Esztergom és Vidéke, 1910
1910-12-11 / 96.szám
ESZTERGOM és VIDÉKE 1910. december 11. 2 Széchenyi Emil gróf Esztergomban. Széchenyi Emil gróf, a kath. nagygyűlés volt elnöke Kálmán Gusztáv kereskedelmi államtitkárral együtt csütörtökön Esztergomba érkezett, hogy egyfelől köszönetét mondjon az általános képviselőválasztásokon történt megválasztásáért, másfelől ; elbúcsúzzék a kerület választó polgárságától és támogassa Széchenyi Emil grófot az esztergomi nemzeti munkapárt képviselőjelöltjét. Az államtitkár kíséretében voltak Kazy József a földmiveléstigyi minisztérium államtitkára, Teleky József gróf, Haller József gróf és Pál Alfréd országgyűlési képviselők, Széchenyi Emil gróf és Reiner János egyetemi magántanár. Az államtitkárt és kíséretét Meszleny Pál a vármegye főispánja Dorogon fogadta és üdvözölte. Délelőtt félkilenc órakor érkezett meg a vonat városunkba, és a feldiszitett I pályaudvaron nagyszámú közönség élén az esztergomi nemzeti munkapárt vezetősége fogadta az érkezőket. Ezután Janits Imre dr. közjegyző, az esztergomi nemzeti munkapárt elnöke üdvözölte a vendégeket. Köszönetét mondott Kálmán Gusztáv államtitkár megjelenéséért és annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy Esztergom városa Kálmán Gusztáv helyébe Széchenyi Emil grófot fogja képviselőjéül megválasztani. Az éljenzéssel fogadott üdvözlés után Széchenyi Emil gróf meleg hangon mondott köszönetét. A vendégek a pályaudvarról a hercegprimási udvar által rendelkezésükre bocsátott fogatokon a hercegprimási rezidenciába hajtattak, a hol Vaszary Mihály jószág- kormányzó üdvözölte a vendégeket a hercegprímás nevében. A vendégek tiszteletére pompás villásreggeli volt. Délelőtt 11 órakor a nyári színházban tartott nagygyűlésen Kálmán Gusztáv államtitkár elbúcsúzott választóitól. Az általános választások alkalmával — úgymond — három kerület tisztelt meg mandátumával a törvény értelmében azonban egy képviselő csak egy kerületet képviselhet. Mivel a nemzeti | munkapárt vezetősége a kolozsvári mandátumot jelölt ki számomra megtartandónak. (Zajos felkiáltások: Sajnos !) eljöttem, hogy megköszönjem önöknek az irántam tanúsított bizalmat. (Zajos [éljenzés és taps.) Biztosíthatom önöket, hogy azok a kapcsok, amelyek e rövid idő alatt e választó kerülethez fűztek, nem fognak meglazulni azáltal, hogy e1 kerületet nem fogom képviselni. Arra kérem önöket, tartsák meg az én csekély személyemet az önök nagy rabé csült jóindulatában és szeretetében. (Zajos éljenzés.) És most, midőn búcsút veszek Önöktől, mint volt képviselőjük, engedjék meg, hogy azt a zászlót, amelyet önök kezembe adtak és amelyet diadalra vittünk, átadhassam azon férfiúnak, akit önök képviselőjelöltjökül kikiáltottak, átadhassam Széchenyi Emil grófnak, (Lelkes éljenzés,) aki kiváló egyéniségénél, hazafiságánál, vallásos érzelmeinél és vallási türelmességénél fogva minden tekintetben méltó arra, hogy ezt a kerületet az ország házában képviselje. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) A választópolgárok nevében Hegedűs József mondott köszönetét Kálmán Gusztáv államtitkárnak, akinek nevében diadalra vitték az esztergomi munkapárt zászlaját és akinek köszönhetik Széchenyi Emil grófnak a jelöltetését. Ezután Pór Antal prelátus-kanonok felkérte Széchenyi Emil grófot programmbeszédének megtartására. Széchenyi Emil gróf köszönetét mondva Kálmán Gusztáv államtitkárnak és Pór Antal pre- látus-kanonoknak, a közönség nagy figyelme közepette mondotta el programmbeszédét. Politikai ideálja Széchényi István gróf, aki reálpolitikus volt, aki alkotni akart, aki azt akarta, hogy a nemzetet nagygyá, vagyonossá tegye. Ennek a politikának a hive, ezért üdvözölte Khuen-Héder- váry gróf önérzetes, bátor fellépését és ezért kezdettől fogva mint főrendiházi törvényhozó, Khuen táborához csatlakozott. egymásnak, hogy kit szeretünk, már nem kény-] szeritett a külső hatalom a szerelemre, de űzött a belső. Ezen időtől datálódik az ő hatalma . . . Az ösztönnel, hogy szeretnem kell, feléledt az ő képe is. De ő meszsze volt és rám nézve elérhetetlen. A plátói szerelmet utáltam, nekem húsból és vérből való szerelem kellett. Találtam egy szőke leányt — az enyém lett. Már ott tartottam, hogy át fogjam a leány nyakát, ő vállamra ! hajtja fejét, ajkára akarom tapasztani ajkamat megjelenik ő most először ... A leány arca és arcom közt pedig alig egy centiméter választja el a kettőt egymástól — feltűnik a korom fekete ! hajkoronátói övezett sima homlok, alatta a két mélységes, kék szem . . . Végre kialakul az egész tojásdad arc, rajta a kis, vékony száj. Nem néz ; gúnyosan, nem motyog, csak néz egykedvűen a semmiségbe. Én pedig csak nézem-nézem azt a csodálatos arcot és észre sem veszem a karomba fogott leányt, ki álmélkodva néz rám. Majd üstökön ragad valaki és elrántja fejemet a felém nyújtott ajakától. Hátratekintek, meglátom a fehér kezet. Sokszor megjelenik előttem egész alakjában is. Csak sötét, zord éjjeleken jön elő, mikor egyedül botorkálok a sötét utcákon. Egyszerre megpillantom őt egy gázlámpánál. Utána sietek, hogy utolérjem őt. O nem szalad, még csak meg sem gyorsítja lépteit. Lassan nyugodtan megy, mint annyi százszor láttam. Meggyorsítom lépteimet, majd szaladok, végre rohanok, hogy mellem majd kiszakad a zihálástól s arcomról szintúgy diil az izzadtság. Rohanásom százszorosán viszhangzik az üres utcákban, de ez nem riasztja meg őt Csöndesen megy tovább és még soli’se bírtam utói érni Igyekezzek őt elfelejteni . . . Igazatok van, de nem lehet, mert . . . mi férfiak,olyanok vagyunk, mint a méh . . . Röpködünk virágról-virágra . . , de a méh- nek is van diákkora és ezt kifelejtetted, pedig ez határozza meg további életét. Röpköd a virág körül, de még csak a nagyokat utánozza. Végre kifejlődik, de most már az ösztön hajtja. Rászáll az első virágra és ekkor eszébe jut a legelső, melyet most, hogy nem talál, hódítóbbnak hisz a többinél. Meglátja a másodikat, hirtelen arra csap, talán ez a legelső : nem az. Aáost a harmadikra száll és elfelejti az elsőt, mert ebben is keresi a legelsőt. És egész életén át röpköd ide-stova nyugtalanul, s keresi a legelsőt, pedig tudja, hogy azalatt mézét más vitte el : De biztatja a remény : hátha nem ... És ezért szaladgáltok ti is annyit. De tik erről nem tehettek, mert már mi férfiak olyanok vagyunk, mint a méh . . , Röpködünk virágról-virágra — de a mézet ott hagytuk a legelsőben. Elitéli azokat a sajnálatos tüneteket, amelyek az utóbbi időben Magyarországon nagyon is lábra kaptak, azt az őrületes programm-licitációt, amely az utóbbi időben dívik, hogy gomba-n ódra termettek a politikai hitvallások. A legnagyobb lelkesedéssel ragaszkodik a hatvanhetes alaphoz, hive a jelenlegi kormánynak és a munkapártnak. Tiszteli mindenkinek politikai meggyőződését, mindenkinek a hazafiságát, de azt tartja, hogy a hazafisággal úgy vagyunk, mint a becsülettel és a vallással. Vallásos ember vagyok, becsületes ember vagyok, hazafias ember vagyok. Mindenkiről feltételezem ezt mindaddig, amig annak az ellenkezőjéről meg nem győződöm. Épen ezért tiszteletben tartom minden polgártársamnak politikai meggyőződését, vallásos érzelmét és becsületét. Áttérve a szorosabb értelemben vett belső politikai kérdésekre, elitéli azokat, akik a közgazdaság, ipar s kereskedelem között ellentéteket akarnak szítani. Ez a három tényező harmóniában kell, hogy egymással álljon. A mezőgazdaság tekintetében fokozni kell a termelést, különböző iskolákkal kell elősegíteni, hogy a mezőgazdaságnak tudományos része domborodjék ki jobban és ezen az alapon történjék a gazdálkodás ; rekonstruálni kell a szőlőket. Az iparfejlesztés tekintetében az a véleménye, hogy lehetőleg olyan iparágakat hódítsunk meg, amelyek tisztán gazdasági nyerstermények feldolgozásával foglalkoznak. Itt meg van a kapcsolat is mezőgazdaság és ipar között. A kereskedelmet továbbra is támogatandónak tartja, utak, vasutak és viziutak fejlesztésével és létesítésével. Szól a nemzetiségi kérdésről és a választójog reformjáról, amely két kérdést nézete szerint egymástól elválasztani nem lehet. A választójog kiterjesztesének hive, de szerinte ennek- úgy kell történnie, hogy a magyar nemzet szupremáciája az egész vonalon bisztositassék. A magyar nyelv Írását és beszélését meg kell követelni attól, akinek az ország közügyeiben és vezetésében szót, akinek választójogot akarunk adni. Egy kivételt koncedál ez alól : a városi választóközönségnek nagyobb és széleseb körben kívánja megállapítani a választói j jogosultságban való részesedését, mint a falusi és vidéki közönségnek. Mindegyik város egy-egy kerületben, egy-egy megyében gócpontja az intelligenciának, tudásnak, munkának, sokkal értelme- sebb, sokkal ponderánsabb és ennélfogva sokkal lelkiismeretesebb közönsége van. A közoktatásügy terén szintén sokat kell tenni. (dr. Áldori Viktor : Szintén államosítani.) A közoktatásügy kérdését oda szeretné terelni, hogy minél több ipari és kereskedelmi, technikai iskolát létesítsenek ; meg kell nehezíteni az ifjúságnak tódulását a lateiner pályákra, a gimnáziumok és egyetemek felé, mert ha kultúrában és közgazdaságban haladni akarunk, akkor ennek az országnak az iparfejlesztés és kereskedelem terén sokkal többet kell pótolnia, mint más téren. Beszédét avval fejezte be, hogy köszönetét mondott a figyelemért, amellyel meghallgatták és kijelentette, hogy megválasztása esetén keresni fogja az alkalmat, hogy választóival minél sűrűbben érintkezzék. A programbeszédet igen nagy lelkesedéssel fogadták és a szónokot minduntalan félbeszakította a tetszés riadó zaja. A közönség azután Kazy államtitkárt kivánta hallani. Kazy József államtitkár hangoztatta, hogy nem mint idegen szólal fel, mert legutóbb, mikoi K ézimunka pamutok, o o o o o EZDETT és ELŐNYOMOTT KÉZIMUNKÁK, CSIPKE, SZALAG o o o o o o o RUHADISZEK, SZABÓKELLÉKEK o o o A LEGJUTÁNYOSABBAN STEINER LAJOS-nál SZEREZHETŐK BE o ESZTERGOMBAN, KOSSUTH LAJOS-UTCZA 2. TELEFON 120