Esztergom és Vidéke, 1911
1911-11-12 / 80.szám
Hogyan védekezzünk a kolera ellen ? Ez az aktuális kérdés kétségtelenül sok és súlyos fejtörést okoz mostanában azoknak, akik a nép egészségére felügyelni hivatottak. Ugyanis a nép, általában igen makacs és nem hajlandó betartani aí úgynevezett egészségügyi óvószabályokat, amelyeket az orvosok, hatóságok és egyéb „urak" terjesztenek eléje. Éppen azért nem árt, ha néhol az arra hivatottak kissé erősebb eszközhöz folyamodnak, hogy a néppel egy-két rendszabályt mégis betartassanak. Például, mint az alábbi kis eset mutatja: Az egyik dunamend községben a környék nagybirtokosához beállít a köforvos és bejelenti, hogy a gazdasági alkalmazottaknak, cselédeknek és napszámosoknak egy kis előadást szeretne tartani a kolera elleni védekezésről. A földbirtokos szívesen tesz eleget a kérésnek : becitáltatja összes alkalmazottait, körbe állítja őket az udvaron, a kör közepére pedig egy széket hozat, mint pódiumot az orvos számára. Az orvos tehát föláll a székre, elkezd beszélni a koleráról és fölsorolja mindazt az óvintézkedést, amelyeknek a betartásával a kolera kikerülhető. Az emberek mosolyogva hallgatják, néha csöndesen közbe-közbe szólnak, de megállapítható, hogy az orvost egyáltalában nem veszik komolyan. Az orvos végül áttér a Dunaviz fertőzött voltára, elmondja mennyi bacilus van a Dunában és milyen nagy veszedelmekkel jár, ha valaki Dunavizet iszik, még egyszer figyelmeztet mindenkit az elmondottakra és befejezi beszédét. A hatás azonban nem valami nagy, az emberek szelíden és némi főiénnyel kinevetik a doktort és egészen bizonyos, hogy ezután is épugy isznak a Dunából, mint eddig. Akkor azonban a földbirtokos, aki nagy testi erejéről és imponáló tenyereiről hires, látván az általános részvétlenséget, föláll a székre és dörgő hangon igy szólt: Ide figyeljetek. Akiről megtudom, hogy a Dunából vizet merit, vagy ivott belőle, azt rögtön és irgalom nélkül megpofozom és fölmondás nélkül kidobom, ugy, hogy megemlegeti. Ha pedig gyereket találok a Duna partján, azt ott nyomban ugy megverem, hogy többet nem kívánkozik a Dunához 1 Megértettétek ? Elmehettek. Ettől fogva abban a községben nem ittak több Dunavizet. HIREK, Tisztelettel kérjük hátralékos vidéki előfizetőinket, hogy az előfizetési dijakat mielőbb beküldeni szíveskedjenek. — Lemondás. Usztanek Antal a lótenyésztési bizottság elnöki tisztéről lemondván, helyébe B. Kobek Kornél országgyűlési képviselő, földbirtokos választatott meg. — Az ipartanács tagjai. Esztergom vármegye törvényhatósága által megalakítandó ipartanácsba a győri kereskedelmi és iparkamara rendes tagokul Dóczy Ferenc pékmestert és Schrank Béla likőrgyárost, mig póttagokul Rudolf Mihály és Draxler Alajos esztergomi lakosokat választotta meg egy évi időtartamra. — A lakáspénz és a nyugdíj. Az összes tiszviselői körökben bizonyára örömet fog kelteni az a hír, hogy a miniszterelnök oly törvényjavaslat elkészítése iránt intézkedett, mely szerint a lakáspénzek beszámíttatnának a nyugdíjba. — Hymen. Farkas Jenő, aranyifjuságunk komoly, kedvelt tagja eljegyezte Kölbl Luizkát Budapestről. Szivből gratulálunk! — Michels Ádám dorogi tanitó eljegyezte Tölgyessy Rózsikát. — Zászlószentelés. Vasárnap szentelte meg dr. Fehér Gyula prelátus kanonok a Belvárosi kat. olvasókör uj zászlaját. A zászlóanyai nemes tisztet Grósz Ferencné urnő töltötte be. A templomi ünnepély után matiné volt a kör helyiségében, melyen Mátéffy Viktor plébános, az egyesület elnöke a kör 30 éves történetét ismertette vallásos meggyőződéstől áthatott szép beszédében. — Uj szénbányák megyénkben. Epöl és Nagysáp községek által Schwarcz Adolf bányavállalkozó birtokában levő szénbányajogositványok egy francia pénzcsoportra ruháztattak át. Az uj tulajdonosok már legközelebb a bányák feltárásához fognak, miáltal a községek az eddig parlagon hevert szénterületek kiaknázása folytán természetesen vagyonosodni fognak. A jelzett községek főleg Schwarcz Adolf bányavállalkozónak köszönhetik, hogy területeik a bányazár alól feloldattak. Az említett francia pénzcsoport már legkésőbb jövő tavasszal köteles a bányák feltárásához fogni. — A vándorló-ipar. Az ipartörvény revizionális munkálatainak elvégzésére kiküldött bizottság elkéázül a vándorló-iparról szóló törvényjavaslattal. Ezt a foglalkozást nálunk eddig semmiféle törvényes jogszabály kifejezetten nem szabályozta s a törvényjavaslat az e téren eddig uralkodó nagy jogbizonytalanságot szüntetné meg, A törvényjavaslat keretében nyerne szabályozást a házalás kérdése, a megrendelés-gyűjtés és az ószeresek ügye is, amely eddig csak egyes városoknak helyi szabályrendeleteivel volt ideiglenesen rendezve. A vásárlátogatóknak az ügye csak az általános ipartörvényben nyer szabályozást. — Kik lesznek az iparkamarai tagok £ Egyik mult számunkban megemlékeztünk má arról, hogy városunk területéről három hely kerül betöltésre a kereskedelmi és iparkamaránál a kereskedők részéről és három az iparosok részéről. A választás okt. hó 26-án lesz. ,-Kgreskedőink között már teljesen kialakult a nézet a választandó jelöltekre nézve. A választás nüleg egyhangú lesz. Jelöltek; Bleszl takarékpénztári igazgató, a kereskedelmi elnöke; Schrank Béla gyáros, aki kf" 1 *. téren városunkban eddig legszebb ért el; a harmadik jelölt Lenkei Emil* kedelmi Társulat agilis, ügyes titkára, sf kedőink már csak saját jól felfogott f is támogatni fognak. Az iparosok Magy Farkas Tivadar és Draxler Alajos szemt v csoportosulnak. — Ttizoltócsapat a tanítóképzőben regényeinek ,,nagybotosai" és „kisbotosai" jf eszünkbe, mikor erről a dologról irunk. Ug az esztergomi érseki tanítóképzőben, a harr éves növendékekből önkéntes tűzoltó csapatot szervezni László István esztergommegyei tűzoltószövetségi titkár, amely csapat rövid időn belül valószínűleg egyenruhával és teljes tűzoltói felszereléssel is el lesz látva. Az elméleti oktatást László István vm. tüzoltószövetségi titkár fogja tartani a téli hónapok alatt minden héten egy órában, míg a gyakorlati oktatásban — természetesen a nyári hónapok alatt — Országh Kálmán tűzoltói szertárnok fogja részesíteni a fiatal tűzoltókat. Igazán életrevaló gondolat volt László Istvántól egy iskolai tűzoltó csapat megszervezése nemcsak közbiztonsági tekintetből, hanem paedagogiai értelemben is, mert ha egy tanitó mint képzett tüz r oltó is kilép az életbe, a tüzveszedelem idején kétségbeesett falusi népet tudja majd helyesen irányítani. — A forintosok bevonása. — Az ezüst egyforintos érmepénzek bevonása már megkezdődött. Eddig 270 millió korona értékű egyforintost vontak ki a forgalomból. De kívánatos volna, hogy ezeket uj kétkoronásoKkal rövidesen pótolnák, mert majd hiányát fogjuk érezni a. váltópénznek. Továbbá itt volna az ideje, hogy nálunk telén fejére és a szép melankolikus szemére, amely mély volt és szomorú, mint egy szimbolista költő vagy egy ökörszeme. Inkább szántam, mint haragudtam rá. Diplomata módon próbáltam lefegyverezni. Zsíros és nehéz húsokat etettem vele. Házikurára f gtam, hogy ellustuljon és elvessze ábrándosságát. — Egyél — kiáltottam rá. A lány szorgalmasan evett. Két hónap múlva gyönyörűen kigömbölyödött, nehéz és kényelmes lett, mint egy kacsa, de zsiros és maszatos szájával is azt suttogta: — Szeretlek. A sirás fojtogatta a torkom a dühtől, az unalomtól, a kudarc mérgétől. Egy radikális soványitókurára gondoltam, de nyomban feladtam. Világos, hogy ezt a lányt csak erőszakkal lehet lerázni a nyakamról. Az ajtót az orra előtt csaptam be. A leveleit felbontatlanul küldtem vissza. Azt irtam, hogy Kinába, Madagaszkárba kell utaznom, Amerikába vagy akárhová. Uj lakást vettem, a város másik részén. Ettől kezdve aztán nyugodtabb lett az életem. Csendesen szívtam el az esti szivarom, teáztam, füstöltem, ábrándoztam, egyedül feküdtem le a tiszta, hideg ágyba egy könyvvel, kicsit olvastam, és azután elfújtam a gyertyát. | Rózsi eltűnt a föld színéről. Már nyár volt, piros foltok' remegtek a levegőben, forró gyönyörrel táncoltak a fák észöld bokrok s egészen elfelejtettem őt. Egy napon azonban a vasalóné hazahozta a fehérneműimet és amint szétbontottam ezer apró cédula rebbent ki belőle tolakodva, ijesztően, kisértetien. Mindegyik csak egy szó. Áz ő vallomása, az ő kezeirása. Újra a nyomon van. Slivdobogva mentem ki az utcára. A fal mellett jártam, mint a tolvaj, kikerültem a kerteket, mert minden bokorban őt sejtettem, újra elfogott a régi félelem. Képtelen helyeken találkoztam vele. A villamoson láttam először. Hajnalban a kávéház előtt várt. Ha kocsin mentem, elém került, megelőzött, elmaradt, de a fordulónál megint csak felbukkant kevélyen, dühösen, kaffogva az indulattól, mint egy eb, amely a küllőket harapja. Üldözött. Éjjel egy magányos sétámon a ligeti fák közt láttam távolról. Mindenütt ott volt, mintha ezer példányban sokszorosították volna. Nemsokára egy széles, lompos tortát küldetett a címemre, amilyent vidéki lakodalmokon látni. A tortán teljes nevemet olvashattam cukorból kirakva. Ez tűrhetetlen — ordítottam ez őrület, ez pokol! Rózsi azonban néma volt. Egy sztrájkoló büszkeségével állott elém szótlanul, közönyösen, várva a szavam. Én se szóltam. A sorsra bíztam magam. Egy novemberi éjjel, mikor hazamentem, a sötét folyosón várt, a korlátra dőlve, zokogva. Reszkető dühvel, de egy kissé ellágyulva, és kíváncsian is, bevezettem a szobámba. Ijedve láttam, mintha megnőtt volna. A lámpa lobogásában magasabb volt, mint én és rettenetes parancsoló, ellentmondást nem tűrő. A gesztusai biztosabbak. Átkozódni szerettem volna. Megátkozni logikámat, a ravaszságomat, az egész férfimivoltomat és megragadni őt, kilóditani a szobából, elűzni azo-^^ kat a szellemeket, amelyeket oly könnyel lllü |j|V idéztem fel. De a némasága parancsolt. Hozza^* hajoltam és beszélni kezdtem. Rózsi nem felelt. — Mi van veled — kérdeztem. — Hogy dobog a szived. Milyen nagy a szemed. Szegény, szegény leány. Rózsi leült a díványra és a képeket nézte. Pityergő száján csendesen vajúdott valami. Csücsörítette a száját, ráncolta a szemöldökét, mintha valamit akart volna mondani, egy újságot, amit sohase hallottam, s egyszerre felém fordult. Aztán rámtekintett, talán, hogy magánya titkát közölje velem, a sok csatakos szomorú nap emlékét s az élete örömét beleolvasztva egy ujveretü, mágikus szóba, de — ugy látszik — nem találta ezt a szót és inkább néma maradt. Szelíden segítettem neki: — Szeretsz ? A lány dühösen, boldogan, zokogva kiáltotta : Szeretlek!
