Esztergom és Vidéke, 1911

1911-11-05 / 78.szám

AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. r Szerkesztőség és kiadóhivalal: • ESZIERGOM, JÓKAI-UTCA 17. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Szerkesztik: VARSÁNYI IGNÁC és IVÁNYI PÁM M. ISTVÁN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . 12 K Negyed évre . . . *3 h Fél évre .... 6 K Egyes szám ára .14 f, Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fill. .'P szüret és a bortörvény. Vidám nótaszó veri fel a szőlőhegyek Megkezdődött a szüret. A duz­7 >rf fürtökkel gazdagon megrakott tőkék í. - :ll szorgos munkásnép foglalatoskodik, hogy az év sok fáradtsággal megőrzött termését leszüretelje. Októberben már az 9 ;^ész országban szüretelnek s amerre bor­termő vidék van, mindenütt megindul a munka . . . A szüret idénye aktuálissá teszi az évekkel ezelőtt hozott bortörvény végrehaj­tását és rendelkezéseinek betartását. Még a szüret megkezdése előtt Se­rényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter körrendeletet adott ki, melyben utasítja a törvényhatóságokat, hogy a közönség és a törvény végrehajtása körül eljáró hatóságok figyelme az idei szüret alkalmából a bor­törvény fontosabb intézkedéseire felhivas­sék. A tapasztalat ugyanis äzt mutatja, hogy a bortörvénybe ütköző kihágások el­követésére legalkalmasabb a szüret ideje s az ezt követő időszak. Elrendelte a mi­niszter, hogy a törvényhatóságok szigorúan ellenőrizzék, hogy a törvény fontosabb ren­delkezéseit tartalmazó nyomtatványokat mindazok, kiket erre a törvény 13-ik sza­kasza kötelez, a pincékben, az italmérések­ben stb. állandóan kifüggesztve tartsák, s hogy ezen nyomtatványok a községházán is kilegyenek függesztve, továbbá, hogy a törvény alábbi rendelkezései a vármegyei hivatalos lapok utján s a községekben való kidobolással minél szélesebb körben köz­hirré tétessenek. Ezek a rendelkezések a következők : 1. A mustot vagy bort cukrozni tilos. Erre ugyan kivételes engedélyt adhat az illető kerületi m. kir. szőlészeti és borá­szati felügyelő, vagy a magyar királyi vincellériskolái igazgató, de csak olyan esetekben, amikor a must természetes cukortartalma a kedvezőtlen időjárás vagy elemi csapás következtében annyira cse­kély, hogy a mustnak tényleg szüksége van a cukrozásra. 2. Édes bor készítése céljából a mustba vagy a borba cukrot tenni feltétlenül tilos, erre tehát senki en­gedelmet nem kaphst. 3. Törkölybort, csi­gert, lőrét csakis azoknak a kisebb szőlő­birtokosoknak szabad készíteni, akiknek négy kat. holdnál nagyobb szőlőjük nincs és akik bor, mustborkészitésre szánt szőlő, vagy borseprő adásvételével, vagy bormé­réssel illetve kis mértékben való darusí­tással nem foglalkoznak. Azonban ezek is csak a saját termésű szőlőjük törkölyéből és csakis a saját házi szükségletük fede­zésére készíthetnek törkölybort, még pedig a következő korlátozással: a) Törkölyké­szitésre három napnál régibb törkölyt hasz­nálni tilos, b) Ugyanazt a törkölyt csak egyszer szabad törkölybor készítésre hasz­nálni, c) Törkölybor készítése céljából csak annyi vizet szabad felönteni a törkölyre, amelynek legfeljebb egynegyed rézzé annak a szinmustnak, amely ugyanarról a tör­kölyről szüretelt, vagyis egy hektoliter must törkölyéből legfeljebb huszonötliter törköly­bor készíthető. De egy szőlőbirtokos még igy is csak annyi törkölybort készíthet, amennyi az ő házi fogyasztására szüksé­ges és ez semmi esetre sem lehet több husz hektóliternél, d) Cukrot a törkölybor készítéséhez használni tilos, e) Pálinka­(cognac) főzés céljaira nem szabad törkölyt használni, f) Törkölybort forgalomba hozni tilos, g) Aki törkölybort akar készíteni, tartozik ezt a szándékát legalább 24 órá­val előbb a községi elöljáróságnál Írásban, az 1 — %ZTERGÖM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. S ha lesz idő, ha újra felriad, — Légy üdvözölve boldog pillanat! — S mi a szabadság izzó pallosul, Mint bosszú álló üstökös kigyúl, S ha jönni fog — Oh szivem mért dobogsz? Ha győz a jó, és elbukik a rossz, E sirhalomnál gyűlünk össze majd, Ide temetünk könnyet és sóhajt . . . S mi drága, szent, e sírnak adjuk át — Oh jertek áldozatra késő unokák! — . E sirhalomtól kölcsönzünk erőt Végig harcolni a nagy temetőt. Halálnak napja, gyászos őszi nap. Napja szabadság vértanúinak, A te emléked örök, szent, dicső, Amit el nem temethet sors, idő, S ez áldozó oltár itt, mely felett Az éghez esd a honfi kegyelet . . . Sírj őszi szél, bolygván hazátalan, Hol vértanuk elgázolt sírja van, De hagyd az átkot! . . ., csak suttogj imát, S vedd szárnyaidra a szent sir porát, És szórd el a honban, belőle majd Azokhoz méltó hősök sarja hajt. Lévai Sándor. A halál torkában. „A perc borzai másságának is meg van a maga kéje." Az én életem legborzalmasabb eseménye egy darab mozaik az életből. Mozikban látni ily dolgokat. Hogy tényleg megtörtént, azt hivatalos jegyzőkönyv bizonytja az X-i állomás irodájában. Két év előtt Ausztriában nyaraltam. Vendége voltam nagybátyámnak, aki orvos. Akkoriban csúf idők jártak. Napokig esett, és én reménytelenül néztem kifelé a ködös sem­miségbe. A vidéken, — sziklás, vadregényes tájék — különben is érdekesek a nyári viharok. A zivatar alatt folyton zeng az ég, vakít a villám s naponta tiz—husz helyen is összedől valami a villám, és vihar frenetikus kitörésekor. Egy este különösen vad, rémes volt a vihar. Az eső zuhogott, az ég folyton dörgött és a villám minden pillanatban vakító fényt árasztott szobánkba a bezárt ablaktáblák résein át. Egy ízben a villám szobánk közepéig csa­pott a telefonon keresztül. A szoba villamos csengője egyre szólt. Ebben a kísérteties időben egyszerre nesz hallatszott a kapu felöl. Előbb halkabban, de később egyre erőteljesebben zörgette valaki a kaput. Majd emberi hangok hallatszottak. Nagybátyám, aki agglegény és én egyedül voltunk az ebédlőben. n bizony Isten nem éreztem magam a legjobban. Ki lehet az ? kérdem bátyámat. Nem tudom, feleié. no / Október 6. ré Halálnak napja, gyászos őszi nap, A hősök holtan, lelkük már szabad ! tc A tizenhárom emlékezetét Hiába, nem tudjuk feledni még! S bár rég kihalt, mi akkor lángra gyúlt, Nincs éjszaka, nincs, csak az ég borult, S bár fáj az emléke, szivünk feldobog. Nagy példátokra ti szent mártírok. A sírotoknál, bárha száz virág Nem önti tömjénezve illatát, A genius áll hősök szobra képen Örök forrása könnyel bus szemében. E sírhalom, amelynek mélyiben Országok szive, szabadság pihen, E sírhalom, hol minden porszemet Nagy nemzetek szive megkönnyezett; E sirhalom, egy oltár, melyre még Esküdni fog a késő nemzedék És oszlopánál gyújt szövétneket Az el nem alvó honfi érzület, Hogy szétragyogni lássuk azt a szót Azt a bűbájos, édes hangozót, Melyről szivünknek nincsen maradása, 'A lusta földet sarkiban megrázza. S ha lesz idő, ha újra felriad, — Légy üdvözölve boldog pillanat! — S mi a szabadság izzó pallosul, Mint bosszú álló üstökös kigyúl, S ha jönni fog — Oh szivem mért dobogsz? Ha győz a jó, és elbukik a rossz, E sirhalomnál gyűlünk össze majd, Ide temetünk könnyet és sóhajt . . . S mi drága, szent, e sírnak adjuk át — Oh jertek áldozatra késő unokák! — . E sirhalomtól kölcsönzünk erőt Végig harcolni a nagy temetőt. Halálnak napja, gyászos őszi nap. Napja szabadság vértanúinak, A te emléked örök, szent, dicső, Amit el nem temethet sors, idő, S ez áldozó oltár itt, mely felett Az éghez esd a honfi kegyelet . . . Sírj őszi szél, bolygván hazátalan, Hol vértanuk elgázolt sírja van, De hagyd az átkot! . . ., csak suttogj imát, S vedd szárnyaidra a szent sir porát, És szórd el a honban, belőle majd Azokhoz méltó hősök sarja hajt. Lévai Sándor. A halál torkában. „A perc borzai másságának is meg van a maga kéje." Az én életem legborzalmasabb eseménye egy darab mozaik az életből. Mozikban látni ily dolgokat. Hogy tényleg megtörtént, azt hivatalos jegyzőkönyv bizonytja az X-i állomás irodájában. Két év előtt Ausztriában nyaraltam. Vendége voltam nagybátyámnak, aki orvos. Akkoriban csúf idők jártak. Napokig esett, és én reménytelenül néztem kifelé a ködös sem­miségbe. A vidéken, — sziklás, vadregényes tájék — különben is érdekesek a nyári viharok. A zivatar alatt folyton zeng az ég, vakít a villám s naponta tiz—husz helyen is összedől valami a villám, és vihar frenetikus kitörésekor. Egy este különösen vad, rémes volt a vihar. Az eső zuhogott, az ég folyton dörgött és a villám minden pillanatban vakító fényt árasztott szobánkba a bezárt ablaktáblák résein át. Egy ízben a villám szobánk közepéig csa­pott a telefonon keresztül. A szoba villamos csengője egyre szólt. Ebben a kísérteties időben egyszerre nesz hallatszott a kapu felöl. Előbb halkabban, de később egyre erőteljesebben zörgette valaki a kaput. Majd emberi hangok hallatszottak. Nagybátyám, aki agglegény és én egyedül voltunk az ebédlőben. n bizony Isten nem éreztem magam a legjobban. Ki lehet az ? kérdem bátyámat. Nem tudom, feleié.

Next

/
Thumbnails
Contents