Esztergom és Vidéke, 1910

1910-08-04 / 61.szám

mozott el, alig van család, mely egy-egy drága kedvesének a vesztét is ne gyászolná, alig van falu, amelyből ne hiányoznának emberek, kenyérkereső apák, apró és felnőtt gyermekek, anyák, aggok, fiatalok, kiket a váratlanul jött Ítéletidő, a borzalmas árvízkatasztrófa vitt magával iszapos hullámsirjába. Nemcsak ezt az országot, hanem az egész művelt világot mélyen megrendítették ezek a borzalmas katasztrófák, melyek Magyarország több vidékét meglátogatták és melyek több virágzó magyar vármegye gazdaságát, iparát, kultúráját és népét tönkretették. Es lőn, hogy mikor a végső Ítélethez hasonlatos katasztrófák hire elterjedt, azok, akiknek gondozására van bizva ennek a sorssujtotta nagy vármegyéknek a közigazgatása, alispán, főszolgabirák és tiszttársaik, nyomban az elpusztult járásokba, falvakba siettek, hogy megmentsék azt, ami menthető, hogy a megrémült lakosságba lelket öntsenek, hogy a népet a további katasztrófa borzalmaitól, amennyire emberi erőtől az lehetséges, megmentsék; hogy a népet elhagyatottságában, kétségbeesésében és leírhatatlan nyomorúságában megvigasztalják és talpraállitsák. A közigazgatás vezetői, alispán és főszolgabirák segítőtársaikkal megjelentek a pusztulás helyén és a folyton fenyegető veszedelmekkel nem törődve, azokkal szembeszálva, leküzdhetetlennek látszó akadályok között, a bürokratikus feladatokon messze túlhaladva, bámulatraméltó módon teljesítették — társadalmi, humanitárius, emberi kötelességeiket. Áz alispán éjt-napot eggyé téve, halálos veszedelmek között, beutazza a vész színhelyét, az egész vármegyét csillapítja, csöndesiti a fejét vesztett, remegő lakosságot; helyreállítja a forgalmat, a közlekedést; százak, ezrek életét menti meg, munkára serkent, munkát és kenyeret ad a mindenüktől megfosztottaknak és reményt bizalmat önt hősies példájával, vigasztaló szavával s veszélyt, fáradtságot nem ismerő lázas tevékenységével a népbe; — a járási főszolgabirák a veszedelem első hírére éjnek éjszakáján, úgyszólván az ágyaikból ugrálnak ki s nekimennek, a kötelesség és emberiességtől hajtva, a rohanó árnak, a veszedelemnek, hogy megmentsék a nép vagyonát és életét, hogy a romboló árnak útját állják, hogy az emberi erőt szinte meghaladó lázas munkával, erőkifejtéssel a vész helyén intézkedjenek s maguk hajtsák végre rendelkezéseiket, vagy személyesen ellenőrizzék azoknak gyors és lelkiismeretes foganatosítását, sőt egyikük-másikuk a fáradságos, az éjt-napot eggyé tevő munkán kivül még a maga zsebéből is kiveszi momentán nélkülözhető pénzét és kiosztja a halálra rémült, a mindenétől megfosztott s tehetetlenségében támasztatlanul vergődő, sorssujtotta emberek között. Krassószörény s a többi vármegye alispánjának és főszolgabiráinak, tisztikarának ezen minden emberi elismerésre méltó és csodálatra késztető működése és önfeláldozása fölött a közigazgatás többi napszámosainak nem szabad egyszerűen napirendre térniük; az elismerés pálmaágát, csodálatuk kifejezését elsőkül kell feléjük nyújtaniuk. Ime, a sokat ócsárolt, az ósdinak, a kortól elmaradottnak, az ázsiainak, a zsarnoknak, a szegény népet nyúzónak kikiáltott magyar közigazgatás, ime, a magyar vármegye, a hírhedt, a lelkiismeretlennek, könnyelműnek, részrehajlónak, tudatlannak, lustának, minden rossznak elmondott vármegyei közigazgatás ilyenképin teljesiti a maga kötelességeit, igy felel meg a maga hivatásának, igy megy tul a szorosan vett bürokratikus, a törvényszabta kötelességein, feladatkörén s teljesiti a művelt világ tiszteletét fölkeltő módon a maga népjóléti, népmentő társadalmi hivatását. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy a magyar államiságnak s az ősi, nemzeti magyar közigazgatásnak belső és külső ellenségei, akik egy tüntetést, izgatásra célzó népgyűlést betiltó szolgabírói rendeletből kázust csinálnak s a nép nyúzásáról, elnyomásáról, különösen pedig a nem magyarajkú állampolgárokkal, a nemzetiségekkel való igazságtalanságokról, szörnyű atrocitásokról szeretnek írni és szónokolni s hazug ráfogásaikkal telekiabálják a világot, — kíváncsiak vagyunk arra, hogy ezek tudomást vesznek-e a közelmúltban történt szörnyű katasztrófa alkalmából a magyar közigazgatás bámulatraméltó működéséről, a zsarnok magyar közigazgatási tisztviselőknek épen a nemzetiséglakta nagy vidékeken való emberfölötti tevékenységéről, a szegény, sorssújtotta nép megmentése körül való hősies munkájáról, ami nemcsak az illető közigazgatási tisztviselők személyes bátorságára, kötelességtudására, nemes lelkűségére vall, de fényt áraszt arra a sokat ócsárolt magyar önkormányzati igazgatásra is. Azoknak a kiváló tisztviselőknek, kik emberbarátoknak is nagyok, a becsületesen, jól végzett munka tudata, a lelkiismeret megnyugtató szava és a megmentett nép hálája a legszebb jutalmuk. Hiszen hősies munkájukkal csak ennek az ósdi, sokat ócsárolt vármegyei közigazgatásnak szereztek becsületet és elismerést nemcsak itthon, de az egész művelt világon! S midőn részvéttel, igaz emberi sajnálkozással olvassuk az árviz katasztrófáknak borzalmas lefolyását és részleteit, egyúttal kalapot emelünk ezek előtt az alispánok és főszolgabirák előtt, kik e nehéz napokban egész embereknek, hősöknek, a gondozásukra bizott nép jóltevőinek, megmentőinek bizonyultak. SZÍNHÁZ. Színházlátogató közönségünk egy része állhatatos kitartással pártolja Mezei társulatát. Az igaz, hogy minden héten van egy-két újdonság, az is igaz, hogy a közönség állandó érdeklődést mutat az előadások iránt s ha nincsenek is telt házak, mindig van annyi közönség a páholyokban és az első széksorokban, hogy nincs nyomában — deficit. És ez a fő. A lefolyt előadások mindinkább arról győznek meg bennünket, hogy a társulat tagjaiban a nemes törekvéseknek tiszteletreméltó akarata él, s a szereplők azon iparkodnak, hogy művészi előadásokkal gyönyörködtessék színházlátogató közönségünket. Hétfőn az utóbbi évek magyar társadalmi szinműtermésének egyik lehetetlenségét hozta szinre Mezei társulata. Abonyi Árpád bizony már különb színművet is produkált a „Laczkovics kapitány "-nál. Indokolatlan cselekmények, félig megrajzolt jellemek lélektani lehetetlenségek egész raja vonul végig a színmű fogyatékos meséjén, amely inkább egy tárca-cikk keretébe illik, mint színpadra. Egy tönk szélén álló előkelő magyar dzsentri büszke leánya minden indok nélkül férjhez megy egy megyei aljegyzőcskéhez, dacára annak, hogy egy daliás és vagyonos huszárkapitányt szeret, aki viszontszereti őt. A daliás és marcona huszárkapitány egy szamaritánust megszégyenítő türelemmel segélyez aggokat és gyermekeket és hagy megtorlatlanul főbenjáró sértéseket. A darab mozgató rugóját, a feleség tettleges inzultálását nem látjuk, csak ugy bejelentik. A darab csattanóját, a párbaj után diadalmasan visszatérő „Laczkovics bácsit" az utolsó jelenettől egyszerűen elsikkasztotta a szerző. A nézők fantáziájára és kitaláló képességére épített darabnál csak a szereposztás volt rosszabb. Mi tiszteljük ugy az agg, mint a fiatal kort és ezt sohasem rójuk fel egyetlen művész vagy művésznő hibájául, de irtózunk az olyan rendezőtől, aki egy szerelmi házasság révén összekerülő férj és feleségnél 10—15 év látszólagos korkülönbséget ügyes szereposztással eltüntetni nem tud, nem is említve azt, hogy a naiva szerepét a maga nemében bár kitűnő, de a darabhoz mérten zord tragikának utalta ki. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az intrikust megtette hősszerelmesnek és a hősszerelmest anyámasszony szamaritánusnak, ne csodálkozzék az igazgató, hogy a publikum kielégittetlenül távozott a színházból. Kedden az „Aranyvirág", Huszka Jenő kedves zenéjű operettje ment félház előtt. Nagy ovációban volt része Komáromy Gizinek, aki kedves játékával, művészi énekével, tüzes táncával ragadta el a közönséget. A. Thurzó Margit spanyol solo táncát is zajosan megtapsolták. Oláh Gyula ez estén is excellált. Fenyvessy és Ágotái szintén a legjobbat nyújtották. (jtlRErO — Lapunk mai számához postautalványt mellékeltünk és kérjük vidéki előfizetőinket, hogy hátralékos előfizetési dijaikat beküldeni és esetleges nyári lakásváltozásaikat az utalvány szelvényen közölni szíveskedjenek. — Személyi hírek. Meszlény , Pál főispán szerdán reggel városunkba érkezett. — Bleszl Ferenc takarékpénztári igazgató trencsén-teplici üdüléséből vasárnap hazaérkezett. — Dr. Áldori Mőr városi tanácsorvos karlsbádi kúráját befejezvén, hivatala vezetését átvette. — Esküvő. Egy fiatal pár boldogságának voltunk tanúi f. hó 2-án a vízivárosi zárdatemplomban. Ekkor vezette oltárhoz dr. Gedeon Endre esztergomi főreáliskolai tanár, bájos aráját, Niedermann Bertikét, Niedermann József nyug. rendőrkapitány leányát. Az ifjú párra Brühl József praelatus-kanonok adta rá az egyházi áldást fényes segédlet kíséretében. A szertartás végeztével az agg főpap magasan szárnyaló beszédet intézett az ifjú párhoz, melyben különösen ama örömének adott kifejezést, hogy épen azon templomban áldhatta meg a frigyet, amely mindenkor tanúja volt a menyasszony Mária-kongregácionista minőségben végzett buzgó lelki működésének. A délszaki növényekkel díszített és pazarul kivilágított templomban előkelő násznép foglalt helyet. A nászasszonyi tisztet: Kemény Kálmánné és Földváry Imréné töltöték be ; násznagyok voltak : rudinai Molnár István miniszteri tanácsos és dr. Gedeon Albert kúriai biró, a koszorúsleányok pedig a menyasszony barátnői: Niedermann Elza, Földváry Mariska, Büttner Irmus és Nyikos Berta. Az esküvőt a Kath. Kör nagytermében felszolgált