Esztergom és Vidéke, 1911

1911-11-01 / 77.szám

Uj bányafőnök Irta: Mosonyi Albert dr. (Dorog.) Az anyaföld szülöttei vagyunk és anyagi és szellemi létünk minden gyökérszála ahhoz a földhöz fíiz minket, melyből sarjadtunk és abból meriti minden erejét, minden erősségét. Áll ez nemcsak az egyénre, hanem a nemzetekre is, mellek jellemére, történelmi fejlődésére, hatalmának kialakulására számos egyéb tényezőn kivül döntő befolyást gyakorol az anyaföld, mely a jövő-tünő nemzedékeket szüli és magába fogadja. Vájjon ki tagadhatná, hogy a Német birodalom mind hatalmasabb ipari fellendülése el sem lenne képzelhető ama mérhetetlen kincsek nélkül, melyekkel az anyaföld porosz kőszén alakjában segíti a német szorgalmat ? Hogy ki nem látná be, hogy az angol világhatalom szükségképen csak ott fejlődhetett, ahol ennek nélkülözhetetlen feltétele, a világszerte legjobbnak elismert és hajókon egyedül használható angol kőszén áll rendelkezésre? Hogy tehát akár a német, akár az angol; világhatalom nem annyira eme nemzetek müve, hanem inkább az anyaföldé, mely őket páratlan kincsei feltárásával gazdaggá és hatalmassá tette ? Mint ahogy öreg szülőket látunk néha| kik féltve őrzött kincsüket, mit egy életen át zskrolgattak össze, készséggel adják oda megszorult gyermeküknek, a tékozlóifjuságnak, ugy a föld is a napnak évezredeken át kisugárzott melegét; gondosan elraktározta a maga keblére, hogy aztán, mikor a fejlődésf során szükségessé vált, ez energiatengerrel a maga kedveltjeit a világ uraivá tegye ... \ Látható ezekből, mily egész nemzetre kiható jelentősége lehet a bányászatnak, hogy egyegy bányának szerencsés vezetése nemcsak egyegy társaság üzleti érdeke és nemcsak' bizonyos munkáskörök életérdeke fűződik annak prosperálásához, hanem közvetve összefüggésben van a nemzeti vagyonosodás és igy a nemzeti hatalom kérdésével. i A hazai kőszénbányászatnak már'közel egy évszázad óta számottevő múltja van Esztergom várrnegyében, mely némi hanyatlás után az utóbbi a magyar munkásokkal ugy viselkedtek, mint hódítók, ami természetesen sok keserűségre és súrlódásra vezetett. Nyilvánvaló, hogy ez az idegen elem a magyar uri társadalmi életbe is nehezen tudott beleilleszkedni, ami viszont sokszoros társadalmi feszültségnek volt az okozója. Amikor tehát Schmidt Sándor előléptetésével evvel a káros tradícióval szakítottak, olyan embert állítottak a bánya élére, ki mint izig-vérig magyar emb uri egyéniségével és nemes modorával már edc is egy kedves és előkelő tónusú társadalmi éle teremtett maga körül, társadalmi életet, mely távol van mincién nagyképűség, melytél tá> van a hódító idegen gyanakodása, amelyben S2 bad magyarul is beszélni (sőt nem is lehet mi' kép), és amely az ő emelkedésével bizonyt még távolabbi rokonelemeket fog magához vo zani. Őszintén kívánjuk, hogy a magyar *> rez% sikere és dicsősége az ő nevéhez fűződjék hogy hazífiasés közhasznú szándékait minél tel sebben válthassa valóra ! lottam. A végén aztán mégis összebékültek. És akkor Lucien . . . tudod . . . akart volna íj az asszony meg nem akart, hanem egyre azt hajtogatta: „nem! Ezzel nem lehet bebizonyítani, hogy szeretsz !" — Anatole: Hát még mi kéne neki ? — Madeleine : Ugy-e ? Én is ezt gondoltam magamban. Lucien akkor esküdözni kezdett, hogy szereti, hogy imádja, hogy más asszonya rá se tud nézni, a Színésznőket meg a ballettlányokat meg éppen utálja. — Anatole : Látod, most kellett volna kibújnod a szekrényből és megjelenned a színen — Madeleine : Nem vagyok hülye 1 Inkább megvártam, mig az asszony elment. Mikor aztán Lucien magára maradt, elébe álltam s egyszerűen csak ennyit mondtam: „Mella hercegnő szerepét, vagy mindent elmondok!" — Anatole : És ő belement ? ( — Madeleine: Hogy bele-e ! „Amit csak akarsz, drága kis Hébém, de egy szót se a barátnőmnek, különben visszaveszem a szerepet!" — Anatole : Visszaveszi; ő veszi|vissza . . . Hallatlan. JÓL adja . . . Különben még Lointu is hátra van, annak is bele kell egyeznie, hogy játszhass. — Madeleine : A direktorom ? beleegyezik — Anatole: Talán annál is voltál már ma reggel . . . még . . . még előttünk ? — Madeleine: Tegnap este vele vacsoráztam. — Anatole: (csodálattal.) Hallod-e Hébé! bőteezü és fáradhatatlan töltőgetője az isteni nektárnak! Nem tudom, van-e tehetséged és talán a biztos bukásba viszem a darabomat. Ha neked adom Mella hercegnő szerepét; de most már senki el nem halássza az orrod elől ezt a szerepet és játszani fogsz a „Diadal"-ban. Én mondom. Anatole Lourrain! — Madeleine: (boldogan.) Köszönöm, kedves mester, köszönöm. — Anatole: Valami kicsiség azonban még mindig bosszant kissé. — Madeleine: Micsoda? — Anatole: Hogy hozzám jöttél utoljára. Nálam kezdhetted volna. — Madeleine: (naivul.) utoljára hagytam a jó falatot. — Anatole: Te! De most már hordd el magad ! Takarodj innét, de tüstént! Mindjárt két óra ! — Madeleine : Az ám mindjárt. Ah ! milyen boldog vagyok! (Elszalad.) Egy hónappal később. „Ma este volt a Folies-Tragiquesban a „Diadal" főpróbája. A szerzők, Mm. Lucien Vevey és Anatole Lourrain, miután az igazgatóval együtt ugy találták, hogy Mella hercegnő szerepe fölösleges a cselekményben, az utolsó pillanatban elhatározták, hogy ezt a szerepet törölni fogják." (Vége.) HIREK. Az esztergomi főgymnásium volt t vendékeinek 40 éves találkozója. Szeptember hó 23-án jöttek össze Budape a Pannónia szállodában az itteni fögymnás.—. régi növendékei, kik 40 évvel ezelőtt tettek érettségi vizsgálatot. A tanulótársak közül 21 él, kik közül a találkozón résztvettek 17-én. Ismerőseink közül ott voltak: Feichtinger Elek dr., a boszniai kormány pénzügyi osztályfőnöke, Burány Gergely premontrei prépost Csornáról, Kanter Károly budavári apát, Simonyi Zsigmond dr. egyetemi tanár, Ferenczy György plébános Szálkáról, Csongrády Gyula jegyző Szőgyénből, Shönbeck Ignác intéző Kiskomáromból és Frish József dr. orvos Konstantinápolyból. A régi iskolatársak sürgönyiieg kedves üdvözlést intéztek a helybeli bencés főgymnásium tanári karához, melyre, az üdvözöltek hasonló tartalmú választ küldtek vissza. Frisch József konstantinápolyi orvos az ünnepélyen a következő beszédet mondotta. Édes Barátaim! A Boszporus partjáról hozott ide az az öröm, hogy veletek, k'kkel negyven évvel ezelőtt az iskola padjait együtt hagytam el, hogy az életbe kilépjünk, alkalmam lesz 1—2 órát együtt tölteni És százszoros az én örömöm, mert engem a sors messze földre vetett el s igy 40 év alatt most először látlak benneteket. Nem találkoztunk, de azért soha sem. feledkeztem meg rólatok. Mindig nagy örömmel gondoltam vissza iskolatársaimra és habár tmessze kerültem a hazától, magyar honpolgárságomat nem hagytam el, a hazának mindig hűséges fia maradtam. És most, amikor végtelen örömömnek és meghatottságomnak alig tudok kifejezést adni szívből mondhatom, hogy bár a sors anyagi és erkölcsi eredményekben nem volt velem szemben mostoha, meg kell fordítanom egy régi latin közmondást, azt mondván, hogy „ubi patria, ibi bene". Ezt érzem mindig, amikor sok év eltelte után néha alkalmam nyilik hazamban időzni. Isten éltessen mindnyájunkat, édes Barátaim és csak arra kérlek benneteket, hogy ha legközelebbi összejövetelünknél bármi oknál fogva nem leszek jelen, gondoljatok szívesen rám, mert ha életben leszek, ez a tudat is ünnepnappá fogja avatni az összejövetel napját. A beszéd minden kommentárt fölöslegessé tesz. A hazafias érzés dr. Frisch urnái nem üres szó, a Haza nála nem üres fogalom. Hogy hü maradt a hazájához bebizonyította azzal, hogy magyarhonpolgárságáról a,hosszú távollét dacára sem mondott le, hogy külföldön is szereti honfi társait, bebizonyítja valahányszor Konstantinápolyban egy magyar megfordul. A rideg idegenben már nem egy esztergomi találta meg nála a években ismét felvirágzóban van. Épen azért ig nemcsak helyi és nemcsak magánérdek, hanem a |.c legtágabb közérdek, a hazai kőszénbányászat j 1 szempontjából volt eminenter fontosságú a kér- c dés, hogy az Esztergom-Szászvárosi Kőszénbánya t r.-t. Winklehner János távozásával kit helyezzen c az oly örvendetes virágzásnak indult esztergomi ,! bányászatának élére. Szerencsés helyzetben volt a t társaság, hogy nem kellett messze keresnie, hogy 1 Schmidt Sándor főmérnökben olyan szakerőre t esett a választása, kinek egyénisége magában i hordozza a siker minden garanciáját. Schmidt t Sándor már évek óta első munkatársa volt Wink- t lehnernek és a gyönyörűen berendezett és remek \ teljesítőképességű csolnoki bányát az első kapa- l vágás óta ő vezette. Ez idő alatt kiváló szakértel- 1 mének és fáradhatatlan szorgalmának annyi tanú- i jelét adta, gondos előrelátásával o\y zavartalan 3 üzemet és oly kitűnő eredményt sikerült bizto- s sitania, hogy már eleitől fogva kétségtelenné vált, j 1 hogy ő ama kiválasztottak közül való, akik igazán s marsallbotot hordnak a tarsolyukban ; hogy biztos A reménységet keltett az iránt, hogy magasabb vezetői állásában a benne lobogó ambició őt még intensivebb tevékenységre és bizonyára még az eddiginél is különb eredmények elérésére fogja sarkalni. Hogy ezek a remények megvalósuljanak, az nemcsak az ő érdeke és nemcsak azoké, kiknek érdeke összekapcsolódik a bánya felvirágzásával, hanem érdeke egyszersmind a bányászat által 1 érdekelt községeknek is, kik részére a bányászat fellendülése jelentékeny jövedelmet, sokszor pótadómentességet, a munkásság részére pedig messze a perifériákon állandó keresetet, viszonylagos jólétet és gondtalan jövőt jelent. Schimdt Sándor megbízatását őszinte örömmel üdvözlik mindazok, kiknek alkalmuk volt őt közelebbről megismerni. A hazai bányavállalatok-! nál ugyanis mindezideig az a balhiedelem érvényesült, hogy csak külföldiek alkalmasak bányavezetői állásokra és azért csupa idegen vagy féligidegen szakértőket állítottak bányáik élére, kik aztán rendszerint egészen idegen inváziót importáltak magukkal, ezekkel töltötték be a tisztviselői és altiszti állásokat, akik magyar kollégáikkal és