Esztergom és Vidéke, 1910

1910-10-02 / 77.szám

rónánál több, sokszor annyi se. Hogyan tudtak ezek házat venni ? Megmondjuk. A gazdasági munkásházakról való országos törvény szerint munkásházak azokon a helyeken épülnek, ahol legalább tiz munkáscsalád jelenkezik avégből, hogy szeretne saját otthonába jutni. De meg ez az első lépés. Mert a jelentkező munkásoknak ezt az ügyét a képviselőtestületnek is magáévá kell tenni. Következik tehát az, hogy azokon a helyeken, amelyeket felsoroltunk, vagy ahol egyáltalában munkásházak épülnek, ott a munkásság s birtokos osztály között egyetértés és kölcsönös méltányosság van. Mert a dolog ugy áll, hogy a munkásházakat kölcsönből épitik és a munkás, akinek nincs hitele, hogyan kap kölcsönt? Csak úgy kap kölcsönt, hogy ha a községi képviselőtestület, avagy a vármegye kezességet vállal értük! Ezért mondtuk mi azt az előbb, hogy ahol gazdasági munkásház épül, ottan a béke, szeretet, egyetértés és méltányosság lakozik. Mert nem lehet feltenni, hogy azok, akik a munkásokért kezességet vállalnak, erre hajlandósággal lennének, ha a munkásosztály velük szemben szintén nem lenne méltányos és egyetértő. Csak olyan helyeken épülhet munkásház, ahol a kölcsönökért jót állanak a képviselőtestület tagjai, viszont ezeknek a hajlandóságát csupán azt biztositja, ha a munkás nem keres érdekellentétet a birtokos osztállyal szemben. A minthogy ilyen érdekellentét nincs is, mert a gazda és munkás nagyon is egymásra vannak utalva. A gazda munkás nélkül, a munkás gazda nélkül, a kinél kenj'erét keresi, el nem lehet. Ha a gazdának jó termése van, akkor a munkás részkeresete is ehhez irányul. Ha rendesen, zavartalanul megy a gazdaságban a dolog, ezt nemcsak a gazda forditja hasznára, hanem a munkás is. El lehet mondani, hogy sehol egyetértőbb, békésebb, méltányosabb eljárásra nincs szükség, mint a mezőgazdálkodás során, ahol gazda és munkás egymást megértésére, kölcsönös méltányosságára állandóan szükség van. De az egymást megértésnek meg is van a haszna, a munkásra nézve is. Csak a munkásházakról szóló mostani hirünket vegyük figyelembe. Ha sem másból, már ezért is bizonyos dolog, hogy a munkásosztálynak igenis szüksége van azoknak jóindulatára, akik saját otthon megszerzésében őt gyámolítani hivatottak. Nem lehet el sem képzelni, hogy ahol a munkásosztály valami lázongó, önmagával meghasonlott, keserű lelkű ember után indul és a társadalmi meghasonlásnak annyi kellemetlen magját elhinti, hogy ott, mikor a munkásosztálynak annyira égető ügyéről, a saját otthona megszerzéséről legyen szó — valami nagy szeretettel dobókat, kenyérrel hajítanák vissza. Az emberi természet nem ilyen szeretet hasonló nyüstből van. Jóbánás, békesség, szeretet hasonló virtusokat fakaszt. Békétlenség, méltatlanság, gyűlölség pedig elhidegiti a sziveket. Azért legyünk bár akármi foglalkozási sorban, becsüljük meg egymást, legyünk egymás iránt méltányosak és igazságosak. Békesség és szeretet vitték elő az emberiséget, meg a tisztes munkásnak megbecsülése. Mikor Magyarországon nem is egy esztendő alatt annyi meg annyi ember a maga tűzhelyénél melegszikigazság szerint senki el nem mondhatja hogy a munkásosztály sorsával nem törődnek. Ápoljuk tovább az egyetértés szellemét, hazánkra uj virágzás, mindanyinyiunkra pedig a boldogulás derűs napjai következnek. Ki az én vallásom védője. A katholikus anyaszentegyházat nem bántja senki. A kath. anyaszentegyház nem szorul védelemre. Az én egyházam bástyája, a szeretet oly erős, hogy azon rést ütni nem tud és nem is mer senki. Az én egyházam nem szorul földi védelmezőkre és aki kiáll a szeretet acélnál erősebb bástyájára és azt kiáltja, hogy nem a szeretet, hanem ő az a mentor, aki megvédi az én egyházamat a nem létező külellenségtől, az vagy nevetséges pojáca, v^gy számító, ravasz financier. Esztergomban már régen és most legújabban a szent István-ünnep polgári részének rendezéséből, csúnya felekezeti hecc undorítja a lelkeket. , A hajánál fogva előráncigált felekezeti hecc zavaros hullámaiból diadalmasan emelkedik ki egy középkori hős alakja, aki az „Uj Lap'-ból és az „Esztergomi Friss Újság"-ból formált kereszttel a vértjén napról-napra diadalmasan harsogja : üssétek a más vallásuakat, de különösen a zsidót, mert veszélyben van a kath. anyaszentegyház. Én és velem együtt sokan szerfelett kíváncsiak vagyunk, hogy az, aki önmagától állott be keresztes hadvezérnek, az én vallásom védőjének és elevenek-holtak birájának, ki és micsoda ? Sokáig kerestem az okot, amely ezt a jeles férfiút glóriás szerepének elvállalására késztette és megtaláltam ő benne magában, aki eddigi kevésbbé ismert ténykedéseivel jogcímet váltott magának a hitvédői titulusra. Hulljon le tehát a lepel ! Az esztergomi hitvédő, az „Esztergomi Friss Újság" felelős szerkesztője, Dvihalli Géza. Dvihalli úr egy évtizeddel ezelőtt Budapesten egy szabóüzletben inasi minőségben kezdte meg fényes karrierjét. Budapestről Esztergom felé irányította vitorláit és a „Szabadság" szerkesztőségében kezdte növeszteni hirlapirói körmeit. Mikor a körmök már elég erősek voltak a karmolásra, belevágta azokat saját gazdájába, aki őt ezért szélnek eresztette. Ezután az „Esztergomi Lapok"-nál próbált szerencsét, majd midőn itt is ütött a távozás órája, Dvihalli Géza gondolt merészet és nagyot és előkeresvén egyetlen diplomáját, a keresztlevelét, felvételre jelentkezett az „Esztergom" szerkesztőségénél. A keresztlevél itt kamatozni kezdett. Nem kamatozott azonban oly busásan, hogy az Dvihalli úr költséges lóverseny passzióinak, fedezésére elegendő lett volna és igy nem is lehet tőle rossz néven venni, hogy egyéb kereset forrás után nézett. Mint gyakorlott hitvédő természetes szimatánál fogva nyomban felfedezte a bőség szaruját — a zsidók zsebében. Ekkor már mint városatya is, egy komor téli délután beállított egy zsidó vállalkozóhoz és hivatkozva városatyai, hirlapirói és hitvédői minő ségére, apró részletekben 1200 koronákat garaimanózott ki a megrémült izraelita kóser zsebéből Napi vendége lett szeretett zsidajának és ez rémületében fizetett, mint a köles, mert Dvihalli úr azzal fenyegette meg, hogy a várostól függő vállalkozásait, mint városatya és mint két lapnak felelős szerkesztője, tönkre fogja tenni. A ír gijfcut vállalkozó tehát fizetett és Dvinalli Géza lapjaiban és a városi közgyűlésen dicshimnuszokat zengett *a zsidó-vállalat létesítése érdekében. Tisztes városatyák buzgón olvasták és hallgatták a zsaroló meggyőző érveit és becsületes szavazataikkal jóhiszeműen támogatták a zsidópénzen dolgozó garaimanó kisded játékait. Dvihalli Manó pedig ezalatt tovább ölelgette polipkarjaival a más vallású felebarátját, sőt a jó viszony és a baráti melegség hathatósabb ápolása szempontjából több szekér szénnel természetben is megfizettette városatyai és hirlapirói mivoltát. Semmi sem tart azonban örökké és a zsidóvállalat nyélbe üttetvén, Dvihallj Manó több eredménytelen kísérlet után azzal fenyegette meg a kiszipolyozott zsidó vállalkozót, hogy ha nem fizet, hát akkor ő — barátság ide, barátság oda — kellemetlen húrokat fog pengetni lapjaiban. Manónk pengetett is és ebből azonnal konstatálni lehetett, hogy a vállalkozó észretért és megszüntette kölesi minőségét. Dvihalli Manó ezen szerfelett elkeseredett és vad dühében most már az össz-zsidóság ellen fordult. Hogy miért, ezt ő külön is tudja. Éppen kapóra jött a hatóságilag elmebajosnak deklarált városi közgyámnak, Sinka Ferencnek, a polgármesterileg patentirozott antiszemitának ügye, amelyből Dvihalli Manó parázs felekezeti heccet provokált és mint önmagától szabadalmazott hitvédő, kiállt az én vallásom, az esztergomi katholikusság bajnokának, megmarván katholikust, zsidót egyaránt, kiállt bírónak a szeretet bástyafokára, ítélkezni elevenek és holtak felett. Ilyen ember, aki a zsidót az év minden szakában megzsarolja, aki farsangkor a protestánsokat marja, aki városatyai mivoltát zsidópénzzel megfizetteti, aki hirlapirói tollát megvásároltatja, aki tehát börtönbe való közönséges zsaroló, az ne álljon ki az én vallásom védőjének, az anyaszentegyház igazai és a krisztusi tanok bajnokának, níert azoknak védelemre itt egyáltalán szükségük nincs, különösen nincs Dvihalli Manóra. Remélem, hogy ezek után megfogják tagadni vele a közösséget a becsületes és tisztességes városatyák, kitaszítjuk karunkból mi is a zsaroló hírlapírót, a függetlenségi párt pedig nem fogja engedni, hogy az ő hazafias törekvéseinek ilyen sajtómanó legyen a szószólója. Ezek után írhat ez az alak, amit akar, arra többé reflektálni senki kötelességének ismerni nem fogja. Az általa és Sinka Ferenc állal vezetett és felfujt felekezeti hecc otrombaságait én vertem vissza, miattam mentek neki az esztergomi zsidóságnak, ütöttek jobbra-balra a sötétben, amely sötétségbe a jelen cikkemmel az alaptalanul meghurcolt és a följelentést aláiró zsidó polgárok érdekében is világosságot gyújtok. A Sinka-féle feljelentés aláírói között szereplő harmadik katholikusra Manóka .kíváncsi volt, tehát tudja meg, én vagyok az a „hires harmadik közszereplő tekintély", aki ime vagyok még olyan erős, hogy egy sajtó-manót besorozzak az erkölcsi halottak sorába. Kiss Endre. Q

C C HÍREK. 3 >

Q Október elsejével új előfizetést nyitunk lapunkra. Felkérjük negyed* éves előfizetőinkét, hogy a lap akadálytalan szétküldése érdekében előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek.