Esztergom és Vidéke, 1910
1910-02-17 / 14.szám
zeten levőkkel szemben soha nem éreztette, aki meghallgatta és megbecsülte az ellenkező politikai véleményt is. Gyapay Pál azzal kezdette szavait, hogy közönetet mondott az előtte felszólalt püspöknek, aki tosztjával kissé felvidítva a felszólalásokban megnyilvánult szeretet és ragaszkodás hatása alatt lehangolt kedélyét s igy lehetővé tette, hogy felszólalva, megköszönje a szeretet és ragaszkodás megnyilvánulásait. Fájdalommal emiitette fel, hogy az alispán felszólalásában említett szivárványt, borús felhők ismét leszorították a Haza kéklő egéről. Felemiitette, hogy lelke teljes meggyőződésével foglalta el négy évvel ezelőtt egy szebb, egy jobb jövő reményébe vetett bizalommal állását, melyet a változott politikai viszonyok miatt kénytelen elhagyni. Utalt arra, hogy a letűnt négy év rövid volt arra, hogy bármennyire is óhajtotta azt, maradandó alkotásokat hagyhatott volna hátra, de másrészt a polgármester által hangoztatott körülmények is akadályozták azt. Felemelt fővel hagyja el — úgymond — állását, mint ki kötelességét becsülettel teljesítette. Köszönetet mondott a megye közönségének, tisztinarának, vezető férfiainak, hogy közéleti működését támogatták. A közéleti kötelékek elszakadtak, — folytatá — melyek őt a megye és a városhoz fűzték, de a magán és társadalmi kötelékek nem. ü marad az, ki volt, Ő szeretettel fog mindenkor viszszaemlékezni, s viszont kérte, hogy tartsák őt is meg abban a szeretetben, melyben eddig része volt. Dr. Hulényi Győző Bogisich Mihály püspök szavaira reflektálva, a püspök úrnak felszóllalásában elmondottakkal látja dementálva azt a vádat, hogy a távozó főispán magát más politikai hitvallású férfiakkal vette körül, mert ha azokkal barátkozott, az csak az ő politikai béketűrésének tudandó be. Előadta, hogy volt egyszer egy rövid látó ember, akinek szemében, midőn egy temetésen a részvétkönnyei megjelentek, azokon át látni kezdett. Mi is — úgymond — a távozás facsarta könnyeken át fogunk majd igazán látni s fogjuk megismerni azt a férfiút, akitől búcsúzunk s jóságos szivét megismerni, mely sokszor akadály volt hivatása gyakorlásában. Az embertől búcsúzik, aki talpig becsületes és derék férfiú volt. Nagy Antal reáliskolai igazgató a szülők, tanulók és tanárok nevében mondott köszönetet azért a támogatásért, mellyel a reáliskola fejlesztését előmozdította. Peterdy Kálmán felszóllal, — úgymond — hogy a hű csatlósok is hallattassák a fájdalom érzetétől áthatott szavukat. Kialvóban vannak az őrtüzek, távoznak — folytatá szavait — a vezérek, csak a közkatonák állják helyüket, hogy könynyeikkel oltsák ki a fellobbanó őrtüzek utolsó szikráit. Időlegesen vesz csak búcsút a távozótól, mert hiszi, reméli, hogy kifognak ismét gyúlni az őrtüzek s akkor a hű katonák ott fognak állni ismét. Végül Dóczy Ferenc ipartestületi elnök, a polgárság nevében vett búcsút a távozó főispántól, kit csak szeretni, becsülni tanúit mindenki. A társaság a kora hajnali órákban vett bucsut a távozó főispántól, aki a reggeli vonattal végleg elhagyta a várost. HÍREK. — A Hercegprímás válasza, ő Eminentiája, a bibornok Hercegprímás születésnapja alkalmából a város közönsége által hozzá intézett üdvözlő sürgönyre, a következőleg válaszolt: „Esztergom szab. kir. város közönsége, tanácsa és tisztikara nevében bensőségi érzelmekkel kifejezett kivánatokat őszinte örömmel fogadtam, Méltóztassék kérem azokért hálás köszönetemet tolmácsolni. Vaszary Kolos bibornok, érsek." — Hivatal átvétel. Dr. Földváry István városi főügyész halála folytán megüresedett főügyészi hivatalt dr. Prokopp Gyula városi főügyész kedden vette át a város által kiküldöttek jelenlétében. — Ismeretterjesztő előadás a főgimnáziumban. Jövő vasárnap, február 20-án este 6 órakor Csinos Albin, főreáliskolai tanár Velence történetéről tart előadást a főgimnáziumban. Az előadást vetített képek fogják kisérni. — Halálozás. Társadalmunk egy rokonszenves alakját, Honig Lászlót ragadta ki közülünk a halál, kinek elhunytát az alábbi gyászjelentés tudatja. „Özv. Honig Lászlóné szül. Horacsek Cecília a maga valamint az összes rokonság nevében megtört szívvel tudatja, hogy szeretett jó férje Honig László nyűg. kataszteri felmérési felügyelő f. évi február hó 14-én életének 65-ik évében, rövid szenvedés és az utolsó kenet szentségének felvétele után elhunyt. Földi maradványait f. hó 16-án d. u. 3 órakor fogjuk a szab. kir. városi temető kápolnájából ugyanazon temetőben örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szent mise-áldozat szerdán, azaz február 16-án d. e. 10 órakor fog a szab. kir. városi plébánia templomban az Urnák bemutattatni. Esztergom, 1910. február 15. — Nyugodjék békében! — Honig Karolin leánya. Honig János nyug. magy. kir. sótárnok, bátyja. Özv. Horacsek Jánosné anyósa. Dr. Huszár Gyula, Burány Ferenc sógorai. Szigetközy Katalin, dr. Huszár Gyuláné sz. Niedermann Kornélia, Burány Ferencné sz. Polyák Rózsika sógornői. — A Kaszinó kabarét estélye. A Kaszinó műkedvelő társasága a február 7-ére hirdetett és elmaradt kabarét estélyt mint értesülünk f. hó 26 án, a jövő hét szombatján tartja meg, még teljesebb és kitűnőbb programmal, mint amely az elmaradt estélyre hirdetve volt. Ugy a szereplők nagy száma és ismert ügyessége mint a műsor válogatottsága és érdekessége ezen estének fényes sikerét már eleve biztosítják. A rendezőség sem fáradságot, sem áldozatot nem kiméi, hogy a kaszinó közönségének egy szórakoztató és fényes estét szerezzen. Az estély meghívóit a napokban küldi szét a rendezőség, jövedelme jótékony célt szolgál. — A negyvenezer korona felosztása. A Hódmezővásárhelyen megjelenő Vásárhelyi Reggeli Újságból vesszük át az alábbi hirt. Ismeretes, hogy milyen elkeseredést keltett városunkban a miniszter által készített táblázat a 40 ezer korona államsegély felosztására nézve. A miniszteri táblázat szerint ép azok ném részeltetnének segélyben, kik arra rá vannak leginkább szorulva, igy a kezelőszemélyzet egy része és a szegény rendőrök, tűzoltók és szolgák. A törvényhatóság ennek folytán Kovács József nemes lelkéből fakadó indítványára elhatározta, hogy feliratot nyújt át abban az értelemben, hogy a fentebb említett kisemberek is részesüljenek a segélyben. Törvényhatóságunk ezen akciójának jogosságára nézve, városunk hírneves fiától, dr. Kmetty Károly orsz. képviselő, egyetemi tanártól a következő sorokat vettük : „Tudtommal az országgyűlésen a két millió segélyt a városoknak a cél közelebbi meghatározása nélkül szavaztuk még. A kormány ugyan többször jelezte, hogy ezen segély első sorban a városi tisztviselők javadalmazásának rendezésére fordítandó. Arra azonban a miniszternek nézetem szerint nincs joga, hogy az emiitettek alapján maga rendeletileg határozza meg azt, hogy a segélyből, mily mérvben részesittessenek az egyes tisztviselők, segéd és kezelő személyzet. Á törvényhatósági város ugyanis hivatal szervezési jogánál fogva a tiszti javadalmazásokat önkormányzati hatáskörében maga állapítja meg. A várost a miniszter nem kötelezheti, hogy az általa kidolgozott városi tisztviselői fizelésrendezési „törvénytervezetet" vegyék kötelező szabályzat gyanánt az államsegély felosztásánál, az autonóm jogállást sértő ily kötelező rendelkezés ellen a kormányhoz fölterjesztéssel esetleg az országgyűléshez sérelem emeléssel lehetne élni." — Nyilvános nyugtázás- Az Ipartestület által a farsangon rendezett jőtékonycélú estélyen felülfizettek: Tóbiás Frigyes 20 kor., Klomann Nándorné, Meizler János, Mészáros József, Draxler Alajos, Polusin Mátyás, Magyary László, özv. Schuller Pálné, dr. Fehér Gyula, Neubauer János, Szekeres Béla, Strompf Ignác 10 —10 kor., Vimmer Imre 8 kor., Laiszky János 7 kor., Toldy János, Kührner Antal, dr. Andor György, Kósik Ferenc, Szimhart Károly, Duksz Gyula 5—5 kor., Farkas Tivadar, Krizsán András, Csillag József 4—4 K, Bartalos Virjcéné, Szathmáry Béla, Draxler Ferenc, Mátéffy Viktor, Csárszky István dr., Kubányi Sándor, Osváth Andor, Szekeres Gábor, Popper Ede, dr. Prokopp Gyula, Stricz Lajos 3—3 kor. Waldfogel József 2.50 kor., Tindler Ignác, Kleppek Lajos, Umhőh Lajos, Erdélyi Lajos, Gerley Dániel, Nelhübel Gusztáv, Szölgj'émy Ignác, Meng Géza, Michela Jánosné, Király Mór, Nóvák Józsefné, G.uszmann János, ifj. Matus Gyula, Homor Imre, Simon Endre, Pekánovits Károly, Preszler Jánosné, Farkas Adolf, Pitlovits Mihály, Báder N., Vadas Aladár, Michela János, Midler Gusztáv, Bellus Gyula 2—2 kor., Soóky Péter 1.10 kor., Voticzki Mór, Révész Mór, J.elinek Adolf, Schweiczer Vilmos, Bernvallher Lajos, Spick Ferenc, Machacsek Gusztáv, Tóth Mihály, Jakobek Jenő, Deutsch Samu, Pásztor József, Gerley Dénes, Gutray János, Árm Sándor, Székely Imre, Király László, Herda Károlyné, Geigler Ferenc, Vild Géza, Csincsura Ágoston, Csincsura Márton, Szekeres Béla, Adorján János, Igali Nándor, Szmodics Zsigmond, Pátriász Zsigmond, Kishonti József, Csókás Boldizsár, Uhlárik János, Molnár Istvánné, N. N., N. Ö., M. J. 1 — 1 kor., Klenkó Pál 40 fii. — Dr. Rigler Gusztáv könyve. Dr. Rigier Gusztáv a kolozsvári egyetem nagy tudású tanára, városunk jeles szülötte, egy, különösen tudományos szempontból felette értékes könyvet adott ki, mely két hatalmas kötetben most jelent meg. Közegészségügyi szempontból megbecsülhetetlen Rigler munkája, melyben az ő nagy tudását fektette le oly módon, hogy az emberiségnek a legnagyobb hasznot, az egészséget biztosítsa. Talán kevesen tudják azt a nehéz és veszélyes tudományos működést, melyet Rigler Gusztáv tanár végez, ki állandóan azokkal a láthatatlan ellenségekkel van harcban, melyek legdrágább kincsünket az egészséget veszik el tőlünk. A száz és száz féle veszedelmes bacilusok között tölti az idejét, melyekét üveg csövekben szorítva tanulmányoz s kezdve a pestis bacilustól a tuberkulózisig minden ott van az ő kísérleti termében s ezekkel a legnagyobb életveszedelem mellett kísérletezik. Aki az egészségét többre becsüli mindennél, annak az asztaláról nem .szabad hiányozni ennek a munkának, mely egy tudományos ember hosszas veszélyes munkájának összeállított eposza a halál ellen. A mű hatalmas két kötetre és 1214 lapra terjed, a könyv megrendelhető az összes könyvkereskedésekben, vagy a szerzőnél, — Bérkocsi állomástér áthelyezés. A párkányi járás főszolgabirája a nagyközönség tájékoztatása végett közli, hogy a párkányi hídfő lejáratánál levő bérkocsi állomástér, f. évi március hó 1-től, a Párkány és Vidéki Takarékpénztár átellenébe helyeztetik át. — Nyilvános nyugtázás. Az esztergomi rendőri alkalmazottak nyugdijpótló és segélyző egyesülete f. hó 1-én rendezett táncestélye alkalmával történt felülfizetők folytatása. Lusztig Endre, Király Mór, Meng Géza, Haáz János, Németh Adolf, Bauer N., Kumainer Márton, dr. Prokopp Gyula, Gerendás N., Bánfi Károly, Istvánffy Elemér, Kosik Ferenc Reviczky Gábor, Szimhart Károly, ifj. Vas István, Árva István, Tölgyessy István, Jakobek N., Kiffer Ferenc, dr. Berényi Zsigmond, Szenczy Ferenc, Vörös János, Barta József, Schönbeck Imre, Valdfogel József, Csányi Gyula, Diamant Béla, Adorján József, Pinczés Géza, Leitgeb János, Cselka János, Kaan Károly, Groszner B., Globucsnik J., Homor Imre, Beck János, Knisch Sándor, Albrecht Ferenc, Rolkó Béla 2—2 koronát, Reviczky Elemér, Vavia József, Scheiber Rezső, Sipeki Kálmán, Hollósi Rupert, B >rosay Dávid, Szakács Béla, Dombay Nárcisz, László Dániel, Parcsamy Henrik, Sárossy Etel, Takács Gedon, Szabó Imre, Mitter Ferenc, Hadra Ferenc, Koppi Károly, Márton Géza, Koksa Tivadar, Országh Kálmán, Kaszás László, Edison intézet, Roszival István, Szaller István, Szalkay János, Gerlei Dénes, ifj. Földes Nándor, Ivanics Mihály, Cseresznyés István, Németh József, Schveiczer Vilmos, Kubovics István, Boros „Adolf, Kapus János, Fodor József, id. Szaponyai Imre, Kelemen N., Zimmer Zsiga, Eck József, Fazekas Henrik, Nyéki György, Ocskovics Imre, Kiffer János, Burány Béla, Markvart Ferenc, Effenberger N., Tauber N., Virág Ferenc, Iványi Ferenc, Iványi Lajos és N. N. 1 — 1 koronát, Jakus János 1 kor. 40 fii., Nyitrai József 1 kor. 40 fii., Radonovics J., Krausz Ignác, Paulovics K. és Deucs Gyula 60—60 fillért, Ribó József és N. N. 40—40 fillért és Bál János 20 fillért, kiknek az egyesület ezúton mond hálás köszönetet. — A világhírű Szalvátor idény sör a Müncheni Paulaner szeszfőzdéből megérkezett és mig a készlet tart csak á Központi Kávéházban palackokban kapható. — Szőlőtermelők és bortulajdonosok figyelmébe- A város fogyasztási adóhivatala az alábbi hirdetményt bocsájtotta ki: „A borkereskedők és a szeszesitalok kimérésével foglalkozók kivételével értesíttetnek a többi szőlőtermelők és bortulajdonosok, hogy a legutóbbi 3 évi átlag alapján ez évre, vagyis 1910. évi január hó 1-től december 31-ig terjedő időre a borfogyasztási adóra és fogyasztási adópótlékra nézve ismét kiegyezhetnek. Az egyezségi kötéseket a város fogyasztási adópénztára a fogyasztási adópénztár hivatalos helyiségében eszközli. Kiegyezés köthető folyó évi február hó iő-tól számított 8 nap alatt minden nap délelőtt és délután a hivatalos órák alatt. Kiegyezési feltételek ugyanazok, mint 1909. évben voltak, vagyis a kiegyezési összeg negyedévenkint előre fizetendő azzal a külömbséggel, hogy az első negyedi az egyezség kötésétől számított 8 nap alatt fizetendő és a kiegyezettek tartoznak kedvezményt kérni, tartoznak a boreladásokat és uj borukat bejelenteni, mely fel is lesz véve." — HevenyfertŐZŐ kórok. Esztergomvármegye területén január hó Il-ik felében előfordult hevenyfertőző kórok az alábbiak : Roncsoló toroklob: Sárisáp, Farnád, Kural, Nagyölved. Bárányhimlő: Esztergom város. Hasihagymáz: Esztergom város, Sárisáp, Csolnok, Kesztölc, Tokod, DÖmös, Muzsla, Ersekkéty, Bátorkeszi, Bucs, Kéménd, Köbölkút. Gyermekagyi láz: Esztergom város. Vörheny: Pilismarót, Párkány, Köbölkút.