Esztergom és Vidéke, 1910

1910-11-06 / 86.szám

kerítéssel kötelesek körülvenni. Ez az intézkedés bizony nagyon üdvös dolog lesz nemcsak azért, hogy aztán majd nem fogják legelőnek használni a temetőket, de a temetők bekerítése közegészség­ügyi szempontból is szükséges. — Az E. P. E. szombaton este a polgár­mester névnapja alkalmából hagyományos banket­tet rendezett és ugyanekkor osztották ki a szegény gyermekek részére készített ruhákat. — Sternfeld Rezső adománya. Súlyos csapás érte Sternfeld Rezső köztiszteletben álló polgártársunkat neje halálával. A mélyen sújtott férj fájdalmas gyászában sem feledkezett meg a szegényekről és tegnap 150 koronát adott át a rendőrkapitánynak a városi szegények között leendő szétosztásra. — A kántori teendők végzése. A vallás­és közoktatásügyi miniszter megkereste az összes hitfelekezeti főhatóságokat, hogy hassanak oda, hogy a tanítók kántori teendői lehetőleg iskolai szorgalomidőn kivül, a rendes tanítási idő zava­rása és megrövidítése nélkül végeztessenek. — A vasúti tisztek uj egyenruhája. A magyar államvasutak tisztviselői — mint hírlik — uj egyenruhát kapnak. A tervek most vannak döntés alatt a minisztériumban. A szolgálatot tel­jesítő tisztek könnyebb felismerhetés végett porosz­országi mintára — vörös sipkát fognak viselni. — Kényszerítő iprri képesítés. Az uj ipartörvény szövegezésére kiküldött bizottság 3 ülésben tárgyalta az ipari képesítés kérdését s az elhangzott felszólalásokból megállapítható, hogy ki fogják mondani az ipari képesítési kényszert, ami legjobb védelme a kisiparosnak. — Gyógyszertárátadás. A párkányi jó­forgalmu Rogrün-féle patikát Rogrün Ede tulajdo­nos Nagy István hédervári gyógyszerésznek adta át. Az uj tulajdonos november elsején kezdte meg párkányi működését, — Hangverseny. A „Kolos" kórház Rönt­gen-laboratóriumának javára ma délután 5 órától 7-ig a Fürdő szálló nagytermében a 76-os zene­kar hangversenyt rendez. Beléptidij 50 fillér. — Művészi Cabaret est. A tavalyi meleg hangulat és erkölcsi siker arra buzdította Pintér Imrét a népszínházi v. első rangú művészét, hogy Fehér művész cabaret estélyt e hó 12-én Parlaghy Kornélia soubrette primadonna Fehér Artúr a vig­opera volt elsőrendű tagja és Kereszthy Jenő zene­tanár kíséretében megismételje. A gyakori becsapá­sjk, a közönség felültetése tavaly Pintéren boszulta meg magát, aki kitűnő, decensmüsorával sem volt képes maga iránt bizalmat gerjeszteni, akik azonban ott voltak az estélyen azzal az Ígérettel búcsúztak a művész gárdától, hogy a jövőben megfogják mutatni, hogy igen is nem lesz oka Pintérnek megbánni a második kirándulását. Az alkalom itt van. Elsőrangú uj fehér mű­sorral kopogtatnak be hozzánk a vendég művészek, melynek gazdag leltárából a következőket emeljük ki : „Cigány szerelem'' és „Fürsten Kind" Lehár Ferenc két legujab operettjének legszebb számai. „Hulló falevél,, és „mikor a falevelek lehullnak" Zerkovitz legszebb slágerei. „A kávéház márvány azztalánál." „A Rapport" „Aminét" „Óhborzalom! Szirmai Albert legújabb müvei. „A toloncz kocsi" „Emlékezés a Marosvizére" „Cook mester" „A gyáros legény a „Kékre vert az asszony"„Aktuális Strófák dob kísérettel" „Üres a fészek" „Az adó­bizottság" „A színész vizsga" „A kíméletes férj" stb. színpadi apróságok. A müvészestre szóló jegyek keddtől vállhatók 4, 3 és 2 koronáért Brutsy Gyula ur kereskedésében. Bővebbet a falragaszok. — A Dr. Richter-féle Liniment. Caps. comp. {Horgony-Pain-&xpeller) igazi, népszerű háziszerré lett, mely számos családban már sok év óta mindig készletben van. Hátfájás, csipőfájdalom, fejfájás, köszvény, csúznál stb.-nél a Horgony-Li­niminttel való bedörzsölések mindig fájdalomcsil­lapító hatást idéztek elő ; sőt járványkórnál, minő : a kolera és hányóshasfolyás, az altestnek Horgony­Linimenttel való bedörzsölése mindig igen Jónak bizonyult. Ezen kitűnő háziszer jó eredménynyel alkalmaztatott bedörzsölésképpen az influenza el­len is és üvegekben: á K —.80, K 1.40 és K2— a legtöbb gyógszertárban kapható ; de bevásárlás alkalmával tessék határozottan: Richter-féle Hor­go^y-Linimentet (Horgony-Pain-Expellert) kérni, valamint a „HORGONY" védjegyre figyelni és csak eredeti üveget elfogadni. A vérben levő mergts* módjai. A tisztátalan vér nemcsak a különböző bőrbetegsé­gek kórokozója, hanem általában minden betegség csirája. Ha a vér mérges anyagokkal van telítve, ugy az feltétlenül megnyilatkozik valamely betegségben. Ez esetben nem elegendő magát a betegséget gyógyítani, hanem a vért kell gyökeresen megtisztítani alapos vértisztitó£kura cll rCcll 1113. zásávül Különösen tavtsszal eszközlik az ilyen vértisztitó kúrákat nagy előszeretettel és ez nagyon helyes is, mert a tél folyamán különböző mérges anyagok halmozódnak fel különösen a vérben s ezért nagy fontossággal bir, hogy azon emberek, akik bármely néven nevezendő betegségben szenvednek, most alapos vértisztitó kúrának vessék alá magukat. Csakhogy előbb-utóbb meg kell szűnnie azon elévült és tudományos szempontból teljesen tarthatatlan felfogásnak, mintha a különböző hashajtó szerek ugyancsak Vértisztitó szerek volnának. Ezek legfeljebb valamely makacs szék­rekedésnél segíthetnek, de a vér vegyi össztételének javí­tására képtelenek, Tényként kell elfogadni, hogy ugy az anyagcsere betegségei, mint a belső szervek gyulladásos tünetei, vala­mint a vértorlódás folytán keletkezett betegségek kilenctized része a vér helytelen összetételének következményei, vagyis a vér méregtartalmainak folyományai. Ezen betegsé­gek: csúz, rheama, cukorbetegség, elhájasodás, vérszegény­ség, a legtöbb bőrbetegség, epe és májbetegség, szívbaj, vizibetegség, vesebaj, csontszu, aranyér, asztma, fejfájás, fagyos lábak, a meghűlésre való hajlam, a légiő és emésztő szervek gyulladásos állapota és még sok más. Aki azt állítaná, hogy ily különböző betegségek nem származhatnak egy okból, áz tartsa szem előtt a követke­zőket: ha a vérnek nincs meg a rendes vegyi összetétele, ha hiányzik belőle a feltétlenül szükhéges vérsav, nem képes a tüdőben elegendő oxygént magához venni s igy nem képes a szervezetet a szükséges oxigénnel ellátni, ebből keletkeznek az anyagcserebetegségek. Ugyanezen ok­ból nem képes a káros anyagokat, mindenekelőtt a mérges hugysavat a testből eltávolítani, ez átszivárog a vérbe, mi­által akadályozza a vérkeringést. Ebből származnak a vér­torlódásból eredő betegségek, a gyulladások és a sziv külön­féle bajai. Ezt minden orvos tndja. Ha a vér összetételét megjavítjuk, a vért megtisztít­juk, ugy ezen nehézségek eltűnnek. Hogy mily csodás hatása van az ilyen vértisztitó kúrának, azt egyes esetekkel akarjuk illustrálni. A legjobb és legelterjedtebb vértisztitó szer és vértápsó Dr. Schröder „Renascinja". Igazolják ézt a hálairatok ezrei, de meg az is, hogy orvosok mindenütt ajánlják, A sok ezer hálairat közül kettő a következőket mondja: Eperjes 1910. április 24. Körülbelül egy hónapja, hogy tudomást szereztem az Ön világhírű „Renascin" szeréről. Ön küldeményének 2 és fél doboza elhasználása után nagy örömmel értesithem arról, hogy gonoszul zaklató idegességemből teljesen ki­gyógyultam. Fejfájásom, mely szűnni nem akart már reggel kezdődött s oly mértékben fokozódott, hogy a betűk tán­coltak a szemem előtt s néni tudtam gondolkozni. Mind­ezen jelenségeket az Ön kiváló praeparatuma segítségével leküzdöttem és most újult erővel látok munkám után. Fo­gadja mélyen tisztelt Orvos Ur a füzet megküldéseért, továbbá a pasztillákért hálás köszönetemet. Sohasem fogom elmulasztani, hogy az Ön hires csillapitószerét, a „Renas­cint" szenvedőknek ajánljam. Gottl M, Porrog, 1910. április 26. A „Renascin" pirulákból egy próbadobozt és két eredeti dobozt elfogyasztottam és az étvágyhiányom és az álmatlanságom egészen megjavult, hogjy ehetem és nyugha­tom, mint fiatal koromban, amiért is Önnek a legnagyobb köszönetem nyilvánítom. Fiúsz István. Ugyanazon szer használt tehát fejfájás, étvágytalanság és álmatlanság ellen; ez is igazolja hogy ezen betegségek­nek, egy a forrása : a tisztátalan vér. Ez a szer annál inkább ajánlható nyugodt lelkiisme­rettel, miután a kísérlet semmibe sem kerül és jó eredmé­nyért kezesség vállaltatik. Ezen közleményre való hivatko­zással közölje cimét Dr. med. Schröder H. K. f. b, t. Berlin W. 33. Postafiók P. 143. céggel s nemcsak egy próbadobozt kap ingyen, hanem egyidejűleg ugyancsak ingyen egy rendkívül érdekes és tanulságos könyvet is, mely a különböző betegségek keletkezését és terjedését tárgyalja. Ajánlatos azonban ezen kedvezményt minél előbb igénybe venni, mert az érdeklődés természetesen igen nagy lesz. Csak megér egy levelező-lapot az a szer, mely már ezrekuek segített. A pontos cim : Dr. med. Schröder K. f. b. t., Berlin 35, Posta­fiók P. 143. Sziklai Ödön (SP1LHACEK) mű és kereskedelmi kertészete és virágkötészete ^ + ESZTERGOM Lőrinc utca, a Borzongató hideg vonul át a természeten Az idő barátságtalan és hideg s minden­kinek, aki hajlik a meghűlésre, meggyülik a veszedelem a feje fölött. A valódi Fay­féle szódeni ásványvíz használása azonban előre elhárit minden veszedelmet, s hl már meg is történt a meghűlés, akkor ií ; cs:' "Í a Fay-féle valódi szódeni ásvány pasztilla az, amely biztosan, gyorsan i kellemes módon megszünteti. Fay szódén pasztillája gyógyszertárakban és drogé riákban dobozonként 1 korona 25 filléréi kapható. Főképviselet Magyarország és Ausztria részére W. Th. Guntzert cs, és. k. udv. szállító, Wier IV/1. Grosse Neugasse 17. 5; Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1908. évi Vhn. 20. § -a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a bpesti ker. kir. törvényszéknek 1910. évi Sp. 93537 számú végzése következtében hivatalból Dr. Pető Ernő ügyvéd által képviselt Vacuum Oil Comp. r. t. javára 600 K. tóke s. jár. erejéig foganatosított biztosítási kielégítési végrehajtás utján le és felülfoglalt és 3350 kor.-ra becsült követ­kező ingóságok u. m. lovak hintók, Wertheim szekrény, igás kocsi stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a párkányi kir. járásbíróság 1910-ik évi V. 362/4 számú végzése folytán Dunamocs községben Dunasor, alperes lakásán leendő megtartására 1910 évi november hó 15-ik napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegy­zéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. í.-c. 107. és 108. §-ai értel­mében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni' Amennyiben az ^ím^(j jj í

Next

/
Thumbnails
Contents