Esztergom és Vidéke, 1909

1909 / 97. szám

Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 9 7 szám. Szerda, december 8.

Megjelenik Vasárnap és csütörtökön.

— ElőfizeLési árak : ■ =

Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre . . . <> kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér.

Felelős szerkesztő :

DR- PROKOPP GYULA.

Laptulajdonos kiadók :

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

(hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.)

Kossuth Lajos (azelőtt Bnda) utca 485. szám.

Di1. Frokopp Gyula es Brenner Ferenc.

Kéziratot nem adunk vissza.

Szalmaláng.

(K. K.) Nagyot lobban, egy-két pillanatig világit s aztán elhamvad. Visszamarad egy csipetnyi perjés hamu. Ennyi az egész.

Hisz csak ez a hasonlat igazsága ne illenék ránk magyarokra. De lépten, nyomon bebizonyitjuk, hogy minden megkezdett dolognál, úgy egyeseknél, mint az egész társadalomnál a lelkesedés nem más, mint szalmaláng.

Pedig ha valahol, úgy nálunk, a mi szűkös, szorult, rendezetlen viszonyaink, felforgatott társadalmi állapotaink között volna legnagyobb szükség az állhatatosságra, a rendületlen kitartásra. Azért vajúdik a legtöbb kérdés évtizedekig. Hol felszínre kerül, hol pedig vissza a raktárba, mert csak pillanatig tudunk lelkesedni érte.

Valóban úgy vagyunk mi, — a nagy nemzeti kérdésekkel ép úgy, mint a szociális és társadalmiakkal — mint a réten a lepkék után futkosó gyermek, hol egyiket, hol másikat űzi. Ha megúnja : abba hagyja. Játszó lelkének keres más foglalkozást. Gyűlésezni szeretünk. A lelkes, fényes szónoklatokat jól esik

„Esztergom és Vidéke“ tárcája

Nóta a petrik lányról.

Gazdag Petrik Panna lányán menyasszonyi fátyol, A biróék udvarában lakodalmas sátor.

Vig nótázás, kurjongatás kihallik a révig,

— Gazdag Petrik Panna lánya A menyasszony táncot járja

A sátoron végig.

Cigány mellett a sarokban barna legény vigad, Olyan széles, nagy a kedve, — még sé huzat vígat, Szilaj táncot jár kezében poharának gyöngye,

— Körülállják, mosolyognak,

De a halvány menyasszonynak Kicsordul a könnye.

Bállá Miklós.

A romok között.

Irta: Tömöri Jenő.

Világos, szép nyári éjszakában lovas emberek vágtatnak a magánosán álló Szermonostor romjai felé. Öt férfi és egy asz- szony. Az utóbbi egy gyermeket is visz a nyeregben. Csupa hab a lovak szügye. A verejtékes arcokat belepi a finom pusztai por. Félelmes vad kinézése van az egész csapatnak.

Elől gyönyörű, szép hatalmas fekete ménen valódi óriás. Minden tagja arányhallanunk. A szónoki hatás alatt, a felolvasó meleg teremben talán sokan rögtön készek a cselekvésre. A lélekben megfogan, gyökeret ver az erős elhatározás. De ha kikerülünk az ünnepi hangulat hatása alól és a hétköznapok szürkeségében a kenyérkereset nyűgözi le erőnket, akkor már elszállott a mámor, meggyengül az erős elhatározás és olyan kesernyés rezignációval átengedjük magunkat az események szabad folyásának.

Ha nincs mellettünk az, aki a lelkesedés tüzét folytonosan élessze bennünk : akkor elernyedünk és tartós cselekvésre, nagy dolgok véghezvitelére képtelenek vagyunk. Ez beteges állapot, melyből ha kitudnánk gyógyulni, akkor Magyarország volna a tettek, a társadalmi alkotások mintaországa.

Hogy állításomat beigazoljam, elég csak egy-két konkrét esetet felhoznom. Ott van a tulipán mozgalom. A jelvény fityegett a kabáton, a keblek dagadtak az önérzettől. Nézz ide világ, itt diszlik a tulipán. Reszkess Ausztria, mert rögtön elvágjuk azt a gazdasági eret, melyből eddig dúsan táplálkoztál. Ne higyjük azonban, hogy talán az

talanul nagy. Árnyéka kísértetiesen rajzolódik a sík mezőn. Egyik szemén fekete kötést visel, a másik szemével minden pillanatban visszanéz. Megfordul széles nyergében s úgy kémleli a tájat.

Távol messzeségben, ép a láthatár szélén, siető, apró alakok tűnnek föl. Az óriás dühösen káromkodik s elkezdi sarkantyúzni a mént. A nemes állat fájdalmasan felnyerit s kinyújtott testével, mint a madár repül előre. A többiek csak a monostor fakerítésénél érik utói.

Az óriás határozott szigorú hangon rendelkezik. A lovakat kipányvázzák a belső udvarban s úgy vonulnak a jóformán ép toronyboltozatba. Ott aztán állják az ostromot. Nyikorgóit a rozzant lépcső a nehéz léptek alatt. A baglyok rémes huhogással menekültek az uj foglalók elöl. A fölzavart szárnyas egerek egész rajban röpködtek a torony körül. Hangos, mozgalmas lett a végtelen puszta éjjele.

Az asszony a gyerekkel a boltozatos pincébe vonult. A férfiak pedig eltorlaszolták a bejáratot, kitisztogatták a lőré- seket s viharvert, elszánt arccal néztek elébe a közeledő végzetnek.

A szeretetnek és békének egykor jámbor hajléka, mely annyi elhagyatottnak, ügyefogyottnak nyújtott segélyt és oltalmat, most romjaiban a gonosz erőszakosztrák iparosnak, gyárosnak rögtön az inukba szállott a bátorságuk. Nem. Ok jobban ismerik a magyar nép lelkivilágát, hirtelen felbuzdulását és tisztába voltak azzal, hogy ez mind csak szalmaláng.

/^minthogy igaz is.

Ma azon a kerékvágáson haladunk, amelyen régen. A mozgalom ideje alatt is ép úgy vettük a magyar jelvényes osztrák árút, mint azelőtt.

Vagy itt van a kivándorlás kérdése, mely nemzeti fontosságát tekintve elsőrendű. Tanácskozásokat folytattak bőven, egy-két formai intézkedést is megtettek. Sőt még törvénnyel is szabályozták. S az eredmény ? A hajók még ma is tömve vannak faj magyar kivándorlókkal. E kérdés lekerült a napirendről, nem azért, mert talán már elvesztette aktualitását, hanem azért, mert ma a közvéleményt inkább érdekli a Haverda, a Steinheilné ügye, mint bármi más.

Társadalmunk eme lelki abnormis állapotát vizsgálva, lehetetlen csak egyszerűen napirendre térnünk felette.

Mi okozza eme gyarlóságunkat? Talán a rossz, ferde irányú nevelés,

nak kell, ‘hogy védőbástyája legyen. Pár száz évig virágzott István király apátsága, mig egyszer jött a pusztító veszedelem, az istentelen tatársereg. A vad horda tüzes csóvát dobott a monostor fedelébe, ki- öldöste a jámbor szent atyákat s nem maradt más, mint a falak, amelyek keményen dacoltak a pusztai viharokkal.

Ide vették be magukat az üldözött szegénylegények, mikor látták, hogy nincsen menekvés. Nemcsak hátuk mögött szorította nagy pandursereg, hanem minden oldalról körülfogták három vármegye emberei.

Ideje is volt már az erélyes, kíméletlen eljárásnak. Az Alföldön egy percig sem volt biztonságban sem a vagyon, sem az élet. Ez időben értek véget a francia háborúk. A fegyelmezetlen, eldurvult, romlott erkölcsű csapatok szétoszlottak. A munkától elszokott, szilaj katona embernek nem Ízlett semmi polgári foglalkozás. De annál jobban vonzotta a könnyű kalandos betyárélet.

Eleinte külön-külön szolgalegényesked- tek, s tevékenységük a lókötésben merült ki, de hova-tovább, amint egyik-másik véletlenül vért szagolt, nem kerülték a fokos, a pisztoly használatát sem. A puszta magányosságban a közös sors összeverte őket. Választottak maguknak vezért s formális hadjáratokat viseltek a

vagy a felületes műveltség, vagy állandó betegsége ez társadalmunknak ?

Feleljenek meg e kérdésre a szociológusok.

Azt azonban konstatálhatjuk, hogy szalmaláng lelkesedéssel és az ezt követő visszaeséssel igen sok, szép életrevaló eszmének ássuk meg a sírját. Vessük le magunkról a köny- nyelműségből fakadó hirtelen felbuzdulást, ha nem érzünk magunkban elég erős akaratot arra, hogy célunkat következetes és tartós munkával meg nem tudjuk valósítani, akkor inkább ne legyünk semmi eszmének se a kezdeményezője, mert a szalmaláng kilobban s a sikertelenséggel az eszme is veszíti szépségét, varázserejét.

Apró kártevők.

Rengeteg az a kár, amit némely rovar a mezőgazdaságnak, kertészetnek, erdészetnek, szőlőmivelés- nek okoz.

A fillokszera csapás ugyan szü- nőben van már, de csak miután a bortermelő államok nagy részét végigpusztitotta s több ezer millióra menő kárt okozott és ezer meg ezer földmivelőt koldusbotra juttatott.

vármegyékkel, amelyek kezdetben szemet hánytak a betyárvirtus előtt.

A böldi-révi rémeset, amikor a szegedi vásárra igyekvő kereskedőket egy szálig legyilkolták, mozdította meg a hatóságot. Bocsky Dávid kecskeméti hadnagy csakhamar kifürkészte, hogy a félszemű „Pis- lants“ emberei követték el a tömeges rablógyilkosságot. Ez volt a legkegyetlenebb vérengző banda az egész Alföldön. A vezér egy mesebeli óriás alak, igazi nevét senki sem tudta, társai „Pislants“- nak hívták, mert egyetlen szemével folyton pislogott. Állítólag litterátus ember lett volna, amig valami asszonyhistóriába nem keveredett, aminek emberhalál lett a vége. Akkor menekült a hadsereghez, ahol robusztus erejével és halálmegvető bátorságával mindenekfölött kitűnt.

A francia ágyuk elnémultak. A felkelő sereg szétbomlott. A gyilkoskezü diák azonban hasztalan vitézkedett a harcmezőn, a polgári társadalomban nem volt egy talpalatnyi helye. így került ő is betyársorba. Nyers, vad, indulatos természete zabolátlanul dolgozott benne. Csak egy teremtett lélek volt, akinek hajlott a szavára, egy gyönge, szép fehér asszony. Alighanem az, akiért kriminálisba keveredett. Hogy mikor került az asszony a pusztára, senkisem tudta, hogy mikor jött, senki sem látta, csak egyszer ott lo-