Esztergom és Vidéke, 1911

1911-08-31 / 68.szám

berekét a népesedésre, hanem a társadalomban is. Mintha belefáradtak volna kicsit az emberek a könyelmüségbe, a hirhedt léhaságba, mintha kacérkodni kezdenének az erkölccsel: a két párisi nőből biztos, hogy asszony lesz. HIREK. A katonáék. Nagy katonai gyakorlatok lesznek a közeli napokban vármegyénk területén. A környékbeli falvak legtöbbje már hetek óta egy-egy kaszárnya, nem is szólva Esztergomról, amelyet valósággal megszállott a katonaság. Tarka az utca képe a mindenféle fajta katonai uniformistól és mozgalmas. Nap-nap után gurulnak végig városunkon a nehéz ágyuk. Jön-megy sürög-forog, a sok gyalogos és lovas katona. Hétfőn már Esztergomban a repülőgépek is megjelentek, még pedig négy katonai repülőgép, melyeket áttoltak Nánára, a most kezdődő hadgyakorlathoz, ahol felderítő szolgálatokra fogják használni őket. Ugyanekkor vittek át három léggömböt is. A repülőmasináknak igen sok bámulója volt. — Hymen. Jaques Lachovicz a Weisz és Fürst pozsonyi cég beltagja e hó 27-én tartotta eljegyzését Popper Malvinkával, Popper Bernát szép leányával. — Esküvő. Bellus Béla piszkei jegyző 29-én tartotta esküvőjét Nógrádpatakon Mohay Gy őzikével. — Kolerások városunkban. Budapest főváros polgármestere sürgönyileg tudatta városunk polgármesterével, hogy onnan Esztergomba utazott két kolerás vidékről jövő egyén: dr. Neuwirt és Demény nevüek. A hatósági orvos nyomban megtette a kellő óvintézkedéseket, de ugylátszik nevezettek tovább utaztak, s igy a közönség megnyugodhat, még nem hurcolták be a kolerát; ha csak a sok éretlen sárgadinnyétől nem lesz valamely „benszülött" kolerás. — Megerőltető katonai gyakorlat. A folyó hó 24-én reggeli 4 órától délután 4 óráig tartott brigádgyakorlaton a legénység annyira kimerült, hogy számos megbetegedés történt. — A borbélyok határozata. Aradon naggyülést tartottak a borbélyok (Esztergomból Zajda Ferenc képviselte őket), amelyen elhatározták, hogy ezentúl vasárnap nem mennek a vendégek lakására, hanem csak műhelyükben szolgálják ki őket, továbbá hogy a bérletrendszert megszüntetik. Határozatuk első része érthető, sőt nagyon természetes; mert végre is nem kívánhatja senki attól a borbélytól, hogy mikor szépítő helyisége épen tele van, amely napon annyit keres, mint sokszor egész héten, vasárnap az ő kedvéért fél órai időt elsétálgasson a segédje. De, hogy a bérletrendszerrel nincsenek kibékülve az* már kissé érthetetlen. Csak aztán el ne számítsák magukat szépitőmüvészeink! — Halálozás. Szvoboda Antalné szül. Naszvetter Jozefa f. hó 28-án 68 éves korában meghalt. Az elhunytban Szvoboda Román

4 tanítótestületünk tehetséges tagja édesanyját gyászolja. — özv. Bárány Jánosné szül. Pál Mária f. hó 29-án Vérten váratlanul meghalt. A megboldogultban Bárány Ernő primási főpénztárnok édes anyját vesztette el. A temetése szerdán délután volt nagy részvét mellett a belvárosi temető kápolnájából. — A reáliskola ügye. Megírtuk a reáliskolai értesítőről közreadott bírálatunkban mily nagy a bukások száma. A város polgármestere most a város közönsége, mint iskolafenntartó nevében átiratot intázett a főreáliskola igazgatójához felvilágosítás végett, hogy mi az oka a bukások nagy számának. Az átiratban megemlíti a polgármester — jóllehet a tanulmányi eredmény vizsgálata a felsőbb hatóságok jogköre — a város közönségét aggodalommal tölti el az iskola idei rossz eredménye. — Postánk tilalomfája. Még a szomorú véget ért autóbusz ittléte alkalmával a postahivatal kijárata elé egy oszlopot vertek le, melynek fején krétával pingált ákom-bákom jelezte az indulások idejét. Az autóbusz ugyan már régen nincs Esztergomban, d« az oszlop még erősen áll a posta előtt, amig csak beléje nem botlik az a hatósági közeg, akinek el kellene távolittatnia. — Veszedelmes csónakázás. Istvánffy Elemér takarékpénztári tisztviselő vasárnap délután csónakon közvetlenül a bécsi hajó után a Dunán lefelé igyekezett, miközben egy erősebb rántás következtében az egyik evczőrud eltörött és az egyensúly megbomlása folytán a csónak felborult. A bajba került csónakázónak (aki mellesleg megjegyezve kitűnő uszó) három oldalról siettek kimentésére csónakkal, ami szerencsésen sikerült is. ugy hozza magával a sors, tudnak tűrni, szenvedni, dolgozni, a végletekig menni a férjért, a gyermekért és soha senki sem hallja őket panaszkodni. Ezek az asszonyok azonban a tiszteletreméltó asszonyiságukban az igazi feministák, a dolgozó asszonyok. Ők azok, akik sohasem mondják meg magukról ezt, de ugy élnek, a hogy azoknak kellene élniök, akik teóriában ismerik mindazt a szenvedést, amellyel az élettel való birkózás jár. Ezt a két nőt tehát azért tartották jó feleséganyagnak, mert tudnak küzködni, pénzt keresni. A rideg valóságban igy fest a dolog, a döntésben azonban egész más befolyásolta a szavazókat: a romantika. Hisz olyan szépen hangzik a két hősnő története, mintha csak egy Marlitt regényből plagizálta volna az élet. Eszébe jut az embernek „Aranyos Erzsike" bűbájos, megható története az öreg zongorával, a púpos hercegnővel és a dacos szemű csalódott herceggel, aki megjelenik a kellő pillanatban, amikor már eleget rázta a forró láz a tizenhatéves kislányokat és hogy végre-végre találkozhassak a két jelölt, akiről ugyan már a tizedik oldalon tudja az ember, hogy ezekből egy pár lesz mivel azonban a regénynek hosszúnak kell lenni, tehát különböző akadályokon keresztül juthatnak el az esküvőig . . . És ha unalmas is már az efféle történet a papiroson, még mindig hat, ha a valóságban találkozunk vele. Különösen hat ez a dolog Parisban, a fölületes erkölcsök hazájában, ahol igazán nem mindennapiak az olyan szép leányok, akik koplalnak, nyomorognak és tanulnak akkor, mikor sokkal egyszerűbben, bár komplikáltabban is megoldhatnák létkérdésüket. A két kis párisi nő tehát már megkapta a hozományát, férjhez mehetne, mert jó feministák. Bizonyos, hogy férjet is fognak kapni. Parisban az utóbbi időben mintha kezdene divatba jönni a gyermek, az erkölcs. Nemcsak a hivatalokban, ahol jóformán állami díjjal beszélik rá az emságu képemet pillantottam meg egy nagy tükör sima lapján és egy pillanatra megijesztett. A tükörkép határozottan bizonyította, hogy eltévedtem a szobában, most már azt sem tudtam, mily részében vagyok a szobának? Elkeseredésemben leültem a padlóra. Ha csak az az egy tükör lett volna a szobában, talán még eligazodtam volna benne! És ez ugy sokszorosított, mintha- ezer lenne, mert a szemközti falakon voltak elhelyezve. Az ablakokon ugyan beszűrődött némi világosság, de ide-oda csúszásomban a padlón elvesztettem az irányt és most ugy tetszett nekem, mintha minden ablak ott volna, ahol nem kellene lennie. És igy teljesen elvesztettem a fejemet, nem birtam többé eligazodni. Felkeltem, véletlenül feldöntöttem egy esernyőt. Ugy esett végig a földön, olyan zajt csapva, mint egy revolverlövés. Mérgemben ajkamba haraptam, megint nem,mertem lélekzeni, de Haris meg sem moccant. Óvatosan félve felvettem az esernyőt a padlóról, a falhoz támasztottam. De alig bocsájtottam el fogóját, mikor az megcsúszott és még nagyobb robajjal esett a földre, mint az előbb. Harisnak furcsa, mély álma leheti A legnagyobb gondossággal szinte remegve az izgalomtól, emeltem fel most ismét az ernyőt, újra vigyázva, óvatosan a falnak támasztottam. De mihelyt eleresztettem, újra lezuhant, mindannyiszor nagyobb robajt ütött a megelőzőnél. Különben az e/nyő útbaigazítással sem szolgálhatott, mert ezenkívül még négy darab volt a szobában. Most a falat akartam követni kezemmel, igy bizt isan eljutok ÍZ ajtóig. Megkezdtem az utazást ezen a módon és az első eredmény az volt, hogy egy képet levertem a kezemmel. Nem volt valami nagy kép, de ahogy a földre zuhant, nagyobb lármát csapott, mint egy ágyu. Haris nem mozdult, de én józan ember vagyok, megértettem, hogy még egy ilyen művészi kísérlet és ő felugrik ágyából. Szomorúan mondtam le sétálási terveimről. A legokosabb, amit tehetek a jelen körülmények között, ha megkeresem a szoba közepén lévő kerekasztalt, azt veszem kiindulási pontnak és onnan felfedező körutat teszeíc az ágyamig. S ha az ágyat meglelem, egész közel van hozzá vizeskorsó, ezzel enyhítem égető szomjuságomat is. Négykézláb kúsztam tehát. Igy legalább biztos voltam benne, hogy semmit fel nem boritok. Egy-két pillanat alatt meg is találtam az asztalt, és pedig olyan erősen, hogy homlokom bőrét is lehorzsolta, aztán felálltam, kinyújtottam a karomat, ujjaimat kifeszítettem és egyensúlyt tartva, ide-oda hajlongással, elindultam, hogy felkeressem ágyamat. Előbb egy székbe vertem oda a térdemet, aztán egy falba. Majd egy diványba, ismét egy másik székbe és megint egy diványba. Ez már egészen zavarba hozott. Ugy emlékeztem iudniillik, hogy a szobában csak egy divány van. Eközben eszembe jutott, hogy az asztal se sokat ér, mint kiinduló pont, mert hiszen kerek. Elhagytam tehát helyemet, vaktában indultam neki a székek és díványok labirintjének. Igy kóborogtam az ismeretlen és reám nézve oly idegenszerű területen mindaddig, mig a kandallóról levertem egy virágvázát, amikor utána hajoltam, hogy felemeljem azt, felbontottam a mosdóasztal kancsóját. Éppen azt mondtam magamba: Jó volt és most itthon leszek rögtön! — de egyszerre Haris ordítását hallottam: — Segítség, se . . .gitség! Gyilkos! — Ne félj, csak én vagyok — siettem őt megnyugtatni. — Csurom viz vagyok. Leöntöttél — mondta ő panaszosan. A zajra a házbeliek is felébredtek. Elsőnek a házi gazdám lépett be égő gyertyával kezében, nyomában Z. ur egy másik gyertyával, azután egy egész gyertyás körjárat. Körülnéztem. A Haris ágya mellett álltam, éppen ellenkező szegletben, mint ahol az én ágyam volt, az is a fal mentén. Mindössze két szék volt a szobában s én egész éjszaka ezek körül forgolódtam! Elbeszéltem a háziaknak a történteket s ezek megnyugodva tértek ismét álomra. Én a pedométeremen, mely mindig nálam van, konstatáltam, hogy negyvenhét mértföldet gyalogoltam a szobában. De elvégre egyre megy: hiszen ugy is azért keltem fel, hogy egy kicsit kisétáljam magamat. Mindenkinek saját érdeke, hogy megvárja mig megnyillik a Moskovits cipőraktár.