Esztergom és Vidéke, 1910
1910-10-09 / 79.szám
itergom. 1910, rXXIL évfolyam 79. szám. A V í Vasárnap, október 9. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Esztergom, „KORONA" szálloda I. emelet. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. Laptulajdonos és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár. Csütörtöktől - vasárnapig. Az iparosok gépei. Elmúlt a nyár is termés nélkül. Se a földmivesnek, se az iparosnak nem hozott ez a nyár még annyit sem, mint az előző évi volt. A kereskedelem pang, az ipar nemkülönben, a földmives szegényedik, mert nincs vállalkozási kedv, hiányzik a tőke, nincs hitel. Mintha valami láthatatlan erős karok fogódznának bele a város előretörni akaró szekere kerekének tengelyébe, mintha az előrejutást megakadályozni igyekvők ködös, fojtó lehellete terjedne szét az egész fórumon. Ugy érezzük, mintha azt mondanák, maradjon igy minden, amint volt azelőtt, szegényedjen bár a ránk haragvó földmives, menjen inkább tönkre a még meglevő kereskedelem, pusztuljon el a szegényes kézműipar, csak maradjon minden a régiben, legyetek csak tovább is a régi, a talán mindörökké tartó szegénységben. Feláldozni az elvert magukat a hirdetőket is, hogy a személyért tovább is tűrjenek, szenvedjenek, maradjanak a személyi elvben igazak, de a szegénységben még inkább azok. Ezek a fojtó, a testet, azután a lelket elsenyvesztő gondolatok tölthetik be az esztergomi iparosság lelki és elvi vezéreit. De mint a foszlóban lenne az iparosság szemén a hályog. Elmegy a kormányhoz, kérvényt intéz az államtitkárhoz, most már az ő képviselőjéhez, segítse őket a kormány, és ha már nincsen forgalom, munka ebben a tekintélytől agyongyötört városban, adjanak legalább ingyen gépeket, hogy a régit, amelyen csak a család szegényes eltartására és a pótadóra kerestek, ujjal cserélhessék fel, mert biznak, hogy az ujak zakatolásai egy biztatóbb jövőnek lesznek előhírnökei. Menjen csak az esztergomi iparosság a kereskedelmi államtitkár-képviselőjéhez, akinek a szive nem a bosszúállóéhoz, a hamis prófétáéhoz hasonló. Tárt karral, szíves készséggel fogja az államtitkár kérelmükéit teljesíteni, hogy felnyissa szemeiket és megértesse velük az írásnak szavait : „Óvakodjatok a Bálványoktól és az önző hamis prófétáktól." A jóizlés. Igen sokat beszélnek most arról, hogy mi ízléses és mi nem. Az esztergomi sajtóorgánumok legnagyobb része heteken keresztül a jóizlésről tart inkább kevésbbé, mint többé sikerült kenetteljes előadásokat. Ugyanekkor nagyon is elfelejtkezik arról, hogy épen ezen a réven követi el a legnagyobb izetlenséget. Másnak, különösen egy laptársnak az ízlését nyilvánosan bírálni csak az a lap volna hivatva, amelyik még soha ízléstelenséget el nem követett. Ilyen lap pedig Esztergomban, de sehol a világon nincsen, mert csak akkor lehetne, ha mindazon események, amelyekkel egy lap foglalkozni kénytelen, kivétel nélkül a jóizlés nevében születnének. Az eseményeket emberi cselekedetek teszik, nem pedig angyalokéi és nem szorul bizonyításra, hogy a res humánák legtöbbnyire Ízléstelenek. Csak enyhíteni áll módjában bármelyik lapnak az önmagukban Ízléstelen emberi dolgokat, még pedig aként, hogy a saját eszközeivel eltüntetni iparkodik azo„ESZTERGOM és ÍIDÉKE" TARŰÁJA. Leányiélek. Irta: Géczy István. , A méltóságos és valóságos belső titkos tanácsos ur körúti lakásában lábujjhegyen jár-kél a fényes libériába bujtatott cselédség. Orcáikon ott ül a jól begyakorolt szomorú aggódás, mögötte pedig elbújva a titkolt közömbösség. Mi közük nekik ahhoz, hogy a méltóságos ur lázbetegen fetreng a puha vánkosain ? Uj helyről gondoskodni még van idő, az orvos ur azt mondta, hogy egy kis meghűlés az egész, valahol az isten háta megett az erdélyi határszélen fázhatott meg, ahol a magas kormányt képviselte egy vicinális megnyitásánál. Amint onnan hazakerült, ágyába dőlt és fel se kelt máig. A nagy ernyős lámpa kéken hulló sugarai misztikus fénnyel vonják be a szobát s a kékbe játszó falon szeszélyesen vibráló árnyékot vetnek az ide-oda mozgó alakok: a termetes méltóságos asszony, a száraz hosszúra nyúlt orvos az ő lelógó pofaszakálával, melynek falra vert árnyéka mozgó vitorlának látszik és az orvosságos üveget tartó inas. Az orvos fontos komolysággal csóválja a fejét és tapogatja a méltóságos beteg üterét: a baj hirtelen roszra fordult. Ezelőtt egy órával még semmi veszély nem volt, a beteg vigan beszélgetett a méltóságos asszonnyal, aki ép uj toaletteiét mutatta be, amit a mai bálra vett fel. Hogy, hogy nem, a láz egyszerre csak emelkedni kezdett és egy óra alatt ott állt, ahol a tudomány már megcsóválja fejét, felhúzza szemöldökét, hogy eleven kérdőjellé változik át és ilyenforma hangot ád : hm-hm I A méltóságos asszony arca egyszerre elborult ; felhőt vetett rá az aggodalom, a szerető anya aggodalma. Nem attól félt, hogy árva lesz a kis Gizike, egyetlen gyermeke, mindkettőjük szeme fénye — ki gondolna erre — de sajnálta aranyos kis leányát, mert ez a hirtelen jött változás a legédesebb örömtől fosztja meg, nem mehet a bálba, az első, rég várt bálba. Ez fájt, ez töltötte el aggodalommal az ő anyai nagy szivét. A beteg lassan felemelkedett, lázas tekintete kisérni látszott valakit, s mikor nem találta meg, szólott az ő lassú, vontatott, nagyúri orrhangján: — Merre van Gizike? Látni akarom, jól néz-e ki báli ruhába ? ... Jól áll-e rajta ! A méltóságos asszony szemében megvillant az anyai büszkeség csodás fénye, annak az anyai büszkeségnek, amely a szépség, jóság és tökéletesség mintaképét egy lényben látja összpontosítva a gyermekében, elbizakodott mosoly látszott széles szája körül s ez a mosoly azt mondta, szép-e jól áll-e Gizikének a báli ruha? . . . Mit feleljek erre, hisz ez oly természetes dolog, ami kérdés tárgya se lehet. Nem is válaszolt rá, csak ennyit mondott: — Ide hozom — s a szája körüli mosoly azt is kozzátette hang nélkül, de érthetően — aztán ámulj! A méltóságos beteg szeme rátapadt az ajtóra, amelyen az asszony eltűnt. Erőtlen félkarjára támaszkodott s*ugy várta, leste az ő kis leányát, de a gyenge kar nem birta sokáig, megzsibbadt megbicsaklott s visszarogyott címeres, kivarrott csipkés párnáira. A tudomány embere rosszalólag csóválta a fejét. — Nyugalom, méltóságos uram, nyugalom. Különben semmiről sem állok jót. Szerencsére felnyílt az ajtó s kijött mamájától vezetve az édes kis Gizike. Ugy nézett ki hófehér ruhájában, mint hulló hópehely sötét éjszakában. Hamvas szép orcáján ragyogott a himpor, sötétkék szemében fénylett a menyország, bársony szemöldöke miként a szivárvárvány, ivet rajzolt a kék mennyboltozat felett. (Folyt, köv.)