Esztergom és Vidéke, 1911
1911-04-02 / 27.szám
több csizmapénzt s abból a ki fizetésből kell hozzápótolni ehhez a kiadáshoz s azt az élelemtől kell megvonni. Nem dicsekedni akarnak, de végre is abban a hivatásban kockáztatják az életüket, a testi épségüket, egyébként is kemény munkát végezve, hogy a közönség vagyonát és életét óvják, megmentsék, — megérdemlik tehát a gondtalanabb megélhetést. Hát alig akad valaki, aki nem volna tűzoltóinkkal egy véleményen. És azért kell föltétlenül bekövetkeznie annak, hogy ő rajtuk is segítsenek. Még pedig mielőbb ! — Sajtótárgyalás. A komáromi kir. törvényszék vádtanácsa mint azt megírtuk, Dvihali Gézát nem helyezte vád alá a Kiss Endre segédszerkesztőnk ellen elkövetett rágalmazás miatt, ellenben az ügyet az ismeretes zsarolási ügyhöz társította. A győri kir. tábla ellenben kimondotta, hogy Dvihalit igenis vád alá kell helyezni. A komáromi törvényszék a tábla utasítására vád alá is helyezte Dyihaíit, de már a főtárgyaláson konzekvens óhajtván maradni előbb elfoglalt álláspontjához nem hozott marasztaló ítéletet, segédszerkesztőnk pedig ismerve a győri ítélőtábla ellenkező álláspontját fellebbezett a kir. táblának biztos marasztaló ítélete tudatában. Különben miért ne nyerjen egyszer Dvihali is pört!! — Koleragyanus eset Lábatlanon. A fővárosi lapok péntek esti számában a lábatlani koleragyanus megbetegedésről többféle tudósítás jelent meg, amelyeknek nagy része nem fedi a valóságot. Tény az, hogy Deutsch Ármin dr. nyergesujfalusi körorvos Csurgai János 40 éves lábatlant vasúti munkáson koleragyanus tüneteket észlelt és ezt szerdán telefonice jelentette dr. Seyler Emil tiszti főorvosnak. A főorvos erre intézkedett, hogy a koleragyanusnak jelzett munkás a lábatlani járványkórházba vitessék a vele együtt lakott kilenc más munkással együtt s egyben a munkások elkülönítését és fertőtlenítését is elrendelte. Csütörtökön reggel dr. Seyler a járásorvossal együtt kiszállt a helyszínére, ahol a körorvos jelentése alapján intézkedett a fertőtlenítés és élelmezés iránt. A beteg Csurgait behatóan megvizsgálta és dr. Seyler tiszti főorvos már ezen első vizsgálat alkalmával a klinikai tünetek alapján nem tartotta a koleragyanut megállapítottnak. Miután azonban a szomszédos Nyergesujfalu község néhány héttel ezelőtt a kolerának egyik gócpontja volt, a kétségtelenül koleragyanusnak nem talált munkást szigorúan elkülönítette a járványkórházban és az esetről táviratilag jelentést tett a belügyminiszternek, a beteg ürülékét pedig a bakterológiai intézetnek küldette be. A belügym.-ból dr. Kerekes Pál közegészségügyi felügyelőt küldöttek ki, aki délután öt órakor érkezett Lábatlanra a koleragyanus munkásnak felülvizsgálása végett. Csurgai a közegészségügyi felügyelő látogatásakor már fentvolt, állapota jelentékenyen javult, jólérezte magát, amit dr. Kerekes felügyelő is konstatált. Ennek dacára is azonban az elrendelt óvóintézkedések, a beteg elkülönítése szerdáig fennmarad s amíg a bakterológiai intézet véleménye meg nem jön, addig a járvány kórházat el nem hagyhatja, nehogy a közegészégügy biztonságát veszélyeztesse. — A vidéki rendőrség államosítása. Egyik mult számunkban hirt adtunk a vidéki rendőrség államosításának közelálló tervéről. A városok orsz. kongresszusi szervezetének állandó bizottsága előtt e héten Bárczy István polgármester elnök hivatalosan kijelentette, hogy ez a terv pozitív, sőt már 1912-ben végrehajtását megkezdik. A vidéki városok közrendészeti és pénzügyi érdekből osztatlan örömmel üdvözölnék e reformot. — Magyar Lányok. Nincs talán nagyobb gond lányos szülőknek, mint hogy milyen olvasmányt adjon serdülő leánygyermekének kezébe. Az izgató regény káros hatását a fejlődő fantáziára mindnyáján ösmerjük, a külföldi, selejtes ifjúsági lapok és iratok untatják a leányokat v nem hogy szórakoztatnák őket, mert lelkük nem talál bennük szellemi táplálékot. Minden szülő, aki szivén viseli fejlődő leányának lelki nevelését, a legnagyobb megnyugvással adhatja leánya kezébe a Magyar Lányok-at, Tutsek Anna kitűnő ifjúsági lapját. Java magyar irók, jeles tollú podagóguaok szólalszólalnak meg itt frissen irott munkáikkal, hogy egyfelől szórakoztassák a magyar leányközönséget, másfelől az otthon falai között is folytassák az iskola nevelő szerepét. így az után a szépirodalmi részen kivált felette becsesés tanulságos részei a lapnak az ismeretterjesztő cikkek, továbbá a háztartás, kertészet, konyha, kézimunkák, női foglalkozások, stb. körébe vágó rovatok. A Magyar Lányok-ból igy lesz a leányvilágnak okos, jókedvű leánypajtása, aki elszórakoztatja őket és emellett okos tanácsokkal látja el a jövendő kis háziasszonyait. Előfizetési ára negyedévre 3 korona. Kiadóhivatal Budapest VI. Andrássy ut 10. Mutatványszám kérésre ingyen. — A „Pesti Hirlap" az uj évnegyed alkalmából a magyar olvasóközönség szives figyelmébe ajánlja magát. A dr. Légrády Imre szerkesztésében megjelenő Pesti Hirlap ma Magyarország legelterjedtebb napilapja, melynek főerőssége, hogy pártokon kivül és felül állván, szigorú ellenőrzést és kritikát gyakorolhat mindennel és mindenkivel szemben. Ennek köszönheti a magyar sajtóban páratlanul álló nagy népszerűségét. A Pesti Hirlap kiadóhivatalának értesítése szerint a cikkírók és tárcaírók jeles gárdáját uj elsőrendű munkaerőkkel sikerült szaporítani, ugy hogy a Pesti Hirlap munkatársai közé tartoznak ma: Gárdonyi Géza, Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Murai Károly, Abonyi Árpád, Porzsolt Kálmán, Szomaházy István, Szini Gyula, Mezei Ernő, Tömörkény István, Szász Zoltán, Szabóné-Nogáll Janka, Váradi Antal, Lux Terka, Bokor Malvin, Lampérth Géza, Sas Ede, Pakots József, gr. Vay Sándor, stb., stb. Valóban oly névsor, mellyel egy más lap sem dicsekedhetik. S a Pesti Hirlap azonfelül, hogy- a legjobb és legbővebb tartalmat nyújtja olvasóinak, még külön kedvezményekkel is szolgál előfizetőinek: naptárral és divatlappal. A Pest 1 " Hirlap minden előfizetője karácsonyi ajándékul kapja a Pesti Hirlap nagy képes naptárát és kedvezményes áron rendelheti meg a Divat-Salon cimü pompás képes divatlapot, gazdag szépirodalmi tartalommal. S bár napról-napra a legbővebb tartalommal, minden más napilapot felülmúló terjedelemben jelenik meg a Pesti Hirlap ára egy hóra csak 2 korona 40 fillér, negyedévre 7 korona és a Divat-Salonnal együtt negyedévre 9 korona. Az előfizetést legcélszerűbb postautalványon a kiadóhivatalhoz cimezni: Budapest, Váci-körut 78. szám. — Triesti áttalános biztosító társulat (Assicurazioni Generali) Budapest, V., Dorottyautca 10. és 12. A „Közgazdaság" rovatában közöljük a Triesti általános biztosító társulat (Assicurazioni Generali), e legnagyobb, leggazdagabb és legrégibb biztosító intézetünk mérlegének főbb adatait. Teljes mérleggel a társulat mindenkinek, aki e célból hozzá fordul a legnagyobb készséggel szolgál. Az intézet elfogad: élet-, tüz-, szállítmány-, üveg- és betörés elleni biztosításokat. Közvetít továbbá : jégbiztosításokat, a Magyar jeges viszontbiztosító r. t., baleset és szavatossági biztosításokat az Első o. általános baleset ellen biztosító társasig, valamint kezességi és ovadékbiztositásokat, eltulajdonítás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás elleni biztosításokat és versenylovak, telivérek és egyéb értékesebb tenyészállatok biztosítását a „Minerva" általános biztosító részvénytársaság számára. Az esztergomi főügynökség Fried Arnold és fia. NYILT-TER.*) — Művészi előadás a moziban. A mozilátogató közönség figyelmét felhívjuk a ma 'esti 7 és 9 órai előadásra, amelyen a köztetszésbeii részesült Gounod-féle Ave Mária-képét egy hírneves gordonkaművész fogja kísérni. — „B" Közgazdaság A Triesti Általános Biztosító Társulat(Assicurazioni Generali) f. évi március hó 18-án tartott 79-ik közgyűlésén íerjesz; tettek be az 1910. évi mérlegek. Az előttünk fekvő jelentésből látjuk hogy az 1910. december 31-én érvényben volí életbiztosítási tőkeösszegek 1.106.056.556 korona és 66 fiiért tettek ki és az év~ folyamán bevett dijak 48.345,893 korona 37 fillérre rugtakAz életbiztosítási oszt. díjtartaléka 23.140,345 korona 72 fillérrel 327.285,232 korona 15 fillérre emelkedett. Az életbiztositottak osztalékalapja 6.348,761 korona 59 fillért tesz ki. A tüzbiztositási ágban, beleértve a tükörüvegbiztositást, a : : ijbevé-R tel 17.126.543,785 korona biztositiási összeg után 29.243,814 korona 26 fillér volt miből 10.304,691 korona 19 fillér viszontbiztosításra fordittatotí, ugy, hogy a tisztadijbevétel 18.9 9,123 korona 07 fillérre rúgott és ez összegből 13.669,865 korona 05 fillér mint díjtartalék minden tehertől menten jövő évre vitetett át. A jövő években esedékessé váló dijkötelezvények összege 137.113,154 korona 31 fillér. A betörésbiztositási ágban a dij bevétel 1.331,117 korona 55 fillérre rúgott, miből levonván a viszontbiztosítást, a tisztadijbevétel 713,530 korona 19 fillért tett ki. A szállítmánybiztosítási ágban a díjbevétel kitett 4.562,716 korona 13 fillért, mely a viszontbiztosítások levonása után 2.124,936 korona 18 fillérre rúgott. Károkért a társaság 1910-ben 40.729,844 korona 11 fillért és alapítása óta 1.018.074,256 k. 21 f. fizetett ki. A nyereség tartalékok közül, melyek öszszesen 26.304,585 korona 84 fillérre rúgnak, különösen kiemelendők: alapsz. szerinti nyereségtartalék, mely 6.300,000 koronát tesz ki, az értékpapírok árfolyamingadozására alakított tartalék, mely az idei átutalással együtt 17.977,207 kor. 12 fillérre rug, továbbá felemlítendő a 160.000 koronára rugó kétes követelések tartaléka és az ingatlan tartalék, mely az ide átutalással 1.867,378 korona 72 fillért tesz ki. Részv.-ként 700 arany frank osztalék kerül kifizetésre. A társaság összes tartalékjai és alapjai, melyek első rangú értékekben vannak elhelyezve, az idei átutalások folytán 366.829,741 korona 68 fillérről 392.746,965 korona 46 fillérre emelkedtek, melyek következőképen vannak elhelyezve: 1. Ingatlanok és jelzálog követelések 84.933,138 korona 95 fillér. 2. Életbiztosítási kötvényekre adott kölcsönök 32.702,122 korona 43 fillér. 3. Letéteményezett értékpapírokra adott kölcsönök 4,350,786 korona 18 fillér. 4. Értékpapírok 255.330,660 korona 59 fillér. 5. Követelések államoknál és tartományoknál 9.318,072 korona 15 fillér. 6. Tárca váltók 601,700 korona 78 fillér. 7. Készpénz és az intézet követelései a hitelezők követeléseinek levonásával 5.809,784 korona 35 fillér. Összesen 392.746,965 korona 47 fillér. Ezen értékekből 80 millió korona magyar értékekre esik. Ezen alkalommal arra utalunk, hogy az Assecurazioni Generali legújabb leányintézete, a „Minerva" általános biztosító részvénytársaság Budapesten a kezességi és óvadék-, valamint az eltulajdonítás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás elleni biztosítást, nemkülönben a versenylovak, telivérek és más értékesebb tenyészállatok biztosítását vezette be mint uj ágazatokat hazánkban., Árverési hirdetmény.. I Pilismarót] volt úrbéres közösbirtokosság osztatlan állapotban levő erdő és legelőerdő területét, mintegy 520 kat. holdat, nyilvános szóbeli és zárt ajánlat utján a legtöbbet Ígérőnek 1911. május hó 2-án d. e. 11 órakor a községház tanácstermében tartandó árverésen 10 évi időtartamra haszonbérbe adja. Kikiáltási ár 100 kor. s ennek 10 Százaléka bánatpénzül leteendő a birtokosság elnökénél. A vadászati terület a pilismaröti m. kir. közalapítványi és az esztergomi szentgyörgymezői birtokosság erdeje között terül el. Pilismarót, 1911. március 29. Hollósy Károly bírt. elnök.