Esztergom és Vidéke, 1911
1911-11-19 / 82.szám
a halastavakká alakított terület a 14.000 kat. hold körül van. Ma már a mezőgazdasági statisztika két millió koronával könyveli el azt az összeget, melyet mesterséges haltermeléssel gazdák szereznek. De mindez a kezdet kezdete. Hazánkban még nagyon sok olvan terület van kihasználás nélkül, amelyik halastóvá átalakítva a termelésnek megnyerhető, Ennek a kiállításnak éppen az a bevallott célja, hogy a termelésnek erre a fontos ágára irányítsa a gazdák figyelmét. Mert ámbár nagyobb arányú akció folyik abban a részben, hogy mintegy hatszáz haltenyésztésre is alkalmas folyóvizünk ihalakkal benépesittessék, de ma, mikor folyóink' szabályozva vannak, a folyóvizek ipari célokra használtatnak föl: nem lehet reményünk ahhoz, hogy a régi halbőséget folyóvizeinkben visszavarázsolhatjuk. Nincs más hátra, mint a mesterséges haltenyésztést fellendíteni hazánkban annál is inkább, mert- áz annyit emlegetett husinségnek nincsen jobb megoldása, minthogy a hal piacra kerüljön mindenfelé, legyen belőle sok, alakuljanak az árak kedvezően, legyen a hal a jövőben is olyan néptáplálék, mint hajdan. Ugy 1872. évi statisztika szerint minden élő emberre Magyarországon hét kilogram hal jutott évenként. Mai számítás szerint nem jut fél kiló sem. A helyzet akkor változhatnék előnyösen, ha mesterséges tavakban termelt halmennyiség nem 12.000 mázsa lenne/ mint most, hanem tízszer annyi és a folyók behalasitásai annyi sikerrel járnának, hogy szintén százezer métermázsa halat tudnánk kitermelni folyamainkból. Ujabban a földmivelésügyi kormány nagy súlyt fektet arra, hogy közélelmezésünk valame lyes könnyiiést nyerjen erről az oldalról is. Gróf Seiényi Béla igen hathatós módon járult hozzá a halhustermelés fokozásához. Arra alkalmas tavak, holtágak benépesítésére tógazdaságokból származó nemes pontyivadékból 300 mázsát osztott széjjel az 1911. év tavaszán; ezzel mintegy 6000 k. hold vízterületen indult meg a belterjesebb halászati üzem, amelynek hatása rövid egy két év múlva bizonyára élezhető lesz. A minisztérium nagyarányú kezdeményezésének eredrnénye az a széleskörű érdeklődés is, mely e térén különösen most tapasztalható. A — Nézzétek, a Medúza fejü, hogy gyönyörködik magában ! Ezek a hangok űztek, korbácsoltak és én csak futottam mindig csak előre, az erdők sűrűjébe. Három napig voltam távol. Mikor haza menteni, végleg kiközösítettek és csak a cselédekkel laktam. Az idő mult és én lassan megnőttem, nővéreim mind férjhez mentek; csak én maradtam odahaza egyedül, mint egy elátkozott lélek. De éz sem tartott sokáig. Egy napon eladták a házunkat és én mint a kivert kutya világgá mennem, mintha se apám, se anyám nem lett volna. Valami megélhetés után kellett néznem, de nem kaptam sehol semmi munkát. És most kénytelen voltam koldulni jönni, hogy éhen ne haljak. Éppen mire befejezte, a misének is vége volt és a hivők lassan igyekeztek kifele a templomból. Mellettük jött ki egy hölgy is kis fiával. —>Nesze fiacskám, adj te is a szegényeknek, — szólt az asszony pénzt adva a fiának. — Jaj de csúnya ez a bácsi, ennek nem adok, — szólt a fiu — és mind bedobta pénzét a vak koldus kalapjába. Mint a tőr szúrása, ugy hatolt a szó Luigi szivére, él akart futni, rohanni az emberektől, de nem lehetett, mert Giovanni, mintha csak megérezte volna mit akar társa, reszketve fogta meg kezét, feléje fordítva csukott szemeit, mintha csak ő is látná a csúnya arcot és két könnycsep futott végig orcáján, mert ő is érezte a fájdalmat mint társa Luigi. A piculák pedig folyton hullottak kalapjába, Luiginek ellenben egy, kettő. még be sem fejezett 1911. év folyamán halászati ügyben több mint' 200 oly kérvény érkezett a földmivelésügyi minisztériumhoz, amelyek szakszerű elintézést igényeltek az Országos Halászati Felügyelőség részéről. Eddig rendszerint 60—70 volt évenként e kérvények száma. Ez a hivatal egyébként a halászatot illető kérdésekben teljesen díjtalanul ad bárkinek felvilágosítást. H 1 E K. A hangverseny jövedelme. A József főherceg szanatórium egyesület október 7-iki hangversenye bevételeinek végelszámolását az alábbiakban közöljük : BEVÉTEL: a ) Jegyek eladásából 573*— K. b) Felülfizetésekböl 51240 K. Összesen : 1085 40 K. KIADÁS : Számlák szerint 359-80 K. Tisztán fennmaradó bevétel 72560 K. mely összeg rendeltetési helyére való juttatás végett Grósz Ferencné pénztárnoknő kezeihez átadatott. Mindazoknak, kik kegyes adományaikkal, vagy egyébként a nemes célt és a hangverseny sikerét bármikép előmozdítani szívesek voltak, ez uton mond hálás köszönetet az Egyesület helyi bizottsága. — Költözködik a vármegye. A már majdnem teljesen elkészült vármegyeházába megkezdték a hivatalok áthelyezését. Legelőször az árvaszék bútorzatát és iratait szállítják át, majd pedig sorra következik a többi. A hurcolkodás kellemetlenségein már nagyon szeretnének tul lenni a megyeiek. — Egy dicsérendő vállalkozás. Lővinger Vilmos helybeli kereskedő egy uradalommal szemben fennálló több ezer koronás követelése fejében átvette az illető uradalomnak idei burgonya (krumpli) termését, mintegy tizenöt vaggonra valót, melyet most igen jutányos áron kiárusít. A városunkat is uraló nagy drágaság közepette igazán dicséretreméltó Lővingernek ezen aljárása Egyszer tehát Esztergomban is lehet venni valamit olcsón ! — A községi és körjegyzők felirata. Pál j Alfréd országgyűlési képviselő a napokban adta át a Ház elnökségének a községi és körjegyzők országos egyesületének feliratát a községi közigazgatás rendezése iránt. A felirat a többi közt ezeket is mondja: Nem tartjuk egyesületünket illetékesnek arra, hogy a mélyen tisztelt képviselőház munkaprogrammjának sorrendjébe beleszóljon, de mint honpolgárok, mint tisztviselők és a közéletnek legközvetlenebb megfigyelői, nem hallgathatjuk el azt a meggyőződésünket, hogy a mélyen tisztelt képviselőház közjogi küzdelmei sem lehetnek eredményesek, ha a nemzeti r egerősödésre alkalmas törvényhozási működés hosszú időkön át szünetel, éppen ezért nemcsak a saját, de a nagyközönség és a magyar nemzeti állam kiépítése érdekében is bátorkodunk a mélyen tisztelt kép viselőház munkás érdeklődésébe ajánlani a közigazgatás rendezésének sürgősségét. — A feliratot Uszkay Bálint, az egyesület elnöke és Jászberényi Miklós főjegyző írták alá. — A bencések névtára. A panonhalmi Szt. Benedek-rend 1911 —12. tanévre szóló névtára megjelent már, melyből megtudjuk, hogy a rend tagjainak száma 225. Ezek közül a tanári pályán működik 92. A rendi növendékek száma 60. Az esztergomi főgimnázium tanári kara dr. Molnár Szulpic igazgató-házfőnökkel élén 14 tagból áll. — Esküvő. Schneider Rudolf, a herceg Metternich-uradalom gazdatisztje kedden esküdött őrök hűséget a szép Mack Micikének. Az esküvői szeitartást, melyen városunk intelligenciája nagy számban megjelent, Mátéffy Viktor plébános tartotta. — A kesztölci kutak. Kesztölc községben járványos hasihagymáz lépett fel, miért is az öszszes közkutak vizei vegyi vizsga lat tárgyát fogják képezni. Ezen vizsgálatnak kedvezőtlen eredménye után az összes közkutakat betömik és helyettük Northon-féle furt kutakat fognak alkalmazni. Itt megjegyezzük, hogy Kesztölcön 1911. év folyamán, szeptember hó 30-ig tiz megbetegedés lett bejelentve. — Az uj hadügyminiszter és Ormay vértanú. Megírtuk már azt, hogy lovag Auffenberg hadügyminiszter rokona Ormay Józsefnek, az aradi vértanúnak, akit azelőtt szintén Auffenbergnek hivtak. Most Aradról a következő részleteket közlik arról, hogyan végeztette ki Haynau Ormay Józsefet. Ormay ezredes Gyuláról, ahol a meghódolt magyar csapatokat átvették az oroszok,:, belovagolt Aradra Haynauhoz; azt akarta Haynau-. tói kérni, hogy a behódolás körül ne bánjanak olyan lealázóan a magyar katonákkal és tisztekkel. A tábornok segédtisztjét Winter főhadnagyot^ kérte, hogy jelentse be. — Ő excellertciája igef rossz kedvében van, nem tanácsos hozzá bemem tessék talán holnap önni ezredes ur, — szó főhadnagy. — Nem baj, jelentse csak be, válaszolt Ormay, ki teljes díszben állt a főhadn előtt. Bejelentették; de a másik pillanatban mí irtózatos lármát hall Haynau szobájából. A fő : ; hadnagy kirohan, galléron kapja Ormayt és lökdösi a házból kifelé. A földszinten beordít hóhérért, a profószért és két kannáért és Ormayt lökdösve, futólépésben rohantak a városból kifelé. Ormay nem tudta mire vélni a dolgot. Szakadó eső zuhogott és az egész társaság bőrig ázott. Midőn elérték a csálai erdőt, se szó, se beszéd az első fára felakasztották a szerencsétlen Ormayt. E szokatlan gyors hóhérmunkának az vo t az oka, hogy midőn a főhadnagy bejelentette Ormayt, Haynau dübe jött, hogy mer ilyen rebellis alakot bejelenteni és azt mondta adjutánsának, főbelöveti ha tiz perc múlva nem jelenti, hogy Ormay fel van akasztva. A főhadnagy tiz perc múlva jelentette, hogy az aktus megtörtént. Ormay volt az első aradi vértanú 1849. augusztus 23-án azután jött a tizenhárom, majd Kazinczy és Hauk. Ormay (Auffenberg) Józsefnek egyik öccse volt a most kinevezett hadügyminiszter, lovag Auffenberg Móricnak az apja. — Aki ellensége a tiszteletdíjnak. Dr. Hulényi Győző vármegyei tiszti főügyész Bart községet mintegy 32 perben képviselte, melye knél a község mindenütt alperes volt, mégis ma/dnem minden pert megnyert a község részére. Dr. Perényi Kálmán ezen sikeres munkálkodását külön is megjutalmazandónak tartván, a legutóbbi megyegyűlésen azt inditványozta, hogy szavazzon meg a törvényhatósági bizottság Bart község házi pénztára terhére 600 korona tiszteletdíjat dr. Hulényi Győző főügyésznek. A megérdemelt tiszteletdíj ellen csak Bart község esperesplébánosának volt kifogása, azt állítván, hogy hiszen a község nem nyert semmit. Hát hiszen igaz, hogy végeredményében nem nyert Bart község, mert mindenütt alperes volt, tehát csak veszthetett volna. De mi lenne akkor, ha a pereket elvesztette volna?! Ne legyünk annyira túlbuzgók, esperes ur! — Különben a felszólaláson csak jóizüt mosolyogtak a törvényhatósági bizottság tagjai. — Mozdonyfütés földgázzal. Amerikában próbát tettek a földgáznak mozdonyfütésre váló alkalmazása iránt. A Bloonbergtól Atlantáig vezető mintegy tizenkét kilométer hosszú vonalon használták e b y mozdonynál mintegy hat hónapon át. A von il mindkét vé én földgázvezeték volt, amelyből a mozdonyhoz kapcsolt harminc köbméter űrtartalmú gázkazánkocsi egyszáz font nyomású gázzal volt utántölthető, öt havi próba alatt a kísérletek baj nélkül folytak s a mozdony teljesítőképessége kielégítőnek mutatkozott. Személybiztonság szempontjából azonban a tapasztalatok nem voltak kedvezőek s ezért a vasutigazgatóság a további próbákat beszüntette. — Kukoricafosztás közben. Budai János pilismaróti gazdánál a mult hét egyik estéjén kukoricafosztás volt. Mikor a gazda meggyújtotta a lámpát és egy hordó tetejére tette, egy kukoricacsövön elcsúszott és elvágódott. Az égő lámpa Ambrus ístvánné idősebb asszonyra esett, mitől nemcsak ő, hanem a körülötte levő száraz kukoricalevelek is tüzet fogtak. A szegény öregasszony súlyos égési sebeket szenvedett.