Esztergom és Vidéke, 1911
1911-04-09 / 29.szám
Esztergom, 1911. XXXIII. évfolyam 29. szám. Vasárnap, április 9. ESZTERGOM és VIDÉKE AZ ESZTERGOMVARMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, „KORONA" SZÁLLODA I. EMELET. TELEFON * Eszter go m i és interurbán 38. ' Párkányi . . . . . .171. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . 12 K Negyed évre . . . 3 K Fél évre .... 6 K Egyes szám ára . 14 f, Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fill. Az esztergomi törvényszék. Annak a mozgalomnak, amelyet a vármegye jogászai indítottak a törvényszék visszaállítása iránt, nem szabad elaludnia, mert ez a kérdés az uj polgári perrendtartás életbeléptetésével ismét aktuális lett. Mert mikor ezelőtt öt esztendővel agitáltunk az esztergomi törvényszék visszaállítása érdekében, mikor ezelőtt öt esztendővel jártunk deputációban főispánhoz, miniszterhez, akkor az uj perrendtartás még csak készülőben volt s mindaz, mi az uj perrendtartással összefüggésben áll, ami a szóbeliség gyakorlati keresztülvitele természetes küvetelményének mondható, még csak a távol jövőben várt megvalósításra. Ma azonban, mikor a nagy jogi alkotás befejezettnek mondható, mikor az országgyűlés a polgári perrendtartásról szóló törvényt elfogadta, mikor csak éppen az életbeléptetéstől választ el bennünket egy-két rövid esztendő, ma ismét aktuális lett, aktuálisabb mint valaha az esztergomi törvényszék visszaállításának kérdése. Az uj polgári perrendtartás életbeléptetése föltétlen szükségessé teszi a törvényszékek szaporítását. A tervezett 14 uj törvényszék versenybe szólítja azokat a vidéki városokat, amelyek—bár nagy terület középpontjai — eddig törvényszékkel nem rendelkeztek. A versenyzők között elsőnek kell hogy jelentkezzen Esztergom is. Nem szeretjük — akár négy év után is — magunkat ismételni. Annak idején részletesen kifejtettük az okokat, melyek Esztergomban a törvényszék visszaállítását sürgősen követelik. Rámutattunk arra, hogy a centralizáció téves eszméje fosztott meg bennünket régi törvényszékünktől. Újnak felállításához városunk népességének szaporodásával, forgalmának emelkedésével, kulturális téren való rohamos haladásunkkal bőséges jogcímet szereztünk. Hangsúlyoztuk azt, hogy az igazságszolgáltatást — az igazság érdekében Is — a közönséghez hozzáférhetőbbé, olcsóbbá kell tenni. Ez pedig akkor nem érhető el, ha egy városnak és nagy vidékének ott kell keresniök a maguk igazát, hová eljutniok nehéz és drága. Mindezt részletesen ezúttal nem fejtegetjük. Csupán felújítani kívánjuk az emlékezetben azon alkalomból, hogy az uj perrendtartás immár törvénnyé válik s a szóbeliség az egész vonalon érvényesülni fog. Hogy mit jelent a szóbeliség, azt mindenki tudja. Tudja azt is mindenki, hogy a szóbeliség szintén az igazságszolgáltatás olcsóságát kívánja szolgálni, de nem szolgálhatja akkor, ha a hely, hol szóbeli tárgyalásra megjelenhetünk, tőlünk messze távolságra van, jogosan tarthat tehát igényt egy törvényszék felállításához városunk most, amikor a tervezett 14 törvényszékkel éppen azt a célt akarják elérni, hogy a közönség mindenütt nagyobb időveszteség és pénzáldozat nélkül juthasson el illetékes törvényszékéhez. Természetes következménye tehát e szempontoknak a járásbíróságok és törvényszékek szaporítása. A minisztériumban már számoltak is ezzel a természetes következménnyel. A legilletékesebb ajakról hangzott el a kijelentés, hogy a törvényszékek számát 14-el szaporítani fogják. Hogy e 14 törvényszék között közte kell lenni Esztergomnak, azon senki egy percre sem kételkedhetik. Emlékezzünk „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. hogy fogjon bele. Valami ujat, szépet, nemeset akart cselekedni, hogy az Ur elismerését kiérdemelje. Most az egyszer az angyal is az alkalomra várt. Gábor eddig mindig halandó képében közeledett az emberekhez és tett velük jót érdemük szerint; ezek, ha vallásosak voltak, Istennek köszönték — ha nem — ugy szerencsés véletlennek számították az őket ért jótékonyságot. Az első nap eredménytelenül mult el. Ember képében akart bemutatkozni, mint egy angyal. Szegény Gábor ilyenformán nehéz fába vágta a fejszéjét. Hisz szerencséről beszélhet majd, ha nem zárják be a Lipótmezőn. A mostani században 1 Két-három nap már elmúlt és ő még mindig tétlenül élvezte a főváros szépségét. A negyedik napon találkozott az Andrássy-uton egy feltűnően csinos sötétkékruhás leánnyal. A leány kis csomagokat vitt és sietve ment célja felé, kikerülve a ráirányuló kíváncsi tekinteteket. Gábor önkénytelenül utána irányította lépteit. A leány a külváros egy szerényebb házában tünt el. Tudakozódott utána a házmesternél, hol nagyon kedvező nyilatkozatot kapott. Varrónő volt, tisztességes leány és kezemunkájával tartja fönn önmagát és édes anyját. Megvan, ujjongott Gábor, ennek a kívánságát haladéktalanul teljesíteni fogom. Most várt még négy napig, ezek mindegyikén találkozott a lánnyal, kit mindenkor titkon kisért és teljesen meggyőződött, hogy a kis varrónőben finom uri leánnyal van dolga. Ezeken a napokon követett el ugyan apró cseprő jótékonyságokat, de a főcélja a lány boldogulása volt. Tettre készülődött! Másnap valami ürügy folytán betoppant a lányhoz, kis csomagot hozva azzal a sablonos kérdéssel, nem-e a lány veszítette el? Szerencséje volt, tényleg a leány veszítette el. Elkezdtek beszélgetni és Gábornak nagyon jó képe lehetett, mert a leány hellyel is megkínálta. Most aztán kérdezősködött foglalkozásáról, élete folyásáról. — Az én foglalkozásom — módja a leány — a munka, a munka — a& életem lefolyása, olyan mint más egyszerű szürke {embereké, kiknek családfentartásról kell gondoskodniuk. Igy külsőleg, de a belvilágom nem olyan szürke. — És mindig ilyen volt a gondolkozás módja, hiszen még fiatal,az életet alig ismerheti? kérdezi tovább az angyal. — Az életet! — feleli keserűen a leány, oh igen nagyon ismerem. — Lánya voltam egy földbirtokosnak, ünnepelt, szeretett leánya, néhány rossz év, rossz spekulációk, tönkrementünk, szegény jó atyámat a gondok sírba vitték. Nekem szerencsém volt, hogy szüleim praktikusan neveltek, most varrással tartom fenn magamat és az édes anyámat. Munkám van mindig, tehát ha bőségben nem is élhetünk, de keresményemből mint aféle szegény emberek szerényen megélünk. Ilyen az életünk! Természetesen abban a körben, ahol éltünk nem ismernek bennünket, de nem is vágyódom a társaság után. — És nem szeretne ezen változtatni.? Nem szeretné a régi helyzetet újra helyreállítani ? Nincsenek álmai, nincsenek vágyai? Hisz ebben a korban tele van a leányiélek kifürkészhetetlen gondolatokkal, eszmékkel. Nem szeretné ezeket Egy boldog évet. Irta: Heilpern Hanna. Az Ur körutat tett a mennyek birodalmában és nagyon meg lehetett elégedve útjával, mert mosolyogva szólott Gábor anyaihoz: „Gyere fiam, részedre megbízatásom van." Gábor Örömmel követte Urát, ki leülvén a trónra, imigyen kezdte beszédét: Megelégedett arcomból láthatod, hogy idefenn mindennel meg vagyok elégedve, Gábor fiam, azért elhatároztam, hogy leküldlek a földre, nézz körül és ha teheted, tégy valami jót és teljesítsd egyes jó emberek kívánságát, ha ezek tul nem lépik a határt. Gábor angyal, ki már kissé unatkozott és vágyakozva szerette volna magát látni megint a halandók szerepében, hálásan köszönte meg az Ur jóságos figyelmét és este már mint egy valódi gentleman élvezte a főváros egy előkelő vendéglőjében a halandók fölséges vacsoráját. Ne csodálkozzunk azon, hogy Gábor a fővárosba jött az Ur kívánságát teljesíteni. Szegény, gazdag egyaránt a fővárosba törekszik, itt látni a legtöbb fényt, de egyszersmind a legtöbb nyomort is. Elképzelhető tehát, hogy az angyal is a szórakozások és nyomor színhelyén kívánta tervét megvalósítani. A vacsora után szivarra gyújtott és Itünődve gondolkodott azon, hogy és mint kezdjen terve keresztülviteléhez ? A jótékonyságnak már annyiféle nemét és módját gyakorolta, hogy most bizony alig tudta, hogy fogjon bele. Valami ujat, szépet, nemeset akart cselekedni, hogy az Ur elismerését kiérdemelje. Most az egyszer az angyal is az alkalomra várt. Gábor eddig mindig halandó képében közeledett az emberekhez és tett velük jót érdemük szerint; ezek, ha vallásosak voltak, Istennek köszönték — ha nem — ugy szerencsés véletlennek számították az őket ért jótékonyságot. Az első nap eredménytelenül mult el. Ember képében akart bemutatkozni, mint egy angyal. Szegény Gábor ilyenformán nehéz fába vágta a fejszéjét. Hisz szerencséről beszélhet majd, ha nem zárják be a Lipótmezőn. A mostani században 1 Két-három nap már elmúlt és ő még mindig tétlenül élvezte a főváros szépségét. A negyedik napon találkozott az Andrássy-uton egy feltűnően csinos sötétkékruhás leánnyal. A leány kis csomagokat vitt és sietve ment célja felé, kikerülve a ráirányuló kíváncsi tekinteteket. Gábor önkénytelenül utána irányította lépteit. A leány a külváros egy szerényebb házában tünt el. Tudakozódott utána a házmesternél, hol nagyon kedvező nyilatkozatot kapott. Varrónő volt, tisztességes leány és kezemunkájával tartja fönn önmagát és édes anyját. Megvan, ujjongott Gábor, ennek a kívánságát haladéktalanul teljesíteni fogom. Most várt még négy napig, ezek mindegyikén találkozott a lánnyal, kit mindenkor titkon kisért és teljesen meggyőződött, hogy a kis varrónőben finom uri leánnyal van dolga. Ezeken a napokon követett el ugyan apró cseprő jótékonyságokat, de a főcélja a lány boldogulása volt. Tettre készülődött! Másnap valami ürügy folytán betoppant a lányhoz, kis csomagot hozva azzal a sablonos kérdéssel, nem-e a lány veszítette el? Szerencséje volt, tényleg a leány veszítette el. Elkezdtek beszélgetni és Gábornak nagyon jó képe lehetett, mert a leány hellyel is megkínálta. Most aztán kérdezősködött foglalkozásáról, élete folyásáról. — Az én foglalkozásom — módja a leány — a munka, a munka — a& életem lefolyása, olyan mint más egyszerű szürke {embereké, kiknek családfentartásról kell gondoskodniuk. Igy külsőleg, de a belvilágom nem olyan szürke. — És mindig ilyen volt a gondolkozás módja, hiszen még fiatal,az életet alig ismerheti? kérdezi tovább az angyal. — Az életet! — feleli keserűen a leány, oh igen nagyon ismerem. — Lánya voltam egy földbirtokosnak, ünnepelt, szeretett leánya, néhány rossz év, rossz spekulációk, tönkrementünk, szegény jó atyámat a gondok sírba vitték. Nekem szerencsém volt, hogy szüleim praktikusan neveltek, most varrással tartom fenn magamat és az édes anyámat. Munkám van mindig, tehát ha bőségben nem is élhetünk, de keresményemből mint aféle szegény emberek szerényen megélünk. Ilyen az életünk! Természetesen abban a körben, ahol éltünk nem ismernek bennünket, de nem is vágyódom a társaság után. — És nem szeretne ezen változtatni.? Nem szeretné a régi helyzetet újra helyreállítani ? Nincsenek álmai, nincsenek vágyai? Hisz ebben a korban tele van a leányiélek kifürkészhetetlen gondolatokkal, eszmékkel. Nem szeretné ezeket
