Esztergom és Vidéke, 1911

1911-09-17 / 73.szám

Napirend előtt szólalt fel még Brutsy János is, megemlítve azon rengeteg károkat, melyek a barakktábor révén, érik^a várost mert nemcsak azon hadtest katonasága vette igénybe a város határát, melynek kerületében van a barakktábor, hanem más hadtestek is, amivel rengeteg kárt okoznak különösen városunk gazdaközönségének. Indítvá­nyozza tehát, hogy utasítsa a közgyűlés a taná­csot, hogy esetleg a pénzügyi-bizottsággal együt­tesen is szüntesse meg a mostani lehetetlen álla­potokat akár a szerződés felbontásával is. A közgyűlés tudomásul vette, hogy a pénz­ügyminiszter a folyó évre 2000 koronával fel­emelte az államsegélyt a városnak a fogyasztási adók kezeléseért. F. évi október hó 1-től kezdő­,őleg életbeléptette a vendéglős és kávésipari izabályrendeletet, továbbá a női kereskedelmi kíanfolyam céljára átengedte a főreáliskola rajz­.rmét. Mivel a főreáliskolánál állandóan igen agy a tandijhátralék, jóllehet az a kedvezmény J fennál, hogy negyedévi részletekben fizethető a andij, a közgyűlés a tanügyi-bizottság javaslata cint oly értelmű határozatot hozott, hogy az a ló, kinek szülői a tandíj esedékességétől szá­lon egy hónap és tiz nap alatt, meg nem fizetik, ; - ;k ki az iskolából. A közgyűlés még több apró ügyet elintézett. Ezen a közgyűlésen végre megjelentek a Városatyák oly számban, hogy megszavazhatták az ingyentelket Schrank Béla és Ödön likörgyára, továbbá Milakovszky L. és Társa tanszergyára részére is. HI R E K. — Liliomhullás. Részvéttel értesülünk, hogy Sturm Károly párkányi polgár 16 éves Mar­gitka nevü szép leánya rövid betegség után elhunyt. — Tiszteletlenség. 'A legutóbbi városi közgyűlésén több képpiselő megbotránkozott azon, hogy az egyik tisztviselő a közgyűlés méltóságá­hoz nem illő magatartást tanúsított. — Lemondás. Éttér Gyula primási intéző és földbérlő közgazdasági előadói tisztérői le­mondott. A közigazgaiási-bizottság legutóbbi ülé­sén jegyzőkönyvileg köszönetet mondott Etter Gyulának eddig kifejtett eredményes működé­séért. — Koleragyanus eset Esztergomban. Pénteken este a Csurgó-kut környékén dolgozó mnnkások közt nagy riadalmat okozott egy jajgató ember, kinek nevét szándékosan elli Ugatjuk ez esetben. Senki se mert közel menni hozzá attól való félelemben, hogy kolerabeteg az illető. Végre is a város kocsiján kellett beszállítani a járvány­kórházba, ahol a hatósági orvosok koleragyanus megbetegedést állapítottak meg rajta. Tehát már kerülget a kolera bennünket is. — Nem mehet a hajó. Az esőhiány és nagy szárazság következtében a Duna annyira le­apadt, a vízállás oly csekély, hogy a hajóközleke­dés is megakadt. Jóllehet a Dunagőzhajózási tár­saság már előre jelezte ezen akadályt, mégis csak igen kevesen tudtak róla és már csütörtökön sok csalódott utasnak kellett visszajönni a hajóállo­mástól. Tiltakozás a katonai javaslatok ellen. Népgyűlés Köbölkúton. A köbölkuti kerület függetlenségi polgársága Köbölkúton ma, vasárnap délután fél 4 órakor a katonai javaslatok ellen népgyűlést tart, melynek keretében a kerület népszerű képviselője, bátor­keszi Kobek Kornél megtartja beszámoló beszédét. Kobek Kornél kíséretében lesznek: gróf Károlyi József, Bakó József, dr. Csermák Ernő, Kovácsy Kálmán és dr. Preszly Flemér országgyűlési kép­viselők is. A kerület függetlenségi érzelmű pol­gársága, mint értesülünk, igen nagy számban fog megjelenni az érdekesnek Ígérkező népgyűlésen. — A főreáliskola uj tanárai. A város közgyűlése, — mint már előre is jeleztük — a helybeli főreáliskolánál megüresedett két tanári állásra 'Citronyi Jenő okleveles tanárt és Berenoz György eddigi helyettes tanárt választották meg; előbbit a számtan és geometriai szakra helyettes tanárnak, Berencet pedig óradíjas tanárnak a magyar-német szakra. — A győri uj színtársulat. A veszprémi lapok rokonszenvesen és dicsérően irnak az uj színtársulatról és beszámolóik során örömmel köszöntik az uj igazgatót. A Cigány szerelem elő­adásáról szóló tudósításokban konstatálják, hogy erős a társulat énekesekben és felsorolják ennek bizonyságául Bihari Böske, Kassai Rózsi, Sugár Aranka, Faludi Károly, Ponghó László neveit. Drámai szakon áradó dicsérettel irnak Gerzsó Szerénáról, Bátori Micirál és Turai Antalról. — Állatjárvány. Leányváron a rag. száj­és körömfájás, továbbá a sertésorbánc, Taton a sertésorbánc megszűnt. Kőhidgyarmaton a sertés­vész megszűnt. Érsekkétyen a lépfene megszűnt, Nánán pedig megállapittatott. — Magánménvizsgálat. A magánménvizs­gáló- hármas-bizottság az idei magán ménvizsgálat határnapját f. évi november hó 8. napjának 'd. e. fél 9 órájára tűzte ki Esztergomban. Helye: a városháza udvara. — Hivatalvizsgálat. Opaczky Pongrác ti. pénzügyigazgató f. hó 12—15-ig a számvevői ki­rendeltség közreműködésével hivatal vizsgálatot tartott a helybeli kir. adóhivatalnál. A vizsgálat az adóhivatalnál a legnagyobb rendet állapított még. Dr. Varrentrapp, p( os.. egészségügyi tanácsos irja: Hashajtósókban való rend­kívüli gazdagságánál fogva a természetes Ferencz József-keserüviz használata min­denekelőtt ajánlható oly esetekben, amikor arról van szó, hogy a gyomorba csak kis vízmennyiség jusson. — Kapható gyógy­tárakban és füszerkereskedésekben. A Szét­küldési-Igazgatóság Budapesten. — Ma már minden kétségen kivül áll, hogy a Nestlé-féle gyermekliszt egy mindenkor teljesen megbízható gyermektáplálékot nyújt, mert félszázad tapasztalata és eredménye nemcsak az orvosokat és közönséget elégítette ki teljes mérték­ben, hanem — mivel Nestlé sok esetben már a harmadik generational van használatban — ki is mutatta, hogy ezen készítmény kiváló jó hatással van a gyerm k első alkati fejlődésére, illetőleg azt erősen támogatja. A Nestlé készítmény mint diatikustápszer gyomor- és fertőzőbetegségeknél is (tuberkulosis, tiphus), nagyon gyakran és ki­tünőeredménnyel használtatik. — Könyvelőnő felvétetik Virág és Szántó divatáruüzletében. Bővebbet ugyanott. — Kiadó lakás. Két szobából és a hozzá­tartozókból álló szép utcai lakás, villanyvilágítással november 1-ére kiadó. Bővebbet Révész Mór szobafestőnél. NYÍL T 4 P — Kitüntetett munkások. A földmivelési miniszter megyénk területén ismét kitüntetett két kitartó, hü embert. Az egyik egy Madlén nevü béres, aki a főkáptalani nánai uradalomnál 45 óta szolgál; a másik egy Német nevü kőhid­gyarmati kisgazda, aki a főkáptalan itteni uradal­mánál 35 év óta munkálkodik, mint aratógazda. A 100 koronás pénzjutalmat és a díszoklevelet vasárnap, f. hó 17-én d. e. 11 órakor nyújtja át dr. Thuránszky főszolgabíró. Az ünnepségen érte­sülésünk szerint meg fog jelenni a főispán, al­ispán, továbbá a vármegyei és főkáptalani tisztikar nagy része is. — Gyújtogató gőzeke. Farnadon e hó 14-én a takarmánykazalok közt egyszerre nagy lángnyelvek csaptak fel s mint óriási fáklya gvu­ladt fel Szádóoszki János nagy kazaltakarmánya. A határbeli emberek összefutottak s keresték a gyujtogatót, ki fényes nappal gyújtogat, — s ki nem volt más, mint a lassú méltósággal arra haladó gőzeke. Alkér Antal kurali pusztájára ké­szült szántani s a nagy szélben a kazán tüze felgyújtotta útközben a takarmányt. A kár 2000 korona, melynek csak csekély része volt bizto­sítva s igy a gőzeke azon a héten alighanem ingyen fog szántani. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóbarátainknak és ismerőse­inknek, akik korán elvesztett felejthetetlen kis leányunk elhunyta alkalmából részvét­nyilatkozatukkal, illetve a végtisztességen való megjelenésükkel lesújtó fájdalmunk enyhítésére voltak, ez uton mondunk hálás köszönetet. Kemény Lajos és neje. _ Nyomtatványokat, úgymint: levélpa­pírokat, borítékokat, számlákat, különféle meghí­vókat, memorandumokat, eljegyzési kártyákat, gyászjelentéseket, legdivatosabb névjegyeket, táb­lázatokat, falragaszokat, stb. a legszebb előállítás­ban jutányos áron és gyorsan készít Gondos Vil­mos könyvnyomdája,

Next

/
Thumbnails
Contents