk közre és mig ez irányban az arra illetékes helyek nem intézkednek, a város hál ját

Kincses Kalendárioin.

— itt van az uj Kincses ! — a viszontlátásnak ezzel az örömmel telt föíkiáltásável fogadja mindenki a régi, ismerős, fehérmezőkkel megszaggatott piros köntösű jóbarátot, mely immár 16. évfolyamában kerül szemünk elé, a legérdekesebb, legeredetibb és legtartalmasabb magyar naptár, a régi magyar kalandáriomi hagyománynak friss, ötletes és irodalmi megújhodását revelálva.

AAa már túl vagyunk azon a patriárkális korszakon, mikor a kalendárioin a magyar udvarházak eszmekörében még elsőrendű szerepet játszott. Ez a magyar korszak derűs világával, muskátlis ablakával, gerendás mennyezetével, bodor pipafüstjével és adomázó, kvaterkázó magyarjával, akik el-eibusulták magukat a hon állapotán, tovatűnt. Olvasmányát, a Lőcsei Kalen- dáriomot exotikus rilkaság gyanánt őrzik itt-ott Rozsdás kardját, ólom kupáját, boglárját, mente- kötójét, koppantójái, guzsalyát, pipaszurkálóját, ekvipázsát, meg azokat, akik a Lőcseiből tudományt merítettek, a rozsdás kardot, vagy a fürge orsót forgatták, a mentébe, vagy selyemviganóba felöltöztek, az előfogatos ekvipázson dagasztották a rossz országutak sarát, ez mind, ez az egész világ eltűnt szemünk elől; beretirált a múzeumok üvegszekrényébe, vagy levonult a föld alá, melynek hátán mi maiak gyorsvonaton, repülőgépen utazunk, telefonon diskurálunk, befogott villámmal, vagy benzinnel séfakocsizunk . . . Más izgatja ma a társadalmat, más gondolat gyújtja lángra a

recsen napkeleti bölcshöz, vagy gálába öltözőit pápua főnökhöz. Fizetésük szép, kosztjuk hercegi, de megkizniok nem volt szabad.

Nem is híztak meg. A legtöbbje a veszett futástól s az ut fölvert porától hepíikába esett. Megtörtént ez Rudnay kengyelfutóival istöbbszöi.

Egy ízben, hogy ismét hiány támadt bennük, kidoboltatta az uradalomban, hogy amelyik legény képességet érez magjában e hivatal betöltésére, az jelentkezzék a primási aulában, ott teszi le a vizsgát.

Jelentkeztek is sokan. A tré.akedvelő nagyur ily jelentkezésekre előre elkészült. Az audienciás terme mélyében volt ugyanis egy kis emelvény, azon hatalmas zsöllye s e mögött kárpitfüggöny. Ideparancsolta a dorogi svábok rezes bandájátnak egyik tagját hatalmas bombardónnal, kinek az adott jelre meg kellett fújnia szerszámát.

A soha nem látott fényes terem síkos par kettjével, az egyházfejedelem két oldalán kivont karddal álló ragyogó huszá.ok s több eféle ide- genszérüság látása megfélemlítette a parasztlegényeket, elfogultakká tette, úgy hogy a nevüket is elfelejtették és mikor az adott jelre Rádnay azon kérdésére: „No tudsz-e jól futni?“ a kárpit mögött elbődült a bombardon s a tréfás ur fölkiáltott: „Uccu fogd el !“ dehogy iramodtak az ijesztő hang elfogására. Csak állottak, mint a sóbálvány.

— Mamlasz vagy, fiam. Takarodhatol — mutatott az ajtóra bosszúsan és tréf san rendezője, a legény pedig örült, hogy elpusztulhatott.

Már-már azt lehetett hinni, hogy ilymódon nem fognak szegődtetni kengyelíutót, midőn a ce- rimóniárius azt jelentik hogy odakint vár egy merészképii nyergesujfalusi legény, ki valamit szorongat a hóna al tt.

— Vezessétek be !

A sugár legény báfran megáll a trónzsöllye

előtt.

— S hát tudsz-e jól futni ?—szól a kérdés.

— Igenis tudok.

Erre elbődült a bombardon.

— Uccu, fogd el!

Mire sem szó, sem köszönés, sarkon fordul a legény, nyakába veszi a lábát s eszeveszetten rohan ki a föltárt szárnyas ajtón.

Pár pillanat múlva azonban nagylihegve, kipirulva ismét megjelenik s egyet szőrit a hóna [alatt levő valamin s az — megnyekken.

— Elfogtam eminenciás uram ; itt van.

A hóna alatt levő holmi duda volt.

— No lám a kujou! Hiszen fráter te kecskehangot hoztál vissza.

— Bizony azt, eminenciád. Mert ahogy az eminenciád háta mögött elbődült ördögöt üldözőbe vettem és utolértem, az ijedtében kecskévé változott.

— No lám, nemcsak a lábad, hanem a-' eszed is gyors. Tied hát a kengyelfutói stallum — nevetett Rudnay s aztán a környezetéhez fordulva, folytatá : — vezessétek a rezidenciájába s nyomjátok fejébe a tolikoronát.

Így lett a nyergesujfalusi legényből kengyelfutó, azután meg pajtamester, amikor a heptika nála is beköszöntött.

Ilyen volt Rudnay a magyar nábobok korszakában.

Sz. V.

hideg eszü tudós* és más dalokat dalolnak a költők. A magyar tálentumtól kieszelt telefonhírmondóban van egy folyvást ismétlődő monoton szócska, mely egy elmondott újság temetését és egy következőnek a beköszöntését jelzi. Ez a szócska : „Más“. A társadalom életének befejezett akkordja s az újabb kezdete közt, a kettő határ- mesgyéjén is örökké hallható ez a szó : Más ! Az öJökké haldokló és örökké újból születő idők e varázszója, mely temető dala annak, ami volt és születését énekli meg annak, ami lesz.

Mikor igy az uj Kincsest a viszontlátás régi örömével, de uj lelkesedésével a kezünkbe vesszük, nem tudjuk elfojtani magunkban meg- idetődésünk érzetét. Mert ez a kalendáriom, mely már a jövő év jöttét hirdeti, egy pillanatra megáll1! bennünket a múltból a jövőbe futó élet- uton és hangosan kiáltja a fülünkbe : Más! Múlik a mi világunk és jön egy uj, egy más, melynek minden titka ott rejtőzik az uj naptár lapjai közt melyet elfogódva forgatunk át, mert nem tudhatjuk előre, hogy ebbe az idő könyvébe hol bánatunk láthatatlan betűkkel előre beírva.

Mindeu naptárt ezzel az érzéssel veszünk a kezünkbe s épen ezért ez az a műfaj, mely egészen bele tud illeszkedni a magyar ember lelke világába, mely úgy is hajlandó az elmélyedésre. a magábaszállásra, a múltnak és a jövőnek hittel való öszekapcsolására. Éppen ezért nagy kár lett volna, ha a magyar naptárt, a magyar ember nyugalmas és bölcs elmélkedésének ezt a teremtményét elhagyták volna veszni, avulni s nem tették volna avatott kezek alkalmassá arra, hogy a modern korhoz, a modern eszmeáramlathoz, a modern igényekhez alkalmazva létjogosultságot adjanak neki újból, sőt egyenesen nélkülözhetetlenné tegyék.

Bátran állíthatjuk, hogy a Kincses Kalen- dériom szerkesztőinek sikerült az a művészet, hogy az avatag naptárt, melynek föladata " már a napok szó az fölsorolására s néhány sablonos útmutatás közlésére zsugorodott, ebből a begu- bózott, dohos és megkövesedett állapotából kiragadják, uj életet öntsenek belé s oly frissé tegyék, hogy az ember, ha kezébe veszi, sohase érezze, hogy holt haldokló dolgot tart a keze közt, melynek létjogosultsága egy időhatáron belül megszűnik. Hanem ellenkezőleg azt érezze, hogy a napi élet eleven újságját, a mi korunk könnyebb lekszikonát lapozza, mely ma, hol ap holnapután egyformán érdekelheti, mely a napi élet ezer fölvetődő kérdésében tájékoztatja, mely a tudomány haladásának s a művészetekben tükröződő mély emberi érzéseknek mindentudója.

Mert a Kincses mindent tud és mindent megmagyaráz nekünk is, amit ő tud. Nincs napi, vagy örökbecsű probléma, amihez alapos és megbízható tájékozottsággal hozzászólni ne tudna. És milyen elfogulatlanul, mily könnyedséggel teszi ezt. Nem nyom el bennünket, mint a könyvtárak foliánsai, melyek, ha hozzájuk nyúlunk, ezt dörgik a fülünkbe : Térdre előttem rabszolga ! Én vagyok a Tudomány!... A Kincses, mely a nagy, komoly könyvek egész tömegének tömör, világos és amellett a napi igényekhez, a napi fölvilágosi- tásokhoz tartozó foglalata, nem igy tesz. Ellenkezőleg, ő elrejtve mindazt, amit magában tartalmaz s amivel el is ijeszthetne, ha tudásának tömegét kérkedően kitárná előttünk, igy szólít meg bennünket:

— Mire vagy kiváncsi jóbarátom? Akarod tudni, hogy miből áll a naprendszer, hogyan számítják ki a Centaurus állócsillag távolságát, a Jupiter tömegét, vagy hogyan állapítják meg, hogy a tejut szélén, ahonnan csak 7000 év alatt ér le hozzánk a fénysugát, miből áll egy hatalmas égi test, melyet te szabad szemmel nem is láthatsz ? No hát ne ijedj meg, ne menekülj el hanyatt- homlok tőlem és ne is ásíts... En megfogom neked érdekesen, röviden és értelmesen magyarázni. Nem leszek száraz és elvont, mint a szaktudomány, de nagyképö és koturnusos se leszek, mint a féltudósok. E helyett a te kedves Íróid nyelvén és a te tanulmányaidhoz vagy tájékozatlanságodhoz alkalmazkodva, tőled semmi szellemi guzsbakö- töttséget nem követelve, el fogom neked mondani, hogyan áll ez a dolog. Rövid leszek, hogy el ne unj,' de jóhiszemű, hogy bárhol bátran hivatkozhass rám. ...

Ilyen a Kincses, De minek ezt elmondani, mikor 15 éven át a magyar közönség már megismerte, hallatta1111' megkedvelte, bizalmas tanácsadójává jette ezt a könyvet ? nem, ezt az újságot,