Esztergom és Vidéke, 1910

1910-10-23 / 83.szám

83. szám. Vasárnap, október 23. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Esztergom, „KORONA" szálloda I. emelet. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. Laptulajdonos és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár. Mozdulnak a tanítók. A magyar tanitó bizony egyszerű és lenézett uraság. Nemcsak a színdarabokban, hanem az életben is cúgos cipőben, kifényesedett Ferenc József-kabátban, színes esőernyővel jelennek meg. Ahol még állami iskolában tanítanak, ott hagyján. Ott maga az iskola is imponáló, kőház, tágas ablakokkal, térképekkel, jó felszereléssel. Ott már a tanitó a Néptanítók Heti Lapján és a Kultúrán kivül napi lapot is járat, földje van, lova van, s tagja a községi képviselőtestületnek. A felekezeti tanitók bizony sirva néznek az államiak jóléte után. Náluk baj van az iskolák körül, a tekintély körül, a fizetések körül. Parancsol a tanfelügyelő, parancsol a esperes, az egyházközségi elnök, azt se tudja szegény tanitó hogy kinek tegyen a kedvére? Gárdonyi Géza Annuska cimű darabjában a tanitó azt mondja egy helyütt: a magyar tanítónak ha van szive, az arra jó, hogy van mit a sarkával eltaposni . . . Súlyos igazság, de igazi igazság, szépítés nélkül való. Pedig emlékezzetek, feleim, a hires porosz tanítókra, kik Waterloonál megverték a világhódító Napóleont. Emlékezzetek arra, hogy a tudás paradicsomába mindegyiteket egy türelmes néptanító vezetett be. Akinek férfias alakja előttünk lebeg egy életen át, kinek szava, irányítása, befolyása önkéntelenül is patinát lehel egyéniségünkre, fejlődésünkre. Tapasztalatból irom, hogy ahol kitűnő a tanitó, ott jó az egész falu. Ahol részeges, kötelességmulasztó — ott a faluban is megbomlott a rend, az erkölcs. Azért igen örvendetes dolog, hogy a tanítóság megmozdult, kezd ébredezni, foglalkozni maga-magával, sorsával. „Magyar Tanítók Szabad Egyesülete" a cime az ujabb mozgolódásnak, a nagyjelentőségű esemény, hogy a magyar társadalmi életnek eddig csendes álmodozója: a falusi tanitó is öntudatra ébred s számolni kezd erejével, céljával, útjainak irányításaival ? Pillanatig se kételkedünk, hogy a magyar tanitók hatalmas tábora a magyar politikai és társadalmi életnek ama területére áll, hol az uj, modern, uj erőre kapott állam eszméiért, kivívásáért íoly a harc. A demokratikus, szociális lelkületű Magyarországért küzdenek, ahol a tudást, munkát önállóan értékelik, s ahol a néptanítót is ép ugy megbecsülik, mint a néptanítók miniszterét. Mert a néptanító is láncszem a magyar nemzet kultúrájában, mely milliókat fog át, köt össze s ha laza, ha rozsdamarta, ha gyenge azon a helyen, ponton, ahol áll, rés támad, ahol behatolhat az ellenség! A sok százezer apró, nagy falu felett mint csillagok az éj fekete tavában, égő lámpásokként lobognak a néptanítók. Nem közömbös a magyar nemzetre nézve, hogy ez útmutató őrszemek megelégedettek, müveitek, okosak, hazafiasak legyenek. Az, hogy nyugtalan hullámokban kering mozgolódásuk felől a hir, annak a jele, hogy valamit adnak magukra, jobban és magyarábban mondva, hogy felismerték a maguk fontosságát. Dr. Kiss Menyhért. fflorifnri vos salutant. (Egy kis felhivás a közönséghez.) « Irta: Mikszáth Kálmán 1906-ban. Közeledvén november elseje, a halottak napja, mielőtt kimennétek a temetőbe, állapodjatok meg egy gondolatnyira azoknál, akik szintén odaindulóban vannak, dé úgy, hogy sohase jöjjenek vissza. Áll„ESZTERGOM és 1ÍIDÉKE" TÁRCÁJA. Naszrodin Hodsa tréfái. Gyűjtötte és fordította: Kunos Ignác. Libát sütött egyszer a Hodsa és amint a khánhoz tart vele, útközben megéhezik és az egyik libacombot megeszi. Aztán odajut a khán elé és elibe teszi a libát, „Hol a féllába?" — kérdi tőle a khán. — „A mi városunkban csak féllába van a libának" — mondja a hodsa. „Ha nem hiszed jer és nézd meg őket a forrás vizénél" A forrásnál épp ott volt egy sereg liba, féllábon állott valamennyi. Timur Lenk hivatja a fődobosát, hogy üssön egynéhányszor a dobjára. Alig hogy. megtörténik, két lábra állanak a libák. No látod, mondja a khán. „Ha terád vernék azt a dobot négy lábúvá lennél", felelt a Hodsa. A helység fiataljai egy fa alatt gyülekeztek Össze. Ami alatt játszadoznak, látják, hogy jön a Hodsa. Legott Összebeszélnek, hogy felmászatják a fára, hogy a papucsjait ezalatt ellopják. Odaér a Hodsa és azt mondják neki, hogy senkise bir arra a fára felmászni. Én felmászok, mondja a Hodsa. Azzal az övébe dugja a kaftánja szegélyeit, a papucsait meg a hona alá csapja és kezd a fára felmászni. Minek a papucs, miért viszed fel ? kérdik tőle. Jobb, ha vélem van, válaszol a Hodsa, talán tul felülről is van egy út, és tovább mehetek majd rajta. Azt kérdezték egyszer a Hodsától, hogy uj holdkor mit csinálnak a régivel. Szétdarabolják és csillagokat csinálnak belőle, volt a Hodsa válasza. Három nagy sziívaszemet tesz egyszer a Hodsa egy deszkalapra, és viszi a bejnek ajándékul. Amint az uton ide-oda gurulnak, megharagszik a Hodsa a szilvákra és kettőt megeszik belőlük. Egyet elvisz a bejnek. A bej szívesen fogadja és megajándékozza a Hodsát. Egy pár nap múlva répát akar vinni a bejnek, és amint halad az uton, kérdezi tőle egy ember, hová viszi a répát. A bejnek viszem, felelt a Hodsa. Fügét vigyél inkább, ajánlja neki az ember. A Hodsa szótfogad, fügét vesz, és azt viszi a bejnek. A bej fogja a fügéket és a Hodsa fejéhez csapdostatja. Örül ennek a Hodsa. Min örvendezel annyira, kérdezi tőle a bej. Azon, hogy ha répákat hoztam volna, összezuzódott volna már a fejem, válaszolt a Hodsa. A vásárra viszi a Hodsa a szamarat, és amint mennek, besározódik a szamár farka. A Hodsa hamarosan levágja a besározott farkat, az isZakjába teszi és á vásárra érve, kínálgatni kezdi a szamarat. Egy ember megvenné, de nem tudja, hogy mit kezdjen egy farknélküli Szamárral. Te csak vedd meg, biztatja a Hodsa, a farka bent van az iszakomban. * Meglátogatta egyszer a Hodsá á bejt, aki magával viszi vadászatra és égy csökönyös lóra ülteti fel. Eső kezd el esni, mindenki megsarkantyúzza a lovát és vágtat, csak a Hodsáé nem akar menni. Ugy Segit magán, hogy leveti a ruháit és maga alá teszi. Amint megszűnik az eső, ismét felölti a ruháit és utoléri a bejéket. Csodálkozik a bej, hogy meg nem ázott a Hodsa. „Olyan szilaj ez a ló, mondja a Hodsa, hogy csak ugy repült velem és meg nem áztam" Amint hazaérnek, a főistállójába kötteti a bej ezt a lovat. Nemsokára ismét vadászni megy, maga a bej ül a lóra, és amint ismét megered az eső, mindenki elvágtat, csak a bej ázik meg csökönyös lován. Megharagszik a Hodsára, másnap magához hivatja és szemére hányja, hogy hozzá nem illő hazudozása miatt megázott. „Mért haragszol, bejem" mondja a Hodsa,, ha eszed lett volna, te is magad alá veszed ruháidat és nem ázol csontig." Előfizetési árak: Egész évre ... 12 kor. Negyed évre . . 3 kor Fél évre . * . . 6 kor. Egyes szám ára . 14 fill. Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 2 kor