Esztergom és Vidéke, 1911

1911-03-19 / 23.szám

Esztergom, 1911. XXXIII. évfolyam 23. szám. Vasárnap, március 19. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, „KORONA" SZÁLLODA I. EMELET. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . .12 K Negyed évre . . . 3 K Fél évre . . . . 6 K Egyes szám ára . 14 f, Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fill. Kossuth Lajos halála. A magyar nemzet kegyelete virraszt ma Kossuth Lajos sírjánál. De nem a megtört emberek sirámaival zarándokol ide a magyar nép. A gyöngeség és a kishitűség, a lelki elbágyadás és a férfiatlan kétség megszégyenül ennél a sírnál, amely .elmúlhatatlan energiákat rejt. Nem minden nemzet ismerheti a maga erejének eredetét. Lehet, hogy egy név, egy eszme, egy emlék a forrása; valami, ami csak sejtelmesen él a nemzet öntudatában, de benne erősödik meg legyőzhetetlen akarattá a faji ösztön. A magyar nemzet ismeri a maga erejének az eredetét. Államiságának nagyszerű eszméje ez, amelyet csudálatos emlékekben és az emlékekben foglalt fenséges nevekben rögzített meg a történelem. És hogy ez az eszme ezer sugarakban meg ne osztódjék, ami ragyogás, erő és világosság kiáradott a magyar nép emlékeiből és a magyar történelem neveiből, azt a magyar nemzet géniusza összeolvasztotta és belefonta e névbe: Kossuth Lajos. A nemzeti életnek minden nemes gondolata ebben a névben tökélesült faji öntudattá. Ezer esztendők törekvése, küzdelme és reménysége Kossuth Lajos lelkében multakat átfoglaló megértéssel élt. A szabadságnak minden lendülése, az azelőtt való hősök minden bátor elhatározása, az emberi gondolkodásnak lassú vizeken meggyürüzött hullámverése, századok elviharzott vágyása, minden, ami a nemzet erejét termékeny munkára mozgatta, megrezdült az ő lelkében is. Az ő neve azért egy jelentőségű a szabadság és a szabadsággal rokon nemzeti érzések fogalmával és azért nem zarándokolhat márc. 20. sirjáho.^Tiaszossirámokkal a magyar nép. Az ő neve nemcsak tanúságtétele a magyar faj lebirhatatlan erejének, de biztatója, vigasztalója, tettre sürgetője is. Az olyan nemzet, amely elvesztette történelmi hivatását, az nem nevelhet nagy férfiakat. A természet csak az egyes embernek tiltja meg a jövőbelátást, de a nemzetek legmesszebb jövőjük határait is megláthatják egy-egy névnek sugaras napfátyolán keresztül. Az a nép, amelynek történelmében elhomályosultak a nagy nevek, az a kiveszés, pusztulás idejét éli már. De amely népnek faji energiája tudott olyan történelmi jelentőségeket előteremteni, mint aminő Kossuth Lajos volt, az beláthatatlan időkorok erejét rejti magában. Azért bizó reménységgel, hittel virraszthat Kossuth Lajos sírjánál a nemzeti kegyelet, ennél a sírnál nem lehet a magyar nép se gyönge, se kishitű, mert az a sir ott a Kerepesi temetőben foglalatja annak az emléknek, amely legyőzhetetlen akarattá „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. Az Isten ujja. Irta: Vertier László. Haverda Mariska bünperének tárgyalása ad aktualitást a Meitner Matild megható történetének, aki szép volt, ragyogó volt és akit — a bukott budapesti lányok sorsa szerint — a rendőrkapitány elé állítottak. — Beszélje el az élettörténetét, mondotta a VII-ik kerületi kapitányság egyik fogalmazója a hervadásban is szép leánynak; hátha van olyan részlete, amit enyhítő körülménynek vehetünk. A leány gondolkodott, azután a fogalmazó biztatására megeredt a szó az ajkán és elmondotta ezt a komor históriát: — Meitner Matild a nevem. Az apám Maitner Sándor törvényszéki irattáros volt. Fiatalon meghalt és én, meg két kis testvérem szegény megtört anyámmal egyedül maradtunk a nagy világban. Senkink nem volt Magyarországon és mert apám mégnem volt nyugdij képes, két évi fizetéssel végkielégitett bennünket az állam. Csekély kis összeg volt, de elég ahhoz, hogy jövő életünk szerény alapját valahogyan megvessük. Anyám is, én is művésziesen hímeztünk, két testvérem nem számitott akkor, hiszen még iskolába jártak. A Teréz-köruton kibéreltünk egy üzlethelyiséget, beállítottunk két gépet, azután anyám sorra járta az uri házakat és munkát kért. Igaz a közmondás, hogy az Isten nem hagyja el az özvegyeket és árvákat. Bőven jutott a munkából, sokszor éjszaka is dolgoztunk és jól ment a sorunk addig, amig az utamba nem került egy hitvány férfi, aki ma jómódú ügyvéd, gazdag leányt vett feleségül, eladta magát. Ez az ember egy vidéki bankigazgató fia volt. Abban a házban lakott, amelyben az üzletünk volt. Mindennap a bolt előtt járt el és benézegetett. Kezdetben nem is vettem észre, később azonban oly feltűnően bámészkodott rám, hogy érdeklődni kezdtem a csinos, elegáns fiatalember után magam is. Tüzes pillantásait tűrtem, majd kacéran visszanéztem rá és ez szemmel láthatólag ingerelte a fiut. A magam részéről ez csak ártatlan játék volt. Szórakozás. Dehogy gondoltam én roszra. Nem ismertem akkor még az emberek gonoszságát. A fiatalembert a flört mind vakmerőbbé tette és mert máskép nem tudott a közelembe férni, egy napon benyitott az üzletbe, ideadta lilaszinü selyem zsebkendőjét. — Hímezze bele kisasszony a nevemet. Majd megvárom. Hirtelen minden vér a fejembe szökött. Érezte, hogy kigyúl az arcom, a szivem hevesen dobogott, tudtam hogy az a zsebkendő história csak ürügy arra, hogy megismerkedjék velem. Megvallom őszintén, hogy ez a fogás nagyon tetszett nekem. Soha még olyan lassan monogramm nem készült az üzletünkben, mint ezen a zsebkendőn. Közben beszélgettünk. Nem ugy mint mások, közömbös, semmitmondó históriákkal vezetik be az ismerkedést. A fiatalember nagyon jól tudott bánni a leánysziwel, ismerte minden csínjátbínját és negyedóra alatt becsempészte magát érzelmi világomba ugy, hogy soha nem felejtem el. Ha átkozom is, titkon, a szivem mélyén szeretem és szeretni fogom. Ezzel megvilágítottam a helyzetet. Teljesen a fiatalember hatalmába kerültem. Oly feltűnően csináltuk már a dolgot, hogy anyám is észrevette és szelid hangon felelőségre vont. Itt kezdődik az átkom. Nem hallgattam az anyám szavára. Megmondotta szegény, hogy az az ember csak amit, tőrbe csal, azután elhajít magától, amikor pedig látta, hogy szép szóval mit sem ér, erélyesen akart véget vetni a dolognak. Végtelenül heves jelenet támadt közöttünk és én megfeledkeztem magamról, visszaütöttem anyámat. Öklöm a mellén érte. Hogyan hogyan nem, az Isten keze működött közbe, egy tűbe vágtam a kezem s a tű beletört. A merénylet után pillanatig sem maradhattam otthon. Elköltöztem a fiu lakására, de a kezemmel nem birtam. Dagadt, feketedett, az orvosok vérmérgezést konstatáltak és más segítség nem volt, minthogy le kellet vágni a jobb kezemet. Rettenettes volt ez a csapás, amelyet egymásután követett a többi. A csábitónak sem kellettem tovább, elhagyott, anyám testvéreimmel külföldre utazott, én magam maradtam itt nyomorékon félkézzel, mardosó önváddal, lelki meghasonlásban, kétségbeesésben. Fokról-fokra sülyedtem, mig végül hajléktalanná lettem. Esténként kijárok a kálváriára, térdenállva csúszom végig a stációkat, hogy bűnömért vezekeljek és ott keresek éjjeli szállást magamnak. Megvert az Isten, mert anyámra emeltem a kezemet. Elbeszélésének utolsó szavai zokogásba fúltak el. A bűnbánó leányt nem büntette meg a rendőrség, hanem elhelyezte a Jó pásztorhoz címzett kolostorba, ahol megtévedt leányok találnak menedéket. Megérkezett a kitűnő tavaszi idénysör a „Koroná"-ba. BW Állandóan friss készlet