Esztergom és Vidéke, 1910

1910-11-24 / 91.szám

Csütörtök, november 24. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, „KORONA" SZÁLLODA I. EMELET. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . 12 K Negyed évre . Fél évre .... 6 K Egyes szám ára 3 K 14 f. Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fii. Kálmán Gusztáv lemondott a mandátumról! Kálmán Gusztáv kereskedelmi államtitkár, Esztergom város országgyűlési képviselője tegnap bejelentette a képviselőház elnökének, hogy az esztergomi és zsolnai mandátumról lemond és a kolozsvárit tartja meg. E tárgyban a következő levelet intézte dr. Janits Imre kir. közjegyzőhöz, mint az esztergomi nemzeti munkapárt elnökéhez. Budapest, 1910. évi nov. hó 22-én. Az Esztergomi Választókerület tisztelt választópolgárainak. A lefolyt országgyűlési képviselőválasztások alkalmából abban a megtisztelő szerencsében részesültem, hogy Esztergom városának igen tisztelt választópolgárai bizalmukkal engem tiszteltek meg. Ugyanekkor azonban — amint az Önök előtt is ismeretes a zsolnai és a kolozsvári választókerületek választópolgárainak bizalmából egyúttal Zsolnán és Kolozsvárott is képviselővé választattam. Minthogy a házszabályok értelmében bekövetkezett az az időpont, midőn nyilatkoznom kell aziránt, hogy a három mandátum közül melyiket tartom meg, e kérdésben a nemzeti munkapárt döntését kértem ki. A nemzeti munkapárt végrehajtó bizottsága oly értelemben döntött, hogy a három mandátum közül a kolozsvárit tartsam meg. Pártunk ezen határozatának eleget téve — legőszintébb és legmélyebb sajnálatomra — kénytelen vagyok ezúttal Esztergom városának rendkívül kitüntető mandátumáról lemondani és képviselői megbízatásomat szeretett választóim kezébe ezennel visszaadni. Midőn ennek eleget teszek, indíttatva érzem magamat arra, hogy kifejezést adjak azon érzelmeimnek, melyekkel a jelen pillanatban Esztergom város igen tisztelt választópolgárai, az én szeretett választóim iránt viseltetem. Mindenek előtt tolmácsolni óhajtom Önöknek ez alkalommal őszinte szívből fakadó hálámat azért a valóban lelkes odaadó és önzetlen támogatásukért, melylyel nehéz napokban, kemény harczok között sohasem csüggedve pártunk elveit nagyjelentőségű diadalra juttatták. Kifejezésre óhajtom juttatni mélyen érzett hálámat és forró köszönetemet személyem iránt tanúsított őszinte meleg ragaszkodásukért. A ragaszkodásnak és szeretetnek azok a számtalan jelei, melyekkel engem Önök tisztelt polgártársaim minden alkalommal elhalmoztak, igazán bensővé tették azt a kapcsot, mely engem Esztergom városához és az én szeretett választóimhoz fűzött. Ezért — legyen szabad remélnem, hogy az a benső baráti kapcsolat, mely közöttünk fennáll, a mandátumról elháríthatatlan okok miatt történt lemondásommal az Önök részéről sem csorbul. Egyben biztosítom, hogy mindenkor hálatelt szivvel fogok arra a kedves kötelékre visszagondolni, — mely bár rövid időre-e kerülethez fűzött s nem fogom „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. Két szobor. Irta : Szebenyei József. A halasi református gimnáziumban iparkodtak belémpofázni tiz éves koromban a tudományt. Ennek az intézetnek akkoriban nem a legjobb hire volt és Silling tanár urnák, nem tudom él-e még, az isten nyugasztalja, — Silling tanár urnák köszönhetem, hogy valami szent lelkesedéssel gondolok ma is a new-yorki Grammar School No 79-re. Annak a Silling tanár urnák — heptikás, csontos kezű ember volt — köszönhettem, ezt a ma is fel felszakadó érzést, mert ő volt az, aki folytonosan pofozott bennünket, ugy hogy hetekig kék volt az arcunk, Mikor aztán a new-yorki iskolában megismertem azokat a tanárokat, akik pofozás nélkül is tudtak tanítani, valalami vad, leírhatatlan gyűlölet élt bennem a halasi református iskola iránt és ezzel kapcsolatosan, nagyon szerettem az újvilági tanáraimat. Ez a szeretetem pedig olyan meleg, poétikus érzés, hogy ma is fel-fel lángol bennem, ha eszembe jutnak azok a szeretetteljes, szives emberek, akiktől mindent el akartam tanulni és akikkel szemben csak az volt a gyerekambicióm, hogy meg legyenek velem elégedve, hogy szeressék az iparkodásomat, a szorgalmamat és becsületességemet, mig például a Silling tanár úrral kapcsolatosan csak egy érzésre tudok emlékezni: arra, hogy féltem tőle. Arról az én amerikai iskolámról szeretnék mesélni, mert amit szeretünk, arról szívesen beszélünk. A Grammer School No 79. Első utcában volt és jártunk benne fiu diákok néhány ezren. Február 22-én minden esztendőben nagy ünnepünk volt az iskolában. Az a nap volt Washington születésének évfordulója, tehát nemzeti ünnep, amit meg kellett ünnepelni. Arrafelé az iskolában nem ugy értelmezik a nemzeti ünnepeket, mint nálunk. Itt ha ünnep van, nincs előadás, a nemzeti hőst ugy ünnepeli a gyerek, hogy otthon, vagy az utcán kihancurozza magát és áldva dicséri a hőst, akinek ezt a szünnapot köszönheti. A Washington évfordulón reggel kilenckor mi pontosan megjelentünk az iskolában, hogy azok, akik ismerték jól Washingtont, elmeséljék nekünk a nap jelentőségét és hogy belénk oltsák mind azokat az erényeket, amikben Washington bővelkedett. Tisztán emlékszem : sohsem arról beszéltek nekünk, fogékony lelkű fiugyerekeknek, hogy milyen nagy volt Washington államférfiúi tehetsége, hogy a világ politikájára milyen kihatással volt az ő szereplése, hogy az államfejlődésre milyen volt hatása, hanem mindig azokat az erényeket emlegették, azt kellett meg magyaráznunk, hogy miben rejlett Washington hősiessége, jehemessége, önzetlensége, hogy milyen példákat tudunk az életből felhozni ezek mellett az erények mellett és hogy miben állt az ő nagysága általában. Valóban a világtörténelem legelterjedteb világában sem találok hozzá hasonló embert. Az önzetlensége, a szerénysége, nagy tudása, tehetsége, államférfiúi képességei — amellett, hogy egyszerű polgári életet élt, jó családfő, jó férj és kedves barát volt, aki egy világbirodalmat teremtett az ő mezitlábos katonáival — párját ritkítják a világ történetében. A minap a városligeti tó mellé vetődtem és véletlen odabotorkáltam a Washington szobor mellé. A régi melegség, a sok hódolat, amiket azok a nemzeti ünnepek belém oltottak, azok a lelkes, rajongó mesék az ő nagyságáról, amiket szinte belevéstek a lelkembe, mind fölszakadtak itt a keleten, a téli ködös levegőben, és szerettem volna megölelni az ércszobor lábait. Leültem a szobor kőtalapzatára és az elhagyott szürkületben, a csöndes tó mellett lejátszódott előttem ez a mese, amit könnyes szemmel hallgattunk végig egy február 22-én a Grammer School No 79-ben. Voltak romantikus, szép történtek abban a szabadságharcban, amely felszabadította az amerikai Egyesült Államokat. Nagyon rosszul állt egy télen a szabadságharc ügye. West Point vára volt még az egyetlen, amely tartotta magát. A szép, csodaszép West Point, a Hudson partján. Bevehetetlen erősség. A vezére, a parancsnoka azon-