Esztergom és Vidéke, 1911

1911-08-10 / 62.szám

2 • ESZTERGOM és VIDÉKÉ 1911. augusztus 10. gélyezés akár mérsékelt átalány összeg folyósításában, akár pedig a rendes díjtételek mellett kiállított utiszámla kiegyenlítésében állhat, mely összegek egyéb fedezet hiányában a költségvetés előre nem látható kiadások rovata terhére lesznek elszámolhatók. Ugyancsak a tanfolyam közérdekű jellegéből következik az is, hogy a tanfolyamra felküldött tisztviselőnek a tanfolyam időtartamára történt szabadságolása rendes szabadságidejébe nem számitható. A belügyminiszter leiratával bővebben foglalkoznak a vármegyénél, s a t níolyamra valószínűleg felktildenek egy tisztviselőt. Kánikula. Az olvasó pedig azt fogja mondani: mindezek régen tudott és kesergett dolgok. De van-e kivezető? Müesőt nem csinálhatunk. Mit tegyünk? Nyári vezércikkíró, kelmed lenne csak az okos ember, ha megmondaná a teendőket. Igaz. Müesőt nem csinálhatunk. Elemi csapást megakadályozni nem tudunk, legföljebb csak szörnyű csapását tudjuk enyhíteni. Igy mindjárt, hogy a csapás enyhítésénél maradjunk : a rettenetes hő ellenére is nem minden földön sült ki a termény. Texasban, Amerikában az olyan nyár, mint amilyen a mienk a mostani, állandó; ott már küzdenek a „Dry-Farming"-gal. Ezt az amerikai talajmivelést Champel északamerikai tanár találta ki, nálunk is alkalmazzák már s ahol alkalmazták, az abnormis nyár ellenére se következett be az aszály, ez a magyartalan és vészes szó. Hogy a Champel-féle talajmivelésnek miben áll a titka s mi az, ez igazán nem egy cikkíróra tartozik. Az a szaklapok föladata. HIREK. Az Európa fölött a levegőrétegben való állandó depressió kellett még nekünk az ő 40 C. fokú izzásával. Hihetetlen változást okozott ez. A kukorica lesült; takarmány nincs. Megdrágult minden. Szegény készfizetésből élő hivatalnokosztály ez kellett még neked. És mindig igy lesz, valameddig őstermelésre leszünk berendezve. Sorsunkat egy tavaszi eső, egy nyári eső dönti el. Ha pedig ránk pörköl a nap, lesül minden, oda a gazdák veritékés munkája s ami ezzel egy, a mezőgazdasági országban, ez őstermeléssel s kizárólag ezzel foglalkozó országnak mindenrendü és keresetű tagja ezt nyögi. Ma már azzal is tisztában vagyunk, hogy népélelmezés szempontjából a kukorica lényegesebb termék a gabonánál. Ha mi nálunk kukorica terem, akkor nincs szegénység. Ha a kukoricát elsüti a nyári hő, hihetetlen pusztítást tesz a pelarga. A kukorica a szegény ember kenyere, jobb élése. Ha kukorica van, meghízik a nyáron papsajton, parajon élő poltrás malac s mégis jut a népnek is egy-két táplálóbb falat. IV. Henrik francia királynak másként kellett volna uralkodó elveit formuláznia. Nem a vasárnapi tyúkhúslevest kellett volna emlegetnie a paraszt fazekában, hanem igy szólni : „Azt szeretném, ha a legszegényebb embernek is volna hizóba fogva egy-két disznója." A másik, amit ebben a meleg kánikulában el kell mondanunk, hogy ma egy ország sem rendezkedhet, ha csak vak bankot nem játszik a sorssal egyoldalú kalászostermelésre, sőt őstermelésre se. Itt nem az emberi munka, a befektetett tőke és tudás dönti el az ütközet sikerét, hanem az - időjárás. Ez rajtunk kivül álló tényező. Azért a nemzet vezetőinek föladata ugy irányítani a dolgokat, hogy a nemzeti termelés változatosabb legyen s biztosabb bázison nyugodjék, mint a labilis időjáráson. Ez lenne az ipar. Ipari állam, vagy mondjuk: állam, melynek ipara van, könynyebben szenvedi az időjárás szeszélyeit s nem egy-két eső dönti el Ínségét, vagy jólétét. Függetleníteni kell magunkat az időjárás esélyeitől. Szenvedni, az időjárás kedvezéseit, vagy csapásait elviselni igy is kell, de nem lesz belőle nemzeti szerencsétlenség. — Kinevezés. Az esztergomi m. kir. áll. ép. hiv. volt főnökét, Goszleth Lajos kir. főmérnököt, a zalavármegyei m. .kir. államépitészeti hivatal főnökét, a kereskedelmi miniszter műszaki tanácsossá nevezte ki. — Az érsekkétyi anyakönyvvezetói hivatalhoz Nagy István községi irodagyakornokot nevezte ki a főispán anyakönyvvezetővé. — Hymen. Berencz György főreáliskolai tanár, lapunk kedves tollú munkatársa augusztus 12-én esküszik örök hűséget szép arájának, Hermann Ellának. Zavartalan boldogságot 1 — Városi közgyűlés. Esztergom város képviselőtestülete f. é. augusztus 10-én d. e. ülést tart — Közjegyzőnk szabadságon. Dr. Janics Imre kir. közjegyző három heti szabadságra Abbáziába utazott. Távolléte alatt a helybeli kir. járásbiróság helyettesíti. — A leányváriak uj plébánosa. Dr. Purt Iván leányvári plébános hasonló minőségben Visegrádra neveztetvén ki, helyébe Fertői Richárd budapest-ferencvárosi káplán lett leányvári plébánossá kinevezve. — Adómentes bormérés. A szőlősgazdákra nézve igen fontos határozatot hozott most a közigazgatási biróság. A bortermelő, ki borát nagy mennyiségben eladni nem képes, vagy nem akarja és a zárt palackokban való eladást jobbnak tartja, ugy, ha erre a kir. pénzügyigazgatóságtól engedélyt kér, uj forgalmi adót fizetni nem tartozik, mivel bora már földadóval van megterhelve és igy ugyanazon adóalanynál ugyanazon jövedelemnek kétszeres megadóztatása állana be. — Britt konzulátus Kolozsvárott. A nagybritaniai kormány Kolozsvárott britt tiszteletbeli alkonsulatust létesített s annak vezetőjévé Tamási István magyar állampolgárt, kolozsvári lakost nevezte ki. Most pedig egyelőre résztveszünk a nap izzó és természetes fürdőjében. Ez jót fog tenni idegeinknek. Attól tovább folytathatjuk azt a százados alvást, mely magyar fajunk keleti sajátsága. Minket minden elaltat. Minket semmi sem ébreszt föl. Ha fel is ébreszt, egy bizonyos, hogy nem — cselekvésre ébreszt. — Az államsegély felosztása. Az állam által adott 22000 kor. segély az idén is a városi tisztviselők fizetéseinek kiegészítésére szolgál, mert még mindig oly keveset ád az állam, hogy abból más közintézményre nem jut. A felosztás ezúttal rendes mederben történik, aminek oka az, hogy a tanács belátta, hogy egyes tisztviselőknek oktalan kedvezményezése visszatetszést szült. — Szerződtetés. Márffy Károly dr. agyőri szintirsulat volt rendezője, aki az északmagyarországi szinikerületet nyerte el, régi ismerőseink közül Földessy Vilmost és feles égét Halász Annát, Kertész Dezsőt és Szigethy Andort szerződtette. Különösen egy: sápadt, igénytelen szőke fiu volt. Éveken át kitartóan tűrte szeszélyeim játékát; mint valami rabszolga néma megadással, szent rajongással viselte sorvasztó sebét; tanult, küzdött, hogy elérhessen. Mikor aztán látta, hogy csak annál jobban gyötröm, szegény szive nem b.rta tovább. Elbujdosott a világba. Egyszer irt is még. Azt hiszem névnapomra. Szomorú és fájdalmas volt levele. Kért: menjek el vele, elvisz messzire . . meszire ... ki a szerelem szigetére . . . Minden szava lelkembe nyilallott. A lányok jót mulattak levelén. Elneveztek a szerelemsziget fejedelmének. —- Bennem azonban mardosó önvád keletkezett. Álmaimban láttam többször a sápadt fiút, amint szétzúzott lélekkel még egyre járja a világot. S én soha még csak egy őszinte, részvevő szóban sem részesítettem. Annyit gondolkoztam ezen, mig végre egy gyöngéd, bus érzés hatott át. Szinte vártam néha, hogy betoppanjon ajtómon s lábaimhoz boruljon. Azt hiszem, akkor szeretni is tudtam volna. De aztán nemsokára egészen elfelejtettem. Lassan az a határozott meggyőződés keletkezett bennem, hogy nem tudok szeretni. Akkor legalább azt hittem." Kiértünk az erdőből a mezőre s az ut szélén tarka, illatos virágok hajtották le a napsugaraktól ellankadt fejecskéiket. Messziről az előttünk elterülő város elmosódó körvonalai meredtek felénk, mint valami szürke, komor phantom. Felsóhajtott: „Tévednek, kik azt hogy a tragédiák mindig súlyos, nehéz lépésekkel közelednek. Az én tragédiám : mosolygó szép férfi. — Az egész bálon vele táncoltam. Beleszédültünk egymás tekintetébe. Leikeink átölelték egymást s elindultak: a boldogság útjára. Házasságom első éveit nem részletezem. Boldog nagyon boldog voltam. Ő volt reményem, vágyam, életem, mindenem. Nem tudtam még akkor, hogy a szereiéin a férfi életében csak epizód : játszva elsiklik, mint a napfény; elillan, mint a virágillat. Egy színésznőbe szeretett. Mikor már az egész város beszélt róla, barátnőm nekem is megsúgta. Szemébe nevettem. Hisz férjem még ugy szeretett, mint szerelmünk első napjaiban. Egyszer aztán elutazott, hogy soha többé vissza ne térjen. Vártam levelét, hisz megígérte, hogy fog Írni. Vártam egy napig, vártam két napig . . . egy hétig. Nem irt. — Kábult fejemet tenyeremre hajtve folyton találgattam, töprengtem: de hát miért nem ir ? . . . Miért nem ir ? Reggel reménkedve ébredtem : hátha ir ma 1 Este kétségbeesve dőltem ágyamra: Talán holnap / Hetekig nem irt. Csakugyan elhagyott ? Megszökött tőlem azzal a - nővel? Nem! Nem akarom elhinni, hogy szerelme csak hazugság, komédia volt s én muló játék, hitvány kalandvágy tárgya voltam. Oh, hisz ez lehetetlenség! mondtam, hogy az nem lehet. Fog írni! S ő nem irt. Végigjártam lakásunkat, megállottam szobájában. Felvetődtek emlékeim közt az órák, melyeket itt vele töltöttem. S most ugy tünt nekem, hogy elszállt a verőfény, mely e szobát besugározta. Gyönyöröm bánattá vált. Csendesen megeredtek könnyeim. Majd fagyos, hideg nyugalom váltotta fel lázas, türelmetlen izgatottságomat. Egészen megváltozott körülöttem a világ. Oh be szomorú napok következtek! Most már tudtam, hogy hiába várom levelét, hiába várom őt. Sötét lett bennem minden: lelkem kihalt érzések sirja. Elfelejtettem nevetni . . . Vége mindennek" . . . Beértünk a városba. Társaságom zajosan búcsúzott. Csendesen ő is búcsúra nyújtotta kezét. S parányi, fehér keze ott vonaglott kezemben, mint egy vergődő, szárnyaszegett madárka. Kerestem szemét. Felpillantott az égre valami végtelen vággyal, kimondhatatlan sóhajjal ... S azután elváltunk. Minden aludt, csak lépteim zaja zavarta a kis város kísérteties némaságát. S ugy sajnálom azt a szerelmes szép aszszonyt, ki azt hitte, hogy nem tud szeretni s olyan nagyon szeret. Berencz György.