Esztergom és Vidéke, 1911
1911-08-17 / 64.szám
vajt amikor a kis bűnös földre vetette magát és szívbajt szimulálva fetrengett a kövön. A rfogalmazó és a rendőr gyöngéden felemelték a szimulánst s jóakarattal megmagyarázták neki, hogy a szimulálás már divatját multa, job lesz, ha a helyett szépen átsétál a hidon. A gyerekre ugylátszik, mély hatással voltak a fogalmazó szavai, mert a vashídon és a lejárón nyugodtan viselkedve ment le. Alig mentek azonban 10 lépést — Mecséry elszánta magát s neki szaladt a kisdunának már-már elmerült a különben is vézna alacsony gyerek, de Csernák tanítványa Molnár Gyula rendőr sem volt rest s kardosán, ruhástól utána gázolt a vizbe mig nem ő is elmerült s úszva kellet A szegény fiút kimentenie a vizből, aki azután belátva, hogy a rendőrség elől megszökni nem lehet, nyugodtan vezette kísérőit a „tett" helyére. — Amidőn e tényt leközöljük, nem hallgathatjuk el a bátor Molnár Gyula rendőrt az illetékes felettes .hatóságok figyelmébe ajánlani, aki saját élete veszélyeztetésével egy még sok jóra nevelhető ifju öngyilkos-jelöltet a mély kisdunából kimentett s ezáltal tanújelét adta ugy rendőri kötelességtudásának, mint személyes bátorságának. — Vihar a Dunán. F. hó 12-én este a nagy vihar miatt Nagymaros előtt a bécsi (Ferdinand Max) hajónak körülbelül egy óra hosszat kellet vesztegelnie a nyilt Dunán. — Forgalmi akadály. A tömegesen fuvarozó szenesek a vár-uton fölfelé haladva, a főkáptalani plébánia előtt egyszerre szoktak megállani, hogy kipihentessék lovaikat, ugy hogy addig, mig tovaindulni nem méltóztatik nekik, semmiféle kocsi arra át nem haladhat. Igen jó volna, ha a rendőrség kioktatná őket, hogy lohetőleg egyenkint álljanak meg csak az említett helyen. — Nemzeti ünnepünk sorrendje. Szent István-napjának előestéjén, vagyis 1911. évi augusztus hó 19-én. Este 8 órakor: Szent István születési helyének kivilágítása, tűzijáték és toronyzene a várkápolnánál. A toronyzene régi magyar egyházi énekeit átírta Bogisich Mihály v. püspök a magyar Tudományos Akadémia I. tagja a cs. és kir. 76 gyalogezred zenekara. Vezénylő karnagy: ifj. Büchner Antal. Műsora: 1. Hymnus. (Erkel F . . -tői.) 2. Boldogasszony Anyánk. (Török hódoltság kora.) 3. Dicsőséges szűz Mária. 1695. év. 4. Régi ének szent László királyról. 1695. év. 5. Szűz Mária, kegyes Anya 1651. év 6. Angyaloknak nagyságos Asszonya. 1508. év. 7. Ah, hol vagy magyarok. (Régi ének szent István királyról.) 8. Szózat. (Egressy B.-töl.) A toronyzene egyes számai között a várfokon a tűzijátékot rendezi: Cziglényi Lajos. — Népmozgalmi statisztika. Esztergomban az állami anyakönyvi hivatal szerint 1911. augusztus 6-tól 13-ig. Születtek: Simon Lajos ref. takarítónő fia, — Poór Imre r. k. földm. fia, — Lestár István r. k. földm. fia, — Trapp Mária ág. h. ev. 76. gy. e. őrmester leánya, — Kis Tót Lajos r. k. földm. fia, — Kiss Erzsébet r. k. gzabósegéd leánya, — Kovács Ferenc r. k. földm. fia, — Petróczi Ilona r. k. földm. leánya, — Szabó Károly r. k. kisbirtokos fia, — Szabó Ignác r. k. vasúti munkás fia. Házasságot kötöttek : Katona Sándor izr. pénzint. pénztáros Budapest és Mérei Zelma izr. Esztergom, — Fekete József r. k. áll. munkafelügyelő és Havas Ilona r. k. varrónő Esztergom, — Fisch Farkas izr. kereskedelmi utazó kolozsvár és Schatz Ilona izr. Párkány, — Máttyássy Gábor Imre Sándor r. k. posta és távirótiszt Budapest és Dankó Katalin ág. h. ev. Esztergom. — Meghaltak: Kaszner Ferenc r. k. 87 éves földm. (aggkór), — Stróbl Rozália r. k. 10 éves (tüdővész), — Laczkó Gizella r. k. 3 hónapos (bélhurut), — Katona Boldizsár r. k. 12 éves (dermedés), — Szölgyémi Mária r. k. 1 hónapos (bélhurut), — Lencsés István r. k. 70 éves földm. (aggkór), — Adorján Sándor r. k. 1 hónapos bélhurut — Búkor Józsefné Brandtenstein Alojzia r. k. 25 éves (tüdővész), — nemes Bihary Jánosné Farkas Irén r. k. 72 éves (aggaszály), — Kovács Margit r. k. 9 hónapos (agyhártyalob), — Kovács Simon József r. k. 5 hónapos (bélhurut). — Halálos vasúti elgázolás. F. hó 9-én a Budapest-bécsi vasúti vonal 141. sz. őrháznál — a „dömösi átkelés" felett — a bécsi gyorsvonat halálra gázolta Ivanovas Boldizsár szőgyéni illetőségű vasúti munkást. A szerencsétlenül járt egyik munkástársával haladt a sinek között, s a pályán épp akkor keresz«.ülh íladó tehervonat zajától a pálya erős görbülete folytán csak az utolsó pillanatban|látható gyorsvonat zakatolását, nem hallva, ugy hogy Ivanovics munkatársának is csak közvetlenül a mozdony előtt sikerült elugornia, mig Ivanovicsot a mozdony ütközője elkapván borzalmasan összeroncsolta. A hulla a nagymarosi hullaházba szállíttatott. A megejtett nyomozás eredménye szerint a szerencsétlenségnek az elgázolt munkás saját vigyázatlansága volt az oka. 4 fillérért egy csésze kávét tejjel és cukorral senkinek, még a legszegényebbnek sem szabad magától és családjától sajnálni. Ez télen a legjobb gyomormelegitő és nyáron, hidegen a legjobb szomjúság csillapító. Ilyen olcsó kávét egyszerű módon a Franck-féle ,Enrilo' kávépótlékból íf* minden néposztálynál közkedveltségnek és elismerésnek örvend. El ne mulassza tehát a Franck-féi e 9 Enrilo fc-t kipróbálni, hogy annak a babkávéhoz nagyon hasonló izéről és a használatban való példáüan olcsóságáról meggyőződjék. Franck „Enrilo"-ja minden füszerkereskedésben kapható. Franck Henrik Fiai KASSA. — Házeladások. Szentgyörgymezőn a Huth-féle házak holnap, pénteken délután 2 órakor kerülnek eladásra. Magyarázat arról, hogy miért éppen a SCHICHT„SZARVAS" MOSÓSZAPPANNAL lehet a következő mosási eljárásnál a legjobb eredményt elérni: 1. A SCHICHT-„SZARVAS" MOSÓSZAPPAN az összes szappanok között a legjobb. 2. Kiadóssága folytán a legolcsóbb is egyúttal. 3. Tiszta voltáért 25.000 Koronával szavatolnak. 4. Rendkivül enyhe és konzerválja a szöveteket. 5. Mert ezen szappan maga is könnyen oldódik, tehát a szenynyet is könnyen felokija. 6. Hideg vízben is nagyszerűen lehet vele mosni és meggátolja a szövetek szétesését és összemenését 7. A SCHICHT-„SZARVAS"MOSÓSZAPPANNAL való egyszeri átsimitás megfelel más szappannal való 3—4 szeri átsimitásnak. A SCHICHT-„SZARVAS" MOSÓSZAPPAN használata által időt, fáradságot és pénzt takaríthatunk meg. Fehéríti a ruhát és feleslegessé teszi a napon való fehérítést. Készítési módja egészen különleges és erre a célra csakis a legjobb nyersanyagok használtatnak fel. Gyártásnál évtizedek tapasztalatait használják fel. 12. Ezen szappan tökéletesítésén folytonosan dolgoznak és e célból minden találmányt felhasználnak. Mindez az „ASSZONYDICSÉRET" mosókivonatra is érvényes. 8. 10. 11 Hirdetmény. A ki pénzt, időt és fáradságot akar megtakarítani, kövesse ezen mosási eljérást: A ruha beáztatása. Csak annyi vizet veszünk, hogy az egész ruhát éppen ellepje és a vízbe annyi „Asszonydicséret" mosókivonatot teszünk, hogy a felkavarásnál habozzak s azután a ruhát éjjen át áztatjuk. A tulajdonképeni mosás azután csak nagyon kevés fáradsággal fog járni, ha' SCHICHT-SZAPPANT, SZARVAS védjegyűt használunk. Mert minden tisztátalanságot már feloldott az „Asszonydicséret" mosókivonat és most már csak az szükséges, hogy ezen feloldott szenny a SCHICHT - „SZARVAS" MOSÓSZAPPAN habja által lekötessék. Minden fáradságos dörzsölés zörömpölés elkerülendő; a ruhába erősen beleevődöít foltokat ugy távolítjuk el, hogy a ruhát a foltok helyén mindkét oldalán SCHICHT-„SZARVAS" MOSÓSZAPPANNAL bekenjük és azután összegöngyölve, egy órahosszáig állni hagyjuk. Ilyen módon minden szennyet könnyen lehet kimosni. Ha a vizbe, a melyben a ruhát főzzük, kevés SCHICHT-„SZARVAS" MOSÓSZAPPANT vagy „ASSZONYDICSÉRET" mosókivonatot teszünk, az nagyon célszerű. Igen fontos, hogy a ruhát bőséges vizben többször gondosan kiöblítsük, a mig az őszes, a SCHICHT-„SZARVAS" MOSÓSZAPPAN által feloldott szennyrészecskék el vannak távolitva és az öblítővíz teljesen tiszta marad.