Esztergom és Vidéke, 1910

1910-06-12 / 47.szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Esztergom, „KORONA" szálloda I. emelet. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. Felelős szerkesztő: Dr. Dénes Aladár. Előfizetési árak: . 12 kor. Negyed évre . . 3 kor. 6 kor. Egyes szám ára . 14 fill. Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fillér. Egész évre Fél évre . Hullámtörés. A korteskedés megszűnt, a verseny befejezve, a felzaklatott kedélyek csillapulni kezdenek. A pártok közül az erősebbnek győzni kellett, az elesett fél kell hogy megnyugodjék a sors végzésén. A győztes fél ne kérkedjék győzelmével, nyújtsunk békejobbot egymásnak, különösen a jelen viszonyok között kell, hogy testvérek legyünk. A különféle nemzetiség — és vallásból alakult haza jövőjét csak ugy biztosithatjuk, ha a lezajlott hullámok után ismét szélcsend áll be. A bukást igen gyakran magunk szerezzük, a győzelem a mi érdemünk. Foglalja el minden párt tagja ismét azon tért, amelyet meggyőződése számára kijelölt. Küzdjünk, munkálkodjunk hazánk, családunk és a magunk boldogságának előmozditásáért, mert azok, kiket a közbizalommal, szerzett többség megtisztelt, csak a mi segédkezésünk mellett képesek megteremteni azon állapotokat, melyek hazánk jólétét, boldogságát, nyugalmát és felvirágzását előmozdítják. Választottunk jogtudósokat, kiic a törvények alkotására hivatvák; választottunk írókat, kik képesek szellemi életet önteni a holt betűkbe; választottunk iparost, kereskedőt, gazdát, technikust, kik mind egyenként társadalmi életünk külön faktorai s egyöntetű tevékenységük által mindannyian a legszebb várakozásra jogosítanak. A pap foglalja el ismét helyét és híveit munka, szorgalom, takarékosság és józanságra serkentse. Különösen a jelen korban, midőn a számtalan szövetkezet között ott látjuk a „mértékletességi egylete-ét, kell hogy ezen elvek hangoztatója legyen. A pap ismét vegye kezébe a szent könyvet, melyet esküvel a Megváltótól vett át s mely a felebaráti szeretet elveit hangoztatja. Az iparos foglalja el megint műhelyét, teremtsen ujat s fejlessze az ízlést. A gazda fogja meg az ekeszarvát, szántogassa a földet, versenyezzen a természettel, mert az idő gyorsan elröpül, de többé soha vissza nem kerül. Mig pár évtizeddel ezelőtt a szegény, de tehetséges ember is kiléphetett a küzdőtérre, ma azt látjuk, hogy mindenek előtt vagyon kell és csak azután lehet valaki országgyűlési képviselő. Törvényeink szerint öt évre választunk képviselőket, ami helyes is, mert a gyakori követválasztások még inkább siettetik azt a rémet, mely felénk közeleg, mely vagyoni károsítással fenyegeti a szegényt és a gazdagot, elsőt és utolsót urat és szolgát egyaránt: ez az anarkizmus. Csak osztogassuk a potya italt, hirdessük az ámitó és bujtogató elveket, de ha bekövetkezik a rombolás időszaka, ne vádoljuk a népet durvasággal, műveletlenséggel, mert ugylátszik, hogy az utat magunk nyitjuk meg számukra. Öt esztendő következik reánk, mely idő alatt meglátjuk a nemzet bizalmával megajándékozott többség munkálkodását s az öt év leteltével megtudjuk, hogy mit kell cselekednünk. •Pólya Lajos, ref. lelkész. Levél az iskola porából.) „Kedves Margit! Az igéret szép szó . . . amint azt a falitáblán is látjuk; ime: beváltom hát én is. Beszámolok arról, amit sehogy sem tud elképzelni, *) A Népnevelés 21. számából vesszük át Drozdy Győző munkatrásunk cikkét. „ESZTERGOM és VIDÉKE" TARÖÁJA. A romantikus szerelem. Irta: Batizfalvi yános. Amiről minden nemzet költői a legselymesebb húrokon jájszottak, az a romantikus szerelem. A karcsú görög nymphák szépségéről szóló regék, a troubadourok erkély alatti halk mandolinzenéje, a Mirza-Shaffy dalaiból lopott szemek pillája, a villogó tűzű gyöngysorok fehér nyakakon, a lágyan ringó sylphidi leányalakok mindmind hervadhatatlan szépségű képzetek, s utaikat az emberi sziv gyönyörködtetéséhez mindenkor meg fogják találni. Phöbét egykor a szép ártatlan görög leányokra vigyázónak tartották. Apollónak ezt a szűzi nővérét sok-sok fiatal teremtés imádta, s esdekeltek hozzá, hogy tegye őket boldoggá szerelmeikben. Ezek is boldogok voltak a szerelmes csókok között, szövögették az ábrándjaikat az ifjakról, kacagtak, sirtak és epekedtek-csalfa, álnok kínzónak, busitó bohóságnak, s ragyogó verőfénynek is tartották a szerelmet, épen ugy, mint a mai leányok. És Cupido a kéjtadó, csókokat fakasztó, mindent lebiró varázsával változatlanul uralkodik azon régi idők óta máig is, s a szerelem az emberi szívnek mindenkor a leggyönyörűbb zene, a legillatosabb virág lesz. Cupido pedig a boldogságba emelő és a pokolba taszító játszi vagy vad isten, akinek játékszerei a szivek, s kiszámíthatatlan a szeszélyessége. A szépség és a szép hatása mindig a szerelmi romantika csirába szökkentője. Es tegyük hozzá, hogy nemcsak a szép, hanem a szindus, a különös is. A Donizetti bűbájos szerzeményei hogy össze tudják csókolni, elandalítani a szivet . . . Figyeljük meg azt a fiatal leányt, akit a mint vörösrózsás alkonynál a zongorája előtt ülve képzelünk el, figyeljük meg ennek a leánynak a lelke gyöngéd virágait, amint előttük lassan kinyitják a szirmaikat ... A leányka játszik, s kis kezecskéje végig fut a szines zongorahurokon. A halk, finom zene lassankint visszahoz emlékébe kedves pillanatokat, amiket azzal a fiatalemberrel töltött, akit a leányok udvarlójának mondanak. Megint hallja a falombok susogását, mint azon este, mikor olyan sokáig kimaradt azzal a fiatalemberrel, s ugy félt hazamenni. A szavai, miket este mondott neki, lassan mind visszalopódznak a lelkébe s olyan édesen zsonganak ottan. Azt mondta neki az az ifjú, hogy szereti . . .Hisz ő is szereti, de nem meri neki még megmondani . ... A, zongora mintha csak vele álmodna, ugy susog neki májuséji álmokról, fehér liliomokról, amik olyanok, mint az ő tiszta szerelme ... A leányka azután abbahagyja a játékot, odamegy az ablakhoz s kinéz az alkonyatba. Szeretve érzi magát és olyan boldog . . . ,. •;. És lessünk .most meg egy másik gyöngéd teremtést, aki fent van az éjszakában . . . Ma nem néz be ablakán a hold, messze jár, tudja Isten hol. A fellegek szürke árnya bevonja az ablaküvegeket, s olyan mély szomorúság lappang a szoba levegőjében. A kis leány néha percekig száraz szemekkel ül, azután megint pillájára szökik egy-egy könny ... Az ajkán bánatosan, nagyon halkan egy töredezett népdal fakad fel ittott, mikor nagyon, nagyon fáj a szive, s ezen a pár bus szaván a dalnak mintha megkönnyebülne. Akiért sir, az nem tudja . . . Nem is sejti, hogy ennek a kis drágának ő a titkon imádott oltárképe. Egy ifjú pedig, aki tépelődik, édes reményekkel altatja magát és újra elcsügged : arra a leányra gondol, aki megzavarta az ő. életét. Boldogtalanság lehet az: tudni egy nekünk kedvesről, hogy nem szeret bennünket, de ő nem tud semmit, csak sejt, sejt viritó vagy hervadó gyö-