Esztergom és Vidéke, 1909

1909 / 25. szám

Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 25. szám Vasárnap, március 28.

legjelenik Vasárnap és csütörtökön.

===== Előfizetési árak : -Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre . . . (> kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér.

Felelős szerkesztő :

DR PROKOPP GYULA.

Laptulajdonos kiadók :

Di1. Prokopp Gyula és Brenner Ferenc.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

(hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők

Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám.- Kéziratot nem adunk vissza. —-----A mai hirlapirás.

Nemcsak az újságíró szereti a senzációt, hanem a közönség is, cdt az újságíró épen azért szereti szt, mert tudja, hogy az olvasóközönség unottan dobja el a lapot, 3.a nincs abban pikantéria, botrány, 3agy valamelyes szenzáció. A ka- iiár kapós ma az olvasóközönségnél és nem egyszer hallani, hogy inalmas egyik-másik napilap, mert lines benne esetleg skandalum, há- easságtörés, vitrioldráma és több ifféle csemege.

A komoly, szépen megirt cikkedet ma kevesen olvassák. Ez unal- nas. A szívből irt tárcák felett élednek és azt mondják, hogy szörnyen naiv lélek lehet az, ki azt hiszi, hogy az erényről, az eszméről s lehet a vonal, alatt érdekesen ir- i i. Társadalmi cikkek nem találnak ídvasóra, mert a társadalmi félszeg- eég mindnyájunk közös bűne. A hírrovatok csak akkor érdekesek, ha siaponkint vannak abban párbajok, mngyilkos szerelmesek, sikkasztó uimpok, leforrázott gyermekek, fátyolos hölgyek, elvert Don Jüanok.

Aki mindezeket a dolgokat és BTaló tényeket megfigyeli, lehetetlen,

hogy el ne szomorodjék a hirlap- irás jövője iránt.

Régi jó ízlésük elromlott és ma igen sok lap nem tanít, hanem rombol, nem művel, hanem megmutatja az utat a bűnre. Evekkel ezelőtt a napilapokat és szépirodalmi lapokat bátran oda lehetett adni a gyermekek kezébe, mert azok tekintettel voltak arra az eshetőségre is, hogy a nyomdafesték nemcsak megállapodott iteletű emberek kezébe kerül, hanem fejletlen elmék és romlatlan szivek is beletekintenek a lapokba. Szépiróink a nemesnek, a szépnek és igaznak emeltek oltárt műveikben, melyekből megtanulta az olvasó, a nagy eszméknek szeretetét, az idealizmus, az erény becsülését. Ma azonban az idegizgató tárcák korában vastag színekkel festjük a bűnt és oly kevés szerepet juttatunk az erénynek, hogy a kis fény nem tudja eloszlatni a sötétséget. Ma nem olvassák azon irók műveit, kik a szívről Írnak, ma az a legkedveltebb olvasmány, mely arcunkba kergeti a vért elérhetetlen vágyakat fakaszt lelkűnkben és olyan eszmékkel tömi meg fejünket, melyből az útvesztőbe téved, melyből megszeretjük a roszszat, mely megégeti szivünket. A gyermek mohón olvassa a pikáns történetkéket, melyek tetszetős alakban feldolgozva letörlik leikéről az ártatlanság zománcát s nem egyszer történt már, hogy a gyermek- öngyiikos zsebében oly könyveket találtak, melyek egyenesen azt vésték leikébe, hogy nincs túlvilág s nem érdemes élni, ha az embernek nincs pénze gyönyörre, tiltott szerelemre, kártyára és pezsgőre. A leány megtanulja a mai irók nagy részétől, hogy könnyen lehet tévedni s az elbukottat portálja a világ és sokak szemében a selyemnek és csillogó ékszernek nagyobb értéke van a ragyogó női erénynél. Megtanulja, hogy miképen lehet a férj jóhiszeműségét kizsákmányolni, azt megcsalni és azért nem is csodálkozhatunk, hogy egyik-másik leány az oltár előtt már szövi, talán menyasszonyi fátyola szálaiból, azt a tervet, hogy miképen fogja férjét adandó alkalommal megcsalni. Nem ő a hibás, hanem a kor, mely nem szereti az ártatlanságot, titkos örömmel látja a porbavert virágot, nem hisz az erényben és megmosolyogja azt, ki félre áll abból az útból, melyen a szenvedélyek rohanó kereke sárral mocskolhatja be lelke hófehér köntösét.

Hibás az irodalmi Ízlés pusztításában a szenzációkon hajhászó lapsereg is. Hasábokat Írnak oly hitvány emberekről, kik már régen elvesztették a társadalom becsülését, árulták a mások erényét, de két sorban parentálják el azokat, kiknek élete becsületben és tisztesség- ségben telt el. Piacnak szerkesztik az újságot, nem a művelt közönségnek. Közönséges vállalattá fajult az el sokaknak kezében, megölve az irodalmi Ízlést és a hirlapirás nemes célját egyaránt, ártva egyúttal azon komolyabb irányú lapoknak, melyek nem a szenzációt, hanem a haza bölcsének ismeretes aranymondását tartják első kötelességüknek.

Az irodalmi Ízlés ilyen süllyedésében azonban része van az olvasóközönségnek is, mely nem értéke, hanem igaz, vagy valótlan szenzációk szerint mérlegeli a lapokat. Kapva-kap a botrány után, s olvasni vágyó szellemét nem elégíti ki többé a komoly Írás, a meggondolt, szépen megirt politikai és társadalmi cikkek szebbnél-szebb sorozata.

Esztergom és Vidéke“ tárcája

Két öreg.

Irta: Gyarmathy Zsigáné.

Erzsók bonyának van egy tehene, egy is.zép fiatal unokája és egy öreg kisasz- is:zonya.

Csordajövés után megfejik a Virág te- 9nenet, a tejet elszűrik három zöld csu- ooorba, az egyik a tanító kisasszonyé, mállóik a postás kisasszonyé, harmadik az löreg kisasszonyé, ami azon felül marad, 'szt maguk vacsorálják meg.

— Oh, bár érkeznének már ! — mon- DÍlogatja az öreg bonya és a sövénykeri- öés nyílásán kinéz a rét felé. A tehenet 2üs az unokáját nem látja; de lát egy o’oskadozó barnafedelű házat, s tudja, ■nogy abban a házban egy öreg kisasz- snzony most rá-, azaz a téjre, vár.

A roskadozó ház háta mögött a hagyományos hét szilvafából is alig van inégy, öt darab, az sem hajt úgy, mint a i:öbbi kertekben való ; senki se nyesegeti ííés több rajtuk a száraz galy, mint a világos ág.

A csorda szép csendesen elléptet öreg cbonyáék házikója előtt, de a tehén és a szépséges unoka nem jö, s az öreg aszszony tudja miért késnek és nincs elragadtatva a dolog felett, csakhogy most boszuságát felülmúlja Biri kisasszonyra való gondolat: megnebeztel, megneheztel! Máskülönben én is várok a té ára után. — nyugtatja magát, de nem nyugszik meg, mert azt mégis „más dolognak“ tartja.

Amint pusztolóra vált a Kutházy kúria és a lábos jószágok is ellábaltak valamerre, ahonnan akkor térnek vissza, mi kor a kártyán elvesztett pénz, azóta Kutházy Borbála kisasszonyból őnagysága lett, mert csak nem hivathatja magát egyformán a postás-, vagy a tanítónő kisasszonnyal : akikről azt sem lehet tudni, ki voltba nagyapjuk?

Erzsók bonyának néha most is kisasz- szonyra botlik a nyelve, mert gyermekkora óta igy szokta : de aztán parancsolat szerint helyreigazítja a dolgot és valami szánó homályossággal arra gondol : vájjon azért nem engedi szegény, hogy kisasszonyozzák, amért rosszabbra fordult a sorsa? De aztán nem sokat töpreng e kérdés felett, mert öreg bonyát a világon semmi más nem érdekli, mint az egyetlen tehénkéje, s az egyetlen unokája.

Az öreg kisasszonynak már szélesebb körű az érdeklődése és az ősökön kívül erősen foglall^oztatja az a tudvágy, hogy a falubeli „jövevények“, kik már úri

számba akarnak menni, mit művelnek ? Erzsók bonyának minden nap be kell erről számolni. A postamesteréknél mit főztek és igaz-e, hogy szakácsné fogadáson járatják az eszüket ? Az árendásék- nál kik voltak ismét ? Hát az a tanítónő mit művel napestig ?

De az öreg bonya az utóbbi időben minduntalan csak az unokájára tér vissza s ez a makacs kitartás kezd hatni az öreg hölgyre s észrevétlenül már annyit foglalkozik a szép Erzsi sorával, mint a kutházy intelligencia viselt dolgaival! . . .

Tehát a tehén késve érkezett és öreg bonyának úgy tetszik, mintha az ah<ony- pirban a roskadozó ház barna fedele szemrehányva intene felé: látod, látod! a szegény vén kisasszony miattatok nem kávézhatott még! Szaporán szedi öreg lábait s már a füves udvar közepéről mintegy mentegetőzve kíván szerencsés jóestét.

Borbála kisasszony amint kötöget a tornácon, odakiált a kis szolgálóra:

— Forrald fel gyorsan és hozd a kávét!

Mire öreg bonya átadja a zöld csuprot, kezet csókol és mentegetni kezdi késedelmét :

— Erzsit küldtem a tehén elé, bár ne cselekedtem vala, mert akkor hamarább hazaér . . . megváltozott ez a leány,

mióta máson jár az esze *. . . hát ne nehezteljen instálom kisa . . . Onagy- sága . . .

— No, nem tesz semmit Erzsók ; ni, mint elfáradtál, hát ülj le oda.

Az az oda, a tornác előtti lapos kő volt mely közül az idő kiszedegette a földet s ennek okán eléggé kényelmes ülés volt egy öreg paraszt asszonynak.

Kutházy Borbála érezte, hogy a hajdani földesúr kisasszonytól ez nagy kegy a hajdani jobbágy leánnyal ; de hát vonzódott az öreghez és tudta azt is, hogy Erzsók türelmesebben vár a té ára után, mint várna egy módosabb gazdasszony. Barátságosan szól hozzá, miközben kötését elhelyezi a szuőrlött deszka könyöklőn :

— Úgy hát az unokád bomlik Ferkő Pista után, de talán csak nem adod hozzá ?

— Akár adom instálom, akár nem, mégis csak hozzá megy: kútba ugrik, ha nem engedem, hát csak menjen : maga veti a fejealját !

— De még gyermek az a lány.

— Tizenhat esztendős lesz aratáskor.

— Ferkő Pistát nem tartom valami derék legénynek . . .

— De hát, hogy is tartaná istálom, mikor nem az ! Különben ha igy van elrendelve, az én gyenge karom gátat nem vethet . . ,