Esztergom és Vidéke, 1910
1910-01-13 / 4.szám
Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. = Előfizetési árak : ===== • Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : DR- PROKOPP GYULA. Laptulajdonios kiadók : Di 1 . Prükopp Gyula és Brenner Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (bova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. === Kéziratot nem adunk vissza. === Kisipar és nagyipar. A közjogi politika csődbe került, mert angro áruja a mezőgazdaság vala, mig az iparból és a kereskedelemből csak a detailra volt berendezve. Utódja a társadalom, megértvén a tanulságot, már is országszerte ez utóbbiakra csinál kötést. És ha lehet hinni a fámának, az uj választások már is a küszöb előtt állanak s letörülve lábaikról a politika áldattan porát, a társadalom jegyében köszöntenek be. A közjogot tehát a közgazdaság váltja fel hamarosan, az a közgazdaság, amelynek az ipar és kereskedelem lészen a szilárdan alátámasztó pillére, mialatt a régi korhadt gerenda: a mezőgazdaság hátra kerül tartaléknak. Igy van ez jól s természetes folyománya ez a nemzetközi életviszonyok kialakulásának, amely alul ahogy egyesek nem, nemzetek is csak ideiglenesen vonhatják ki magukat. Vannak bizonyos kerítések, amelyeket a tulajdon tudata kegyeletesen őriz, de ha az idő látszólag ledönti, az a tulajdon tudatát nem A nyomorék. Irta •' Guy de Maupassant. Földhöz ragadt szegénysége és nyomorék volta ellenére is szebb napokat látott valaha. Tizenötéves korában a varvillei országúton egy szekér eltiporta s összezúzta mind a két lábaszárát. Ez idő óta koldult s végigvonszolta testét az utak mentén, tanyáról tanyára döcögve két mankója közt, melyek a füle magasságáig föltolták a két vállát. A feje két hegy között a völgyben látszott állni. Talált gyermek volt, akire a billettesi plébános akadt rá halottak napjának reggelén az árokban, mikor is a Nicolas Taussaint (Mindszentek) névre keresztelte. Ugy nevelték föl könyörületességből, iskolába sohasem járatták s nagyot nevettek rajta, ha a falu pékje néhány pohár pálinkával holtrészegre itatta. D' Avary bárónő valamikor, hogy éjjeli szállása legyen, átengedett neki egy szalmával telt zugot a tyúkól mellett, a kastéllyal szomszédos majorságban. Akkor, még a nagy éhínség napjaiban is bizonyos lehetett felőle, hogy kap egy falat kenyeret sérti, a jogot nem konfiskálja. Más szóval, nevetséges a hazaszeretet egy kerites leomlásától félteni. Az igazi hazaszeretet a munkában és legfőkép abban van, hogy idegenbe egy fillér se vándoroljon portékaért, hanem a közboldogulás javára valamennyi itthon maradjon. Már pedig épen e tekintetben voltak eddigelé a nagy honmentők nemcsak hazaflatlanok, hanem igazi kozmopoliták. A nemzetnek tehát nagy áron és sok évtized politizálásra fecsérelt drága idején kellett megtanulnia, mely szerint a politika és a mindennapi kenyér ellensége egymásnak; ha tehát ezt akarja, akkor tegye félre azt és okulván a szomszédok gyarapodásán, rendezkedjék be ő is iparra és kereskedelemre, mert azé nemcsak a jövő, hanem már a jelen is. Ami aztán a kisipart, akár a nagyipart illeti, egyiket se féltsük a másiktól, egyaránt szükségünk van arra mind a kettőre, ha közgazdaságilag függetleniteni akarjuk magunkat. E sorok irója néhány évvel ezelőtt résztvevén á nagyalföldön egy nagyobb terrénum számára rendes egy pohár almabort a konyhában. Ámde a bárónő már rég a föld alatt pihent. A falvakban úgyszólván semmit sem adtak neki, mert mar unos-untig ismerték s megelégelték negyven éven keresztül látni, amint kunyhóról kunyhóra vándorol fatalpain vonszolva rongyos és alaktalan testét. Mindazonáltal semmi áron sem akart elköltözni, mert nem ismert egyebet a földön, mint ezt a zugot, ezt a három négy parányi falut, melyekben nyomorúságos életét tengette. Nem tudta, hogy a fákon tul, melyek a látóhatárt szegélyezték, van-e még világ; de erre nem is volt kíváncsi. És mikor a parasztok, akiket bosszantott, hogy naponkint ott találkoznak vele a földjeik szélén, vagy árkaik mentén, rákiáltottak : — Miért nem mégy más faluba is, ahelyett, hogy örökké itt ődöngenél? — nem felelt s igyekezett eltűnni, szivében a szegény ember rettegésével, akit megmagyarázhatatlan módon ezernyi dolog is rémit; uj arcok, szidalmak, azoknak az embereknek gyanakvó tekintete, akik őt nem ismerik, a zsandárok, akik párosával végig mérik az utakat s kiknek láttára ösztönszerűleg elbujt a bokrok közt, vagy a kőrakások mögé. Ha csak megpillantotta őket a távolban, amint fegyverük megvillant a napfényben, zett kisipari kiállítás rendezésében, a befejező társasvacsorán a kisipar elnyomott helyzetét illusztrálta a nagy iparral szemben, mire néhai Zichy Jenő a nagy ipargróf emelkedett fel és vette védelmébe a nagyipart úgy ipari, mint nemzetgazdasági szempontból. Bebizonyítván, mely szerint a nagyipar a kisiparnak csak látszólag elnyomója, valóban azonban példaadó fejlesztője, útmutatója; sőt ott, ahol a kvantumnál fontosabb a kvalitás, egyenesen a kisiparnak engedi át a teret. Nemzetgazdasági szempontból pedig épen a nagyipar az, amely a mezőgazdaságot és a kereskedelmet is egy cél, a nemzeti közboldogulás szolgálatába szegődteti és a nemzetet a világversenyben felvértezi. Megjelölte azután a helyes utat, amelyen a kisiparnak haladnia kell, ha azt akarja, hogy a nagyipar elnyomásával ne találkozzék: a kvalitás, a műiparra való törekvés és a szövetkezet utján. Különösen hangsúlyozta az iparműveszeti irányzatot, belelehelvén munkájába, ki-ki az ő egyéni művészetét, amit nemhogy a nagyipar, de még elmaradottabb kisiparos nyomban különös mozgékonyság költözött tagjajba, a szörny mozgékonysága, aki minden áron rejtekhelyet keres. Ilyenkor lebukfencezett mankóiról, rongydarab módjára földre ejtette magát, gömbbé göngyölődött, egész kicsinyre, csaknem láthatatlanná vált, meglapult, mint a nyul a fészkében. Mindazonáltal sehol sem volt velük semmi dolga. De a félelem már benne volt a vérében, mintha e rettegést, e ravaszságot szüleitől örökölte volna, kiket Sohasem ismert. Nem volt tanyája, mely védelmet nyújtott volna neki, nem volt kunyhója, nem volt éjjeli menedéke. Mindenütt aludt, télen s nyáron egyaránt belopózott a pajtákba vagy az istállókba s ilyenkor bámulatos ügyességet tanúsított. Mihelyt valaki észrevette jelenlétét, nyomban nagy ügyesen elillant. A mankóval való bánás következtében karjai rendkívüli módon megerősödtek. Csupán keze erejével fel tudott mászni a szénapadlásokra, ahol, ha elegendő élelmet birt összeszedni körútján, három négy napig is megmaradt. Ugy élt az emberek közepett, mint az erdő vadja ; nem ismert senkit, nem szeretett senkit s a parasztokban sem keltett fel egyéb érzést, mint a közönyös megvetés egy nemét. Idők folytán a „Harang" társa se produkálhat. Kerülendő különösen a kontárkodás és tucatos munka, amely nemhogy a kvantumra dolgozó, de a szemre még a kisipari munkánál is tetszetősebb nagyipari termékhez teszi hasonlóvá készítményét, hanem egyenesen a fegyencipari színvonalra sülylyeszti azt, ami pedig a kisiparnak csak majmolása. A szövetkezeti szervezet pedig a versenyképességet, az állandó munkásszemélyzet együtt való megtartását és állandó jövedelmet biztosító foglalkoztatását, a mihamarább való gyarapodást, hitelképességet és igy az anyagi függetlenséget is eredményezi. Ugyanez alkalmazható a kis- és a nagykereskedelem egymáshoz való viszonyára is. Most tehát, amikor az iparosok és a kereskedők a közélet várományosai, amikor küszöbön van az elcsépelt közjogi függetlenség helyébe lépő közgazdasági függetlenség uralma, amikor az iparospárt országszerte és nálunk is kibontja azt a zászlót, amely a kenyérmezei csata megvívására vezérel bennünket, kövessük azt mindannyian, akik a magunk helyzetének is jacsufnévvel illették, mert a két faeovek közt ugy himbálódzott, mint a harang a haranglábon. Egy izben két napig egy falatot sem evett. Senki sem adott neki semmit. Végre is annyira megunták, hogy hallani sem akartak felőle. A parasztok mikor kapujuk előtt állva, közeledni látták, már messziről rákiáltottak: — Nem mégy innen, te fickó! Hisz csak tegnapelőtt adtam egy darab kenyeret ! Megfordult, hogy azokhoz menjen, kiket jóakaróinak hitt, s a szomszéd házban kopogtatott, ahol ugyanúgy fogadták. Az asszonyok a kapuból átkiabáltak egymásnak: — Csak nem tarthatjuk jól egész éven keresztül ezt a naplopót! Begyalogolta Saint-Hilairet, Varvillet, Les Bilettest, anélkül, hogy egy centimet vagy csak egy darabka száraz kenyérhajat is kapott volna. Már csak Tournollesben reménykedett, de hogy eljusson odáig, két mértföldnyi utat kellett megtennie az országúton, pedig a kimerüléstől csaknem összeesett. December volt; a mezőkön hideg szél nyargalászott s keservesen sípolt a tar faágok közt. Sötét, alacsonyan járó fellegek kergetőztek az égen, távoli, ismeretlen cél felé űzvén egymást. A nyomorék csak lassan jutott előbbre, kinos erőféEsztergom és Vidéke" tárcája
