Esztergom és Vidéke, 1911

1911-09-28 / 76.szám

Esztergom, 1911. XXX111. évfolyam 76. szám. Csütörtök, szeptember 28. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivalal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Szerkesztik: VARSÁNYI IGNÁG es IVÁNYI PÁM M. ISTVÁN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . 12 K Negyed évre . . . 3 K Fél évre .... 6 K Egyes szám ára .14 f, Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fill. trágaság leküzdése, p lapjaink legégetőbb gazdasági kér& drágaság, egymásután mozgatja I tömegeket. Államok és hatóságok ánt abban fáradnak, hogy a drágaság hathatós intézkedéseket léptessenek r • „ K »•. .-Vi i-. ^Mindennek dacára a drágaság, mely ko ül belül tiz évvel ezelőtt kezdett jelentkezni, eleihte mérsékeltebben, utóbb pedig rohamosan szöktette fel a létfentartás minimumát az emberek részére. És a drágaság nemcsak ott támadta meg az embereket, ahol a vámpolitika korlátok közé szorítja a fogyasztásra szükséges áruk piacra jutását, hanem megjelent például a szabad kereskedelem hazájában Angliában s erősen érezteti a hatását mind azokan a<í országokban, ahol az élelmi szerekből nagy tömeget visznek ki más országokba is. A drágaság okát, bármennyire egyidejű is annak megjelenése és kiélesedése az egész világon, a különböző piacokon más |és más okokkal lehet indokolni. Középeurópában például az elzárkózás politikája folytán a mezőgazdasági vámok életbeléptetésével élesedett ki a drágaság. A kereslet az élelmiszerek irányában folytonosan emelkedik, anélkül, hogy a piacra elegendő árut lehetne hozni s ami a külföldről be volna hozható az emelkedő kereslet kielégítésére, azt vagy a forgalmi korlátozások, vagy pedig a tiltó vámok állítják meg a határon. Ezt a jelenséget a husbehozatal terén észlelhetjük Németországban, Ausztriában és Magyarországon. A drágaság, miután éppen az élelmezési cikkeknél érezhető a legjobban, egész más elbírálás alá esik, mintha az csak egyik-másik terén volna észlelhető. Tegyük fel az egyik iparágról, példáál a fonószövő iparról, hogy az egy vagy két évig nem számithatna nyersanyagra. Énnek következménye volna elsősorban a pamutáruk szédületes emelkedése olyannyira, hogy ilyen árut csak a jobb módúak szerezhetnének be maguknak. Bármennyire is sújtaná ez a szegényebb néposztályt a ruházkodás terén, azért valamely pótanyaggal majd csak ki tudná elégíteni szükségleteit a kis fogyasztók óriási tömege. De az élelmezési cikkek általános drágasága, vagyis a mindennapi megélhetés költségeinek jelentékeny emelkedése már olyan do log, amely az emberi életbe a legmélyebhen belenyúl. A lefolyt két-három esztendő óriási sztrájkmozgalmai, eltekintve azoktól, melyeknél a munkásszervezetek hatalmának elismerése volt a cél a munkaadókkal szemben, mind a drágaság hatása alatt alakultak ki s amikor a kisemberek megélhetésénél a létminimum néhány ev alatt 50—60%-al szökött fel, akkor a legsürgősebb kérdés, mely a kormányok és az államok részéről megoldásra vái, a drágaság kiküszöbölése lett mindenütt az egész világon. A tanulmányok, melyek e téren, folytak, igen sok oldalról megvilágították a kérdést. Legtöbb helyen abban látják a drágaság okát, hogy éppen az élelmezés ellátása körül a termelő és fogyasztó közé igen sok közvetítő szorult, kinek működése nagyon is felhajtja az élelmiszerek árait. Ez ugyan eléggé ismert tény s nálunk már évek óta sürgetik azoknak a rendszabályoknak az életbeléptetését,- melyek ezen a bajon segítenének. Mindez azonban nagyon kevés eredményre vezetett s ma is ott tartunk, hogy a bajnak okát kikutat„ESZTERGOM és VID

ÉKE" TÁRCÁJA. Egy szerepért! — J. Marni. — Franciából ford. : ifj. K. J. „Tegnap volt a Folies-Tragiquesban Anatole Lourrain és Lucien Vevey négy felvonásos drámájának, a „Diadal"-nak felolvasása. Nagy siker, köny, kacagás. A szereposztást tegnap közöltük. Ezúttal csak azt tesszük hozzá, hogy az egyik szerep, mégpedig a legfontosabbak egyike, Mella hercegnő szerepe, még gazdátlan. Valami szenzációs szerződtetésről sutíognak . . . Elárulhatnék az uj barna csillag nevét, akiről szól a fáma, de csitt! megígértük, hogy diszkrétek leszünk" ! Avenue Messine, tágas, pompás, félemelet, Anatole Lourrain-nál. Anatol Lourrein, ötven éves, fáradt, megviselt, de — „szeretni még tud!" Ősz haj, fekete szakái, apró eleven, gonosz szemek. Kissé hanyag öltözet, hosszú redingote, foulard, viseltes estélyi nadrág. Kék flanell ing van rajta. Reggel tizenegy óra. A „Diadal" szellemes szerzője Íróasztala előtt ülve a következő levelet olvassa : Kedves, kedves Mester! Mivel oly szives volt megengedni az este a „Balekok" premiére-jén, meglátogatom magát mamával együtt, holnap, szerdán, dejeuner előtt, pár percre. Kérni akarom magát valamire, de előre is reszketek a félelemtől. Gyáva kis barátnője, aki magát végtelenül Csodálja és szereti, Madeleine Hébé. Anatole Lourrain kissé gondolkozik, mosolyog, azután csönget. Abban a pillanatban megjelenik egy bajuszos inas. Éppen ugy, mint a színpadon, mikor a színész a csengőre teszi az ujját. — Anatole: Egy hölgy fog azonnal keresni. — A szolga: Már itt is van nagyságos ur. Tessék a névjegye. (Olvassa.) Madeleine Hébé, a Folies-Tragiques tagja. — Anatole: (Elveszi a névjegyet.)-Adja ide. Egyedül van ? — A szolga: Jelenleg igen. De egy hölgygyei jött, aki eltávozott, mikor megmondtam, hogy a nagyságos ur már fogad. — Anatole: Bocsássa be Hébé kisasszonyt. A szolga szó nélkül lerakja a könyveket, újságokat, füzeteket, melyekkel a diván csaknem egészen cl van borítva. Helyére tesz és megigazít két vánkost, kimegy s egy pillanat múlva ajtót nyit a látogató előtt. Madeleine Hébé, húszon kétéves. Légiesen karcsú. Tojásdad arc, félig elborítva a sürü, hullámos hajjal. Természetes, üde, arcszín, pici száj, kissé, de alig észrevehetően pirosítva. Bájos, félénk megjelenés. Félénken lép Anatole Lourrain íróasztala elé, aki kezet nyújt neki, de ülve marad. — Anatole: Jó napot . . . hogy van? — Madeleine : És maga, kedves mester ? Oh ! pompás színben ! — Anatole : Ugyan! még felöltözni és megborotválkozni sem értem rá! Reggel nyolctól nincs egy szabad percem. — Madeleine : És még én is zavarom. Hisz el fog kergetni! — Anatole : Nem! Csak kissé el vagyok foglalva. (A levélre mutat.) Lesz szives megmondani, miről van szó ? — Madeleine: Istenem! hát . . . Igazán nem tudom, hogyan merjem ... — Anatole: Ugyan, ugyan! Micsoda kislány maga ? Merje! Csak nem fél tőlem igazan ? — Madeleine: De, de félek, nagyon félek! mikor olyan szigorú az arca! — Anatole: (meglepetve.) Szigorú az arcom? Nekem szigorú az arcom? Eddig még mind azt mondták az asszonyok, hogy az arcom inkább olyan, mintha . . . (Igen közönséges szót mond.) — Madeleine: De Lourrain ur! (nevet.) De csakugyan, mikor igy hunyorít a szemével . . . én is ugy látom . . . — Anatole: Ugy-e! Tudtam én azt! Tehát, miután most már megbarátkoztunk, mi az, amit kérni akar? — Madeleines Nos hát . . . Azt olvastam az újságokban, hogy a „Diadalának egyik szerepe, Mella hercegnőé, meg nincs kiosztva és .. . — Anatole : És azt jött elkérni ? — Madeleine: (kedvesen összekulcsolja fehér bőrkesztyüs kis kezét.) Igen. — Anatole: De nem vagyok magam! Hát a munkatársam, Lucien Vevey ? — Madeleine: (kicsinylő grimasszal.) Oh! ő, hisz ő nem számit!