Esztergom és Vidéke, 1911
1911-05-25 / 40.szám
Esztergom, 1911. XXXIII. évfolyam 40. szám. ^Csütörtök, május 25. ESZTERGOM és VIDÉKE AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Laptulajd. és felelős szerkesztő Varsányi Ignác Egész évre Fél évre . ELŐFIZETÉSI ÁRAK: . . 12 K Negyed évre ... 3 K . . 6 K Egyes szám ára .14 f, Kéziratot nem adunk vissza. Nyilttér sora 60 fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Egyről-másról. Választási szellő lengedez ... A politikai auguroknak, a lesipuskás ugrándozóknak ismét van témájuk. Lemond a képviselőnk Széchenyi Emil, okvetlen lemond, ez már holt bizonyos, hirdetik jobbra-balra. Választás lesz, az lesz bizonyosan, nem engedünk a 48-ból tülkölik Lehellel, fokozódó lehelettel. De ezt nem a 48-asok, nem is az igazi függetlenségiek mondják, óh nem, csak azok vakkantgatnak, akiknek keresni kellene s ehhez már előre szeretnének egy jó tippre szert tenni. Ezért hivatkoznak Széchenyi gróf korrektségére, lovagiasságára és uriasságára, amiért a zsűri ítélete dacára is visszavonul. Hát hiszen ez mind szép, de furcsának találjuk, hogy ők képviselőnk e tényleg meglévő szép tulajdonságain akarnak keresni, ahelyett, hogy illő tisztelettel lennének, ha az elvekért nem, legalább személyeért. — Oh nem, ők ezt nem teszik, hanem ráadásul még oly szemesek (vagy nem igy kell mondani?), hogy nem bánnák, ha a gróf ép oly idétlen mint sürgős kívánságaik alá lovat adna. „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. A kölcsönkért feleség. — Türtőztesse magát Pollácsek ur, mondotta a biró egy vadul gesztikuláló urnák, hiszen nem olyan súlyos az eset, amelyért törvényt áll. Mire való hát az a nagy izgatottság? — Nem birok magammal tekintetes biró ur, ha ezt az embert látom, felelte kikelt képpel Pollácsek Bernát s ujjával a panaszos felé bökött. Ő miatta kerültem ide. De ugy kell nekem. Megérdemelném, hogy fölakasszanak, nyársra húzzanak, hogy elevenen megsüssenek, mert nagyobb szamár, mint én, nincs a világon. — Elhisszük Pollácsek ur, nyugtatta meg a biró, de az nem tartozik ide. Ön idegen dolog szándékos rongálásával van vádolva. Beszélje el, hogy történt az eset? — Hogyan történt? Majd elmondom. A Lusztig Dávid, aki most halálos ellenségem, valamikor testi-lelki jó barátom, már nem tudom, eljön hozzám s azt mondja, hogy megakarja valamivel lepni a feleségét a születésnapjára. — Szép tőled, mondok és találtál már egy alkalmas ajándékot? — Találtam, felelte Lusztig. Le fogom titokban fotografáltatni. Ez nem kerül sokba s nagy örömet fog neki csinálni. — Te meg vagy bolondulva, feleltem, hogy lehet valakit titokban lefotografáltatni ? Nem, ezt ne kívánják, nekik ilyenre nincs szükségük! Az esztergomi szőlőbirtokosokért. Egyik sátoraljai újságban olvassuk a következőket: A városunkban fölállítandó állami borközraktárral teljesedésbe megy Tokaj Hegyalja bortermelőinek régi óhaja, mert a borközraktár majd lehetővé teszi a borértékesitési viszonyok gyökeres javítását. A helybeli nagy borközraktárt az állam 270.000 korona költséggel építteti. A közraktár pincéje 24 águ lesz. Kezdetben tízezer hektoliter bor befogadására. A földművelési minisztérium szakértői már elvégezték a szükséges fúrásokat és kijelölték a borközraktár céljára legalkalmasabb területet. A terv szerint a borközraktárt már ősszel át fogják adni rendeltetésének A termelő ebbe raktározza el borát, előleget kap, vagy az elraktározott bor értékének kétharmadrészét zálogkölcsön gyanánt is fölveheti, s így bevárhatja azt az időt, a mikor a bort megfelelő árban értékesítheti. A főjegyző indítványára a városi tanács szintén kérelmezi a földmivelésügyi kormánytól, hogy városunkban is állítson fel egy állami borközraktárt. Sátoraljaújhely, ahol a hegyaljai borok teremnek, tehát hozzájut már, de talán, ha kevesebb bor is teremne ott, akkor is kapna. Hisz Kazy József földmivelésügyi államtitkár a képviselője, az csak ismeri kerülete szükségleteit. Erről jut eszünkbe, hogy Kazy államtitkár minket is ismer, kétszer is meglátogatta Kálmán Gusztávval városunkat, sőt az esztergomi földmivesnép vezérével össze is barátkozott. Egy állami borközraktár felállítása a Lusztig ravaszul mosolygott s aztán igy szólt: — Nem vagyok én bolond. Tudom, hogy nem lehet valakit titokban Iefotografálni, Azért jöttem hozzád. — Hozzám ? Minek ? — Add kölcsön a feleségedet. — Dávid, te mégis csak meg vagy bolondulva, mondok, mert ha jó barátom vagy is, csak nem adhatom kölcsön a feleségemet? Nincs igazam biró ur? — Igaznak igaz, de talán nem tartozik ide. — Nagyon is idetartozik, hiszen abból lett a baj! — Hogyan? Csak nem haragudott meg érte, hogy nem adta neki kölcsön a feleségét ? — De hiszen kölcsön adtam neki! — Lehetetlen. — Ugy éljek, mint hogy kölcsönadtam. Azt mondta, hogy majd lefotografáltatja a feleségemet, aztán kivágja a képből a fejét s odaragasztja a helyére egy régi képből a saját feleségének a fejét. Mit szól ehhez, biró ur? — Bolond dolog. És ön valóban odakölcsönözte neki a feleségét ? — Mit tehettem volna? A Lusztig olyan szépen kért, aztán megesküdött, hogy hiánytalanul fogja hazaszállítani, hát megtettem neki ezt a szívességet. — Furcsa, nagyon furcsa! — Kérem, csak most jön az igazi furcsaság ! (Egy hang a közönség sorából: Halljuk)! szőlőmüveléssel is foglalkozó parasztság és a szőlőbirtokosok eminens érdeke. Nagyon szépen kifejtette a városunk mellett szóló indokokat a város főjegyzőnek hivatott tolla. Nem akarunk ahhoz semmit hozzátenni, csak azt jegyezzük meg, hogy a hivatalos város kérelme még nem a borközraktár elnyerése, sem az itteni pangó közgazdasági helyzet fellendülése. • Annak demonstrálására, hogy a város kivánsága a földnépének is egyöntetű óhaja, helyén való lenne, ha a szőllőtermelő földmivesosztály vezetői: Adorján János, Tatus János, Horváth Mihály stb., a helyi szőllőbirtokosokkal együtt személyesen járulnának Kazy József elé és a hivatalos város kérelmét elő szóval is tolmácsolnák. E deputáció ugyan nem szimatolna semmiféle vasút lerakandó talpfái alatt aranybányát, de még kavicsot sem, mi azonban azt hisszük, hogy ha a nép hivatott képviselői a szőlőbirtokossággal, a főispánnal és országgyűlési képviselőnkkel megjelennek Kazy államtitkár előtt, ez a deputáció nem oly eredménnyel fog visszatérni mint az egyesek céljaira felhasznált összekötő — vasutdeputáció. Mert minden deputáció kérelménél igenis fő a morál, már ahol ez megvan, itt azonban hangoztatás nélkül is kézenfekvőgennek létezése. — Kivan talán zárt tárgyalást? — Fölösleges. Ne tessék félni, nem olyan furcsa, amilyennek a tisztelt publikum gondolja. — Akkor beszéljen tovább. — Két hét múlva elmegyek az én kedves jó barátomhoz, Lusztig Dávidhoz, hát látom, hogy ott függ a felesége szép aranyos rámában a falon. Nézem, nézem a képet, egyszer csak azt mondja Lusztigné: — Különös, milyen sokra vitte már a tudomány. Képzelje csak, Pollácsek ur, a fotográfus nem is látott engem, mégis milyen nagyszerűen eltalált. Nézze csak, mennyire hasonlít hozzám. Az arc, a kéz, a láb . . . — Lusztigné asszony, — mondok — maga idegen tollakkal, akarom mondani idegen kezekkel és lábakkal ékesíti magát. Az arc a magáé, az igaz, de ami azon alul van, az a feleségemé, ha tudni akarja. . — Ostoba beszéd, — felelte Lusztigné. En vagyok az tetőtől-talpig. — Hiszen maga ezzel a széles termetével ra sem fért volna a képre, — feleltem vissza, de akkor már olyan dühös voltam, hogy nem birtam magammal s fogtam a képet és a földhöz vágtam. A járásbiró Pollácsek Bernátot idegen vagyon rongolásáért tiz korona pénzbüntetésre Ítélte. Es Pollácsek, aki az imént maga beösmerte, hogy a szamárságáért akasztófát érdemelne, a tiz koronát is sokallotta és föllebbezett.