Esztergom és Vidéke, 1911

1911-06-18 / 47.szám

— Legmagasabb kitüntetés. A régbevált Nestlé-féle gyermeklisztről oly előnyösen ismert Société farine lacíée Henri Nestlé cég a cs. és ki udvari szállító címmel lett kitüntetve. — A helybeli függetlenségi és 48-as párt intéző bizottsága szerdán este 8 órakor a „Fürdő"-szállóban rendkívüli ülést tartott s tilta­kozott a kormánynak azon törekvése ellen, hogy az uj véderőtörvény keretében ujabb terhes pénz és vér áldozatot rójon a nemzetre. — Halálozás, özv. Berger Jakabné sz. Wertheimer Ernesztin f. hó 13-án 74 éves korá­ban Deménden elhunyt. Csütörtökön temették el a megboldogult úrnőt a nagyszámú rokonság mély gyásza mellett. Az elhunytban Pauncz Soma pár­kányi kereskedő anyósát gyászolja. — A közigazgatási bizottság szerdán délelőtt tartotta rendes havi ülését Meszleny Pál főispán elnökésével. A sablonos havi referádákon kivül jelentősebb ügy nem tárgyaltatott. — A gimnazisták tornaversenye igen szépen sikerült. A mult szombaton délután nagy közönség gyűlt össze a Prímás-szigeten, hogy az ifjak ügyességét megszemlélje. A legjobb tor­nászok Simon Sándor és Parecco Henrik voltak s ugy ők, mint a többi kiváló tornászó érmet fog­nak kapni az iskolaév végén. A hatodik osztály ügyes gulamutatványa nagy tetszést keltett. — Városi közgyűlés. A legutóbbi képvi­selőtestület határozata alapján július 6-án újból összeül a k pviselőtestület, hogy a Schrank-cég és Milakovszky László ingyen telek átengedése iránti kérelme felett határozzanak. Ugyanekkor kerül tárgyalás alá a járványalapnak közkutak lé­tesítésének céljaira való felhasználása ügyében benyújtandó tanácsi javaslat. NYILT-TÉR.*) — A Magyar Figyelő 12. számát Tisza István nagy tanulmánya dominálja, amely az „Osztrák mü 67-iki kiegyezésről" cimü dr. Zolgernek a kiegyezésről irott könyvével foglalkozik. Isme­retes, hogy dr. Zolger azon az állásponton áll, mely szerint a 67-iki kiegyezést a magyar nemzet nem az uralkodóvá 1 , hanem Ausztriával kötötte Ez álláspontját a kiegyezés szövegének etymologiai magyarázatával, egykori tárgyalásokkal és parla­menti vitákkal akarja bizonyítani. Tisza István óriási tudással és alapossággal cáfolja meg pont­ról-pontra Zolger tételeit és végül rendkivül érde­kes részleteket közöl azon vitákról, amelyeket miniszterelnöksége alatt Körber osztrák miniszter­elnökkel folytatott. Bársony István Dinamit cimü novellája, a kitűnő iró minden ragyogó tulajdon­ságát tükrözi vissza. Újhelyi Nándor Justh Zsig­mondról irt irodalmi arcképet, dr. Kalló Edének tanulmánya „A kontár történetirás és köztudat," a mai viszonyok között rendkívül megszívlelendő tudományos igazságokat hirdet. Az ifju horvát generáció egyik müveit és lelkes tagja, dr. Andres Iván egy horvátországi levélben az unionismus elvi álláspontjára áll. A gazdag számban találjuk azonkívül még Sikabonyi Antal cikkét a szecesz­szionizmus túlzásairól. A magas színvonalon álló szám méltóan sorakozik a Magyar Figyelő eddig megjelent számai mellé. A Magyar Figyelő előfizetési ára egés évre 24 korona, félévre 12*K, negyedévre 6 K. Kiadóhivatal Budapest, VI, Andrássy-ut 10. Ösz'i trágyázás"! Óvakodjunk a hamisitásoktól 1 Óvakodjunk a hemisitásokt"! Csak akkor ilyen van és ólomzár Hamisítás­tól szigo­rúan óva­kodjunk. valódi, ha zsákban eredeti van rajta Minden zsák tartalomjel­zéssel van ellátva. Hl 0 S a Thomasphospnatf abríken Berlin, vezér­képviselője. Budapest, VI., Andrássy-ut 49. Különösen a jelenlegi rendkivül olcsó árakra figyelmeztetjük a vásárlókat. Van eladó ház? Egy jó karban levő kis családi ház megvételre kerestetik. Cim a kiadó­hivatalban. — A „Vasárnapi Újság" június 18-iki száma pompás kivitelű s rendkivül érdekes képeket közöl gróf Andrássy Géza budapesti palotájának műkincseiről, a római nemzetközi kiállításról, a Nemzeti Szalon tavaszi kiállításáról, a most lefolyt budapesti regatta-versenyről, a kispesti Kossuth­szobor leleplezéséről stb. Szépirodalmi olvasmá­nyok : Szemere György novellája, Czóbel Minka és Peterdi Andor versei, Zsoldos László regénye, Atherton angolból fordított regénye. Egyéb közle­mények : Alexander Bernát színházi cikke, cikk az indexről — Prohászka püspök könyveinek indexre tétele alkalmából, — Dobay Zsigmond falusi rajza: a bivaly-patkolás, egy érdekes emlék­irat-részlet a szabadságharcból, tárcacikk a hétről s a rendes heti rovatok. Irodalom és művészet sakkjáték, stb. — A „Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyedévre öt korona, a „Világkrónikáival együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság" kiadóhivatalában (Budapest, IV. ker., Enyetem utca 4. szám). Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap", a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. Be vásárlásnál ügyeljen a fenti törv. bej. eredeti csomagolásra, hogy érték­telen utánzatot ne kapjon. „CHANTECLER" a legmegbízhatóbb és legkellemesebb hyg. férfiővszer. 1 eredeti doboz (6 drb.) tar­tállyal vagy anélkül K 2. 50. Esztergomban kapható: Henning; János és fia drogériájában. Főlerakat Magyarország és Ausztria részére: Diamant és Mérei Budapest, VII., Nefelejts utca 15. Telefon 21—51. VT TS1 zépség csakis az aacheni Thermal szappan által érhető el. — Legjobb szer bőrbetegség ellen!! Egyedüli elárusítója az aachani Thermal­szappannak és a valódi kölni viznek Johann Mária Farina és Di. E. meitzeni köllni cégektől: Henning János és Fia, drogériában ESZTERGOMBAN. U & [t] Eredeti, angol szab. PETTERS négyütemű NYEMSOI.AJMOTOROK szab. csőgyujtóval (nem tüzes golyóval), preciós szabályzóval, 2—55 tényleges lóerő teljesítménnyel, gazdasági és ipari célokra a legegyszerűbb, | legbiztosabb és legolcsóbb üzemgépek. Világhírű ered. DAIMLER stabil és lokomobilszerü benzinmotorok, sőrangu „OTTO" rendszerű PETZ OLD szivógázmotok, stabil és lokomobilszerü benzinmotorok. äßg~ Képes árjegyzéket és árajánlatot kívánságára küldünk. ''Wf | Központi Kereskedelmi és Iparbank Géposztálya J BUDAPEST, V., Váci-körut 26. Telefon: 16|-65. Sürgönyeim: „Centralis" • | Az összes gyártmányok állandó gépkiállításunkban megtekinthetők- j

Next

/
Thumbnails
Contents