Esztergom és Vidéke, 1911

1911-01-19 / 6.szám

Artúr esperes, Schmidt főmérnök és Vargha Kálmán felköszöntői után az ünnepelt meleg szavakban köszönte meg a figyelmet és elismerést. Sacelláry képviselő, Meszleny főispán, Pisuth főszolgabíró táviratilag gratuláltak a jubilánsnak. Bankett után az összegyűlt díszes társaság táncra perdült es másnap délig tartott az ünneplés utóhangja. — A politikai gúnya és a községi jegy­zők. Az „Esztergom" legutóbbi számában „A munkapárt szervezése" cim alatt a következőket írja: „Talán hálát adhatunk az Istennek, hogy Esztergom megyében még csak kezdik, mikor már más megyékben pl. Nyitrában javában grasszál a munkapárt. A boldogult Gyapay Pál főispán is kimondta a jelszót, hogy e megyének független­ségivé kell válnia teljesen. Mi akkor megijedtünk, mert tekintve a hangulatokat, — akkor ez volt a magyar jelszó, a mindig kedves: „üsd a németet" — féltettük a 67-es, a néppárti zsenge vetésün­ket. De bár negyvennyolcasokká tudott volna tenni bennünket Gyapay, akkor a készülő munkapárti szervezkedéssel szemben keményen állanánk, mint „az magas Késmárkon nagy fene küszikla," Ha valakik sajnálhatok, ugy a községi jegyzők azok, akiknek ezt az uj politikai gúnyát is magukra kell szedni és hordani, mig csak az egész találmány fel nem bukfencezik az előbbi kormányzati minták példájára. Különben a legtöbb jegyzőnél könnyen megy a politikai öltözék kicserélése, miután előre­látásból csak a féíujját húzzák fel. Jöjjön hát a szervezkedés! Ismerjük már a módját". Nem ku­tatom, hogy mi adott okot a néppárt hivatalos zászlóvivőjének a községi jegyzők ellen intézett eme vagdalódzására, de nem is vagyok rá kíváncsi. Már régebben megszoktam, hogy onnan egyes hecckáplánok és velőnk egy faluban élő néppártiak reánk nyilazzanak, azt vélvén, hogy ilyetén figyel­mességü'ítől valami borzasztóan megijedünk. Most meg a sajnálkozással kezdik, hogy nekünk uj po­litikai gúnyát kell felvennünk. Erre nekünk egy­általán szükségünk nincsen, de ha volna és egy más szabadelvűbb pártot keresnénk, még akkor is óvakodnánk, nehogy az „Esztergom" által képvi­selt néppárti fekete gúnyát, vagy annak akár a „fél ujját" magunkra húzzuk. kj. — Eltörött a Iába. Megrendítő szerencsét­lenség történt szerdán a Ferenc József-uti Prokopp­ház előtt. Az emeleti ablakból az utcai kövezetre zuhant Vándorfi József 2 éves fiúcska, aki őrizet­lenül az ablaknál játszott. Az esés következtében egyik Iába eltörött. A Kolos kórházban ápolják a szerencsétlenül járt fiúcskát. — A kereskedelmi alkalmazottak Men­háza. A kereskedelmi alkalmazottak országos egye­sületének emberbaráti szépmüködését honorálta a pénzügyminiszter, amidőn megengedte, hogy az elaggott vagy keresetképtelen kereskedelmi alkalma­zottaknak emelendő Menháza alaptőkéje gyarapí­tására jótékonycélu sorsjátékot rendezzenek. A tevé­keny egyesület sorsjegyei már városunkban is for­galomban vannak s igen népszerűek. Ára 1 korona. A sorsjáték főnyereménye 20.000 koronás fejedelmi hajék és kolliér csupa briliánsokból, a többi nagy nyereményeket a nyerők annál az ékszerésznél vagy bútorgyárban válogatják össze az érték min­den levonása nélkül, ahol óhajtják. Igy tehát a vidéki ipar- és kereskedelem 50.000 korona áru­rendeléshez jut a sorsjáték révén s a boldog nyerő azt választja ki, ami neki tetszik-és amire szük­sége van. Igen ügyes újítás ez és a sorsjegyek kelendőségét felette biztosítja. Dicsérjük kereskedő ifjainkat, hogy a saját kari érdekeikért oly buzgó­ságot fejtenek ki. — Quem dií odére, pedagogum facere. A mult hétfőn este Csolnok község utcáján Trexler József ottani lakos megtámadta Köck Lajos nép­tanítót és puszta kézzel több ütést mért reá. A tanitó, nem állt össze verekedni a brutális svábbal, hanem feljelentette őt. A bíróság bizonyára meg­tanítja nyilván a bevett szesz miatt hadonászó bácsit, mert talán még Csolnokon sem lehet a nép : fiainak oktatójával utcai betyárok módjára elbánni büntetlenül. — Orvosi felfedezések korszakát éljük. A sebészek ma mar műtéteikkel oly betegségeket is gyógyítanak, melyek annak előtte sok ezer ember életét pusztították el. A vérbaj elleni küzdelem is igen nagy eredményeket mutat fel és éppen igy halad a tudomány az Epilepsia (nehézkór) ellen vívott harcában is. E téren az ujabb kutatások sorában első helyen Szabó Sándor dr. specialista orvos gyógyeljárása említendő, ki tudományos ku­tatásai alapján egy oly gyógymód birtokában van, melynek révén a legmakacsabb Epilepsiát is siker­rel gyógyítja és ezért mindenkinek, ki Epilepsiá­ban szenved ajánlható, forduljon bizalommal ne­vezett orvos intézetéhez. Budapest, Nagykorona­utca 18. hol szívesen nyújtanak -— levél utján is — felvilágosítást. — A „Vasárnapi Újság" január 15-iki száma nagyszámú érdekes és szép képei közt van­nak képek ó-egyiptomi templomokról, Raffaélli és a skótok kiállításáról, a londoni anarchista-harcról, a legújabb aeroplán jelzésekről, a főrévi népies karácsonyi játékokról, Beethoven pozsonyi emlék­táblájárül stb. Szépirodalmi olvasmányok: Rákosi Viktor regénye, könyves Tóth Kálmán és Ballá Ignác verse, Hegedűs Sándor novellája, Marcelle Tinayre franciából fordított regénye. Egyéb közle­mények : aktuális arcképek, dr. Beluleszka Sándor cikke a főrévi népies játékokról, tárcacikk a hétről s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, sakkjáték stb. — A „Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyedévre öt korona, a „Világkrónikáival együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság" kiadóhivatalában (Budapest, IV. ker. Egye­tem-utca 4. szám). Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap" a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. NYILT-TÉR.* Ugy? Hát megint én lennék az oka, %G\F hogy beteg vagy, mert gyalog mentünk haza őö tanácsoséktól ? Hallgattál volna rám, akkor ÄÄ.nem ártott volna meg ez az ut. Tettél volna KU néhány Fáy-féle valódi sodeni ásványpasz­JO£ tíIIát a retikülödbe, a hogyan mondtam, jfW niert az a hirtelen temperatura-változásnál OCf kitűnő szolgálatot tesz. Te azonban meg­öö teiedkeztél a sodeniről s ha most meg vagy KR hűlve, annak csak te vagy az oka. Egy JÍAdoboz 1 korona 25 fillér, mindenütt kapható. Főképviselet Magyarország és Ausztria részére W. Th. Guntzert cs. és. k. udv. szállító, Wien. IV/1. Grosse Neugasse 17. Szerkesztői üzenetek. Türelmetlen. Rosszul ismer bennünket Ilyesmire kaphatók nem vagyunk még akkor sem, ha ebből anyagi károsodást szenvednénk is. Jegyezze meg, hogy bennünket ijesztgetni sem lehet. Azokból az apró intrikákból nagyon is kilátszik a lóláb s már csak ezért sem vagyunk hajlan­dóak résztvenni az önök manipulációiban. Hiszen az a különbség közöttünk, hogy mi nem őt, hanem önt és társait tartjuk azoknak, akik ellen épen jól felfogott pártérdekből manőverezni, de sőt erélyesen eljárni kell. A cikk egyébként rendelkezésére áll, de figyelmeztetjük, hogy ujabbi kísérlet­nél az egész társaság névlajstromát nyilvánosságra fogjuk hozni. Hadd tudja meg az a magas állású ur, hogy kikkel van dolga. Í5

Next

/
Thumbnails
Contents