Esztergom és Vidéke, 1910

1910-04-24 / 33.szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Esztergom, „KORONA" szálloda I. emelet. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. Felelős szerkesztő: Dr. Dénes Aladár. Előfizetési árak: Egész évre ... 12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre .... 6 kor. Egyes szám ára . 14 fill. Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fillér. Csütörtöktől- vasárnapig. Ö jön, ki jön ? Mondják, hogy jön. Hirdetik, hogy jön. Biztosan ide jön. Igen, Apponyi jön. S miért éppen ő? Mert ő már volt itt. Nem a Széchenyitéren tog beszélni, mert fél, hogy a nagy magyar visszaszálló lelke rátámad az ő legtöbbet beszélő és igérő lelkére. Beszélni fog elhalasztott kivándorlásáról, amelyet ott a nagy téren négy évvel ezelőtt beígért a választóknak, ha — úgymond — az önálló nemzeti hadsereg, a külön vámterület és egyéb jó meg nem lesz. Hát ezekből a jókból ugyan semmi se lett meg 4 év alatt, de azért a nemes gróf kivándorlás helyett vigan bevándorolt a miniszteri bársonyszékbe. Lehet, hogy az oda való vig be- és szomorú kivándorlásáról fog majd előadást tartani. Vagy talán az öszszetartást fogja prédikálni. Igen, ez is hozzávaló. Hiszen ő tartotta össze a szabadelvű pártot először, a nemzeti munkapártot kimúlásáig, a szabadelvű pártot másodszor és a nagy függetlenségi pártot is ő fejlesztette három részre. Tehát a fejlődésről, vagy ő szerinte az osztódás politikájáról, törvényeiről fog beszélni, ami nála egy és ugyanaz. Ha ezt akarja, akkor ide ne fáradjon. A mieink már megkezdték az oszlást, itt már késő. A Ferenc-párt esetleg még többfelé osztható. A Az a bizonyos lojalitás. A ma egyheti bevonulás fényesen sikerült. Az ellenzék behúzódott, hire-hamva se volt. Egypár őrjáratot küldtek csak ki a hangulat tanulmányozása végett. Az őrjáratok ugyan hamarosan szétzavartattak, de ez nem akadályozza az ellenzéket abban, hogy tele torokkal ne hirdesse: „mi nekünk köszönheti a kormánypárt, hogy a bevonulás és a gyűlés zavartalan volt, mert hát mi megmutattuk, hogy mily finom legények vagyunk." Hát ez mind nagyon szép és dicséretes dolog, de erről eszünkbe jut egy toprongyos suhanc kérkedése, aki összeakasztván a tengelyt egy markos legénnyel, a földhöz teremtés után igy vágta ki magát a körülállók előtt: „hászen könnyű vót neki, de csak ne fiitettem vóna az új ruhám, majd attam vóna én annak." Kicsi megye, sok jelölt. Ami vármegyénk az ország legkisebb megyéje. Három ugyancsak kicsi választókerület van benne. Es ebben a három kerületben épen 9 a jelölt. E kilenc hivatalos és önjelölt képében képviselve van a parlamenti pártok mindegyike. A köbölkúti kerületet pártonkivüli, függetlenségi és munkapárti'óhajtja megülni, de Szemere azért erősen bizik, hogy ő nyergeli és ő is üti meg a kerület lutriáját, mert a praxis mindkettőben nála van. Csak a finisen előtt el ne bukjék. A dorogiban a néppárt azt hiszi, ő mindig elől jár, a festő lila reményeit mázolja fűre-fára, Bányász doktort a dorogi bányák csábítják le vagy el-bukásra, a munkapártnál — tavasz lévén — a régi barátságok kihajtanak és illatoznak s hogy Sacelláry itt jó üzletet fog csinálni azt elhisszük. De hogy Kálmán nálunk a mandátumot „ajánlva" és „expressz" fogja kapni, mint egy posta és távirdai államtitkárhoz illik, az szinte kétségtelen és bizonyos. A „ESZTERGOM és tflDÉKE" TÁRŰRJA. szekrényemben nem egy olyan munkában, melynek egy-egy kötete kerül annyiba, holott Isten bocsássa meg csak azok vagyunk amik ők, a külföldiért ájuldozó kritikus urak : magyarok; ha meg nem sértem vele? Mint fölényes nagy tulajdonságát emlegetik csodálói ezen idegen nagyságnak, hogy újságot nem olvas! (Épen az ujságirók!) Ezzel szemben én azt merem állítani, hogy nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy az ember mindent elolvasson. Újságot nem olvasni óriási kényelem, könyveket olvasni gyönyörűség! Újságot olvasni a legfárasztóbb kötelesség. A mindennapi küzdelem megkezdése az. Az eleven levegő beszivása, mely éltet és öl. Abból érzem meg a velem együtt élő embertársaim szive lüktetését, az örömét és fájdalmát, valamint embertestvéreim is az enyémet, melyet egymással megosztunk. Elzárkózni az eleven élet küzdelme elől nem lehet éredeme, dicsősége senkinek, aki ennek a társadalomnak a javait elfogadja és élvezi. És önök maguk mondják, hogy annyival érdekesebb, amennyivel inkább elzárkózik önök elől. Ezt értem. Ez örök emberi. De bocsássák meg nekünk, hogy nem tehetjük: a felhő-takaró nagyon sok pénzbe kerül. Az Olympus drága! Magyarországon nem telik arra a fejedelmi kényelemre, hogy elzárkózhassunk. Egy ilyen, rajtunk keresztül száguldó üstökös csillagét is csak pár napra birjuk kifizetni, otthon ők is olcsóbban adják. De itt a kőrútjuk kifizeti a titkárt, impresszáriót, komornákat, akik elállják körülöttük az utat a közeledők előtt. A mi vendégszereplési körülményeink ezt a luxust meg nem engedik. Mihozzánk az újságíró urak egyszerűen bekopogtatnak és benyitnak patriarchálisán ; bemutatkoznak, beszélgetünk — kész az intervju. Lehull a saisi fátyol, vége a misztériumnak, a baba gyomra kifordítva, abban is csak fűrészpor volt. Fiatal koromban, mig mindent roppant komolyan vettem, nekem minden intervju vesszőfutás volt. Ijedtséget és szívdobogást okozott, mert azt ugy éreztem, hogy : most olyannak kell lennem, amilyen lenni nem tudok: érdekesnek, brilliánsnak, rendkívülinek !" Kevés tudásommal, nagy naivitásommal, éreztem én úgy homályosan, hogy ez emberkinzás, hogy külömb ugy sem tudok lenni itt a szobában, mint a színpadon, ahol a lelkem javát adom, ahol egyedül érzem magam otthon — mig itt gyalogszerrel, lefegyverezve bátortalan és ügyetlen vagyok ? Interwiwek. Irta: Jászai Mari. Ugy vannak velünk az ujságirók, mint a gyermek a babajátékával; — mig a szemét ki nem piszkálta az ujjacskáival, hogy megnézze mi van mögötte, — és a gyomrából ki nem húzkodta a kenderkócot, addig szereti; azután földhöz vágja és keres uj babát; kivált idegen átutazókat, kikhez nehéz, vagy pláne lehetetlen bejutni. Akikhez lehetetlen bejutni, azok az egész Istennők! Egy elsőrangú journalista suttogó áhítattal beszélt nekem egy ilyenről, amiért „semmi kincsért" sem tudott bejutni hozzá, amiért az misztikus ködbe burkolódzik előttük és sem zsurnalisztát nem fogad, sem újságot nem olvas! Ellen ben egy 70 frtos könyvszámláján ennek a külföldinek extasisba esett az a magyar journalista a lapja hasábjain. Ha tudtam volna, hogy ez oly igen imponál neki — majdnem annyira mint az, hogy sirásközben a puszta kezével törülgette az orrát, sálon ruhában! akkor meghivtam volna magamhzo, ahol gyönyörködhetett volna a könyvszekrényemben nem egy olyan munkában, melynek egy-egy kötete kerül annyiba, holott Isten bocsássa meg csak azok vagyunk amik ők, a külföldiért ájuldozó kritikus urak : magyarok; ha meg nem sértem vele? Mint fölényes nagy tulajdonságát emlegetik csodálói ezen idegen nagyságnak, hogy újságot nem olvas! (Épen az ujságirók!) Ezzel szemben én azt merem állítani, hogy nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy az ember mindent elolvasson. Újságot nem olvasni óriási kényelem, könyveket olvasni gyönyörűség! Újságot olvasni a legfárasztóbb kötelesség. A mindennapi küzdelem megkezdése az. Az eleven levegő beszivása, mely éltet és öl. Abból érzem meg a velem együtt élő embertársaim szive lüktetését, az örömét és fájdalmát, valamint embertestvéreim is az enyémet, melyet egymással megosztunk. Elzárkózni az eleven élet küzdelme elől nem lehet éredeme, dicsősége senkinek, aki ennek a társadalomnak a javait elfogadja és élvezi. És önök maguk mondják, hogy annyival érdekesebb, amennyivel inkább elzárkózik önök elől. Ezt értem. Ez örök emberi. De bocsássák meg nekünk, hogy nem tehetjük: a felhő-takaró nagyon sok pénzbe kerül. Az Olympus drága! Magyarországon nem telik arra a fejedelmi kényelemre, hogy elzárkózhassunk. Egy ilyen, rajtunk keresztül száguldó üstökös csillagét is csak pár napra birjuk kifizetni, otthon ők is olcsóbban adják. De itt a kőrútjuk kifizeti a titkárt, impresszáriót, komornákat, akik elállják körülöttük az utat a közeledők előtt. A mi vendégszereplési körülményeink ezt a luxust meg nem engedik. Mihozzánk az újságíró urak egyszerűen bekopogtatnak és benyitnak patriarchálisán ; bemutatkoznak, beszélgetünk — kész az intervju. Lehull a saisi fátyol, vége a misztériumnak, a baba gyomra kifordítva, abban is csak fűrészpor volt. Fiatal koromban, mig mindent roppant komolyan vettem, nekem minden intervju vesszőfutás volt. Ijedtséget és szívdobogást okozott, mert azt ugy éreztem, hogy : most olyannak kell lennem, amilyen lenni nem tudok: érdekesnek, brilliánsnak, rendkívülinek !" Kevés tudásommal, nagy naivitásommal, éreztem én úgy homályosan, hogy ez emberkinzás, hogy külömb ugy sem tudok lenni itt a szobában, mint a színpadon, ahol a lelkem javát adom, ahol egyedül érzem magam otthon — mig itt gyalogszerrel, lefegyverezve bátortalan és ügyetlen vagyok ?