Esztergom és Vidéke, 1910

1910-10-13 / 80.szám

^:XX

T

^ éy'olvam 80. szám. Csütörtök, október 13. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Esztergom, „KORONA" szálloda I. emelet. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. Laptulajdonos és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár. Előfizetési árak: . 12 kor. Negyed évre . . 3 kor. 6 kor. Egyes szám ára . 14 fill. Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 2 kor. Egész évre Fél évre . Vasárnaptól—csütörtökig. Egészséges várospolitika. A magyar városoknak van egy állandó bizottságuk, amely minden évben legalább kétszer összejön az ország valamelyik nagyobb városában, hogy határozzon azokban a közös vonatkozású dolgokban, amelyek a magyar városoknak állítólag azonos érdekeit képezik. Közös érdekű dolgot ? Mintha nem tudná mindenki, hogy a nagyobb városok között valóságos élethalál harc dul. Hogy ezeknek okai nem tisztán féltékenységben rejlenek, az egészen természetes. Gazdasági küzdelmek lappanganak a marakodások hátterében. ' A városok mostani szövetkezése csak látszólagos szövetkezés. Ezt legalább az eddigi ténykedésből világosan láthatjuk. Mert hát mit tárgyaltak ott éveken keresztül és mit fognak például a jövőben is tárgyalni? Semmit, vagy olyan ügyeket, amelyek a városok gazdasági és kulturális érdekeit épen nem szolgálják. Tárgyalták a városok szervezeti szabályrendeleteit és az Andrássy-fele állami segítség tervezetét. Szép és mindenesetre íelemelő dolog, hogy a városok annyira a szivükön viselik a tisztviselők érdekeit, de azt hisszük, hogy a tisztviselők fizetésjavitásának a helyes megoldásával a városok állandó kongresszusa még nem fejtette meg azt a nagy kérdőjelt, hogy miért pang a város ipara és kereskedelme ? Hogyan lehetne segíteni a városokban elviselhetetlenné váló községi terheken és igy tovább. A bajok orvoslása. Ezeknek a bajoknak az orvoslása pedig igazán közös érdeke a városoknak amelyeknek természetes fejlődése az utóbbi évtizedekben megakadt. A lakosság száma, anyagi és kulturális ereje csökken, mert nincsen forrás, ahonnan az erőt meríthetné a továbbfejlődéshez. A városok fejlődésének egyik legfontosabb tétele az, hogy terjessze határait és fokozza a munkáskezek számát. Hogy miképen teheti ezt, ahhoz nem kell valami nagy nemzetgazdasági bölcsesség. Kitágítani a városok kereteit. Magába szívni a magyar falvak szűz talajának produktív embereit. Megkönnyíteni nekik a városba való tódulást. A városok pedig az ellenkező politikát követik. A decentrális városi politika divatozik nálunk. Ezt meggátolni elsőrangú; feladat. A városok állandó választmányának eddigi működése meddő volt, hogy mit végez a jövőben, rövidesen kifejezhetjük, meddő munkát. Egy egészséges városi politikának kell, hogy ezek legyenek a programmpontjai: . A lakásbéruzsora megszüntetése a városokban; a munkásházak építése; a községi pótadó fokozatos leszállítása; a közlekedési viszonyok javítása; a városok egészséges ipari vállalkozásai. Ezek a főbb programmpontok. Ajánljuk a városok kongresszusának figyelmébe. Szívleljék meg ezeket a pontokat a jövő gyűlésükön. Képkiállítás a Kaszinóban. Rajnerné Istvánffy Gabriella gyűjteményes kiállítása részére a Kaszinó nem csupán tagjai, hanem a nagyközönség szórakozása és művészi Ízlésének fejlesztése céljából engedte át dísztermét. A rendezőség megbízásából közöljük e körülményt, mert talán egyeseket esetleg visszatarthat e téves tudat. A kiállítás magas nívója és változatossága, minden szépért lelkesülő léleknek igaz gyönyörűségére válik. A gazdag gyűjtemény sok, igen kiváló művet „ESZTERGOM és 1ÍIDÉKE" TAEÖÍJA. Leányiélek. Irta: Gécsy István. (Folyt, és vége.) Félénken közeledett az apja ágyához, szája szegletében leányos szepegés, szeme mély tüzében egy eltitkolt érzés, mely ki-kiszökött onnan, majd ismét visszabujt, de amikor kiszökött, oly bántólag hatott, ugy meghazudtolta azt a gyermekarcot, kéklő mennyországot és a fehér ruhát, az ártatlanságnak örökszép jelképét . . . A méltóságos beteg odanyujtá kezét s kigyúlt arca, amikor kis leánya rálehelte csókját. — Szép vagy kis leányom, szebb vagy mint bárki más

; ragyogni fogsz édes, ragyogásoddal elhomályosítod az egész nagy fényes bált. Gizike bámuló szemei kerekre nyíltak s megvillant bennök a fájó lemondásra hirtelen jött vágyakozó reménység. — Hogy mehetnék el bálba, papuskám, mikor te beteg vagy ? — Elmégy kis leányom, készülj fel hamar el fogod homályosítani szépségeddel valamennyit: nem vagyok én olyan beteg, hogy az en kis leányom ártatlan örömét megzavarjam. Itt egy köhögési roham félbeszakította a; méltóságos ur beszédét s ez a köhögés mindig erősebb, mindig kínosabb lett, de Gizike már nem hallotta. Örömtől kigyulladt arccal szökdécselt be hálószobájába, abba a fehér szentélybe, amit férfiszem még nem érintett, ahova csak lopva jár a képzelet és imádkozni a vágyakozás. Nem is képes férfi elme elképzelni, hogy néz ki egy fiatal lányka hálószobája, mennyi ártatlanság fér be e kicsiny helyre, mennyi édes álmot, eltitkolt sóhajt, ébredező szerelem vágyó gyönyörét nyelik el azok a fehér, kék vagy rózsaszín kárpitos falak. Gizike hirtelen magára kapta a könnyű báli; felöltőt, s amilyen gyorsan jött, ugy akart távozni, mikor tekintete az ágya melletti aranyozott mahagóni fából faragott kis asztalkára esett, azon feküdt egy kék könyv. Kék bársony volt a táblája, aranyból vert cimer rajta, fehér velin a papirka s fekete betűkkel irva bele egy fiatal kis leány minden gondolata, szive vágyódása, lelke óhajtása; szóval ez a kicsi jószág az állandóság színébe burkolva, ez az édes napló volt az ő egész világa. Odalépett hozzá, ajkához emelte s rálehelte csókját, azt a szűzi lehelletet, amelynek perzselő hevét nem érezte még más, csak a papa, mama, meg ez a kicsi könyv. Felnyitotta, aztán írni kezdett ott, ahol elhagyta, szapora betűkkel, görbe dőlt sorokkal: Február 12-én este 10 órakor. Nincs a világon aranyosabb papája senkinek, mint nekem a kis Gizikének. Szegény papa beteg és mégis elenged a bálba, nem akarja megrontani az ő kicsi leányának örömét. Ez az első bálom, ma leszek nagy leány, én leszek a legszebb, én táncolok legtöbbet és a papa oly jó, hogy ki sem mondhatom! — Pá édes kis naplóm, majd ha haza jövök, elmesélem néked, hogyan mulattam, mennyit táncoltam és ki volt a legszebb. Aztán felszökött fürgén, ruganyos lépéssel pihegő kebellel sietett ki, — ki a menyországból a siralomvölgyébe. Mig Gizike naplóját megírta, az történt, hogy a méltóságos ur nagyot talált csuklani, de oly nagyot, hogy a lélek abba a minutába elröpült roskatag hüvelyéből, elröpült oda, ahol párducos és kacagányos ősei már századok óta várják monoklis utódukat, hogy majd együtt várják a feltámadást s Gábriel arkangyal zugó harsonájának földet rázó hangját. Ahogy Gizike megtudta mi történt, fekete lett előtte a kékbe játszó szoba, megtántorodott és biztosabb támaszték hiányában belekapaszkodott báli belépőjének lágy hattyuprémjébe. A gondos mama, ki e szörnyű pillanat-